Murányi Zita verseiből

•

pehely

lépteink a nagy belső
láthatatlan térképen
a kijáratot mind eltorlaszoltad
boldogok akik párosan botladoznak
és májusi hópelyhet kergetve nem szólnak
amikor könyörtelen éggé taposták a porladó
orgonaszirmokat.

haikuk

kezed hajamba
botlik minden tincs azért
sír hogy megsimítsd

isten tenyerén
összegubancol sorsunk
megráncosodunk

szívtépésnyi ég
alatt ázol vért zubog
míg megszáradok

végrendelet

szád rezzenéseiben bánat fészkel
fák torzóját figyelem az ablak mögött
arcod földgömbjén az alkalmi vízesések
fáradt kísérletét hogy eltöröljék az egyenlítőt
tekinteted égőbb horizontot rajzol mint a
görög bozóttüzek az árkokban felgyülemlett
vizet csak szólok igazából nincs baj
frissebb vizekkel locsolja a nedves szemüreg
szíved kifacsart szivacs elengedi az
utolsó dobbanásokat egy északi sark
ahol a jegesmedvék végrendeletet írnak
csak a víz alatt nem hallani a kopogó zivatart.

homokszemek

a fejtetőre állított jövendő lehetne múltunk
ha a homokórákra gondolunk de ki látja
tisztán a jövőt hajadban megőszülnek a
homokszemek ujjaid fáradt ásólapátként
söpörnek évtizedek alatt eltört
megrepedt tükörképünkbe szemhunyásra kell
megfiatalodjunk ősz hajad kiszőkül
az enyém sötétebb barna nem illek
a sivatagba ujjaim felmarja a kegyetlen hőség
mint egy felhólyagosodott víztölcsér elejtett
szavainkból kavicsok hasadnak zsebre dugod
önmagad a szél napsugarakat húzogat mintha
újabb lapokat a huszonegyre lehetne nyugalmas
hárfazene vesztettünk a nap letört hegye nem
lehet iránytűnk muszáj visszatérjünk
a ránk szitáló hűvös időtlenségbe.

sztráda

ahogy a kétsávos autópályáról
hazafelé jövet tervezgeted az asztaltársaságot
különös viszony fűz a hajnali elhagyott sztrádához
a kocsikerekek laposak a műszerfal lángol
csak a bekapcsolva felejtett kisrádió
mennyire szereted Elvis hangját
most derékből löki oldalba a tövig húzott ablaktáblák
hiányát öblös mélyről jön és mégis semmibe szivárgó
mint a törött szélű levesestálba mert húsleves
és kacsacomb is lesz tört krumpli dinsztelt káposzta
ahogy az asztalhoz tántorogva
néhány csöpp a terítőre folyik zsírosan sárgán
apád finoman oldalba böki anyád és neked eszedbe
jutnak a semmiből a hálóba pattanó focilabdák.