Lajtos Nóra: Tunikák alatt s felett a szépség
•
Születünk, szeretünk, meghalunk. Ezek lehetnek az élet legfőbb „állomásai”. Az emberi életérzések közül rengeteg vers született, s születik ma is a valahova születésről, a boldog és fájó szerelemről, valamint az elmúlásról. A legtöbb költőnek azonban nem halálvers-ciklusai vannak, hanem szerelmesvers-ciklusai Balassi, Csokonai, Petőfi Júlia-verseitől Juhász Gyula Anna-, József Attila Flóra-, vagy Radnóti és Faludy György Fanni-verseikig. Legfőbb érzelmi állapotukról már az ókori görög és római költők is nyíltan vallottak. Vallottak, mert „minden szerelmes vers vallomás” – írja Török Nándor Ovidius és a szerelem hősei című szerelmesvers-gyűjteményének előszavában Baranyi Ferenc.
Török Nándor habár már egyetemi éveiben is írt verseket, később kezdett el publikálni. 2015-ben jelent meg első kötete, melynek címe is már egy igen szenzibilis költőre utal: Érzelmek sodrában. Jelen Ovidius-kötete a szerző hatodik verseskönyve, amely a Hungarovox Kiadó jóvoltából láthatott napvilágot, ahogyan a többi kötete is. Ez a kiadvány szépséges könyvtárgy is egyben, melyben művészien kidolgozott Pintér Miklós-illusztrációkat láthatunk. Az előszóként álló A szerelemről és a kötet codájaként szereplő Sesztina a hősi szerelemről című versein kívül hatvanhat szerelmes költeményt válogatott be kötetébe a szerző, amelyet hét ciklusba rendezett. A cikluscímek igen beszédesek, például: Erató dala, Tatjána, Balassiáda a Nőhöz, Dante és Beatrice.
Török Nándor szerelmi költészetében egyértelműen jelen van a boldogító, legtisztább és legmélyebb érzelmű, vágyaktól duzzadó beteljesült szerelem mellett a gyakran sorsfordító, fájdalom-sarlójú szerelmi csalódás is, és természetszerűen a plátói szerelem is. Török Nándor versnyelve klasszikus hagyományt tisztelő, azt – bátran mondhatni – mesterfokon műveli, legyen szó rímes-ütemhangsúlyos versekről, vagy akár időmértékes strófaszerkezetekről (pl. alkaioszi, szapphói strófa). Ma, amikor inkább a szabadversek dominálnak a magyar líratörténetben, azt gondolnánk, avítt ez a költészet. Éppen, hogy az ellenkezőjét kell aláhúznunk: Török Nándor olyan bravúrosan bánik a formával és a rímekkel, amelyről csak szuperlatívuszokban illik szólnunk. Számára a hagyományos verselési mód olyan, mintha az anyanyelve lenne: „perfektül” beszéli ezt a versnyelvet, sehol egy döccenés a ritmusban: áradó, lüktető versekről beszélhetünk Török Nándor költészetében általában, de úgy érezni, hiába az egynemű tematika, mintha itt érné el eddigi költészeti teljesítménye csúcsát.
A verseket feleségének ajánló Török Nándor, miután versszakról versszakra megidézi a Lee Annácskákat, Laurákat, Cynthiákat, zárszóként így fogalmaz: „ha Őt itt kell hagynom, tisztes felhők mögül / égi szerelemmel én oltalmazom.” A síron túli szerelem toposza tehát nemcsak Phylemonnál és Baucis-nál van jelen, hanem Török Nándornál is.
Igen jellemző a kötet egészében fellelhető verseknél az anaforikus szerkesztésmód. Számos példa közül a Szeresd a Nőt című opus talán a legmelengetőbb: „Szeresd a Nőt, de ne pusztán csak őt…”; „Szeresd benne a játszó gyermeket…”; „Szeresd benne a szorgos leányt is…”; „Szeresd benne a szerető anyát…”; „Szeresd benne a hű feleséget, / ki jóban-rosszban is kitart teveled, / nélküle a mélység tüze éget, / elhamvadsz magadban, s azt soha ne feledd: / a társad nélkül semmit ér az élet. / Szeretni őt az egyetlen esélyed!”
A kötet számunkra egyik legkiemelkedőbb ciklusa a Tatjána-ciklus. Puskin Anyeginje kapcsán már-már valamiféle konszenzus is született az irodalomtörténészek részéről, hogy nem is Anyegin talán a legfőbb szereplője a műnek, hanem a minden részletében kidolgozott, a romantika eszköztárával felruházott érzelem fűtötte, szenvedő hősnő, maga Tatjána. Tatjána levele a világirodalom gyöngyszeme, s ebből a gyöngyszemből indul ki Török Nándor is, amikor ő maga szólítja meg Tatjánát, akiről szinte mindent megtudunk, akárcsak a verses regényben (pl. hogy francia dada nevelte). Idekívánkozik a számozott 6. strófa példának: „Ilyet az istenek se láttak, / ezt bizton mind elmondhatom. / Téged velem úgy imádnak / (s nincs kérdőjel a mondaton.) / Az Olümposz befogad minket, / igaz, ugrottam néhány szintet, / de én nem adhatom alább: / A bábos vagyok, nem a báb.”
A Balassiádák egy-egy Balassi-verset emelnek be pretextusként a szövegbe, amelyeket igen helyesen, kurzivál is a szerző. Így az Adj már csendességet, a Darvaknak szól és a Hogy Júliára talála, így köszöne neki Balassi-költemények épülnek be a Török-versekbe. A reneszánsz életszemléletet tükröztető versek sorai között kell olvasnunk, hogy ráérezzünk: 21. századi versekkel van dolgunk, amelyekbe csak amolyan szálöltések Balassi közismert verssorai. »„Júliámra hogy találék?”« / Első nő az első szándék: / Édenkertben hogyha állnék, / Te volnál a szép ajándék.” A Balassihoz szóló versének Epilógusa pedig így hangzik: „Hiába szerettél, földön nem sok szent él, / s benned sem élt egy sem, / dalod se volt zsoltár, gyakran duhaj voltál, / de nem feled a szebb nem, / száz versedben a kegy, mit ma is elvár nem egy / kétezer s huszonegyben.
Egy újabb formabravúros megoldás a költőtől, amikor is Dante és Beatrice számozott ciklusát ötstrófás tercinákban írja meg, s amelyekhez még egy sort told a végéhez. Ezt a fegyelmezettséget tizenegy költeményen át viszi végig, majd a tizenkettedik vers, a Dante álma jelzi a ciklus lezárását. A szerző több filológiai adatolással is ellátja ezt a ciklust, de nemcsak ezt, hanem az ezután következőket még inkább. Feltünteti például, hogy a 11 részes Dante nyomában csak részlet, s ezzel azt is bizonyítja, amit korábban megjegyeztünk a kötetszerkesztésről szólva, hogy a szerző szerelmes verseinek tárháza még ennél a kötetnél is „tágasabb”. Főképp Az új életből, de az Isteni színjátékból, Vergiliustól is merít ihletsorokat Török Nándor. Dante szerelmi vágyakozásának ívét írja le a szerző, Beatrice megigézésétől Beatrice haláláig. A kínzó veszteségérzet ekképpen szóródik szét a verssorokba: „A költő szerelmi lángjának korma / rétegenként izzott…” A síron (szférákon) túli szerelem itt ekképp realizálódik: „hogy eljusson hozzá mindenek ellen, / angyala segítő jelét követve / hogy mellette örök otthonra leljen (…), a szférák fölött is hölgyét szolgálja / ahogy a földön oly lelkesen tette, // hogy csillagok közt teljesüljön vágya.” (11. Az út)
Az utolsó előtti ciklusába (Erató lantosai) 33 végjegyzet szerepel. Ez az egy oldalnyi jegyzetapparátus Propertius, Catullus, Tibullus, Ovidius különböző könyveiből való válogatott sorok filológiai precízséggel megadott jegyzéke. Jó döntéshozatal volt a végjegyzetelés, így nem akasztja meg az olvasót a sok hivatkozási pont, ami jószerint leginkább Török Nándor hatalmas ókori líratörténeti tudására hívja fel figyelmünket. Eme ciklus egyik legszebb záró kétsorosa talán a Szapphó halálában olvasható: „Phaónt szeretted, s az ifjú révész nem viszonozta. / Bennem virágzik szerelmes lelked szomorú csokra.” Külön verset is találunk Szapphóról, amelyben a vágyakozás testi jelei is megmutatkoznak: „Szeretve lenni, csak ennyit akartál, / mint oly sokan mások, szeretted a mádat, / ha mozdult a kar és ringott az altáj, / s lantod ritmusára, ha felgerjedt vágyad / ifjúi hévvel felszítottad másét…” (Szapphó)
Az Ovidius nyomában a kötet igen impozáns záró szakasza. Húsz levelet intéz a különböző ókori szerelmes hősnőkhöz, úgy, mint például Pénelopéhoz, Phaidreához, Didóhoz, Ariadnéhoz, Médeiához, Helénéhez stb. (De levél születik például Pariszhoz is) Török Nándor datálja verseit, és ebből a datációból az derül ki, hogy 2020 és 2023 között mindig az év végén és a következő év januárjában születtek ezek a költemények. Ezek a versdarabok a hős asszonyok és lányok életútját írják le, a kulmináló pont természetesen a szerelmük. itt is a formai fegyelmezettség jellemzi a versdarabokat: mindegyik hat versszakból áll, strófánként öt sorból, s egy – a levélhez dukáló – Utóirat a zárszó. A Didóhoz szóló levél Utóirata a kegyetlen öngyilkosságba torkolló Didót írja le: »„Kardot adott s okot… őnéki halálra /… ki Didót megölte: …(az)…saját keze volt.”« / E bús sírversedet, Aineiasz (ha állna / sírodnál) jól lássa, ezt a bús dupla sort, / s irigyelje föntről sápadt arcát a hold.” (7. levél: Didóhoz)
A híres, nagy romantikus regényíróként ismertebb, de költőként is tisztelt Victor Hugo „merész láng”-nak, „vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön”-nek írja le a szerelemet, amely „mi távolabbról: mint a gyémánt, / az közelebbről: mint a könny.” (Olyan a szerelem; Nemes Nagy Ágnes ford.) Azt gondoljuk, Török Nándornak sikerült a szerelem gyémántját és könnyeit is színre vinnie, s tette ezt Ovidius „mesterrel” és a szerelem hőseivel.
Török Nándor: Ovidius és a szerelem hősei, versek, Hungarovox Kiadó, Bp., 2024
Illusztráció: a kötetborító részletével
Ezek is érdekelhetik!
Németh Léna: A szelek fogságában →
Turai Kamil: Már hazai lépcsőket járván →
Csontos Márta: Egy „hontalan időkoldus” vallomásai →
