Hegedűs Gyöngyi: incantation of the great mercy
•
hogy a meztelenséghez vetkőzni kell, álmában olyan előzmény nélküli tudás volt, amiből felébredve tudta, már megint a negatív időben járt. ahol a szó úgy viselkedik, mint a foton. és hogy kellett ehhez anyja előző esti egyetlen mondata, ami nem tette párbeszéddé azt, amit ő elmondott, de a legjobb nyitómondat mindig zárómondat is: jó, de most már leteszem, mert meztelenül ülök az ágy szélén. egyszer azt mondta neki egy költőtársa, kvantumugrás kell az ismertséghez. amitől kezdve megkerülhetetlen. nem mondta: ő még anyja számára sem megkerülhetetlen, nem mondta: a vers maga a szavak kvantumállapota. mint ilyen, befogadható, de fel nem fogható. s a negatív időben micsoda kortársak! micsoda recepció! a szavakra mint olyan bizonytalan kvantumobjektumokra tekintett, amelyeknél nem garantált, hogy az adott szó elnyelődése és újra kibocsájtása egy bizonyos meghatározott, számított időn belül megtörténik; hanem az időbeli értékek előre pontosan meg nem határozható valószínűségi tartományán keresztül mennek csak végbe. ezek az értékek magukba fogadják azokat az eseteket is, amikor egy egyedi szó áthaladási ideje pillanatnyi, vagy furcsa módon, amikor ez még a nyelvi gerjesztés megszűnése előtt véget ér, ami pedig negatív idő értéket ad. a negatív idő pedig, mikor az idő meztelenül ül a vonal végén. ösztönből veszi fel. de nem az az egyetlen hívás, ami helyett nem inkább a ruhát szerette volna. hogy a negatív időben egyszer mégis lesz ő az az egyetlen hívás, amiért az idő elfelejti a gúnyát, benne szintén előzmény nélküli tudás. a szelídek öldöklik a földet.
buddhist temple1 (H. Gy.)
egy presszóban volt a mesterrel, amit az álom újranyitott, és át is épített. volt felső emelete, és lefelé lépcső, melynek egyetlen lépcsőfoka sem volt azonos magasságú. valamennyit minden fokhoz zuhanni kellett. úgy zuhant, mint egy gyerek, örömmel, várakozással. a mester mindegyik zuhantató lépcsőfokot fájós térddel lelépni akarta. mégis hamarabb ért le, álomban a zuhanás tovább tart, mint a lassú araszolás. mire leért, a mester már a kijáratnál egy ágyon feküdt. rövidre vágva a haja. semmi nem hasonlított rá, csak a kétségbeesése. lassan beszélt, mint akit vadászok egy távoli lövéssel elaltatni akartak. félig volt leeresztve a szemhéja, a szája pislogott helyette, a szemrésén jöttek a szavak, egyetlen kitartott mondat: nagyon elfáradtam. biztos ezzel a leterítéssel akarják egyesíteni a két benned lakozó természetet. – mondta neki. a presszó többi részében kis asztaloknál beszélgettek emberek. aztán a presszóhomályból kivált egy nő, nincs fantomrajza róla, csak annyit tudott ösztönösen, most vele van a mester. a neon egyet hunyorgott, elszakadt húrhangon kántálni kezdett, egy másik hagyomány női hangon elengedni tanította, kiléptette a presszóból. minek egy ilyen kicsi presszóhoz egy forgóajtó, ez volt az utolsó gondolata. ahogy kilépett, észlelte, a kántáló hangforrás szüremkedett be az álomba fénynek. tudta, az ajtó, bár megtehetné, soha nem ír le egy teljes kört, minden álom azt mutatja, egyszerre van bemártva a létbe és nemlétbe.
buddhist temple2 (H. Gy.)
és ímé, látá az időt, mint nyers anyagot, és mint hatalmas vízesés robaja, melynek permete minden élet, hang szólt, Szolgáljátok az időt! és ímé, látá, ahonnan jön, nem a múlt, ahova megy, nem a jövő, és ímé, látá, az időnek nincs fordulópontja, az idő maga a fordulópont, mit a nézés tévelygéssé nyújt, és egy hang szólt a forrás torkolathangján, és ímé, látá az időt, mint nyers kapcsolódást, semmi nem finom hangolta, maga volt az anyag, mely bármivé bomolhat, és jó volt neki egyedül, és egy hang szólt, mint hegyomlásban, benne lábhoz dőlt minden csúcs, hagyd a múlt és jövő dögkútjait, az időben az örökkévalóság mély üregei
Illusztráció: szerzői fotográfia
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
Vitéz Ferenc: »Aranyos rigmusok« (versek) →
Iochom Zsolt: Hol volt, hol nincs →
