Németh István Péter: „FÉNYEK IDÉZIK” (Takáts Gyula és Fodor András versei Egry Józsefhez)*
*(ikertanulmány)
I.
Egry József badacsonyi esztendőinek krónikásai között pedagógusokat és költőket találunk. Előbbiek közé tartozott Fonay Tibor, utóbbiak közül az egyik legjelentősebb alkotó Takáts Gyula. A somogyországi költő gyakran pihent és írt vagy festett családjuk fonyódi nyaralójában. A Balaton két szemközti partján élők találkozása elkerülhetetlennek bizonyult.
Takáts Gyula így emlékezett vissza a barátságuk elejére: „A háború előtt találkoztam vele először. Süllőzés közben, szép tavaszban, amikor Badacsony alatt rezeg a víz és nyárfarügyszagú minden. Aztán a háborús évek után, a vitorlás időkben, találkoztunk sokat, amikor még nem jártak a Balatonon fölrobbantott hajók, csak a vitorlások, a „széllelbélelt” emberek. Aztán hogy Kaposvár „örökbefogadott”, mint írót, és én Fonyódon laktam, attól az időtől kezdve szinte hetente találkoztunk hosszú időkön át.” (Az ecset poétája)
Egry Józsefnek előbb (1924-től) Keresztury Dezső, majd Takáts Gyula lett komoly, bizalmas barátja. Fodor András így örökítette meg tanára, Takáts Gyula és Egry barátságának történetét:
Takáts Gyula […] a festői motívumként oly szívesen idézett fonyódi piramisok alján lett a somogyi partról vigyázó lelki, szellemi testvér, az ég, víz, föld beszédes jelei közt hozzá hasonló életformát teremtő, az emberi, művészi eszmék rokonságában vele oly természetes közvetlenséggel társuló jó barát. (Örökségünk: Egry József)
Egry József napló-följegyzéseiben is megemlékezik a Badacsonyból Fonyódra vivő hajóútról, hogyan közeledik a Déli part, miképpen ismeri föl közelállóit?
„A fonyódi hegyek mint tompa piramisok tükröződnek szaggatottan a párás vízben. A hajó tutulása visszaemlékeztet egy pillanatra szicíliai utunkra.
Fonyódon estig maradok. Takáts Gyula vár – látom a kikötő végén horgászfelszereléssel, kínaias bajuszával.”
Egry József festőművész néhány odavetett mondata a szépírók vázlataival vetekszik. Négy mondatában időrétegeket látunk egymáson, évek jönnek a múltból, mégis egyetlen a nap. A két művészt a közös szenvedély, a horgászat hozta össze, s e hobbi fogásainak oly alapos ismeretével, mintha főbb mesterség nem is lenne, bizalmat keltettek egymás iránt a magányt kedvelő alkotókban. S álljunk csak meg Egry József két szavánál, amelyekkel tömören Takáts Gyula arcát skicceli le: „kínaias bajuszával”. Szerintem Takáts Gyula alteregóját köszönthetjük, legelőször, már 1949-ben. Kínaias bajszával Csu Fut.
Eljött az a nap is, amikor Egry József badacsonyi házába invitálta a költőt, s megmutatta festményeit. Takáts Gyula a verseskönyveit ajándékozva Egrynek viszonozta a bizalmat. Egry versantológiákat kért Takátstól, s Gyóni Gézát Ady Endre magasában látta. (Pedig egyszer – még a fővárosban Egry és Gyóni annyira összeveszett valamilyen művészi kérdésben, hogy a dolog tettlegességig fajult.) Innen már csak idő kérdése volt, hogy versek és képek is megtalálják egymást, s egy mappába kerülhessenek a balatoni rajzok és a költemények. Takáts Gyula így emlékezett vissza:
Irodalmárkodásunk emléke a Vízitükör című kötetünk, melyet nagy szeretettel állítottunk össze hosszú vers- és rajzválogatások és címadások közepette. Életében, az akkori művészi és irodalompolitikai szituációban, sajnos nem jelenhetett meg a kötet. Addig a halott Egry mappájában két dekli közé kötve vártak a rajzai, melyekről a „szakértők” véleménye az volt, hogy közlésre alkalmatlanok.
Egry József a Vízitükör munkálatai alatt – mintegy két esztendőn át tartottak – már Kossuth-díjas művész volt. Takáts Gyula szerint csak „kesernyésen mosolygott” a kudarcon, a 14 rajz és a 18 vers visszautasításán. (Egry Józsefről)
A közös kiadvány, a Vízitükör kiadását már nem érte meg Egry József. Takáts Gyulának pedig 1958-ban jelentek meg legközelebb verseskönyve, a Mézöntő. Ennek a Pécsett nyomtatott könyvnek a borítóján Egry József rajza szerepelt. Egy vitorlaigazító férfit ábrázolt. Az olvasó, amikor túllapozott a címoldalon, egy műmelléklethez ért: Egry Takáts Gyula portréját rajzolta meg: profilból, kínaias bajszával.
A 127. oldalon található a festő emlékére írt költeménye:
Átnyúl a sugáron
(Egry József emlékének)
Befonta házunkat a zöld.
A tavunkat alig látni.
Egész erdőn kell a szemnek
átkandikálni.
Befontak az évek engem.
Deres, loncos iszalag.
Mint a várat… Alig látom
magamból is mi maradt.
Üldögélek zöld lomb között.
Ezüst veri homlokom.
Ami volt, átvált a tájék.
Elhal barát, rokonom.
Az a ház is, ottan szemben
üres, mint a furulya.
Hull a nóta, mint a szájból
nótázóknak a foga.
Minden év húz egyet-egyet.
Csendesek az éjszakák.
Egyre több bor kell a pintbe.
Egyre több piros parázs.
Fény-tükrödön valamikor
csárdást táncolt a szemem.
Hajnalodik… Nézem, nézem…
Nyúl a nap felé kezem.
De csak átnyúl a sugáron,
mint a mohos várfalak.
Az emlékek zöldje-lonca
játszik ujjaim alatt.
Takáts Gyula e versében is titkokat fürkész. A balatoni fények festőjére úgy gondol vissza, hogy a képekre örökített világosság világa szintén csupa sejtelem és misztérium. Takáts Gyula Egry világképét szép szókkal írta le félrímes strófáiban. Jambizált sorokban ábrázolja a szegényedő látványt, ahogy a lonc egyre többet takar el a kilátásból, amely az Északi partra nyílt, egészen Egry József műterméig. A tájból már hiányzik az ember, a festő horgászó, ismerős alakja. Csak a fény vibrál, játszik az egyre terjeszkedő élősködő növény levelei közt.
Befontak az évek engem.
Deres, loncos iszalag.
Mint a várat… Alig látom
magamból is mi maradt.
Takáts Gyula ugyanúgy szerette a fényt, isteni szubsztanciának tartotta, mint Egry József. Kosztolányi szerint is minden ember fény és hő. A Szentírás elején a Genezisben is fény volt az első. Reisinger János modern Biblia-kutató szerint még a mai tudományoknak sem mond ellen az Ószövetség ide vonatkozó része. Victor F. Weisskopfot idézi, aki szerint „Valóban, a zsidó-keresztény tradíció olyan módon írja le a világ keletkezését, amely meglepően hasonlít a tudományos modellhez. Korábban tudományos szempontból hibásnak tűnt azt mondani, hogy a világosság korábban jött létre, mint a Nap. [Mikszáth Kálmán regényében, a Különös házasságban találunk is ilyen teológia-csúfolót. megj. tőlem NIP.] A jelenlegi tudományos felfogás valóban feltételezi, hogy az univerzum kezdetben különböző sugárzással volt telített, már sokkal azelőtt, hogy a Nap teremtésére sor került…”
A művészet ezek szerint hasonló a káoszon győzedelmeskedő, rendezetlenséget renddel felváltó munkálkodáshoz, az élettelen értelmetlent élő értelemmel megtöltő képesség gyakorlásához. Abban a – Teremtőt imitáló – tevékenységben születik a fény. Hamvas Béla szerint ez a kis ívfény keletkezik az Úr és Ádám ujjai közt is Michelangelo freskóján. Ez a keletkezett szikra maga a logosz, azaz a kezdetben-volt-ige. Egry festői fénytana is egyszerre írható csak le a fizika által megnevezett fotonokkal és azzal a metafizikai sejtelemmel, amivel földet, vizet és égboltot együtt és egyben látott a Balatonnál.
A tájban élő emberek úgy állnak a fény zuhogásában, hogy időtlen aranymaszkot viselnek, arcvonásaik csak azért fölismerhetetlenek, mert egy nagyobb, tágabb tér-időben fontosabb, hogy létezzenek. Fénybe mossa termetét – s elolvad az ember – így írta le ugyanezt Weöres Sándor. Takáts Gyulának nagyon hiányzott a fényen túli létbe átolvadt halott, vagy taoista felfogás szerint annak az árnya is. Takáts Gyula egészen az ibolyántúli kontinuumban, akár a semmiben is kutatná a vele valaha élő szerettei nyomát. Elhunyt feleségek, testvér, barátok – akik helyett is – úgy érezte – szólnia kell.
1982-ben látott napvilágot Takáts Gyula Helyettük szóljál című verseskönyve. Színes borítójára Egry József Visszhang című festménye került. Ebbe a kötetbe is került Egry-omázs, a Fények idézik (a 137. oldalra). Legelőször 1980 márciusának legvégén jelent meg a Népszabadság kulturális mellékletében:
Fények idézik
(Egry József emlékére)
1
Most zöld a víz… A felhők is zöldek.
Türkiz szigetről felszáll egy sirály.
Két rózsaszín, karcsú szirom
lila semmin feszesen áll.
2
Óriás kristály hajnal tüze
vakít s szobám faláról visszacsattan.
Fények idézik s itt a mester.
Egry ecsetje ég a napban.
3
Szőlősorok rácsán a pára
kényesen lépked, mint a páva.
Emeli, csillan rózsa-kék szárnya
s csak a harmat szikrázik utána.
4
Gömb gömb után kék-lila zöldben
fölszáll a kert a pára szárnyán,
aztán meg vissza és köztük rezegve
kétsukknyi, gyermeteg szivárvány.
Ez a költemény kimondottan a távol-keleti festők világát idézi. Nem szerepel benne emberalak, ám az elemeket megszemélyesítette Takáts Gyula, animizálta. Két madár lebeg a költeményben, egy sirály a víz fölött, ez konkrét, ám a pára a szőlősorokban már metaforikus páva. A színek gazdagságából sorol föl a költő bőkezűen, s e kolorizmust az a nap teszi láthatóvá, amelynek fényébe Egry mártotta az ecsetjét. Takáts Gyula heliocentrikus világképének középpontjába Egry József alakja áll. Egry művészetétől elválaszthatatlan motívum a szivárvány. Ez is a biblikus hagyományokra, Noé történetére és a Balaton fölötti ég csodálatos természeti jelenségére utal.
Takáts Gyula versbeli kolorizmusáról meg kell jegyeznünk, hogy a költemény első részében használt színek után a másodikba már rózsa-kék és kék-lila keverések kerültek palettájáról.
1984-ben a Rejtett egész című Takáts-kötet borítójára Martyn Ferenc alkotásának reprodukcióját tették a szerkesztők, de a 122. és a 125. oldal közé négy Egry-alkotáshoz szóló verssel találkozunk. Csanádi Imre Írott képeire kell gondolnunk, no meg abban az évtizedben már Gyurkovics Tibor és Kerék Imre is írt festményekre költeményeket. Ha az előző versében fények idézték Egry Józsefet, ebben az újabb darabban már nem a táj az ihletadó, hanem maga a három Egry-kép és a közös könyv, a Vízitükör története. Életrajzi elemeket mind a négy vers tartalmaz. Az elsőnek a „sztorija” ismerős kell, hogy legyen a Takáts-versek olvasóinak. Úgy örökíti meg a festőt, akinek beceneve a Piktor volt, amint egy arany tüneményt fest le, a nád angyalát. A Mézöntő című versben is angyal-jelenésről szólt, az angyal ott a szőlőrendek fölé érkezett, de a felhős nádasokba röppent vissza. (Keresztury Dezső a Dunántúli hexameterek VII. darabjában festi-írja meg ugyanezt a témát, jelezve az olvasóknak, hogy nem csupán Giotto vagy Simone Martini áhítatával, de Balaton parti lelkülettel is érvényesen lehet létrehozni az itteni valóságból a szakrális víziót:
Egryt idézve
1
„A festő”
E sziklán mindig itt suhog a
derengő üdvözlet szava…
Egy férfinak a kék tábla előtt
hozza a hírt a nádas angyala.
Rémülten áll… A rettenet
villámlik át a kartonon.
Hessentve emel rá kezet;
grimasz és fény és arcon, ablakon
kiált a belső láng, és mind amit
lobbant a hegy és önnön mámora.
A titkot ismerő két ujj!
Simone Martini alázata,
az Arany Angyal érkezett, a mű:
fogantatás és születés!
Gulács előtt a hal, Taormina…
Arany-vörös áramütés
rendíti meg a kéz és kép
együtt-egyet sugárzó kozmoszát.
Pásztor libeg s Kristóffal a gyerek,
s fény-sokszögek nagy kerek napon át…
A második versben Kassák Lajos költő (aki maga is képzőművész volt) és a zengővárkonyi professzor, Fülep Lajos nézik a festő készülő önarcképét. Vendégség van: Egry Józsefet látogatták meg Badacsonyban, aki már a tüdejével nagybeteg. A Takáts-vers nem csak az utolsó Egry-önarcképről szól így, hanem egyben zsánerkép is. Kassák és Egry között kötés volt a közös sors, hiszen gyerekkoruk és ifjúságuk nyomorban telt. Igen szegény proletár és paraszt környezet indította őket útra, vitte a fővárosba, de Keszthelyen már mindketten tervezhették a jövőt, a legbizalmasabb barátságukban vallottak egymásnak művészi elképzeléseikről. (Takáts Gyula Kassákról szóló emlékezésében megírta ezt a találkozást. Egry és Fülep Lajos szellemi és baráti kapcsolatáról Fodor András írt többet.) A Befejezetlen önarckép üzenetéről Keresztury Dezső a Dunántúli hexameterek XIII. darabjában szólt tömören:
…titkot vallat: hogy születik meg a fényböl az árnyék.
Hamvad a fény? Felfalja az árny? Kutató szeme erről
szól végső arcképén is, kék éjbe merűlve.
2
„Befejezetlen önarckép”
Négy rajzszög tartotta a fényt.
Előtte Kassák és Fülep.
“Befejezetlen önarckép”
a meszelt falról mit üzen?
A hogyan tovább-titkával szemben
szótlan ott ültünk Egryvel.
Félóra már, hogy néztük egyre
s azóta sincs hármónk közül kivel…
A rózsaszínben hangtalan, néma
falon szorítva mappát,
a halvány pasztell-semmibe
arctalan fürdeti az arcát.
És elment Kassák, Fülep Lajos,
de itt maradt s szólít a mappa,
amelyből akkor, mint útravalót
a Csónakost kezembe adta…
A második vers záró strófája még egyszer név szerint említi (mintegy seregszámla a holtakról) a művészbarátokat, majd címével identifikál egy Egry-rajzot abból a mappából, aminek tartalma a Vízitükörben jelent meg, jóval Egry József halála után.
3
„Vízitükör”
Tizennégy rajz, tizennyolc vers:
– Közölhetetlen mindahány!
Csak a pecsét kegyetlen biztos.
Olvashatatlan az aláírás,
mintha magát szégyelte volna
a festő és költő előtt
s mappába zárva évekig
kócsag és gém várta a levegőt.
„Borral, szőlővel megrakodva”
hajónk s hajósunk mindhiába…
Tündért, kacsát a nád falába.
A „Nádvonal” hullámzott lágyan
s a „Balatoni térben” mintha
a pepita füzet lapjával és
tolladdal játszott volna a tinta.
És szállt a „gitárnyakú nagy barát”,
ha jött a tél s zölden hasadva
szikrákat szórt lábtól a rianás
s dörgött, mint nyár, a kék magasba.
S te meg se vártad „Mézöntő” havát.
Tizennégy égi delfin szárnya,
a vizitükrünk fénylő hattyúi
vittek mind magasabbra szállva.
A harmadik versben az idézőjelek sokasága tűnik fel. Takáts Gyula itt saját verseiből idézett. A citátumok a Vízitükörbe került versekből valók.
Mintha a múltidézésnek csak egyik technikája volna, hogy átpergethetjük a régi kiadvány lapjait.
Ám e montázsok világát fölidéző költő egy szürreális, mondhatni álomi képsorral fejezi be a versét. Egry József tizennégy rajzából tizennégy lehetetlen szép lény lesz a balatoni fények káprázatában, ahol már madarak úszhatnak és halak szárnyalhatnak. A hattyúszárnyak a komplex költői képben, a meghökkentő metafora szerint egy égi delfint röpítenek.
Takáts Gyula a nyaralójukból Badacsonyra látott. Odaláttak a vendégei is, közöttük Weöres Sándor vagy Tatay Sándor is. Utóbbi fürdőköntösben fohászkodott a túlsó part bazalthegyéhez. Természetesen meg-meglátogatták Egry Józsefet. Egryék háza pedig az Északi partról Fonyód kettős kúpjára nézett. Ha a festő horgászott, a képcíme is lett „Fonyódi hegyek” sziluettje zárta a szemhatárt. Takáts Gyula füzérének negyedik versdarabja először nem azt tartja a legfontosabbnak, hogy mint látta a költő a Badacsonyt, hanem azt, milyennek láthatta a festő Fonyódot? Egry József a badacsonyi partokról a napot a Déli part berkeiből látta fölkelni. A hajnali színek közül Takáts Gyula a kéket és a lilát emelte ki. Egry József ha már a szivárványt is megörökítette, természetesen használta a kékek mellé a lilákat is. Örökség volt ez, Egry és Takáts számára egyaránt, hiszen Anton Maulbertsch freskóin már ott voltak a a dunántúli napkelték és napnyugták teljes színpompájukban. A negyedik vers második felében másodszor, még egyszer fölbukkan a kék és a lila. A tengertúli kék szoba, a vízen átnyúló lila árnyék tónusa már-már a szemnek még éppen hogy érzékelhető színtartományok határáig ér, de azon túl már valóban egy másik kontinuum következik. Vas István nem rótta meg Egry Józsefet, hogy képeire miért nem festette rá a kor nyomorát, a „lila penészt”? Tudta, más és több is érdekli ennél Egryt, s azért nem fest realisztikusabban. Még a lila színnel kapcsolatos, ám kozmikusabb összefüggések érdekelték.
A biliárdasztal simaságú zöld víz piros és fehér csontgolyókkal kiegészülve nemzeti lobogónk trikolórját adják ki. A Balatont e három színnel először Garay János írta versbe. A 19. században a szabadságharc előtt és a 20. század nyolcvanas éveinek elején egyformán elrejtették országuk zászlajának színeit:
4
A „Fonyódi hegyek” című képre
Ezt láttad mindig… E kettős hegyet
mögöttem is… Bizonyság rajzod.
Berkünkből köztük kelt a nap
s kék völgyön át lilán patakzott
az a fény, amelyen egyre nőve
közelgett a hajód, ha kedve hozta;
a piros és fehér, a csont-golyók
zöld posztón sikló horizontja
Fonyódra át… Hol most is vár a ház…
– Igy, hogy is hagytam volna nálad? –
E tengertúli kék, e sose-part
ragyogta évekig szobámat.
Két árnyék hosszú szárnya nyúlt át
reptetve-oldva föl lilád.
Árnyékon jártunk?… Vagy vizen?
Halakkal játszanak azok a fák
és ráérezve, mintha még
élne a vulkán… Ezért e rózsa,
e tűzgyökerű ragyogás ezért
parázslik képedről a tóra.
Badacsony bazaltjával rokon Fonyód két hegyének tufája, de utóbbi omlékonyabb kőzet. Viszont valóban a vulkáni tevékenység tanúi, s millió évesek. Egry József képein mindent átröntgenez az ecset nyomán a fény, a megszilárdult láva hegyek sem látszanak egészen szilárdnak. Roppant tektonikai erők feszülnek egymásnak az ábrázolás pillanatában, mintha fehéren izzana föld alatt is még mindaz, ami csak eztán kap alakot, formát. Takáts Gyula versének végére így került tűzgyökerű rózsa. A víz sem olthatja egészen parázslását. Íme. a szavakkal nagyon nehezen elmondható, de Egry által – látszólag igen könnyen, mintha odavetve lefestett világ. Ahogy Weöres Sándor írta: fönn egy nagy semmi / lenn egy nagy semmi / köztük a kusza eleven semmi…
1997-ben a Berzsenyi Társaság „A működés több, mint a lét” címmel adott ki könyvet Fodor András emlékére. A Kelemen Lajos és Szeredy Ádám által válogatott és szerkesztett kiadványnak van egy tisztelgő versekből álló fejezete, s a 179. oldalon Takáts Gyula költeménye olvasható.
A vers egy éremhez hasonlít. Egyik felén egy képeslap olvasható. valódi misszilis posta. A pontosságnak költői üzenete is van, hiszen azt szerette volna Takáts Gyula érzékeltetni, hogy tanítványa és barátja, Fodor András az egyik napon írt még egy képeslapot neki, aztán másnap, amikor megkapja a Folyódról Kaposvárra ért sorokat, annak írója már nem élt. Hova lett? Milyen létbe olvadt át az, akivel ugyanazon az eszményeken dolgoztak: Somogyország és a Balaton szépségeinek, Fülep Lajos és Egry József szellemi örökségének valamint a létezés értelmének a művekben való fölmutatásán. Dráma ez a javából, 24 óra alatt történik, mintha csak Shakespeare írta és rendezte volna. Az újsághír szerint a Kossuth-díjas költő Fonyódnál belefulladt a Balatonba. A tegnapi eleven baráttól, a mai halott költőtől a következő sorok érkeztek:
Képeslap Fodor Andrástól
Postabélyegző kelte
Fonyód 1997. 06. 26.
Takáts Gyulának
író
Kaposvár
Kovács-Sebestyén u. 9.
7400
Kedves Gyulám, szokásos júniusi alkotószabadságomról
köszöntelek Benneteket Stefikével. Jártam Badacsonyban is.
Fonay és az Egry József Baráti Kör még megvan! Ölellek: Bandi
Ez dokumentum, hiteles, autográf kézirat Fodor Andrástól. Ám Radnóti Miklós szavával élve más távlatot adott néki a halál. Takáts Gyula számára a holt él, hiszen választ ír, postát készít viszont, bár tudja, ama másik világba kell, hogy megkapja a címzett, ott, ahol Egry Józseffel lehet találkozni újra.
Válasz Fodor András június 27-én érkezett képeslapjára:
Bandim ha Egryvel találkozol,
mondd el neki,
hogy Badacsonyba vitt
az utolsó hajód…
És soraid olvasva már tudom,
hogy Badacsony Fonyód között
Többé Téged se lát
a Sipos és a Várhegyünk…
És két hegyünkön túl
az Innen és az Oda,
mint fénylő, éber rettenet
ott kísértett
mindig Egry arcán…
Mindig, de láttam,
fénnyé hogy oldotta a sziklát…
És látom, örökül
a kócsaglábú nappal
mint hagyta ránk
a végtelenbe szólító vizet…
Bandim, az itt küldött soraimat
így adjad át Neki…
Kaposvár, 1997. június 29.
A két világ között a halottra bízta a postáját Takáts Gyula. Ezzel hírvivővé avatta azt, aki nem él. Vagyis angelosszá. Ha az angyalt a régebbi versekben káprázat hívta elő, most valóságos személyt lát annak. A sorokat Egry József küldi Takáts Gyula, s az olvasó annyi többletjelentéshez jut a visszafogott szavak fölött, amelyek a szövegen túli elmondhatatlanról is tudósítanak.
Utolsó kötetében Takáts Gyula a távol-keleti alteregó, Csu Fu álarca mögül még egyszer szólt kései remekében. (Hol is a Volt. Pécs. 2009.)
Az árnyék üszkibe
Üres szőlők
rossz pincéi közé
ki más is nézne be?…
Kóbor rigász
és néha még
a régi zölddel
Egry és Chagall talán?…
Egry és Chagall
s velük a mindentúli
lüktető lilák
és a sok faházból
merre és ha volt,
hol is az a falu?…
A sok csokor virág…
Íz a sárga szoba?…
A pirosszőrű ló,
a cirkusz fényiben?…
Közöttük egyre
azt kereste Egry, Csu,
hol is a Volt
és rajtuk át
a mindentúli még tovább…
És szeme fölé
emelve tenyerét
az árnyék fénylő üszkiben
hol is a szirt
és benne az a kék
–ha szólított –
a rózsaszín bazalt falán?
Sehol sehol,
se visszhang, se a fal,
ahol a fény-esőben
lángolt a nap
és rajta át,
mint költemény
az orrvitorla szállt…
És keresve mindig csak tovább
a szőllőskertjén át
vállát mintha érintené,
mint hogyha a halál…
Ki más is nézne be,
Se a rigász… se ők…,
de jönnek, jönnek és már
egyre csak azok, azok
a kerten és küszöbön át
az egyre feketébb lilák.
A taoista költemény egy olyan világba vezeti el az olvasót, ahol a fényben született árnyék is elég, s üszke marad csak. Vagyis a vanból nincs lesz, de az a nincs is elszenvedi, hogy kioltódjon, véget érjen, s akkor már a halál halálával van dolgunk. Minden csak rom, beomlott pincék és kivágott, eltűnt szőlőtőkék között járunk. Nem a géniuszok közül valaki, legföljebb egy madarász, ha idetalál. Legföljebb Egrynek, a balatoni fény festőjének és a haránt repülő angyalokkal és cirkuszokkal álmodó Chagall-nak ismerős e táj. Jegyezzük meg: Egry is festett cirkuszi kikiáltót! Takáts Gyula pedig írt olyan verset Tapolcán, amelyben a földi realitástól eloldott tárgyak, épületek oly módon keverednek, mintha Chagall festette volna (Veri az indulót).
A két európai festőművész és a távol-keleti költő birodalma valahol Badacsony, Becehegy és Fonyód fölötti párában lebeg (Drangalag), s ezer meg ezer fény-kötéllel kötődik a Balaton partján a tárgyakhoz, az épületekhez, sőt a halott barátok emlékéhez is. De már nem a ’tengertúli’, hanem a ’mindentúli’ az uralkodó jelző.
Hiánytalanul megvannak az élénk színek, a zöld, a sárga, a piros, a kék s a bazalt rózsaszínje, de a lilák árnyalatai írják le legpontosabban az út irányát, ama tao-t. Merre is tart az idős költő? A lila szín változásának fokozatai jelzik a haladás irányát: át a mindentúli lüktető és az egyre feketébb lilákon. Vagyis az ibolyántúli finom remegések tartományáig. Utoljára úgy tekint ránk a költeményéből Takáts Gyula versbeli mása, legigazabb önmaga, mint ahogyan Egry József híres Vízrenézője:
…szeme fölé
emelve tenyerét
II.
A kompról reflexszerűen csupa szomorú dolog jut eszembe. Elsőre Kháron, aki lét és nemlét partjai közt ingázik az emberek lelkeivel. Aztán hazánkról a Komp-ország, Ady zseniális történelmi és poétai képe ugrik be. Tihany és Szántód között közlekedik, Révfülöpről Boglárra még csak tervezik járatát, de amióta megismerkedtem a Balatonnal, Badacsonyba, Fonyódra érkeznek a hajók. Jöttek és mentek születésem előtt, s amíg víz áll Somogy és Szala közt, utánunk is hasítani fogják a tó habjait. Fodor András, akinek szó szerint a zöld Balaton lett huszonöt esztendővel ezelőtt a sírja, Fonyódon fürdés közben lelte halálát, sokat járt át somogyországi szülőföldjéről ide, át Badacsonyba, Egry József birodalmába. Az ő hajóútjaira pillantok vissza, s eszembe jutnak a vízre temetkező őseink is, akiknek az életút lezáródásának jeléül csónakorrú fejfát tűztek sírjaikra.
Fodor Andrással személyesen először 1978 júniusában találkoztam az Egry József Emlékmúzeum udvarán. (Szerintem tucatnyi másik magyar költőről leírhatnám ezt a mondatot, jellemezve a genius loci gazdagságát.) Fodor Andrásnak ministránskodva koszorúzhattam meg Egry emléktábláját. A Vízrenézőt olvasta föl, amelyet a legszebb Egryről írott versnek tartottam és tartok. Ilyen strófákat aligha írt más, pedig milyen gyönyörűek születtek mások szívéből-tollából is:
Akár a nyugalom köve,
a Badacsony úgy áll a parton;
bazaltlépcsőin száll a nap,
szőlői közt bujkál az alkony,
s a lejtők forró útjain,
a fák lombját ezüstbe mártva,
a házak, pincék résein
folyik a fény, az égi láva…
[…]
Barázdált arca vízre néz,
de szeme egyre érzi, látja,
ahogy körötte tündököl,
csodákat ír a fény, a pára.
És tudja, nincs szilárd világ,
a föld, a hegy se mozdulatlan,
valami lelkes lendület
feszeng a sok nehéz anyagban.
Nem értik őt az emberek,
de ő az embert is megérti.
A kaptatón zihálva még
helyettük áll meg látni, nézni,
hogy milyen szép az őszi táj,
a színek érett tarkasága,
a sárga fák, a barna nád,
a tóvíz ónos csillogása.
(1951)
Szeptemberben a hódmezővásárhelyi laktanyában két Egry-repróra akadtam. Ha valami nyavalyám volt, azok előtt álltam meg az Alföldön. A TV-szobában volt a Badacsony – ha csak poszteren is – akkor nekem. Nyáron újra az Egry Baráti Körben foghattam kezet a költővel, dedikációja szerint pontosan 1979. VI. 6-án. Következő badacsonyi találkozásunk alkalmából a következőket írta a Másik végtelen című könyvébe: Németh Istvánnak igaz barátsággal ajánlom; úgy is mint Eötvös Kollégista utódomnak: Fodor András / 981 VI. 20.
Fodor András Egryről szóló verseinek mappát készítettem; úgy becsültem, hogy magammal hordtam. A Vízrenéző strófái után Az idő foglya című kötetéből másoltam ki egy másik, a második Egryt tisztelő költeményét:
Bazalt szikráz a nyári napba
néz a bazaltból lüktető szemed.
Szívná a testesült sugárzást,
ki nem ismerhetett.
Hozzák adósságukat, a rokonság
megkésett jóvátételét.
leomlott szülőház helyéről
nevendék fát, egy kaska földet.
– Vigyázzatok – szól valaki – a fával
nehogy a Vízrenézőt takarja.
Odalent párák harmata. Harang.
Elronthatatlan sudarú kanyarba
rándul az öblök, nádasok íve.
——Lugasok, tőkék citerahúrján,
—–Gyerekek vékony hangja fut a tóra.
—–Mintha Zalába, hazafelé szólna,
—–föl-fölkérdezve révedez a nóta:
————–Hej halászok, halászok
————–Merre mén a hajótok…
Harmadik lett benne az a verse, amelyben a Fonyód felől Badacsonyba hajóval való közeledését írta meg, Az ember csúfította tájban csak Marton László Egry-szobrának látványa vigasztalta:
A fák törzse levágva földig.
Aluminiumbódék nyegle harmónikái
a csiricsárén sivár kikötőben.
A víz: drótkerítésbe fogva.
Bűzlő, békamoszatos árok
mögött, épül megint
a csődbetört erőlködés:
a természetdúsítás
——–büntetőtelepe.
Rossz az idő. Esik.
De ha akad elég utas,
elindul a katamarán.
Csikorgó, idegen beszéd,
csenevész, ismeretlen arcok,
izgága gyerekek.
Maga-magáért pompáz a bárpult,
szól a nemzetközi zene.
Van dobozolt sör is.
Nem kérdezem, mit szólnál mindehhez
túlparti szoborálca
négy sámlitűjével felém bökő
——-zord Géniusz,
csak nézek egykedvűen kifelé.
Közeledő bazalt-koporsó,
a panoráma-üvegre feszülve,
tág trapézidomod kinyújtva vízre, égre,
legalább te maradj változatlan!
Legalább te vetítsd
——–fölénk az elveszített
méltóság monumentumát!
Fodor András a Badacsonyt koporsó alakúnak látta, ám Szinyei Merse Pál is így volt ezzel. Olyannyira, hogy éppen e gyászos asszociáció miatt le is hagyta a képeiről. Szinyei Merse lányától tudjuk: ”Egyetlen, leginkább kínálkozó motívum volt csak, melynek lefestését Szinyei kifejezetten kerülte, és ez a Badacsony. Pedig Fonyódról a túlpartra nézve az egész panorámát uraló motívum a híres hegy, mely számtalan más festőt sokszor megihletett. Még a művész leánya, Rózsi is festett róla ugyanezen a nyáron képet. Szinyei ellenszenvének az oka Molnár C. Pál szavaiból világosodik meg, aki az unokák nevelőjeként töltötte ezt a nyarat a családdal. Szinyei a Badacsonyt „formátlan koporsónak találta, mely kellemetlenül pöffeszkedik a túloldalon, és behemód nagy tömegével aránytalankodik a zalai part egyébként kellemes vonulatú összhangján. El is nevezte „nagy dögnek”, ami a formájában rejlő asszociáció folytán, úgy lehet, találó is. Szinyei tehát a balatoni látképein sosem nézett szembe a túlparttal, hanem kissé ferde irányban kitekintve kerülte el a számára antipatikus jelenséget, a koporsó formájú hegyet, mely talán közelgő halálának előérzetét erősítette benne.”
A Badacsony-hegy szépsége azt is elbírja, semmi ünneprontás nincsen ebben, ha egy nagy mester számára nem pozitív képzeteket kelt, hiszen nem csupán a festő ítéli meg a látvány, a látvány is megítéli a festőket. Vajon nem Szinyei − így egész piktúránk! − lett-e szegényebb? Azt hiszem, ez nem kérdéses. Fodor András retináján a Badacsony lehetett az egyik utolsó kép, azé a hegyé, ahol Egry József sírja is található. Igen ember- és életszabásúnak érezte Fodor András ezt a bazaltképződményt, s annak is láttatta Kép és való című versében. A költemény Egry József vallomását idézte fel:
Azt mondtad, ehhez fogható
teremtett táj, ilyen
arány, szín, forma, ily
remek bazalt világ
nincs Európában sehol,
talán csak messze keleten…
Valóban láttam ott
koporsóforma prizmákat, nyesett
süvegcukor-tetőt, redős
malomkő-tömböket, gúlákat,
de minden oly kopár volt.
S úgy megdöbbentem, mikor az úton,
hátán a balra-jobbra ingó
rekeszes alkotmányt, a tornyos
gyaloghintót cipelve, lomhán
jött szembe egy elefánt.
*
Tegnap ott jártam újra
hegyeid lábjában, a part
öbölbe ránduló ívén.
Ott hol be szoktál fordulni a vízre,
a nádszegély torzsáin kavarodva,
csápoló karral henteregve, három
fiatalember hentergett a földön,
pánsíp helyett palackon furulyálva,
egymás szájáról tépkedve a mámort,
köpködve mindig ugyanazt a két szót…
Doromboló árnyak hűvöse, a fák,
lugasok, szőlők terasza alatt
hirtelen úgy rámtört a nyugtalanság:
kép és való, hogy illik együvé?
Négy puha oszloplábát rakogatva,
laska fülét, ormányát lebegtetve,
tán mégis ő volt emberibb,
———————–a monstrum.
Szomorú, az ezerkilencszáz nyolcvanas évekre Fodor András az apollói kultúra híján már csak a dionüszoszival szembesült Badacsonyban. A könyvtárosi és irodalomtörténészi robotjai közé nyaranta beillesztett egy fonyódi intervallumot, amelyben egy-két hét alatt megírta az esztendő verseit. Nem egyszer a vers csírája, vagy teljes sora szerepelt már a prózai bejegyzések között! Hadd idézzem Fodor András naplójából azt az 1975 áprilisában született szakaszt, amely a fenti Kép és való valamint az 1989-ben született Legáció című költeményben, mint búvópatak, fényre bukkant:
Fűzfák füzéres zsenge ágai alatt fényképezkedünk, háttérben a Badacsonnyal. (Hiába engedte meg Egry, hogy valahol, messze keleten netán vannak ilyen szép formájú bazalthegyek, ott sem láttam hasonlót.)
E naplósorokat lásd Fodor András két versében is, kiemelések tőlem:
Azt mondtad, ehhez fogható
teremtett táj, ilyen
arány, szín, forma, ily
remek bazalt világ
nincs Európában sehol,
talán csak messze keleten…
(Kép és való)
Jövök megint.
*****Ilyenkor,
halála napja táján,
el szoktam vándorolni a festő
*****hazai emlékéhez.
Megyek a Római úton,
számolgatom magamban,
hányszor találkoztam vele.
talán ha hétszer, nyolcszor.
Utoljára már majdnem negyven éve.
Az idő fakólemezéről,
a móló-széli terméskövön ülve,
mintha örökké tiltón
bökne felém az ujja:
*****– ne zavarj!
De lám, a füzfák zsenge-füzéres
ágai közt a hirtelen kinyíló
tavaszi fényben újra
elébe toppanunk.
*****Bizonyságul, hogy lássa: még
vannak barátai.
(Legáció Fonay Tibornak)
Akár a fonyódi kabinok felől, akár hajóról nézte Fodor András a Badacsonyt, sohse tudott kifogyni a táj szépségének és szellemének szeretetéből. Lám, tekintete talán az éppen Takáts Gyuláékat látogató, majd az otthonába visszahajózó Egryt is elkísérte:
Régi fonott ráccsal övezve, mint
a tűnt idők hamvadzó kosara,
a jó öreg Csobánc a zöld vizen
még jár ide-oda.
Rándul a két kötélhurok a kikötőben,
sercenő kavicson húzzák a fahidat.
*****A tódult utasok közül
kiválik Kormos nevetése:
meztelen láb fölött tenyérnyi nadrág,
*****az is a feleségé…
„Én aztán kiöltöztem büdösül!”
Jön Varga Hajdú Pista, hozza
hátán, mint ama Kristóf,
bemutatandó gyerekét,
*****az új mozaikot,
mit szigligeti szemétdombon lelt
üveg- és tányér-cserépből rakott.
Sűrűsödő esti fényben
megy Egry vissza, Badacsonyba.
Zubogó víz fölött
a korlátkalodából
*****még visszainteget:
És üdvözlöm a Vargát,
*****Kereszturyt, no meg
a Filepet!
(Régi hajó)
Fodor András minden évben elzarándokolt Badacsonyba Egryért; a festő halála napja táján. Nem feledhette a temetést, amikor a búcsúzáskor / hatan voltak a választottak / hárman a hivatalosak. Ám nem csupán akkor jött, amikor több száz fős vendégsereget látott vendégül a kultúrpolitika, amikor úgy tetszett, hogy megfogant a fejekben / a tanítás, mely innen a hegyről / minden katedránál / többre látott, hanem akkor is, amikor már az Egry-kultuszt valahogy újra nem patronálták, nem támogatták. Amikor már újra a pironkodó szerény, gyülekezet várta csak „a kölcsönzött teremben”. Mert persze fogyatkoznak mindenütt / a hitvallók, a tanuk. De nem maradtak el…a hegyközségiek, / tanítónők, a bazaltbányász. Megvannak-e még vajon, akik elmondták először 1991-ben a Miatyánkot Egry sírjánál? Vagy csupán a versek szólnak a festőért, a költőért, Badacsonyért és Fonyód kettős kúpjaiért? Mert azok szólnak még, íme, így Kerék Imréé, a Tóparti alkonyat – Fodor András emlékére:
…a napfény ömlő sugaraiban,
akárha sistergő lávafolyam
olvadna szét medrében, s túl a táj
oly telten gyönyörű, hogy szinte fáj
ennyi szépség és nyugalom
körben a kúpos hegykaréjokon,
amint opál ködfátylon átdereng
a forgó, örök égi-földi rend
fényekből-szőtt, villódzó mértana −
Csobánc, Szigliget, Gulács, Tátika…
Illusztráció: Egry Esőjével (1937)
Ezek is érdekelhetik!
Szakolczay Lajos: Száz vers (az 1945 utáni magyar költészetből) →
Tóth Kálmán: Nietzsche rejtett paradoxona →
Kiss Zsuzsánna: Az orvoslás témája a magyar irodalomban* →
