„Meg sem történt” – Bes Camaj versei
•
A Gonosz
Hiszed
vagy sem
Ő maga a Gonosz,
lábkörme hegyétől
az összes hajvégig
De vajon mit is tehetnék
Őrült vagyok
És szerelmes
Amikor
A napoknak kora van
Szűkülő utakon
Az árnyak lustán nyúlnak el
Mígnem eltakarják a cicádat
És a kutyámat
Az éjszaka
Mindenütt leszállt már
Az utak sötétje
Csak az enyém kivétel
mert amerre én járok
Te világítod be
bőséges félelemmel
Búvárkodás
A tengerben
Felemeltem a fejem
Így ébredtem
Üvöltve nyitottam ki a szemem
Vizet
Vagy
Meghalok
Elmegyek
Ahogyan mások is
Én elmegyek
Az igazság nyomába eredek
Meglelem azt is
Ami belőled még megmaradt
És akkor majd visszatérek
Hogy darabkányi részemet lássam
Ión
(világjárvány idején)
Itt vagyok a felhők között,
De, köszönöm, jól
Talán
Soha többé nem látjuk egymást
Nem segít, ha könnyeket csorgatunk
Hiányzol és hiányzom
Eső esik
Szerelem
Lehelet
Ha elhagysz
s messzire mégy tőlem
Amikor a szellő a homlokodba simít
Tudhatod, hogy a leheletem képtelen elhagyni téged
De ha az utamat járom
És a szellő megcirógatja homlokom
Mindig tudom, hogy a te leheleted az
Amely képtelen elhagyni engem
Létezés
Nem vagyok olyan, mint te
Ellenkező esetben megszűnnél létezni
És ez nem tetszene a gyermekeinknek
Meg sem történt
Sohasem találkoztunk
Oly keskeny az út,
Hogy felszakadjon
Oly rövid az élet,
Hogy elszakadjunk
Sóhajok forgószelében
Messzi idegenben, füstösen
Hazámban, ködösen
Eljött a nap
Amikor a kutyák is csokis sütit esznek
A nyomorultak
Nem tudják, hogy ez immár
a vég kezdete
A bánatban kristályosodik ki a reggeli harmat
A bűntudat lobbantja lángra a bánat neuronjait
És a szél szakítja fel a repedezett ajkakat
A türelem epikai méreteket ölt
A kórus kemény hangja könnyekkel teli
folyamként hömpölyög
Amelynek hullámain vitorla nélkül hajózunk
Bár a vízi ösvényeink elágaznak helyenként
A sóhajok forgószelét kavarva fel
A fenébe is
Jobb szeretek árral szemben úszni
Szemed mélyén
A táncoló hegy oldalában
Egy csendes, mély kiszögelléshez értem
Szívem mélyéig dermedten
Néztem alá
Az óceán sötétjébe
Valahol
Az éjszakában
Elért a hangom
Ahogy őrült falakon kopogtam
A sugárzó fényben
Hirtelen megcsúszott a lábam
És nem tudtam neked írni
többet
Úton
Átmeneti időre most becsukom
Az ablakot,
Hogy kizárjam a világ porát
Időközben pedig
Aláereszkedem Lelkem lépcsőin
Úton vagyok
És egy nap majd eljövök
Hogy magányodat egy hajtásra
Kiigyam…
Fordította: Szabó Palócz Attila
*
Bes Camaj a koszovói Peja – a törökből átvett, a régi szövegekben használt magyar nevén: Ipek – városában született. A Pristinai Egyetemen 1983-ban szerzett elektromérnöki oklevelet, majd posztgraduális képzésre Zágrábba iratkozott, hogy tanulmányait később Staffordban, majd pedig a svájci Lausanne-ban folytassa. 1989 tavasza óta Svájcban él, a Svájci Albán Írók Szövetségének (Association of Albanian Writers in Switzerland) alapító tagja. Számítógépes grafikát tanít a Yverdon-les-Bains-i Egyetemen, a Genfi Egyetemen és a lyoni Lumière Egyetemen. A tudományos életben a teljes, anyakönyvezett nevén, Besnik Camajként ismert, irodalmi publikációban azonban a Bes Camaj névváltozatot használja, köteteit – amelyek az elmúlt évtizedekben Pejában, Pristinában és az albániai Tiranában jelentek meg – ugyancsak ebben a formában jegyzi.
*
Illusztráció: Bes Camaj-portré
Ezek is érdekelhetik!
Attilâ İlhan: Sisler Bulvarı (A ködös bulváron)* →
Thomas Bernhard: A fegyencek (versciklus) →
Izza Fartmisz: Az ölelések mögött →
