Levél

január 16th, 2025 |

0

Efraim Israel – Vörös István: Megszakadt és újraindult levelezés

I*

*(A római számok Efraim Israel leveleit, az arab számok Vörös István leveleit jelzik)

2015. május 19.

III. Zsoltár, 12:

„… Csakugyan azt hiszed,
hogy pusztán a Te
néped szorul az áldásodra?”

„a Te néped” azt jelenti-e, hogy „a zsidók”, vagy pedig azt, hogy „azok, akik szót fogadnak neked” (tehát a rendes emberek általában), vagy pedig  „akik a nagy eszmék körül tolonganak, teli szájjal kiabálják az elcsépelt és lejáratott Nagy Igazságokat” stb.? Gondolom, hogy inkább az utóbbi kettő közül jelenti valamelyiket, vagy mind a kettőt. Ha a másodikat jelenti, tehát a Valóban Rendes Embereket, akkor az Úr helyett a következőt válaszolom:

Ha én volnék az Úr, akkor én tényleg csak a Valóban Rendes Embereket áldanám meg. De a valódi Úr okosabb nálam, tudja, hogy úgy nem működne a világ, tehát megáld akárkit, még a gonoszokat is, és ezt mi rendes emberek nem értjük (ugyanis azt hiszem felfuvalkodottságomban, hogy én is elég rendes ember vagyok), pl. Dávid király sem értette, lásd pl. 94. zsoltár 3. , 20 és 21. vers. Tehát azt válaszolhatja neked az Úr: „Én nem értem, mit akarsz tőlem, kedves István, megáldok Én másokat is, nem csak az enyéimet, akik itt tolongnak körülöttem, nem csak a rendeseket, hanem még a gonoszokat is, hiszen eddig mindig épp emiatt nyaggattatok Engem ti költők meg a hasonszőrűek.“

Azt hiszem, hogy ezt most tényleg kekeckedésnek fogod érezni, és joggal. Vedd figyelembe, hogy csaknem harminc éve tanulok Talmudot, márpedig azt találóan lehetne „A zsidó kekeckedések gyűjteményének” nevezni. Május-elemzésem is csupa kekeckedés volt; azt írtad róla, hogy azért az túl racionális. Lehet, hogy most is ezt fogod válaszolni, és igazad is lesz (azon még gondolkoznom kell, hogy a „túl” szóval is egyetértek-e).

Lehet, hogy ha végigolvasom a te Zsoltáraidat, akkor választ fogok kapni a fenti kekeckedésre (a Talmudban az ilyen kivesézett dolgokat „nehézségnek”, azaz nehezen érthető ellentmondásnak nevezik; általában találnak rájuk választ, de nem mindig).

Ha nem tudsz kielégítő választ adni a fenti kérdésre, a vers attól egyáltalán nem lesz kevésbé jó. A Talmudban én általában sokkal jobbnak szoktam találni a kérdéseket a rájuk adott válaszoknál, vagyis a „nehézséget” az ellentmondás feloldásánál. Az inkriminált versben te kérdést szegezel az Úrnak (12-14. vers), ez a kérdés nem lesz rosszabb, ha az Úrnak van rá jó válasza.

Ahol csak felütöm a verseidet és elolvasok egy pár sort, a kontextus nemismeretében is mindig az a benyomásom, hogy „Ez egy telitalálat”.

Barátilag

Efraim

II

2015. május 20.

Kedves István,

Van egy nagy bajuk a verseidnek: nem csehül vagy más nyelven vannak írva. Ha csehül volnának, neked esnék, mint tót az anyjának és lefordítanálak magyarra, több hétre való kellemes elfoglaltságom volna.

Öregem, ahogy mondani szokták – legalábbis szokták volt az én időmben – megfogtad az Isten lábát, nem hiába kapkodtál utána annyit. Kitaláltál egy műfajt és egy markáns, eredeti stílust, mely abban áll, hogy vadul blődlizel, és mégis komoly dolgokat mondasz, annak ellenére, hogy gyakran mechanikusan használod a paradoxont, és gyakran nem igazán jelent valamit, amit mondasz, de olyan, mintha jelentene, és azokban az esetekben éppen ez a költészet. (Amely minden esetben valami más.) Pl.:

4 A Kősziklához kiáltok,
aki dicséretre méltó.
A Dicsérethez kilátok,
aki kősziklához méltó.

Mellesleg mi is mondunk olyanokat az imáinkban, hogy pl. „Te méltó vagy a Nevedhez és a Neved méltó Tehozzád.” Lehet, hogy ez se jelent semmit, de nagyon megrázó: ezt pl. pont az Engesztelőnapon mondjuk, amikor minden zsidó halotti köntösben van annak hangsúlyozására, hogy mindannyiunkra ráférne az igazságos halálos ítélet. – Kosztolányi is rengeteget komolytalankodik, nem olyan fenegyerekeskedve és gyomorbataposóan, mint te, de azért épp eleget – a rímei pl. majdnem mindig a szójáték határát súrolják, gyakran át is ugorják –, ennek ellenére többnyire nagyon komoly dolgokról beszél, sokszor elég mélyre hatolva.

A stílusod egy kissé modoros, de az egyáltalán nem baj. Ady nem egy kicsit, hanem nagyon modoros, és nem árt neki sem, rengeteg szenzációs verse van. Verseinek sok részlete nem csak hogy nem fordítható le az én „túlracionális” nyelvemre, hanem valószínűleg tényleg nem is jelent semmit, ugyanúgy, mint névrokonodnak, Weöres Sándornak következő versikéje:

„Hány óra?” – kérdé a reszelő sáska.
Az ég süket s a föld mindent benyel.
Rögökből így indulnak kondulásra
gyászos zenészek. Senki sem felel.

Majdnem vérfagyasztó. Azért csak majdnem, mert nem lehet nem röhögni rajta.

Sokat röhögök „rajtad” (= a verseiden), mert baromi szellemes részeid vannak, pl. ez: Telelövöldözöd / a tájat jóságoddal, / körülöttem hol itt, / hol ott rogy össze valaki / örömében. Ez, szélesebb metafizikai jelentősége mellett, még mintha ironizálna is egy kis konkrét vallási megnyilvánuláson, amiről te biztos nem hallottál: ha meghal valakink, akkor mondanunk kell egy áldásformulát: „Áldott [vagy vagy legyél] te, Uram, a Világ Királya, aki igazságos bíró vagy. (Rengeteg hivatalosan megállapított áldásformulánk van, szent bürokratikus jelleget kölcsönöznek a vallásunknak.) Az én fülemben ez az isteni igazságossággal való dobálózás mindig olyan, mint egy epés irónia, vagyis mint a szóban forgó versrészleted. Persze a két- vagy háromezer évvel ezelőtti rabbik, akik ezt az áldást elrendelték, azok nem ironizálni akartak, de amikor nekem meghal a feleségem negyvenhét évi együttlét után, akkor meg se próbálom azt gondolni, hogy „magasabb szempontból… meg ha minden körülményt figyelembe tudnánk venni…  stb. akkor láthatnánk, hogy az Istennek ez speciális döntése is igazságos volt, tehát örüljön neki a feleségem is meg én is, hogy mindketten kaptunk egy marha nagy pedagógiai hasbaboxolást”.

„Bajszodon még most is
Ott billeg a kozmikus morzsa.”

Marha jó. (Honnan tudod, hogy Istennek bajsza van? Láttad?)

Nézd, én is tudom, hogy a vers az nem filozófia és nem vallás, de azért az nem jó, hogy kinyomtatják azt a sok verset, eldarálják az áldásformulát: „Áldott vagy te, irodalom, aki ilyen verseket gyártasz, gyerünk, nézzük a következőt”, és kész. A vers nem azért van, hogy végigszaladjanak rajta, hanem azért, hogy belemagyarázzanak mindenfélét, persze nem lapos, sztereotip dolgokat. Ezek a te zsoltáraid határozottan megérdemlik, hogy belemagyarázzak ezt-azt, még ha egy kicsit mereven is. A vers nem ima, de ezek a te verseid az ima árnyai, authentikus modern imaárnyak.

„Téríteni mindig az ördögöket
küldöd, csatornát ásnak, gátat
építenek.”

Eközben gondoltál a Faustra, ahol az utolsóelőtti jelenetben csatornát ásnak a főördög mint munkafelügyelő vezetése alatt?

„A rossz tevékenyebb,
és te tudod is Téríteni használni”

Ez meg akár a mottója is lehetne a Faustnak.

Milyen fajta verseket/prózákat/színdarabokat szoktál még írni?

Hát csak írjál. Lélekben ott állok a hátad mögött, és bekukucskálok.

Efraim

1

2024. november 26.

Drága Jó Efraim,

elvesztettük egymást, ennek egyik oka az én túlhajtott hanyagságom,

a másik, hogy megszűnt az az email címem, melyen leveleztünk.

A napokban elővettem a 19. századi cseh antológiát, lelkesen olvastam Erben-fordításaidat, és az esszédet a végén.

Nagyon kevesen értik, mi a prozódia, hogy milyen a cseh és a magyar, neked ez a kisujjadban van, remek, zseniális az írásod.

Remélem jól vagy,

én átestem egy komolyabb műtéten, és a 60. születésnapomon.

Barátsággal:

VI

III

2024. november 27.

Szeretve tisztelt Istvánom az Úrban!

Sajnáltam, hogy (szerencsére csak ideiglenesen) elvesztettük egymást. Én nagyon szeretek csevegni, társalogni, kommunikálni, szinte azt mondhatnám, hogy grafomán vagyok. Mondom is. Ha te is szeretsz társalogni, akkor társalogjunk! Levelezzünk, cseverésszünk, azt hanyagul is túl lehet hajtani. Írjunk magunkról egymásnak akármit. Tegyünk úgy, mintha az Apostolokban ülnénk sört vedelve. Mondd meg, milyen témák érdekelnek és rajta, nyíljon a pajta! Engem érdekelnek a verseid, annak idején olvastam belőlük, persze nem emlékszem rájuk – ja de emlékszem, zsoltárok (is?) voltak, sok tetszett is belőlük. Úgy rémlik, hogy fordítottalak – fordítottam belőled – franciára, meg elelmélkedtem neked a francia nyelvről, azt föl akartad használni valamire, nem? Mi lett belőle? De cseveghetünk hétköznapibb dolgokról is, akármiről.

Mivel operáltak? Gratulálok, hogy sikerült 60 évessé fejlődnöd. Hogy csináltad? Egyszer ez nekem is sikerült, de a tagjaimban érzem, hogy soha többé nem fog.

Elég hideg van, annak ellenére, hogy egy ősrégi vicc szerint Mi az: P-vel kezdődik, INÁ-val végződik, meleg és férfiak verekednek érte? A válasz: Palesztina. Most éppen verekednek-verekszünk érte, háború van, egyenes adásban követhető a televízióban. Minden nap órákig ülök a televízió előtt, holott világéletemben utáltam a televíziót, be sem engedtem a lakásomba. (Most sem az én lakásomban van, hanem az élettársaméban, nála lakom.)  A háborút közvetítik, pontosabban arról beszélnek állandóan. Izgalmas.

Přátelské blahopřání

Efr.

IV

2024. november 27.

Most visszamentem az időben és elolvastam egyik régebbi leveledet. Felfedeztem benne egy mondatot, amelyet akkor talán nem vettem észre, vagy csak azóta elfelejtettem:

minden Mallarmé versre írtam egy szonettet, és az összes Baudelaire-re megírtam a saját verziómat.

Légy szíves, küldd el őket.

V

2024. november 28.

Előre is szorongok (nem beteges mértékben, pszychiáterhez azért nem kell mennem, de mégis).  Hogy miért?

Beledugtam az orromat a küldötted versekbe (kösz). Felszínesen, ebszaladtában (kutyafuttában), másképp nem lehet. Olyan mennyiségben ontod te is a verseket, hogy az ezer kásaheggyel ér fel. Mint a mesebeli aranyat köpő szamár: meg kell rántani a farkát, és potyognak a szájából az aranytallérok.  Írnál legalább nyilvánvalóan vacak, érdektelen verseket, akkor hamar végezhetnék velük: elolvasnék két-három sort, és mindjárt látnám, hogy ez lapos, izzadságszagú, a folytatás már nem lehet különb. De ezek itt, ha nem tévedek, jó versek, felszínes beléjükkukkantás alapján jó, sőt nagyon jó és figyelemre is nagyon méltó verseknek látszanak — de ki bír odafigyelni? —, „noha” (?) alig érthetők. Ha lefordítanám és ugyanúgy kibelezném őket, mint hajdan a Májust, akkor feltehetőleg elég jól megérteném őket, azaz elég sokat értenék meg belőlük. Csak sokkal nehezebben belezhetők ki, volnának kibelezhetők.

(Én azt sem értem, hogy mi a frásznak teremtett Isten olyan elképesztő mennyiségű mindenfélét?  Nem lett volna untig elég egy galaxis, az se több százezer, hanem csak néhány tucat csillaggal? Mire jó több milliárd galaxis? És nem lett volna elég öt-tíz kémiai elem? Mire jó 94?  Nem lett volna untig elég néhány tucat bogárfaj, minek kell mindjárt egy millió? A Jóisten megalomán, diliházba Vele. De ti költők is megalománok vagytok, egyáltalán minek kell belőletek több száz sőt ezer minden nyelven? Ki a fene tud megemészteni ennyi poézist? És minél több közöttetek a zseni, annál nehezebb. 95 százalékotok fölösleges, úgy értem nektek, jó költőknek… Még Aranyt, Adyt, Babitsot, József Attilát stb. sem olvastam végig! Még azt se lehet! Az ember végül megcsömörlik a sok nagy verstől…)

(Azt hiszem, a világot millió apró világra és millió apró világirodalomra kell felosztani, és minden kisvilágegyetemet további nemzetekre, tájnemzetekre, családokra stb., és ki-ki csak a saját minivilágát próbálja meg megigazítani, megvilágváltani. De nyitott kapukat döngetek, magától is ez a helyzet.)

Az én egyik mániám az, hogy verseket nem is fontos megérteni, azaz úgy érteni meg, hogy le tudjuk fordítani őket diskurzív, fogalmi nyelvre, a bennük lapuló, sejtetett, bekódolt szövevényes  izéket explicit izékre, kijelentésekre bontva szét. Mallarmé azt mondta valakinek, hogy a verseket nem gondolatokból kell csinálni, hanem szavakból. Na ez nyilván afféle eredetieskedés, Mallarmé versei sem dadaista versek egyáltalán, de azért óriási igazság lapul ennek a felszínes jópofáskodásnak a mélyén. Szerintem jó pár Ady-vers valóban merő verbalizmus, halandzsa, nem fordítható le semmire és nincs mit kiinterpretálni belőlük, mégis zseniálisak: éppen fejbekólintó, gyomorbataposó szavaik, szókapcsolataik, büntetnivalóan kifacsart mondattanuk stb. által. És látszólag mély és kurvafontos mögöttes jelentésük — áljelentésük! — által. Ady gyakran pofátlan kókler — nagy, óriási, zseniális kókler.

Na most, ez az Ady-fajta kóklerség más költőkben is megvan, talán majdnem minden nagy költőben, csak sokkal-sokkal kevésbé feltűnő mértékben. A nagy vagy jó vers egyik (a sok közül egyik) kritériuma (!) szerintem éppen az, hogy nem egykönnyen érthető és emészthető. Kurz und gut, ez az én dilim, ez az én egyik nagy mániám.

Elvileg… De gyakorlatilag mégis csak nagyon jól esik, ha a verset mégis csak értem azon az eccerü és parasztos módon is: diskurzív nyelvre is legalább valamennyire lefordíthatóan.

Nem tudom, hogy a Poe alkotóház a legjobb-e a már beléjükkukkantottam verseid közül, de kibelezés nélkül is nyilvánvalóan nagyon jó vers. Rohadtul jó. Könnyen meglehet, hogy „objektíve” (mi az?) nem jobb, mint körülötte a többi vers, de kibelezés nélkül is érthető(bb): ezért „nyilvánvalóan”.

Más szóval nem értek egyet saját magammal.

Lehet, hogy ti költők olyan kriminális hypnotizőrök vagytok mint Cipolla Thomas Mann „Mario és a varázsló”-jában?

Neeem, azt azért nem. Nem vagytok. De azért nem vagytok ti nagyon tisztességesek.

De ne is legyetek!

Hogy az ördög vinné el a költőket, még az olyan szeretetreméltókat is, mint Arany János!

(Csak ne vigye őket túl messzire…)

E.

VI

2024. november 28.

Épp azt akartam írni, hogy berzenkedéseim ellenére tovább olvastam a verseidet (ez olyan, mint amikor reggelente elhatározom, hogy három üveg sört fogok meginni éhgyomorra, semmiképen se többet, aztán mégis megivódik a negyedik meg az ötödik is, mert itatja magát).  Szóval többek között elolvasódott a Hódolat Mallarménak, erre beléptem a levelezésbe, hogy ezt írjam:

„Én itt dumálok, magyarázok, szaporítom a szót, még Mallarméval is jövök, te meg lezserül odahevenyészel valamit és néhány sorban sokkal jobban megmondod, amit én bő lére eresztve összedadogtam:

Hogy szép az érthetetlen, azt
te találtad ki épp azért, hogy
az értelem helyén az űrt megcélozd stb.”

Tehát ezt akartam írni, hát látom, hogy ott áll megtisztelő felkérő leveled.  A fenti szenzációs sorok után azt akarod, hogy dadogjak tovább és hígítsalak?

Na de mondjuk sikerül írnom valamit, ami ugyan fölösleges, de azért nem csak a te verseid felhígítása, hanem van benne némi érdekesség. De hát pont azt nem szeretik, csak a terjengős, nagyzoló, komolykodó, tudományos vagy áltudományos szalmacséplő értekezéseket, én meg csak írok jak mi zobák narost’. Még megboldogult feleségem is azt mondta egyszer: „Maga olyan stílusban ír, mint ahogyan alsógatyában állva, a konyhaajtófélfát támogatva szokott engem szóval tartani.” Szerintem ezért nem akarták közölni a Vigiliában vagy hol az Emily Dickinson-elmélkedéseimet; az csak ürügy volt, hogy már megjelentek azon a dilettánsok–weboldalán. A Mácha–könyvemet meglepő módon közölték azokkal a fésületlen elemzésekkel, de szerintem csak azért, mert a Berkes javaslatára látatlanban előre beprogramozták, aztán már örültek, hogy idejében leszállítottam a kéziratot és hogy mehet az éves tervbe. A fordítást mindenki dicsérte, de a kísérő szövegek egy valakin kívül senkinek se tetszettek, neked se.  –  De semmiképp se másképp, mint ahogy te írsz, gondolkodol –? Hát éppen ez az, amit nem szeretnek. Ha te mégis szereted, akkor levelezzünk, látod, hogy föl se kell kérned, elemezlek én magamtól is. Ha netán írok valamit levélben spontán módon, megrendelés nélkül, alsógatyásan, és te azt szeretni fogod, akkor megpróbálhatod majd megetetni a kiadóval. Ha kell neki, jó; ha nem kell, az is jó.

Egyszer írtam egy elemzést Erben Svatební košiléjéről és Coleridge The Rime of the Ancient Marinerjéről párhuzamosan. Fidelius, a Kritický sborník főszerkesztője, kiadta elolvasni két elismert irodalmi szakértőnek; egymástól függetlenül mindkettő azt mondta, hogy se füle se farka. Fidelius ennek ellenére elolvasta, nem győzött áradozni és agyba-főbe dicsérni és le is közölte. De kétlem, hogy rajta kívül végigolvasta valaki. Fidelius afféle rendhagyó csodabogár volt, össze is veszett mindenkivel. A Kritický sborník, amely olyan sikeresen terjedt szamizdat-korában írógépeken másolgatva–kopogtatva, 89 után néhány év alatt kimúlt.

Gyorsabban írsz verset, mint levelet? Érdekes. Akkor írj levelet versben.

Meleg barátsággal és verseid dicséretével

E.

VII

2024. december 4.

(Levéltöredék)

Isten vagy van, vagy nincs. Ötven-ötven százalék esély. Ha Vörös István elvtelenül nyalná a létező vagy nemlétező Isten talpát, annak Isten örülne, de nekünk embereknek az ma már unalmas volna, versnek legalábbis unalmas, bár ki tudja. De ő nem mondja, hogy Isten nincs, sem azt, hogy Isten van, vagyogat, létezget, hanem ravaszul lebegteti a kérdést:

az Úr hiánya a diskurzusunk belengi,
na, nem mintha neki nem jutna létezés
vagy létre szóló kezdeményezés,

vagyis mellébeszél, nem foglal állást, inkább halandzsázik, őt aztán nem nem küldheti pokolra sem a létező Isten, sem a méglétezőbb atheista Nincsisten. De ahogyan mellébeszél, ahogyan köntörfalaz, sőt talán halandzsázik, az — zseniális. Az Úr hiánya a diskurzusunk belengi!  Óriási és hátborzongató! Teljesen mindegy, hogy igaz-e vagy sem! De ráadásul még igaz is! Ha a legbigottabb atheistának ettől nem lesz lúdbőrös a háta, akkor az nem csak atheista, hanem süket is.

Pedig hogy ez mit jelent, az mindegy. Majdnem mindegy.

De mégis, mit jelent? Azt látszik jelenteni, hogy 1. egyesek mániákusan beszélnek folyton Isten hiányáról, és 2. ha mások nem beszélnek róla, akkor csak annál feltűnőbb a hiánya.

Hát kérem. Lehet, hogy ez objektíve nem fontos. Lehet, hogy mindez elavult babona, lehet, hogy ennél sokkal fontosabb a globális felmelegedés, a kőolaj ára vagy a deep state, a kommunizmusnál nem kevésbé vérszomjas Iszlámot támogató, világot romboló és magát liberálisnak hazudó intoleráns újbaloldal globális térdhódítása meg más ilyesmi. De hogy még mindig lehet így, ilyen anakronisztikus stílusban beszélni stílustalan, stílusavesztett, színtelen-szagtalan, kockaházas korunkban, az fenomenális. Vörös István! Kösz, jó, hogy vagy! Jó, hogy még mindig vannak olyanok, mint te. Jó, hogy halálos komolyan halandzsázol; remélem, hogy nem te vagy az egyetlen ilyen Magyarországon.

Már ennyiért is kijár Vörösnek a kalaplevétel, de ő megint rám cáfol: halandzsázik a fene, köntörfalaz a fene, mondja ő a nyolcadik sortól kezdve:

a két világból nem övé a lenti.

Hát nélküle kell kiépíteni
itt mindent, ami isteni.
A két világból miénk mind a kettő.

Ezt szeretem, ez nem a divatos álpesszimista és/vagy cinikus duma. Eszembe jut róla ez:

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

Ugy segitett, hogy nem segithetett
(…)
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

2

2024. december 4.

…mellékelem az idézett JA-vers továbbpörgetését magamtól, mert van arra is egy variációm!

NEM AZT MONDOM
 
Ott álltam az Isten háta mögött,
s ő megkerülte értem a világot,
a teremtés sikoltva működött,
mint hal, ha partra vetve tátog.
 
Négykézláb mászott. Én meg azt hiszem,
lenéztem rá, és nem tudtam, ki az,
a függetlenség lötyög Istenen,
a világával nem lehet pimasz.
 
Nem azt mondom, hogy szolgaságban tartjuk,
de minden imát meghallgatni sok.
Az angyaloknak gondterhelt az arcuk,
ők az olcsó kívánság-árusok.
 
Segítenék, de nem segíthetek,
különben sincsen végtelen időm.
Ha igazság kötelesség lehet,
kéne hozzá egy kézikönyv,
 
ima-kioltó minisztérium,
tanári kar a világ-egyetemre,
mielőtt az üdv-szemeszter kihuny
egy megtanulhatatlan lecke.
 
Széthull a világ. Mit ér öncsalás,
és mit a lét-meglékelés?
Fontos az Úrnak minden számadás,
bár közben is más fényévekbe néz.

2019

VIII

2024. december 4.

Elég jó. Illetve vannak benne nagyon jó mondatok, de a színvonala ingadozó.

Az, hogy Isten négykézláb mászott, az jópofa, de egy kissé olcsó dolog, nem meggyőző. Ugyancsak vallásos fiammal egymást túlszárnyalva szemtelenkedünk Istennel, ennél sokkal vadabb dolgokat mondunk, persze csak viccből, de akkor is. De az, hogy az ember helyett Isten mászott négykézláb… Neked sok zseniális mondatod van, de ez szerintem gyenge, találj ki helyette valami mást.

IX

2024. december 4.

Az Isten ujjnyomát ha keresed,

ha azt hinnéd, hogy ő beszélt veled,
s a hithez kéne egy kis bizonyosság:
a vágyaid a vers partjait mossák.

Nem kéne az utolsó előtti sorból kihúzni a sorkezdő S betűt? Verseid nyelvtanilag fórsriftos, diskurzív nyelven álmodvák világra, itt meg a két feltételes mellékmondat fórsrift és főmondat nélkül árválkodik, mint te Isten nélkül (azaz istentelenül, hehe…). Esetlenül (eS-telenül), az S nélkül, mondattanilag kifogástalan: „ahhoz, hogy azt hihesd, hogy tényleg Isten beszélt veled, ahhoz kellene egy kis bizonyosság, ti. az a bizonyosság, hogy vágyaid a vers partjait mossák.”

Hogy ennek mi köze van Barrett-Browning harmincadik portugál szonettjéhez, azt nem sikerült megértenem; ennek az utolsó sornak inkább ahhoz látszik közének lenni (ez nyelvtanilag rossz, de mindegy), hogy „… megáradt a gonoszság, szennyes habjai szent lábamat mossák” (Babits), de valószínűleg ahhoz is csak hangzásilag, nem pedig értelmileg, vagy értelmileg ugyan, de hétköznapi tudattal vagy tudatalattival felfoghatatlanul mély-értelmileg… De inkább nincs hozzá mélyértelmi köze sem. Nem kérdezem meg, hogy te hogyan értelmezed ezt, mert azt találnád mondani, hogy értelmezi a fene, hogy te nem vagy hajlandó értelmezni, menjek a fenébe és kérdezzem meg attól, tudniillik a fenétől, hogy ő hogyan értelmezi.

Te keresztény létedre költőileg csűrsz-csavarsz, pedig svarc auf vejsz megparancsolták neked az Újszövetségben, hogy „a szavaitok legyenek: igen, igen, nem, nem“.  (Érdekes, eddig még sohasem vettem észre verseidben Jézusra történő célzást. Nekem persze mint megátalkodott zsidónak ez abszolúte nem hiányzik, de hát milyen keresztény vagy te??? Renan nem mondta, hogy Jézus az Isten fia meg a megváltó, de azt azért mondta, hogy Jézus az Egész Világtörténelem központi alakja, te meg ignorálod?) Tehát azt csűröd-csavarod, hogy ahhoz, hogy elhidd, hogy a verseddel tényleg az Isten lábát fogtad meg (pestiesen, nagykörútias nyegleséggel fejeztem ki magam), nem pedig valami mást, ahhoz jó vóna egy kis bizonyosság: az a bizonyosság, hogy a vágyaid a vers partjait mossák.

Ez az utolsó sor megint óriási. Zseniális. Az egész vers jó, de ez a csúcsa. Hogy mit jelent, azt nem sikerült felfognom. Lehet, hogy éppen ezért zseniális?  Úgy néz ki, hogy valami őrülten mély és fontos dolgot jelent, egyúttal mintha jelentés nélküli stilizálás volna, szó-mágia, fogalom-mágia. Vagy azt jelenti-e ez a sor, hogy a vágyaid túlfolynak azon a határon, ameddig egy vers képes elmenni, tehát fene abba a versbe? Vagy azt, hogy „kéne egy kis bizonyosság, de nincs, mert a versírásnak határai vannak: nem engednek eljutni a bizonyossághoz“? Jelent valamit, és ha jelent, akkor mit, vagy pedig önmagát „jelentő” műremek, formaművészet?

(József Attila: „Nekem a proletárság is csak forma.”)

Lehet, hogy az egész nyelv is csak stílus, úgy ahogy van, az is, hogy „süt a nap” meg „holnap reggel Pécelre utazok” stb.? Lehet, hogy az egész költészet nem más, mint stílus, csak érdekes szavak, mint Mallarmé mondta annak a költőpalántának?

Érdekes szavak? Frászt! Hypnotizáló Cipolla-szavak! Szemfényvesztés, csalás, ámítás! Wittgenstein, ha jól emléxem, olysmit mond, hogy amit mondunk, annak nem jelentése van (azaz kell, hogy legyen), hanem csak meg kell felelnie bizonyos nyelvtani-szemantikai szabályoknak. Amiről meg nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. Marhaság, hiszen akkor meg kell némulni, hiszen őszerinte semmiRŐL sem lehet beszélni, mert semmi sem jelent semmit, mivel a „jelentés” mint olyan, nem létezik. Őszerinte verseket sem kell írni, hiszen a vers csak nyelvtanilag, mondattanilag és szemantikailag kifogástalan szóhalmaz, ahogyan azt a parnasszisták hirdették??

X

2024. december 5.

Költőmadaram, ide-odaugrálva olvaslak. Tegnap azt írtam, hogy vannak kevésbé érdekes verseid is, most meg azt mondom, hogy nagyon jó, baromi jó is túl sok, megemészthetetlenül sok van, hát nem lehet bírni. Olyan, mint az ivás: az ember szeretne még inni, de már nem bírja, szét akar pattanni a gyomra meg a feje, úgyhogy azt hiszem, mára abbahagylak.

Borzasztó jók:

Szobai árnyékok
A százéves csillár egy
Behatolok
Az ördög reggelei
Frodó kóborlásai
(Késő?)

Mallarmé verseit nem lelem az interneten, csak az Egy faun délutánját, de talán nem is fontos. Úgyis teljesen érthetetlen. Olyan fineszek vannak benne, amelyek a francia nyelv szuperfineszeinek még légneműbbé desztillálásából vegyítvék látszólag sokatmondó mondatokká. Most mégis azt látom ebből, hogy jó az, ha normális nyelven is eldadogható a (nagy) vers úgy-ahogy: akkor legalább az a dadogás lefordítható, és abban az illúzióban ringathatjuk magunkat, hogy a fordítás az eredetinek jó lenyomata. Van egy csomó vers, amely tényleg elég jól lefordítható, azaz magyarul is rímvégre szedhető az, ami önmagában (verstelenül is) érdekes és félig-meddig prózai benne: anekdotikus, humoros, politikai, filozofikus-okoskodó és nem nagyon bravúros és csavaros versek stb. De minél jobb és minél modernebb egy vers, annál rosszabb a fordító helyzete. Én nem tudom például, hogy ama hétszáz-valahány Emily Dickinson-fordításomnak hány százaléka félrefordítás…

Mondjuk ez áll Mallarméban:

O si chère de loin et proche et blanche, si
Délicieusement toi, Mary, que je songe
À quelque baume rare émané par mensonge        stb.

–  az egyébként zseniális Nemes Nagy Ágnes fordításában:

Te édes, messziről s közelről, s oly fehér,
oly gyönyörű, Mary, hogy ritka és csalóka
illatra gondolok, mely fátyolos fakóra     stb.

Ez elég jó és bravúrosan bele is van gyömöszölve az eredetinek minden szemantikai morzsája, puzzle-darabkája, de mégsem emlékeztet rá.
Az egész még prózában se fordítható le, és főleg a légneműsége nem adható vissza egyáltalán, mert a magyar nem légnemű, hanem amolyan tenyeres-talpas nyelv:

Ó [te], messziről [nézve] oly drága és közeli és fehér, oly
Ínycsiklandóan te [ti. önmagad, azonos tenmagaddal], Mary, hogy valamiféle
Ritka balzsamra gondolok, [mely] hazugság által ered    stb.

Arról már nem is beszélek, amit már jó párszor pusztába kiáltottam: hogy a francia vers ritmusa, zenéje egyáltalán nem érzékeltethető, megközelítőleg sem. A német meg az angol versek magyar fordításai távolról emlékeztetnek az eredetinek jambikus vagy trochaikus lüktetésére, de a franciában nincs semmiféle szabályos lüktetés, csak valamiféle megfoghatatlan lebegés. (A francia vers szótagszámláló vers, az ugyancsak szótagszámláló magyaros verselésre ennek ellenére még kevésbé emlékeztet, mint a szokásos jambus…)

A francia szem a felszín „mélyreható” rétegfeltárásában nagy: a francia költészet is, a francia zene is meg a francia festészet is. A mélység nem kenyerük, csak a felszín csillogása, de abban nagyok is tudnak lenni…

Ennyit akartam mondani.

Barátságos, lelkes üdvözlet

Efraim

XI

2024. december 6.

Hommage?
 
Mióta szar a magyar színház,
közepes a magyar irodalom?
Ez a vers is kopog nagyon.
De egy kis néptől, mégis mit vársz?

Kiesek a túloldalon,
azt keresem épp, ami hitvány,
ami nem kép, de hamisítvány.
Rossz lesz a jó, és én hagyom.

Nagy népektől várod talán
hogy desszert lehessél az asztalán
nagyságuknak? A színházuk csak színház,

a kultúrájuk csak kultúra.
Te önmagadban mégis mit látsz?
Megbukott a tehetségdiktatúra.

Idefigyelj, én megértem, hogy neked nincs időd mert muszáj kiöklendezned magadból naponta tizenötezer verset, különben gyomorrontást kap a lelked, de ha továbbra is másfél szavas levelekben válaszolsz nekem, akkor abbahagylak, és akkor te nem leszel itt a Szentföldön!! Én itt nyalom a talpadat, te meg közben kibámulsz az ablakon nagyra tátott szájjal, hogy a múzsák vödörszám beleöntsék az ambróziát. Azt mondod, hogy az első elemiben nem tanultál meg írni, csak verset. Hát akkor írjál nekem ide minden nap egy verses levelet, verslevelet, levélverset, kizárólag nekem, ide a Szentföldre! Aztán nem bánom, minden év végén nyilvánosságra hozhatod az egészet könyvformában azzal a címmel, hogy „365 (szökőévben 366) vers Efraim Israelnek I. (II., III stb.) évfolyam”.

Márványszobrod talapzatára írt szövegemben azt írtam, hogy ki se néztem volna (annyi fenomenális verset) abból a kicsi Magyarországból, mielőtt beleszülettem. Te nyilván azt hitted, hogy ezt fenti versed negyedik sora ihlette. Tévedtél, ezt a költeményedet csak most vettem észre. Te egyszerűen az én szellemeskedésemet előzted meg, előplagizáltad, loptad ki a számból.

Az ötödik sorban aligha azt nem akartad írni, hogy „Kilesek a túloldalon”, nem pedig azt, hogy „Kiesek”.  Ebben annak a bizonyítékát látom, hogy „nem is tudsz olvasni, csak írni” (Karinthy, egy másik költőről szólván), hogy a saját verseidet is csak írod, írod, és ettől nincs időd el is olvasni őket.

Közepes a mai magyar irodalom?

(Anekdota: Karinthy ült a kávéházban; bejött egy író, és észrevétlenül el akart osonni a terem túlsó oldalán, de Karinthy észrevette, és odaordított neki: „Olvastam a könyvedet!” Az író arca boldogan felragyogott. Karinthy, folytatva. „Közepes!”)

Hát ezt nem tudom, nem jutok hozzá mai magyar irodalomhoz, de azt mondom, hogy ha tényleg nem szar hanem CSAK közepes, akkor mit rinyálsz? Ugrálnod kellene örömödben, hiszen ez szenzációs kultúrállapot! Mit akarnál, egymillió Mikszáthot, Adyt, Józsefattilát? (Empiriokriticizmus — egymillió pici Krisztus.) Hiszen az gyomorrontást okozna, így is túl sok zseniális izé van. Hajdan nem volt-e közepes akármelyik irodalom azért, mert akadt benne egy Babits + József Attila + Móricz + Krúdy + még egy-kettő, vagy egy Baudelaire + Flaubert + még öt vagy akár, na, mondjuk maximum tíz, a tízezerből? És még a nagyok műveinek nagyobbik része is csak közepes.

„Rossz lesz a jó, és én hagyom.” Ez nagyon jó, és nem lesz rossz attól, hogy nem jelent semmit. Vagy jelent? Ha jelent, akkor követelem, hogy magyarázd meg nekem, de érthetően, hogy mit.

„A kultúrájuk csak kultúra.” Verlaine vagy ki a fene: „De la musique avant toute chose …  Le reste n’est que littérature; Mindenekelőtt  – zenét! … Minden egyéb csak irodalom.” Ezt „akarta mondani a költő” (te)?

Mit jelent az, hogy „Megbukott a tehetségdiktatúra”?  Követelem, hogy magyarázd meg nekem, de érthetően, nem halandzsázva, mi az, hogy tehetségdiktatúra és hogy miért bukott meg. A vers nagyon jó, de azt is szeretném tudni, hogy jelent is-e valamit, és ha jelent, akkor mit.

Berzenkedő barátod

3

2024. december 6.

Nos, egyes dolgokra akkor megpróbáltam versben:

VERSES LEVÉL A SZENTFÖLDRE

Azt kérded, mit jelent, hogy
„Megbukott a tehetségdiktatúra”?
Ezt én írom, de nem én mondom,
hanem ezt éli a mai világ,
a közepesek és tehetségtelenek
eluralkodása viszi a szót.
Nem azt állítom, hogy a többség
közepes, talán tehetségtelen,
de hajlamos a tehetségtelenség
kis elvárásai szerint beszélni.
A pénz beszél, és aki nem
ezen a nyelven morgolódik,
az praktikusan már ugat,
vagy néma, ahogy a csehek hallották
a germánok beszédét némaságnak,
és azt mondták rájuk, nyemec,
és ma is ezt a némaságot
dörgöljük az orra alá Goethe népének
magyarként, még ha nem is tudjuk.
Te persze tudod, Efraim!
„Mióta szar a magyar színház,
közepes a magyar irodalom?” –
ezt inkább visszakérdezem
egy lehetséges másik éntől,
egy Karinthytól, ki rajtunk nevet,
én sírni tudnék, hátha igazam van
e hetyke kérdés nem kívánt állításában.
A színház persze tényleg egyre gyengébb,
egy legendás vidéki műintézmény
hűlt helyén nemrég láttam valami gagyit,
annyira förtelmesen gyenge volt,
vihogtam, mikor a közönség állva tapsolt
a végén. Ugyanebben a versben
„Rossz lesz a jó, és én hagyom.”
írom. Te erre: „Ez nagyon jó,
és nem lesz rossz attól, hogy
nem jelent semmit. Vagy jelent? Ha
jelent, akkor követelem, hogy
magyarázd meg nekem, de érthetően!”
Hogy mi az érthető, azt sohasem értettem.
Hogy mi az érthetetlen, ugyanúgy nem értem,
máskor meg ez csillagközi térnél világosabb.
A versben más az érthető,
mint például a matematikában.
A logika itt visszafordul,
de megmentheti a tapasztalat.
Sajnos a jó is elromolhat,
ahogyan megromlik a görögdinnye,
vagy szétesik egy egész jó társadalom.
A dinnyét idejében meg kell enni,
megoldja a problémát preventíve.
A társadalmi bajt, ha versbe fogjuk,
sőt be is talál, akkor rögtön
kiderül, hogy ez érthetetlen:
fölösleges a ritmusos beszéd,
csupán az azonnali haszon létezik,
és az jó, ami csak keveseknek jó.
Nem hagynám ezt, de nincsen eredménye,
vagy évek múlva, viszont az már késő.
Hát épp ez a mi örök vereségünk.
A harcnak nincs, a levélnek itt vége.

VI

XII

2024. december 7.

Na ugye, tudsz te, ha akarsz! Erre vevő vagyok. Kösz.

Most rendelek egy minimum huszonnyolc soros, arról szóló verset, hogy mit csinálsz egész nap a költészeti tevékenység szüneteiben, hogyan/mi módon vacakolsz a konyhában, a fészerben, mit játszol az unokáiddal, mire gondolsz zuhanyozás közben és/vagy elalvás előtt stb.  Határidő: kedd. Nem kötelező, hogy két szonett legyen, a jambikus lejtés is lehet hozzávetőleges, csak sejtetett, a rímek lehetnek slendriánok is meg jók is; nem kötelező, hogy minden sor rímeljen. Legyen néhány olyan rím mint a palánk-elénk. Van ilyen az angolban, slant (ferde) rímnek hívják; onnan szedted az ötletet, vagy magadtól találtad ki?

Emily Dickinson: A House upon the Height

A House upon the Height—
That Wagon never reached—
No Dead, were ever carried down—
No Peddler’s Cart—approached—

Whose Chimney never smoked—
Whose Windows—Night and Morn—
Caught Sunrise first—and Sunset—last—
Then—held an Empty Pane—

Whose fate—Conjecture knew—
No other neighbor—did—
And what it was—we never lisped—
Because He—never told—

Egy Ház a Hegytetőn

Egy Ház a Hegytetőn —
Nem járt ott még Szekér —
Holtan nem hagyja senki el —
S bemenni nem akar —

Kéménye füsttelen —
A Nap — Ablakait
Látta Keltétől — Estelig —
Aztán — mind vak maradt —

Sorsa — csak sejthető —
Szomszéd mit sem — neszelt —
Múltját — mi sem selypegtük el —
Mert arról — Ő se szólt —

Megjegyzés.

Az eredetiben mind a három rím slant rhyme (l. más E. D.-verseknél), vagyis csak a sorvégi mássalhangzó(k) azonos(ak), a magánhangzó nem. A reached – approached a slant rhyme olyan változata, amelyben két sornak nem csak utolsó vagy két utolsó mássalhangzója azonos, hanem több mássalhangzó is. A magyarban az ilyent kancsal rímnek hívják, extravagáns és humoros hatást kelt, ezért némi aggállyal éltem vele – kétszer is – ebben a fordításban, de remélem, hogy ebben a sejtelmes kontextusban mégsem kelt humoros hatást a Szekér – akar meg a neszelt – szólt álrím vagy kvázi-rím. Az angol slant rhyme-ban is van valami extravagancia, és éppen az extravagáns és excenrikus Emily Dickinsonra jellemző a leginkább, érdemes tehát ezt is átmenteni versei fordításába – ha lehet –, akárcsak a gondolatjelek szokatlan, túlhajtott és – mi tagadás – kellemetlen halmozását.

Čest práci!

Efraim

XIII

2024. december 8.

Azt mondod, hogy „Mi nem elég jó, félre kéne tenni.” Ez nekem nagyon szimpatikus minőségpárti kijelentés, sőt még igaz is, de felelőtlen kijelentés. Te magad is azt írod ugyanebben a versben, hogy „A nem elég jó többeknek elég.” Nekem ezzel nem az a bajom, hogy ellentmondás; egy ellentmondásos világ érdekesebb egy ellentmondásmentes világnál. Kifejezetten örülök például annak, hogy a fény hullámtermészetű tehát nem részecsketermészetű, egyúttal részecsketermészetű tehát nem hullámtermészetű. Nekem a te kijelentéseddel az a bajom, hogy „a nem elég jó”, azaz ami énszerintem és a hozzám hasonló minőségpártiak szerint nem elég jó, az az emberiség 99 %-ának elég jó. Félre kell tenni a táncdalokat, a slágereket, a magyar nótákat, a giccsképeket azért, mert szarok? Félre kell tenni az emberiség 99 %-át? Félre kell tenni Kosztolányi verseinek 99 %-át, mert azok sem elég jók? Például ezt:

Mért érzem én azt oly gyakran
és egyre visszatérőn,
mindig világosabban,
hogy villamoskalauz is vagyok?

Dülöngve a kocsi ingó
talaján,
bőrtáska nyakamban,
állok –?

Hiszen ez egy marhaság. Nem azért, mert nincs értelme: van értelme, de az az értelem egy marhaság. Jobb volna, ha nem volna semmi értelme. De nyilván van, akinek jobban tetszik, mint Kosztolányi három legutolsó, zseniális verse.

Szerintem nem kell félretenni.

De ha én volnék (lettem volna) Kosztolányi, én félretettem volna.

Brahms egyszer sok-sok év után elment abba a városba és abba a hónaposszobába, ahol ifjúkorában lakott. Azonnal nekiesett a tapétának, letépte a falról és elégette a kályhában: ifjúkori műveinek kottái voltak, azokkal tapétázta volt ki a falakat. Nem akarta, hogy legeljen rajtuk az utókor, mint a nagy zeneszerző zsengéin. A többi legnagyobb zeneszerző 99 %-át nem zavarta ugyanez. Nem hiszem, hogy azok a tapétává degradált művek érdektelenebbek voltak a többi legnagyobb zeneszerző hátrahagyott és lelkesen újra meg újra publikált, sőt játszott műveinek nem éppen 99, de jelentős százalékánál.

Nyilván kitaláltad, mire akarok kilyukadni. Belőled ömlik a vers, nagy verbális fantáziád van. Amit írsz, annak sokszor van értelme, és az nagyon jó értelem. Sokszor nincs vagy felfoghatatlan (az ugyanaz), és az is nagyon jó, Mallarmé értelmében, sőt gyakran zseniális. Sokszor! De nem mindig. Gyakran látszik, hogy nyakló nélkül folyik belőled a szó, a paradoxon. Én az olyant a te helyedben kigyomlálnám és a kályhába dobnám, vagy nem dobnám a kályhába, csak a sufniba, de nem publikálnám.

Barátsággal

Efr.

4

2024. december 8.

BESZÁMOLÓ EGY DECEMBERI VASÁRNAPRÓL

1

Mit játszom az unokáimmal,
mire gondolok zuhanyozás közben? –
ezzel a kérdéssel nincs más baj:
nem részesültem abban az örömben,

hogy unokám legyen, habár
van két, már felnőtt gyerekem.
Miközben az idő a jövőmből zabál,
én a jelent falom föl melegen,

mint aki céklát főz már két órája.
A színes gumó még mindig kemény.
Ki tarkaságot vetít így elénk,

és bizonytalanságot ásít így alánk,
könyvekbe van elásva a dumája.
Rezeg a valóságszéli palánk.

2

Nem kell, hogy hogy mindent versbe írjak,
a jambikus lejtés hozzávetőleges,
a ritmus ellentéte minden kínnak,
hiszen az öröm benne végleges.

Én nagyjából a versben élek,
de írok is, és most főzni megyek.
A konyha tíz perc múlva már megéled,
munka, hogy folyton súlyosabb legyek.

A versektől is folyton hízom,
egy Rilke-vers plusz fél kiló.
A fogyókúra nincs papíron,

cukor és zsír a könnyű szó,
ezért próbálkozunk ma salátával,
mit majd egy kis esszéolvasás árnyal.

3
AJÁNLÁS
Nem ballada, de mégis azt ajánlom,
olvass minden nap egy verset el tőlem,
ha pedig nem jön a szemedre álom,
olvass tovább az ajándék-időben.

Illusztráció: levelezés

Feltöltötte:

Napút Online

Ezek is érdekelhetik!

Csak ülünk, és cseve… – csetelünk. Ceca Georgieva és Lévai Nóra beszélgetése →

Tamási Orosz János: Tánc egy végtelen kötél peremén →

Németh Erzsébet: Baumberg Gabriella – Batsányi Jánosnak →

Németh Erzsébet: KAMUTHI KATA – SERÉDI ISTVÁNNAK →