Novotny Gergely: A kréta
(Mikor a függöny felmegy, a színpad bal oldalán telefonfülke látszik. Mellette lépcsőházrészlet: fal lakásajtóval. Az ajtó fölött hatalmas 1-es szám.
Boldizsár a jobb oldalon bejön, és végigmegy a fal előtt. Az egyik kezében zacskó, a másikban selyempapírba burkolt tárgy. A kréta bizonyos darabja. A lépcsőház kövezetét figyeli. Észrevesz valamit, és a krétát rendkívül óvatosan a zsebébe süllyeszti. Egy szál szalmát talál és egy csirketollat. Óvatosan felveszi, és beleteszi a zacskóba. Papírlapot és egy kis seprűt vesz elő, és söprögetni kezd. Azt a láthatatlanul kevés szemetet felsöpri a papírlapra, majd vályút formálva belőle, tartalmát belecsúsztatja egy kis, széles szájú üvegbe. Majd a papírlapot, a kissöprűt, a zacskót elsüllyeszti a zsebében, és az üveg tartalmát vizsgálgatja. Odamegy a telefonfülkéhez és tárcsáz.)
Boldizsár: Boldizsár kettő, Boldizsár kettő, Boldizsár kettő, jelentést teszek. Boldizsár kettő, jelentést teszek. A nyomok a Márkus-Mannheimer Artúr utcába vezettek, Márkus-Mannheimer Artúr utca, azelőtt Macska köz, azelőtt Macska köz, tizenhét, tizenhetes. A házat megvizsgáltam, amennyire szerény lehetőségeim engedték. Nagyobb hatáskört kérek. Az eddigi vizsgálat a következő területekre korlátozódott: bejárati kapu, lépcsőház, emeleti pihenők és mosókonyha. Az összegyűjtött anyagot laboratóriumi vizsgálatra küldöm. Sajnos a krétanyomokat csak a bejárati ajtónál találtam meg. Amint a nyomokból láttam, idősebb malterkavaró asszony és fiatalabb kőművesmester dolgoztak egy csőrepedés okozta falrongálódáson. Sajnos ügyetlenkedés, vagy pedig hirtelen erős felindulás következtében az idős malterkeverő asszony felborította a vödröt, és tartalma végigömlött a harmadosztályú mozaiklapokon. Később a kövezetet felmosták, de a repedésekben meghúzódó anyagból tisztán ki lehetett olvasni a történteket. Az asszony egyik hosszú, ősz hajszálát és a Kossuth cigaretta csikkjét, amelyet a mester szívott, a találat helyének pontos leírásával egy kis zacskóban mellékelve küldöm. Tizenöt óra, huszonhárom perc, huszonhét másodperc. Köszönöm. Továbbiakban szükségesnek látom, hogy a lakókkal felvegyem a személyes érintkezést, mert a bűntény felgombolyításához ez nélkülözhetetlen. Csupán a K. Horváth és G.13 Simkó elvtársak alkalmazta és számtalanszor bevált módszereket kívánom alkalmazni. Meghatalmazást kérek, meghatalmazást kérek. A laboratóriumba küldött anyaghoz jegyzéket mellékeltem, melyben feltüntettem a lakók névsorát és azokat a vonatkozásokat, amelyek őket a tettel és a tetthellyel kapcsolatba hozhatják. Figyelem, figyelem, a kettőspont után felsorolt tárgyakat különösen lelkiismeretesen meg kell vizsgálni. Ezek pedig a következők: férfiing-gallér finom anyagból, rongyos állapotban; egy köteg lejárt lottócédula zsinórral átkötve; füzetlap, melyre gyerekes betűkkel a következő szöveget írták megállapíthatóan golyóstollal: hangya; darabokra tört tányérok, melyeket megállapíthatóan eltörés előtt elmosogattak és eltörülgettek; két Keleti pályaudvarra szóló peronjegy olvashatatlan dátummal. Végül meg kell említenem a krétaport. Magam is azonosítottam, de határozott véleményt csak a laboratóriumi vizsgálat adhat. További utasítást és felhatalmazást kérek. Tizenöt óra, harminckét perc, kilenc másodperc. Köszönöm. Akkor eszerint járok el. Rövidesen újból jelentkezem és jelentést teszek. Boldizsár kettő, Boldizsár kettő.
(Boldizsár leteszi a kagylót, és mindent elsüllyeszt feneketlen zsebeiben. Papírt vesz elő és ceruzát. Jegyez. Kíméletlenül pontos és lelkiismeretes. Aztán a ceruzát és a noteszt is elteszi. Csönget. A csöngő rekedten, betegen, szaggatottan szól.)
(vége)
(Elvira néni kimegy. Boldizsár és Ákos, az albérlő egyedül maradnak.)
Ákos: Most pedig várunk és nem engedem meg, hogy kimenjen innen. Majd meglátja. Majd meggondolja, hogy csak így betolakodjon idegen lakásokba.
Boldizsár: Maga pedig most beszélni fog és elmondja, hogy kivel találkozott este az Országház mögötti Duna-parton.
Ákos: De ha akar, elmenekülhet.
Boldizsár: Nagyon jól tudja, hogy hiába keveri a lottószámokat. Amíg nekem nem mondja el, az idő maga ellen fog dolgozni.
Ákos: Ha elmegy, akkor azt fogom mondani, hogy erőszakoskodott. Nem tudtam visszatartani.
Boldizsár: Most elmeséli, hogy kiket látott ott a Duna-parton.
Ákos: Kimehet, mert nyitva van az ajtó, és akkor nem tudják elfogni.
Boldizsár: Ne álljon ellen. Érzi, hogy az idő maga ellen dolgozik. Legszívesebben beszélne, de még ellenáll. Ne álljon ellen.
Ákos: Két öregember szállt ki az autóból az Országház előtt. Ősz hajú férfi és ősz hajú asszony. A lámpák félhomályában világított fehér fejük.
(A lámpa elalszik.)
Boldizsár: Folytassa.
Ákos: A biztosíték.
Boldizsár: Majd felcsapom a biztosítékot. Folytassa.
Ákos: Egy kisfiúval találkoztam az Országház előtt. Hátizsák volt a hátán és hegedűtok a kezében. Senki mással nem találkoztam, csak ezzel a kisfiúval az Országház előtt. Majd felgyújtom.
(Kigyullad a lámpa.)
Boldizsár: Folytassa. Hol találta a krétát?
Ákos: Mind a két idős ember szálegyenes volt és karcsú, a fejük pedig világított a félhomályban.
Boldizsár: És mit csináltak?
Ákos: Becsukták maguk mögött a kocsi ajtaját, és akkor ez a két ősz hajú ember kézen fogva elindult a lépcsők felé. A Dunába vivő lépcsők felé indultak el.
(Elalszik a lámpa.)
Boldizsár: Folytassa. Mi történt azután?
Ákos: A kisfiú sírt a Duna-parton és a jobb kezével zsebkendő után kotorászott, mert a bal kezében lógott a hegedű. A kisfiú a hátizsákkal a hátán és hegedűtokkal a kezében a rakpart szegélyéig ment.
Boldizsár: És mi van a krétával? Hogy került magához a gyerektől a kréta?
Ákos: Felcsapom a biztosítékot.
Boldizsár: Hagyja. Majd elintézem. Közelebb vagyok.
(Kigyullad a lámpa.)
Boldizsár: Folytassa. Mit látott még?
Ákos: Az ősz hajú férfi és az ősz hajú nő lassan ment a Duna felé. De én csak a körvonalukat láttam, mert a távoli lámpák mozdulatlanul világítottak a háttérben. A mozdulatlan fények csak olyanok voltak, mint apró sárga pöttyök. Odaléptem a kocsihoz, és közben mindig szemmel tartottam őket. Mikor kézen fogva ott álltak közvetlenül a parton, olyanok voltak, mintha papírból vágták volna ki őket.
Boldizsár: Mennyi ideig tartott ez?
Ákos: Micsoda?
Boldizsár: Mennyi ideig tartott ez?
Ákos: Micsoda?
Boldizsár: Amíg ők a parton álltak és maga nézte őket.
Ákos: Nem tudom. Ugyanis annyira merev volt az egész kép, mintha egy kilyuggatott, hátulról megvilágított papírlap lett volna. Lehet, hogy az idő megállt, és nem tudom, hogy meddig állt.
(Elalszik a lámpa.)
Boldizsár: Ismételje meg.
Ákos: Elmondtam már. Miért ismételjem meg?
Boldizsár: Ne álljon ellen. Folytassa. Milyenek voltak a fények?
Ákos: Mondtam már. A fények a kisfiú mögött mind lefelé zuhantak, bele a vízbe. Aztán újra kigyulladtak, és megint lezuhantak. Nem világított több lámpa a vár oldalában és a Gellért-hegyen, mint máskor szokott, de mind lefele zuhant. Bele a vízbe. És ott aztán szétfröccsentek, mintha a víz felülete kemény lett volna, mint az üveg. És ahogy a gyerek lassan ment a rakpart szélén, lassan lóbálta kezében a hegedűtokot. Az állandóan mozgó, állandóan lehulló fényekben olyan volt a hátizsákja, mint egy nagy púp. Mintha púpos lett volna. És a hegedűtok mozgott a vízen szétfröccsenő apró fények megállás nélküli ugrálásában.
Boldizsár: Folytassa. Mennyi ideig tartott ez?
Ákos: Mondtam már. Annyira rohant minden. Lehet, hogy nagyon kevés idő telt el. Mikor elindultam a gyerek felé, úgy tűnt, mintha egy hatalmas, kilyuggatott papírkereket, amit hátulról megvilágítottak, nagyon gyorsan forgattak volna. Mondtam már, hogy eszeveszetten rohant az idő.
(Kigyullad a lámpa.)
Boldizsár: És hol találta meg a krétát?
Ákos: A kocsi mellett találtam a kövön.
Boldizsár: Látta, hogy hogy került oda? A kocsiból esett ki?
Ákos: Nem tudom. Nem emlékszem, hogy hallottam volna valamit, amikor kiszálltak az autóból. Pedig, ha ők ejtették volna le, azt hallanom kellett volna. Úgy kerültem a kocsi mögé, hogy néztem őket. És a két ember a parton egymáshoz simult és megcsókolták egymást. Annyira mozdulatlan volt minden, hogy nem tudom, meddig tartott. Hófehér hajuk sem mozdult a lámpák pöttyei között. És akkor láttam meg a krétát a kocsi mellett, a kövön.
Boldizsár: Már akkor is két darabban volt, vagy maga törte el?
Ákos: Akkor még egyben volt.
(Elalszik a lámpa.)
Boldizsár: Ismételje meg. Hol találta a krétát?
Ákos: Mondtam már. Amikor a kisfiú mögé kerültem, akkor vettem észre.
Boldizsár: Hogyan?
Ákos: A kisfiú sírt. Hallottam a szipogását. És azt is láttam, hogy szabad kezével zsebkendőt keres. Egészen biztos, hogy a zsebkendővel rántotta ki. Hallottam, ahogy leesett. Nem hallatszott nagyon, mert egy fűcsomóra esett. Mikor lehajoltam a krétáért, megérintette a kezem az esti harmattól nedves fűcsomót.
Boldizsár: És egyben volt a kréta, vagy maga törte el?
Ákos: Mondtam már, hogy két darabban találtam. Biztosan akkor törött el, amikor leesett.
(Kigyullad a lámpa.)
Boldizsár: Ennyi elég is. Bejelenthetem, hogy a nyomozást részemről befejeztem.
Ákos: Négyszer csapódott le a villanyóra. Akkor most már a lámpák egy ideig nem fognak kialudni. És most már nem is kényszeríthet, mert ha egyenletesen égnek a lámpák, akkor tőlem nem kérdezhet többé semmit sem. Nincs joga hozzá.
Boldizsár: Azt persze lefelejti, hogy a szelek keresztezhetik a repülőjáratok útvonalát és az ügyészség nem vonhatja felelősségre a légáramlásokat.
Ákos: Nincs joga ezt mondani. Tanácsoltam, hogy menjen el. Most pedig hallom, hogy becsapódott odalenn az ajtó. Jönnek már.
Boldizsár: Azt is elfelejti, hogy a vízügyi főigazgatóság hiába hoz határozatot a tavak felületének múlt heti párolgása ellen.
Ákos: Itt a háziszabályzat érvényes és ezt sem volt joga kijelenteni. A lépéseket most már egész közelről hallom. Nem ajánlom, hogy egy szót is szóljon. Úgy sem tud semmit sem bizonyítani. A kréta nyomát pedig azóta rég elmosta az eső.
Boldizsár: Minden adat maga ellen szól, és elfelejti, hogy engem nem lehet megijeszteni. Mert elfelejti, hogy közben a téglákban, itt a falban, tovább is egyenletesen ketyegnek a molekulák pontosan beállított ébresztőórái. És az apró ingák egyenletes ketyegését sem maga, sem én, és az új egyirányú utcák kijelölése nem tudja befolyásolni.
(A nyomozó és Elvira néni jönnek be. A nyomozó torka be van bugyolálva, rendkívül náthás és emiatt suttogva beszél.)
Nyomozó: Folytassa. Mi történt itt?
Elvira: Kérem szépen, nyomozó elvtárs, én vagyok itt a főbérlő és ő itten Ákos úr, az albérlőm, és nekem soha semmi dolgom nem volt a rendőrséggel, más azt úgysem érti meg, mert én annyit szenvedtem, mert mindig szenvedés volt vele élnem, már a férjemmel, és az utolsó időben már annyira reszketett a keze, és akkor olyan ideges voltam, és tudom, hogy rajtam kívül senki sem bírta volna ki, és akkor kiöntötte a meggybefőttet, és az egész végigömlött az abroszon, el lehet képzelni, senki sem tudja, hogy én mennyit szenvedtem, és a körzeti orvosnő is azt mondta, hogy el kell vitetnem.
Nyomozó: Mi a panasza, mért hívattak, ki a betolakodó?
Elvira: Jaj, kedves főhadnagy elvtárs, képzelheti, az ember itt egyedül, teljesen védtelenül, ez itt az albérlőm, az Ákos úr, őellene nincs semmi kifogásom, nagyon rendes ember, és mikor ez itt, nem is tudom, hogy hívják, azt kérdezte, hogy miért vitettem el, olyan ideges lettem, mert kérem, én azt hittem, hogy majd szépen élünk, mert akkoriban nagyon jól keresett, meg aztán örökölt is, de én mindig nagyon sokat szenvedtem, mert mikor az ember hazajön egy jobb helyről és én mindig csak a legjobb helyekre jártam, és láttam azt a gusztustalan, fáradt embert, aztán a házmesterné is mondta, meg a körzeti orvosnő is és nem is tudom, miért kellett neki itt elmondanom, mert most benn fekszik az elfekvőben egy éve már, mert sosem szerettem, de nagyon szívós volt a természete és olyan ideges vagyok, és nem tudom, miért kellett róla beszélnem.
Ákos: Engedje meg, nyomozó elvtárs, ez az ember ide jogtalanul betolakodott.
Nyomozó: Maga kicsoda? Csukják be az ablakot, kérem.
Ákos: Én itt albérlő vagyok. Jogosan vagyok albérlő, a lakbért pontosan fizetem.
Nyomozó: Betört? A nyitott ajtón belopódzott, vagy maguk engedték be?
Ákos: Hát csöngetett, kérem és beengedtük, már a háziasszonyom beengedte, mert hát a férje kórházban van, és nem tudta, hogy ennek nincs joga.
Nyomozó: Bántotta magukat?
Ákos: Hát nem bántott, de kérdezgetett, és ugye a férje már egy éve az elfekvőben van, meg aztán én is betegállományban vagyok.
Elvira: Mert ugye már egy éve, hogy a férjemet elvitték, és meg is látogatom minden két hónapban, pénteken szoktam, azt mondták, Ákos úr is azt mondta, meg más is mondta, hogy kímélnem kell magam, nem szabad idegeskednem, és az végül is nem számít, hogy a kréta másik fele Ákos úrnál volt, és azt úgyse tudja senki, hogy mi történik, ha lecsapódik a biztosíték, és rövid időre sötét lesz.
Ákos: Azt nem kell mondani, Elvira néni. Azt nem kérdezte a nyomozó elvtárs.
Elvira: De nem úgy van teljesen, drága Ákos úr, mert mégiscsak más, ha a hatóság tudja, hogy az ember mindig szabályosan járt el, és a főhadnagy elvtársnak is tisztában kell lennie, hogy a krétának nincsen semmi jelentősége sem, meg aztán úgy örülök, hogy megszabadulunk ettől az embertől, mert hogy maga rájött, hogy neki nincs igazolványa, és én mindig betartottam a szabályokat meg az orvos utasításait, és ha sötét lesz és maga újra elindul, a lábnyomok nem fognak világítani. Nem igaz?
Ákos: Látja, nyomozó elvtárs, szegény asszonyt úgy felidegesítette.
Nyomozó: Hozzányúlt valamihez?
Elvira: Kicsoda?
Nyomozó: Ez az ember, akit beengedtek.
Elvira: Nem nyúlt semmihez, kérem, csak kérdezett, de hát nem elég az, kérem? Mert hát az orvos is azt mondta, hogy kímélnem kell magam, és hát mert a biztosíték is lecsapódott, és mert Ákos úr, ha kialszik a villany, ugye nem minden ember egyforma, és ő mindig elment, és itthon minden esetben elmosta a feketés csészét, hát az nem elég? Ennek nem volt joga ide bejönni.
Nyomozó: Maga mit keresett itt?
Boldizsár: Egy kréta gazdáját kerestem.
Nyomozó: Hogy hívják?
Boldizsár: Boldizsár kettőnek.
Nyomozó: Miért kereste?
Boldizsár: Mert küldtek.
Nyomozó: Ki küldte magát?
Boldizsár: Az idő.
Nyomozó: Kicsoda?
Boldizsár: A pontos, másodpercekre osztott idő küldött engem.
Nyomozó: (Odafordul a rendőrhöz.) Hozza a mentőket. (A rendőr kimegy.) Hogyan érintkezik az idővel?
Boldizsár: Telefonon. De többet nem mondok.
Nyomozó: Miért nem?
Boldizsár: Mert maga nem illetékes.
Nyomozó: Miért ne lennék illetékes?
Boldizsár: Mert maga a lyukra golyózás őre. Maga csak azt figyelheti, hogy hogyan gurulnak a golyók, de azzal nem törődik, hogy az idő homokos partján ott ülnek mereven a hosszú csőrű madarak és figyelnek.
Nyomozó: A lyukra golyózás szabályait magának is be kell tartania.
Boldizsár: Felsőbb utasításra befedhetem a lyukat, sőt az egész pályát ferdére állíthatom. Akkor aztán megkapaszkodnak a játékosok, hogy le ne csússzanak és ijedtükben kikotyogják, hogy mit rejtettek játék közben a zsebükbe.
Nyomozó: És itt mit keresett?
Boldizsár: Erre nem lennék köteles válaszolni. De megmondom, mert az idő magának is főhatósága. Valaki a percek küllői közé dugott egy botot. Megbocsájthatatlan. De szerencsére a kréta másik felét a helyszínen elvesztette. Sötétben történt a dolog. A tettest kerestem.
Nyomozó: És mért baj ez?
Boldizsár: Mert a tónak vannak ugyan belső forrásai, de nincs lefolyása. Így aztán érthető, hogy a madarak nem tűrhetnek mindent a végtelenségig. A tó tisztasága forog itt kockán. Az idő madarai pedig levágnak, és éles a csőrük.
Nyomozó: Magának mi ebben a szerepe?
Boldizsár: Magának megmondom. Mert most már megmondhatom. Én vagyok a madarak szeme.
Nyomozó: Menjen le. Odalenn a kapu előtt várja magát a főhatóságának két embere. Fehér köpenyben.
Boldizsár: Megyek, de először telefonálnom kell.
Nyomozó: Kinek?
Boldizsár: Az időnek.
Nyomozó: És mit fog mondani?
Boldizsár: Azt, hogy huszonegy óra, harminckilenc perc, ötvenkét másodperc. És ezzel az ügyet lezártam. A végrehajtás nem az én dolgom. Már messze leszek, nagyon messze, amikor a csőrök levágnak. (Kimegy.)
(Csend. A nyomozó vizet tölt egy pohárba, majd gyógyszeres dobozt vesz elő, tablettát tesz a vízbe és megissza. Megigazítja a sálat a nyakán.)
Elvira: Akkor azt hiszem, végeztünk.
Ákos: Akkor azt hiszem, nincs ránk többé szükség.
Elvira: Majd jól megbüntetik.
Ákos: Mert nem volt joga bemenni a lakásokba.
Elvira: Biztosan az újság is ír majd róla.
Ákos: Majd megvesszük és elolvassuk.
Elvira: Majd aláhúzogatom ceruzával a sorokat.
Ákos: Akkor ugye már nincsen semmi dolgunk?
Elvira: Akkor ugye már maga is elmegy?
Nyomozó: (Suttogva, érthetően.) Nem megyek el. Beszélni fognak.
(Függöny.)
Illusztráció: Telefonkészülék (fortepan.hu)
Cimkék: asztalfiók, dráma
