Füleki Gábor: Éjjelég (versek)
•
Éjjelég
Mutatók közt tágul szemem,
szemcsés téridőbe néz:
végtelenben ül a jelen,
időtű fut térlemezen,
hajtja ismeretlen kéz.
Szobám hideg sötétjéből
bámulom a magas eget,
tömörödő, sűrű éjből
szikrás csillagrengeteget.
Lent lények, s fent fényes terek:
teremtésed milyen remek!
milliárd lenn: emberszemek,
s fenn milliárd csillag remeg.
Emberidő, csillagidő;
tátonganak fényév-terek –,
Isten-ujjmutatók közül
néznek ránk tárt csillagszemek.
Tűz és parázs
Légy lobogó deli tűz, izzó fény, létteli élet,
élj, míg ifju erőd tart, s röptet a lelkesedésed;
légy boldog szerelemben, s lángban a mennyet elérjed,
s forró gondolatod márvány-erezetbe bevéssed.
Én sínylő parazsam, kicsi láng, levegőt epedezve,
két szerelemben elégtél, számkivetett, letiporva;
későn vésem a márványt, gyengül, reszket a kéz is,
nézek az égre, az alkonyi fénybe – s mi biztat: a mégis.
Mozart, Schubert, Mendelssohn, Radnóti, Petőfi:
mind temetőbe kerültek, jóval negyven előtt már,
s írtak, – tudták, szűk az idő; s te pazarlod idődet –,
sejtették: rövidéletűeknek jöttek e földre.
Haydn, Arany, Bruckner, Wagner, Csontváry pedig, nézd:
élemedettként ért fel a csúcsra, az éveken érve;
építgették lassan a tornyuk, az égig elérve –,
ők legyenek példáid, s kússzál tiszta nyomukban.
Esteperc
Sétálok a langymelegben,
nyárvég-alkonyatban,
szívem mélyén két szerelem
eltemetve dobban.
Kinőttem az életemet,
pedig alig hordtam –
Áhítoztam a Mennyeket,
s éltem a Pokolban.
Aki sírva vetett, nevet
vidám aratáskor,
mit az élet kétszer elvett,
visszaadja máskor.
Te csak írj az alkonyatban,
tedd, mit sorsod rendelt,
s nézd csillámló tajtékhabban
az elnyugvó tengert.
Illusztráció: este
Ezek is érdekelhetik!
Végh Tamás: Körök és érintők (versek) →
Bíró József: Belső tér*, Pilinszky-parafrázis →
Botos Ferenc: Ómega mandala, Téridőben, Erdei pasztell (versek) →
