A 2024-es Cédrus-pályázat verseiből*
*Fekete Gergő, Járai Judit,
Mika Gabriella, Nowaczki Detti,
Takács Krisztina, Tarsoly Péter,
Türk Éva, Vas Dávid
alkotásai
Fekete Gergő
Féktelen nyugalom
a káosz már nem egy
értelmezhető halmazállapot
de segít fókuszálni
így már csak másokért sírok
a lelkem amplitúdója
a nyugalomhoz közeli állapot
félek az idilltől
hiszen már rég hozzászokott
hogy a zűrzavar
hozza a szabálytalanságot
és a szabadságom
hogy már bárhonnan kitalálok
és baszki…
ahogy a nap a horizontra bukik
úgy süllyednék a combjaid közé
és az ajkaim, mint szirom hullik
és olvadnak rajtad semmivé
amikor a szavaid elfojtott imák
és a rezdüléseid halk könyörgések
olyankor nincs rút világ csak
káoszt formáltam gyengédségre
*
Járai Judit
Szárnyalás
Szárnyal a képzelet, szárnyal a vágy,
Erős fonalát a pók szövi már.
Éjszaka van, sötét az éj,
Csend honol az utcákon rég.
Itt-ott felzúgó dallam,
Kipp-kopp cipősarok csattan.
Csattan a csók, izzik a vágy,
Két szerelmes test egymásra talál.
Szövi a pók hálóját a sarokban,
Nyög a csend a felzúduló dalban.
*
Mika Gabriella
A háború imája
A gyertyaláng ellobbant,
a sötétség,
a hideg félelem
beborította a szobát.
A konyha üresen állt,
mint a kert
bombaszaggatta poros földje.
Némaság honolt
a csupasz falak között.
Csak egy girhes macska kereste még
múltját
a törmelékekben.
A kád roncsai alól
egy láb lógott ki,
rajta mocskos férficsizma.
A madarak hallgattak.
Szürke volt az ég.
Távolról robbanás hallatszott.
A kertben kinyílt egy kis fehér virág.
Apró szirmain harmatcsepp rezgett.
Hirtelen megjelent egy darázs,
és egy csontos,
éhes kutya
is beleszagolt a levegőbe.
Valamit érzett…
hús főtt egy távoli konyhán,
ahol az udvaron gyerekek
nevettek,
a tévé hangja szólt
és a rádió ontotta a zenét.
A kerítés rácsain át egy öregember
sántikált be.
Az ajtó helyén látott egy takarót.
Addig kihúzom,
míg béke nem lesz- gondolta fázósan.
Már nem kell sokáig várni.
*
Nowaczki Detti
Krisztiánnak
Kattog a rím a fejemben,
Dobban a szív a testemben,
Mozdul a magzat a méhemben.
S csordogáló könnycseppem
Érted gyűlik ölemben.
*
Takács Krisztina
Kegyelem
Koromsötét, hatalmas éjszaka
bennem. Amott gyűszűnyi fény világít.
Rácsukom szemem, hogy elfelejtsem,
és rám vetül és mégse tágít.
Eh, másra tűz e fény – legyintenék,
s szisszenek: valami csontig éget.
Dehogy hittem pedig, hogy rám csorog
egyetlen csilláma még a fénynek.
Érzem, melegszem. Ó, hát mégiscsak
enyém e fél-sugárnyi hajnal
irgalomlángban feledtetni el
velem, hogy magam vagyok magammal.
*
Áhítat
Boldog vagyok. Akárha öröktől fogva
egyetlen mosolyban tündökölnék.
Fehéren szikrázó percnyi villogásba
mintha örök ragyogásba dőlnék.
Pillanatra félelmem is békességgé
tágul. Mostan meghalni se félnék.
Tenyerembe gyűjtöm s tartom mozdulatlan
szempilládnak könnyed rezdülését.
*
Félelem
Valami bennem összeomlott.
Roncsolt sejtjeimből építgetem magam.
Odakint halott virágok
szirmaikat bontják hangtalan.
Dermedt tavasz. Maradék hitemet dermeszti
holttá. Lehet, életre szülhetné még a nyár.
S én vacogva félek, hogy akkorra nem leszek
irgalmas istenek kegyeltje már.
*
Hála
Betlehemi csillag. Kései fény.
De fénysugár, mit sose reméltem.
Próbálnék állva maradni.
De belebicsaklik a térdem.
*
Tarsoly Péter
Ladák trabantok
Most épp egy elsüllyedt várost képzelek
kanyargós utcáin hangtalan robognak
ladák trabantok a részeg csillagoknak
imbolygó fénye táncol az emberek
homlokán miközben a buszunkat várjuk
összeverődve egy nagy csapat gyerek
táskát eldobva a fűben hempereg
égő pipacsmezők pernyéje hull rájuk
a buszmegállónál vársz te is velem
és nézed milyen színtelen a ruhájuk
azoknak akikkel a buszunkat várjuk
és amíg te nézed én elképzelem
ezt a várost amiben elképzeltem azt
hol ladák trabantok fűben gyerekek
*
Türk Éva
Idill
Álmos folyón
lágyan ringatózó csónakban
édent teremt
a csend
gondolataim elhalkulnak
édes nyugalom
járja át egész
lényem
most csak én
létezem
és a végtelen
képzeletem
*
Vas Dávid
Dobogókő
Visszavergődtem a forráshoz.
Vállamon kövek, láncok, hátizsákom.
Turistakeresztet faragott az út a lelkemből.
Latba vetett lábnyomok
a Manrézához.
A humuszszínű levelek közül madarak disszidálnak.
Hátrahagyják a süllyedő telet.
A boldogság nem visel rácsos kereteket.
Csend tölti be
a teret.
Zsebemben poros, talmi csillogás.
Rajta peremtől a portréig repedt becsípődések.
Fű alatt loptak meg az erdőben a vándor vendégek.
Cipzárak mögött,
diszkréten.
Elvesztettem, amit magamért kértem,
de te a Golgotáról nem tartottál hegyi beszédet.
Kiért menjek, ha sárba szorul minden léptem?
Ki viszi el
az enyémet?
Miért kapaszkodom fekete csipke fedte fehér porcelánkeresztembe,
mikor roskadó gondolataim élve temetnek?
Édes tán a bánat, mint kairosz keserű szemeibe rejtett,
levedlett
jelen.
Vágyaim szikláit a Duna már kavicsokká őrölte.
Az élet morzsolta érzelmi üledék a szívemre rakódott,
erre a hegyek és völgyek elmeszesedett szinuszjátékában
megbújó
dobogó-kőre.
*
*
Fekete Gergő, Járai Judit, Mika Gabriella, Novaczki Detti, Takács Krisztina, Tarsoly Péter, Türk Éva, Vas Dávid a 2024-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzői
*
*
*
Illusztráció: Cédrus-líra