Ádám Tamás: „Isten öleléséből font széken” (Hajnal Éva „az a nap” című új könyvéről*)
*(Litera-Túra Kiadó, Pécs, 2024)
Nem gondolnám, hogy Hajnal Évát komolyabban be kellene mutatni az olvasóknak, hiszen sok folyóiratban publikál, jól halad a saját kötetei megjelenésével, antológiákban bukkannak fel munkái, és hát irodalomszervezőként is letette névjegyét. Díjakból sincs hiány. Nem mellesleg főszerkesztője, tulajdonosa a színvonalas Litera-Túra Művészeti Magazinnak. Tehetség és kitartás nélkül aligha jutott volna eddig.
Hajnal új verseskötete „az a nap” címmel jelent meg az idén. Vajon, melyik lehet az a nap. Sokan ismerik Pilinszky zseniális versét, a „Mielőtt” címűt. Benne: „Az a nap, az az óra mezítelenségünk / fölmagasztalása lesz.” A költőóriás feszes, pontos sorai bizonyára nem véletlenül fedi szerzőnk könyvének címét. Vagy ki tudja. Kapcsolódási pontokat mindenesetre találhatunk, hogy mást ne említsünk: a „Két négysoros” című versét Pilinszkynek ajánlja. Szolláth Mihály azt írja a fülön: „Ez egy daloskönyv, még akkor is, ha nincs benne se kotta, se ötvonalas lapok, se egyetlen hangjegy. Igen, ez igaz, de bármelyik versét elolvassa a könyvből a lelkében meg fog szólalni Hajnal Éva dallama.”
Mindezek tudatában hajlok arra, hogy gondolatiságban érinti egymást a két szerző. Mint például az Úr jelenléte. Bár még most sem tudjuk pontosan, melyik napra gondol a szerző.
A hátsó borító fülszövegének megkomponálását Petőcz András vállalta, akinek Hajnal több versét ajánlotta. Mindez persze nem lenne elég, hogy adja a nevét a könyvhöz, minőségnek kell itt lennie. Petőcz pontosan fogalmaz: „A tudás ereje. A szakmai tudás ereje jellemzi verseit. Nyilván zenei műveltségének, képzettségének köszönhető, hogy rendkívül érzékenyen viszonyul a formához. Számára a szabadvers éppen olyan természetes közeg, mint a kötött forma, ha kell, ír szonettet, ha kell, ír hexametert, számára ez nem probléma. És elképesztő könnyedséggel ír pastiche-okat, bárkinek a hangját, stílusát képes megidézni, miközben zavarbaejtően mindig önmaga marad. Valamiféle naivitás, ártatlanság és kíváncsiság szólal meg ezekben a munkákban, ezért is szerethetőek a versei.”
Egy előverssel indul a kötet, amely meghatározza a kötet hangulatát. „ Kíváncsi vagyok, mivel töltenéd meg az üres sorokat, / hiszen minden rólad szól a könyvben.” Az első fejezet címe: „Itt vagy, Uram?” És fölötte egy kifejező illusztráció, melyet Kiss Andrea fotóművész készített. Egyéni látásmódot tükröz az „Angyalok” című költemény. Itt az angyalok nem a felhők fölött lebegnek szárnyaikkal, hanem emberközeliek, kedves földi lények, akik maradékot vacsoráznak, elmosogatnak, bekapcsolják a mosógépet, felmosnak. „Most a második emelet nyolcból hallatszik szárnysuhogásuk. / Ismerek néhány angyalt.” Később találkozhatunk szemüveges Istennel, s elmélkedhetünk azon, hogy lehet ilyen, ha nincs létező arca. Van még itt zsoltár és ima.
A második ciklus megint egy kérdéssel indul: „Hogy lehetnék meg nélküled?” Például apa nélkül. „A temetés reggelén felszaladt egy szem a harisnyámon / ez az egyetlen fekete harisnyám”. Finom utalás a szeretett ember elvesztésére. A „Most csak úgy” című prózaversben is az emlékek buknak elő. A „sohasem” kedves számonkérés, amelyen átsüt a szeretet. „sohasem hazudtál nekem / csak nem mondtad el / hogy ilyen gyorsan elszalad a gyerekkorunk / hogy nem is lesz gyerekkorunk / hogy elemészti a bánat a fákat”. Képek a múltból: az olajos padló, Panni, a költő, a pályaudvar, a madárbolt. És, hogy melyik nap valójában Hajnal Éva napja? A kötetcímet lefedő? „az a nap olyan volt / ült a sarokban egy repedezett falnak dőlve / felismerhetetlenül koszos ruhában / igen / azt a napot csak ugyanígy tudnám leírni / mintha / szakadt koszos zoknit babráló / mormoló kislány volna az a szerda / amikor megloptál”.
„Ketten állunk a fülkefényben”, egy újabb fejezet. Itt jön, amire Petőcz András utalt: a pastiche-ok. Akiknek a hangján szól, illetve verset ajánl szerzőnk: Balassi, Petőfi, Ady, Kassák, Lőwy, Füst Milán, József Attila, Dzsida Jenő, Weöres Sándor, Pilinszky, Nagy László, Petri, Fenyvesi Ottó, Tolnai Ottó, Parti Nagy, Takács Zsuzsa, Petőcz András. Elképesztő névsor. Nyilván azért ragadták meg Hajnal Évát a költőóriások, mert közel állnak hozzá. Ám így sem lehetett könnyű kikerülni a végzetes csapdát, mely szerint vékony pallón mozgunk, epigonná válhatunk. Itt szó nincs erről, Hajnalnak e nehéz vállalásban is sikerült megtartani egyéni hangját.
Az utolsó ciklus címe: „Ahol így szeretnek”. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy megérezzük, a szerelem következik. Nem csalódunk, hiszen az első vers mindjárt a „Szerelem”. Puha, lágy, selymes szöveg, olyan hajnalévás. Mégis, a Pygmalion rész, első ránézésre mintha idegennek tűnne. Egy szobor életre kel, lázad, megbánja keménységét, enyhül. Csakhogy, ha a helyén kezeljük a dolgokat, a szerelemnél kötünk ki. Pügmalión az Ovidius Átváltozások című művében, mint szobrász híressé vált legendás ciprusi személy neve. A Ovidius költeményében Pygmalion beleszeret az általa készített elefántcsont szoborba, és Aphrodité ünnepén azt kéri az istennőtől, hogy keltse életre szerelmét, amit az istennő teljesít is. Az egyik vers címe: „Pygmalion szerelme viszonzásra talál”. Tömör, kifejező költemény. „Így, / igen, így szólj, / szólj még! / Szavaid szigetein lágyul a kő. / Ereimben élet zsibog. / Szólj, / szólj még és megéledek! / Létezést zuhogó beszéded ömöljön zsigereimbe! / Szabadító ajakiddal vess véget kőbörtönömnek.” És a szerelem beteljesedik. A ciklus aztán visszazökken a selymes szövegbe. Íme, egy rövid, gyönyörű vers „esti” címmel. „lenge kabátban jött az este / aranyló gombja csillogott / arcom arcodban megkereste / s szétszórta mind a csillagot”. A kedves érkezése ünnepi pillanat, a várakozás percei tele vannak feszültséggel. A késések fokozzák a feszültséget. De nem Hajnal Évánál. A türelem, a nyugalom valami egészen érthetetlen módon megmarad mindvégig, ezekben a helyzetekben is. Olyan mérhetetlen türelemmel vár, mintha már nem is valóság lenne. pedig az, Hajnal Éva csendesen megértő,megbocsátó, és csak vár és remél. Az „Ajtó” című versben például így: „Már takarítottam, mostam, megfürödtem. / Vasaltam is. Ünneplőben ülök kényelmes székemmel szemben. / A kedvencedet főztem.” Ilyenkor a hétköznapi sorok igazi verssé emelkednek. A „Ha versben” valami hasonló játszódik: „Ha reggel jönnél hozzám, / Isten öleléséből font széken , kínálnék helyet, / hajnali napfényt töltenék poharadba. / Amint kortyolgatnád,/ elúsznának melletted a felhők, / válladon pihennének a madarak.” A kötet végéig az érzelmek húrjain játszik Hajnal Éva. Nem könnyű talaj, elbukható a vállalkozás, hiszen újat mondani, egyéni hangon megszólalni ezen a területen felettébb nehéz. Szerzőnknek azért sikerülhetett, mert mélyről szakadnak ki belőle a szavak, az érzelmek.
Azért is megéri olvasni ezt a könyvet, mert durva, zaklatott világunkban talán újra rádöbbenünk, hogy sérülékeny, romantikus emberek vagyunk.
Illusztráció: címlap fh.
Ezek is érdekelhetik!
Halász Margit: Fahéj illatú szelek →
Lajtos Nóra: A „kárpátoki kis haza” versei és egyéb költemények →
Tóth Attila: Fekete pont – Egy ötös alá a filmvásznon →
