Mondd meg nékem, merre találom…

Tanulmány nyk2

október 4th, 2024 |

0

Szakolczay Lajos: Száz vers (az 1945 utáni magyar költészetből)


Esztendők óta várja jószerencséjét ez az egyedi alkotmány: Szakolczay Lajos sokéves mestermunkája gondos kiadói erőfeszítések ellenére is – vesztegel.
Közrebocsátjuk az előszót, közre verscímekkel a százakat – talán kerül olyan tenni tudó tekintet elé, amelyik…
(És – hadd tudjuk – nem csupán a megjelentetési summa a kérdés, hanem olykor a jogtulajdonosok, a  jogutódok – mohósága…)
E lajstromközléssel a) nem szeretnénk vitát nyitni, b) serkenteni se gondolunk, hogy: lássuk-várnánk más összeállítók munkáját, mert kinek-kinek a száz név végül „kézre áll”, hanem hozzájuk a száz vers?

SZÁZ VERS

 

Szakolczay Lajos, aki évtizedekig a Kortárs líra-rovatát vezette, a vers szerelmese. Antológiája, noha egyedi ízlését tükrözi, azért is érdekes, mert bevallottan – az időhatár 1945-től napjainkig – a hagyományra épít. Ugyan posztmodernek mondható költemények is vannak a gyűjteményben (például lásd a délvidéki Domonkos István remekét, a Kormányeltörésbent vagy Vitéz György Missa Agnosticáját), de a fősodor mégis a „versszerű” verset (kötött forma, rím, ritmus, stb.) állítja a fókuszba.
A költők egyötöde élő költő, a nagyobb hányadot tehát az úgynevezett klasszikusok jellegzetes, nagy versei adják. József Attila, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső ugyan nem lehet itt példa, ám az őket követő klasszikusok hada – Szabó Lőrinctől Weöres Sándorig, Füst Milántól és Kassák Lajostól Áprily Lajosig és Illyés Gyuláig, Devecseri Gábortól és Vas Istvántól Pilinszky Jánosig és Kányádi Sándorig – jól reprezentálja azt az értékskálát, amely az antológia sajátja. (A huszonhatodik év, Toccata, Barokk elégia: Búcsú mesterségemtől, Pillantás a mélybe, Oedipustól kérdezem, Egy mondat a zsarnokságról, Bikasirató, Óda a tegnapi asszonyokhoz, Apokrif, Halottak napja Bécsben)
A nagy klasszikusokat, hogy Márai Sándort (Mennyből az angyal), Horváth Imrét (A sárga ház), Nemes Nagy Ágnest (Madár), Erdélyi Józsefet (Hó és vér), Jékely Zoltánt (Madár-apokalipszis), Hajnal Annát (Tiszta tiszta tiszta), Faludy Györgyöt (Fehér egerek) és Határ Győzőt (A Popmester három hadarórigmusa) se feledjük, az életműveik alapján  ugyan csak megbecsült alkotók követik: Zelk Zoltán (Sirály), Vihar Béla (Egy katona megy a hóban), Kormos István (Vonszolnak piros delfinek), Rákos Sándor (Sirató), Rónay György (Babits a betegágyon), Tűz Tamás  (Amoris via Dolorosa), Fáy Ferenc (Jeremiás siralmai), Csorba Győző (Költők, fiatalok), Székely Magda (Kőtábla), Csanádi Imre (Csillagforgó).
A „fényes szellő” nemzedékének a legjobbjai éppúgy szerepelnek kiemelkedő verseikkel – Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujában; Nagy László: Menyegző; Szécsi Margit: Madár-e az denevér; Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa –, mint az őket követő „kilencek legjobbjai (Utassy József: Zúg március; Kiss Benedek: Kenyeret anyám úgy eszik; Oláh János: A nemlét dallama, Nagy Gáspár: Symphonia Ungarorum.
Van annyira erős a magyar líra, hogy Rába György, Simonyi Imre, Takáts Gyula, Kálnoky László, Somlyó György, Ratkó József, Rózsa Endre, Fodor András, Orbán Ottó, Vasadi Péter, Kárpáti Kamil, Gergely Ágnes, Ágh István, Kiss Anna, Lator László, Marsall László, Tornai József, Makkai Ádám, Petri György, Bertók László, Oravecz Imre, Tandori Dezső, Szepesi Attila, Görgey Gábor, Csukás István, Kalász Márton, Buda Ferenc, Bella István, Baka István, Döbrentei Kornél, Gyurkovics Tibor, Szentmihályi Szabó Péter,  Tóth Bálint, Zalán Tibor, Lackfi János egy-egy jellegzetes, a válogató által nagynak tartott verse sem maradhat ki az antológiából.
Az értékskála rég kiküzdött érdekessége, hogy az egyetemes magyar irodalmat tükrözi, hiszen a nyugati Tollas Tibor (Bebádogoztak minden ablakot), Wass Albert (Üzenet haza) egy-egy költeménye éppúgy természetes része a gyűjteménynek, mint a felvidéki Tőzsér Árpád, Gál Sándor, Kulcsár Ferenc, Tóth László, a délvidéki Fehér Ferenc, Ács Károly, Sziveri János, az erdélyi Székely János, Szilágyi Domokos, Páskándi Géza, Lászlóffy Aladár, Hervay Gizella, Farkas Árpád. Szőcs Géza, Király László, Kovács András Ferenc, Balla Zsófia, Ferenczes István és a kárpátaljai Vári Fábián László valamely kiemelkedő költeménye.

Szakolczay Lajos
Száz vers
(az 1945 utáni magyar költészetből)

 

Ács Károly: Hét rondel (Á. K. Összes versei, 1988. 245–247 old.)
Ágh István: Mégcsonkább családi kör (A. I.: Összegyűjtött versek I. 2013., 291–294)
Áprily Lajos: Oedipustól kérdezem (Á. L.: Vers vagy te is, 1987., 342)
Baka István: Mefisztó keringő (B. I.: Tájkép fohásszal, 1996., 156–158)
Bakucz József: Órák (Új Látóhatár, 1959. 1. sz. 5–8)
Balla Zsófia: Dániel könyvéből (B. Zs.: Ahogyan élsz, 1995., 85–91)
Bella István: Szeretkezéseink (B. I.: Tudsz-e még világul?, 1999., 165–170)
Bertók László: Könyörgés méltó keresztért (B. L.: Emlékek választása, 1978., 72–73)
Buda Ferenc: Ne rejtőzz el… (Hét évszázad magyar versei IV., 1979, 638)
Csanádi Imre: Csillagforgó (Hét évszázad magyar versei IV., 1979, 213–217)
+++ 10
Cselényi László: Nap-ének (Cs. L.: Krétakor avagy…, 1978, 31–40)
Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa (Hét évszázad magyar versei IV., 1979, 555–556)
Csorba Győző: Költők, fiatalok (Cs. Gy.: Vissza Ithakába, 1986, 288–289)
Csukás István: Istenke, vedd térdedre édesanyámat (Cs. I.: Évszakom a szerelem, 2016, 46)
Devecseri Gábor: Bikasirató (D. G.: Bikasirató, 1971, elejétől végig)
Domonkos István: Kormányeltörésben (A magyarokhoz, 2004, 506-516 old.)
Döbrentei Kornél: Zsoltáros ultimátum (D. K.: A harapófogó öblében, 2018, 231–233
Erdélyi József: Hó és vér (E. J.: Fehér torony II., 1995, 937)
Faludy György: Fehér egerek (Nyugati magyar költők antológiája, 1980, 36–38)
Farkas Árpád: Dúdoló (A szavak lélegzete, 2016, 101)
+++ 20
Fáy Ferenc: Jeremiás siralmai (F. F. Összegyűjtött versei, Toronto, 169–185)
Fehér Ferenc: Nyelv és varázs (Százhárom vers a magyar nyelvről, 2010. 130–132)
Ferenczes István: Minerálnája pesznyá (A szavak lélegzete, 2016, 140–154)
Fodor András: Tested kenyerén (Hét évszázad magyar versei IV., 1979, 554)
Füst Milán: Barokk elégia: Búcsú mesterségemtől (F. M. Össze versei, 1997, 57–58)
Gál Sándor: Könyörgés (A magyarokhoz, 2004, 461-462 old.)
Gergely Ágnes: Az „Ágnes asszony” költőjéhez (G. Á.: Árnyékváros, 1982)
Görgey Gábor: Egy vacsora anatómiája (G.G.: Egy vacsora anatómiája, 1981, 322–332)
Gyurkovics Tibor: Majomka (Gyurkovics Tibor – Gyurkovics Györgyi: Arcomat ne feledd, 2013, 74–76)
Hajnal Anna: Tiszta tiszta tiszta (H. A.: Tiszta tiszta tiszta. 2006, 60–66)
+++ 30
Határ Győző: A Popmester három hadarórigmusa (H. Gy.: Lélekharangjáték, 1986, 540–548)
Hervay Gizella: Gyalogmadár (H. G.: Az idő körei, 2010, 530)
Horváth Imre: A sárga ház (Évek énekei 1946 1971, 8–10)
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról (Rendületlenül II., 1989, 828–834)
Jékely Zoltán: Madár-apokalipszis (Hét évszázad magyar versei III. 1979., 844–846)
Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujában (Hét évszázad magyar versei IV. 1979, 461–471)
Kalász Márton: Bárány (K. M. Összes verse, 2009, 453–454)
Kálnoky László: A labirintus (Hét évszázad magyar versei IV.. 1979, 760–761)
Kassák Lajos: Pillantás a mélybe (K. L.: Válogatott versek, 1973, 200–202)
Kányádi Sándor: Halottak napja Bécsben (A szavak lélegzete, 2016, 250–266)
+++ 40
Kárpáti Kamil: Hat durva vázlat Michelangelo alakja köré (K. K.: Összes versei I., 2009, 179–184)
Király László: A Kővadászok Klubja (K. L.: Janicsártemető, 1983, 68)
Kiss Anna: Ez még a holt regék világa (K. A.: Gyolcs II. 2014, 418–420)
Kiss Benedek: Kenyeret anyám úgy eszik (A szavak lélegzete, 2016, 333)
Kormos István: Vonszolnak piros delfinek (Hét évszázad magyar versei IV., 1979, 293)
Kovács András Ferenc: Psalmus Transsylvanicus (A magyarokhoz, 2004, 443-444 old.)
Kulcsár Ferenc: Ezeregyéjszaka (K. F.: Mindig, 2013, 180–195)
Lackfi János: Reggeli részecskék (Vigilia, 2017. 8. sz. 597–600)
Lászlóffy Aladár: Fehér kakas a hóhullásban (L. A. : Keleti reneszánsz, 1993, 103–105)
Lator László: Áhítat (L.L.: Összes versei, 1997, 201)
+++ 50
Makkai Ádám: Kegyelem (M. Á.: Jézus és a démonok imája, 2005, 147–155)
Marsall László: Magyarnak lenni (M. L.: Szélketrec, 2002, 387–388)
Márai Sándor: Mennyből az angyal (A magyarokhoz, 2004, 534-536 old.)
Nagy Gáspár: Symphonia Ungarorum (N. G.: Összegyűjtött versei, 2017, 542–552)
Nagy László: Menyegző (Hét évszázad magyar versei IV.. 1979, 401–407)
Nemes Nagy Ágnes: Madár (Hét évszázad magyar versei IV, 1979, 281)
Oláh János: A nemlét dallama (O. J. Belső tükör, 2014, 547–548)
Oravecz Imre: 1972. szeptember (O. I.: 1972. szeptember, 1972, Ha tudnád, 94–95; Fogy az időm…, 125; Már csak azt kívánom, 127)
Orbán Ottó: A magyar népdalhoz (O. O.: A keljföljancsi jegyese, 1992)
Páskándi Géza: Az örömrontó angyal (Tű foka, 1972, 180-189)
+++ 60
Petri György: Hogy elérjek a napsütötte sávig (P. Gy. Versei, 1996, 395–397)
Pilinszky János: Apokrif (Hét évszázad magyar versei IV.. 1979, 264–266)
Rába György: Echó (R. Gy.: A beszéd folytatása, 1984, számozatlan oldalak, az utolsó vers)
Rákos Sándor: Sirató (A magyarokhoz, 2004, 235-237 old.)
Ratkó József: Tánc (A magyarokhoz, 2004, 298-299 old.)
Rónay György: Babits a betegágyon (Hét évszázad magyar versei III.. 1979, 832–835)
Rózsa Endre: Az elsüllyedt csatatér (R. E.: Árnyékszobrok, 1993, 5657)
Rózsássy Barbara: Belőlem nyílt leander (R. B.: Fekete-fehér fénylés, 2014, 145–152)
Simonyi Imre: Zokogás mélyhegedűkre és dobokra (Hét évszázad magyar versei IV., 1979, 234–235)
Sinka István: Mint madár a csipkebokor alatt (S. I.: Nagy útakról hazatérve II., 1993, 37)
+++ 70
Somlyó György: Zene – egy húrra (S. Gy.: Tó fölött, ég alatt, 1965, 392–394)
Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év (Hét évszázad magyar versei III., 1979, 256–262)
Szécsi Margit: Madár-e az denevér (Sz. M.: Vadak jegyében, 2003, 375–382)
Székely János: A vesztesek (A magyarokhoz, 2004, 395-398 old.)
Székely Magda: Kőtábla (Sz. M.: Kőtábla, 1962, 16–17)
Szentmihályi Szabó Péter: Isten versei (Sz. Sz. P.: Megmondtam előre, 2014, 4, 16, 22, 27, 37, 57, 73, 110, 112)
Szepesi Attila: Ars amatoria (Sz. A.: Ars amatoria, 199l, 5–6, 25 (A gyúlt piros…), 29–31, 59–60, 46-47)
Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában (Sz. D.: Sajtóértekezlet, 1972, 93–99)
Sziveri János: Bábel (Sz. J. minden verse. 1994, 288–292)
Szöllősi Zoltán: Ballada Boldogasszonyhoz (Sz. Z.: Fölöttem a tenger, 2014, 184–188)
+++ 80
Szőcs Géza: Délkelet (A magyarokhoz, 2004, 437-439 old.)
Takáts Gyula: Opálszín kék (T. Gy.: Válogatott versei, 2010, 168)
Tandori Dezső: Levél Tihanyból – Kosztolányinak (Korunk, 1976, 4. sz. 268)
Tollas Tibor: Bebádogoztak minden ablakot (T. T.: Összegyűjtött verse és műfordításai, 2006, 78–79)
Tornai József: Öregség és halál (T. J.: A virágos föld titkai, 2017, 238–249)
Tóth Bálint: Krisztinavárosi körmenet (A szavak lélegzete, 2016, 588–594
Tóth László: Átkelés (A magyarokhoz, 2004, 471-475 old.)
Tőzsér Árpád: Mogorva csillag (T. Á.: Genézis, 1979, 130–131)
Tűz Tamás: Amoris via Dolorosa (T. T.: Hét sóhaj a hegyen, 1987, 277–284)
Utassy József: Zúg március (U. J. válogatott versei, 2006, 19)
+++ 90
Vári Fábián László: Változatok a Halotti beszédre (A szavak lélegzete, 2016, 655–659)
Vas István: Óda a tegnapi asszonyokhoz (Hét évszázad magyar versei III., 1979, 698–700)
Vasadi Péter: Napóda (V. P.: A kórus kitart, 2018, 148)
Veress Miklós: Vakügetés (V. M.: Éjszaka gyűrött atlaszon, 2002, 98–103)
Vihar Béla: Egy katona megy a hóban (Hét évszázad magyar versei III., 1979, 566–574)
Vitéz György: Missa Agnostica ( V. Gy.: Az ájtatos manó imája, 1991, 127–164)
Wass Albert: Üzenet haza (Trianont ledöntjük, 2001, 152–154)
Weöres Sándor: Toccata (W. S.: Egybegyűjtött írások III., 1981, 39–41)
Zalán Tibor: A névtelen velszi bárd (Zalán Tibor legszebb versei, 2016, 218–222)
Zelk Zoltán: Sirály (Hét évszázad magyar versei IV., 1979, 30–39)

 

 

Illusztráció: Szakolczay-100-ak


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás