Antal Attila: Ki kell jutnom (versek)

•

Egy csontvázhoz

Ásó csákány félrebicsaklott
visszapattant agyagtakaródról
Aztán mégiscsak felbukkantál
Virított koponyád:
lucerna-hullámok felett sárga bója
Mire talpig kitakartunk
esőcseppek huppantak por-ágyadba
kopogtak bordáid rovásírásán
Egy régészgyakornok sietősen
nejlonfóliával terített be
nehogy olvashatatlanná
kuszáljon a hirtelen jött zápor
Meredsz rám a homályos lepel alól
a táj felvert illat-özönében
Folyóköz figyeli vizenyős szemével
messzebbről meg hűlt vulkáni kúpok ügyelik
feléd hajló figyelmem
Ez a vidék nevelt engem is
Eztán mindig velem leszel
Földünkből nyert nyugalmad horgonya
óvja hányatott otthonosságom

Ki kell jutnom

Feleségemnek

Ki kell jutnom a baljós szurdokból
hol nem épít rőt házat a hajnal
s az este sem csillag-lyukas sátrat
hol se pozsgás fű
se derengő húsos szirmok
csak árnyak denevérsuhogása
hol a nyirkosság beeszi magát
fába rögbe kőbe
kristályok feszes szerkezetébe
s nyakába freccsen a vándornak
a halódó ágak
üszök-fekete vére
ki kell jutnom a baljós szurdokból
különben rám szűkül a tér
foglyul ejt az iszapszagú pára
és a lelassult időben
a kilátástalanság rak fészket
bordáim kosarába
ki kell jutnom… hogy ébredhessek
gondoskodó kezed melegére
mosolyod kávéillatára

Liliomok, ministráns-idők

Kegyes dallamok a szélben
ómagyar ájtatosság zengő igéi
cantusok feleselnek velük
patinás latin szólamok

a kert sarkából ömlenek
a kert árnyékos alja felől
lomb-árnyak templomi hűvöséből
liliomok csöpp hangszóróiból

és világlanak szelíden a szirom-tölcsérek
fénylenek opálos tejüvegként
mint régi hajnali misék: gyöngyök
a ministráns-idők olvasóján

Retro

Liánok óvó szövevénye alatt
fekszenek apáink
követ esznek ők
és port isznak már
de emlékük nem öregszik
és szólnak apáink hozzánk
mint nyugtalan lángok szellemei
és figyelmeztetik
az egymásra hullámzó
nemzedékeket:
erdeinket hamis zajoktól
vérük árán is oltalmazzák
félelmet csontjaik
legeldugottabb zugaiban se
tűrjenek meg
idegen elvárások
csapdáiba ne szoruljanak
hogy dalaikat a szabadok
könnyedségével röptethessék
a felhőkkel incselkedő szelekbe