Ferenczfi János: Jól vagyok (versek)
•
Hozzád hanyatlom
Hogy meséljem el neked a huzatos vonatokat,
a mohazöld műbőrt a szűk fülkékben,
az álmokat, amelyekben még nem ismertelek?
Hogy meséljem el az esélytelenséget
szétdúló reményt,
a támpontok nélkül
szárnyaló hitet,
a vágyat, hogy sikerüljön az,
amibe elbuktak őseim?
A sínek mellett matt-zöld oszlopok,
stafétában futnak halálba,
előre nézek, bár a szél
hajszálanként szakít a múltba.
Fáradt vagyok, ha bölcs nem is,
mert lehetett volna másképp.
Gyermekeink hirtelen felnőnek,
az idő rajtunk már átlép.
Másé volt feldúlt ifjúságom,
de a tiéd békülő múlásom.
Mi mögöttem, az mind füstbe ment rég,
Eső mossa, lepi a sötétség.
A vonatok, a sínek az égig
az érkezés hitét igézik,
de csak az út, a huzatos fülkék,
az elfutó tájra az alkony,
Ülj mellém, hozzád hanyatlom.
Jól vagyok,
így lenne jó,
ha véget érne minden.
Jó lenne így,
ha haza hívna Isten.
Ha nem jönne
a reggel,
álmot látnék,
tele kegyelemmel.
Békesség
eső
komor és hideg
a felhő alól
vallatólámpaként
metszőn vakít a nap
az elfáradt lepketábor
földre hullott
a köpenyem
ázik a sárban
szárnyaink hímporát
a kagylófényű ragyogást
nyirkos feledés lepi
nyár van
őszbe hajló
békesség
az elmúlásban
Illusztráció: J. Montgomery
Ezek is érdekelhetik!
Horváth Szabolcs verseiből →
Kárpáti Tünde: déli szél →
Debreczeny György: jönnek szembe a csokinyuszik →
