Pozsgai Zsolt: Pozsgai Zsolt
/író, rendező, mentőápoló, tervtábla kezelő, forgalmista/
„És mást akar, mint mi most van”.
Született: 1960 szeptember 20. Egy nappal a mindenkori Magyar Dráma Napja előtt. Ez később megkeseríti a családi születésnapokat. Ezekben a napokban soha nincs otthon.
A gimnáziumban alternatív önmegvalósítás színházi eszközökkel. Ezt később félreértik, és a színház felé terelik. Ellenáll. Érettségi után Országos Mentőszolgálat. Szereti. Elviszik onnan. Tanít kis faluban. Elviszik onnan. Műtőssegéd a nőgyógyászaton. Elviszik onnan. Belökik a hivatásos színházba. Ott elismerik. Játékból drámákat ír a színész barátoknak. Ezt mások komolyan veszik. De katona lesz Taszáron a vadászrepülő ezrednél. Nagyon szereti. Pilóta akar lenni. Majdnem sikerül, de a színház utána jön, elviszi. Amit játékból írt a katonaságban, a föld alatti bunkerben, megint komolyan veszik, hivatásos színházban bemutatják. Majd a többit is.
Egy kis időre lélegzet az irodalomban, Pannónia Könyvek Tüskés Tiborral. Csoda korszak. Együtt akarják megalapítani az első vidéki könyvkiadót. Ezt a helyi pártbizottság /egyik utolsó intézkedésével/ nem engedi. Ebből lesz Budapesten Pátria Könyvkiadó P. Zs. vezetésével. Kortárs könyvek, nyolcvanöt cím. Boldogság a Pátria Nyomdában. Pátria Nyomda vezetőjét elviszik, P. Zs.-t visszaszívja a színház. Már rendez is, mások azt hiszik, komoly rendező, neki játék. Hatalmas sikerrel művészeti vezető – két évig, elirigylik, elveszik. A budapesti színházi elit azt hiszi, nem kell tőle tartania. Díjakat ad neki. Ezt később ez az elit megbánja. Nagyon.
Szereti idős író mestereit, kitart mellettük. Ezért sokszor megrángatják. Ellenáll. Úgy érzi, későn jött. Más értékrendszerbe, mint amelybe készült. Mesterei világába kívánkozott, de azok itt hagyták, meghaltak, ezzel becsapták.
Szeretik. Sokan. Sokat ír. Sokat mutatnak be színházban. Túl sokat. Gyanús. Mindegy, mi. Abszurd dráma, tragédia, musical, verses mű, gyerekdarab, bármi. Közönség uszályában. Pedig adni akar, sokat, mindenkinek. Ezt felfedezi Bodolay Géza színházigazgató. B. G. akárhová kerül, ragaszkodik ahhoz, hogy P. Zs. új s új művet írjon. Ezek azok, amelyek a szerző számára, önmagának igazán fontosak. Köszönet érte Bodolay Gézának.
Mindent teleír, ami elé kerül. Forgatókönyvek százai, sorozatok, drámai filmek. De a színház is marad, alapítás, művészeti vezetés, dramaturgia. Aztán az első saját film. Ajándékba kapja megint egy mestertől, Mihályfy Sándortól. Belé szeret a filmbe. Rájön, már a gimnáziumban keverni szerette volna a műfajokat ott, abban az alternatív önkifejező körben. Keveri tehát. Ettől a színháziaknak filmes, a filmeseknek színházi. Ezt is sokan szeretik. A családja azt látja, sokat dolgozik. És nem törődik velük. Pedig neki csak a család számít. A család, mint a legalapvetőbb emberi érték. A többi mosolygó menekülés.
Nem tud bánni a pénzzel, a pénz sem tud mit kezdeni vele. Totálisan idegenek egymás számára, még csak köszönni is alig. Ettől viszont marad a vélt értékek szolgálata. És öröme. A mesterek útmutatása szerinti élet akkor is, ha az már rég nem időszerű.
Nem lesz soha hivatali vezető vagy szolga, mert a Hivatal nem tud mit kezdeni vele.
A sors utaztatja. Sokat, és mindig arra, amerre vágyott. Keletre. India, Bagdad, Teherán, Okinawa és a többi. Nem turistaként, megbecsült állapotban. Vagy filmjét ünneplő indiai közönség előtt, vagy zsűrielnökként keleti színházi fesztiválokon. Vagy dokumentumfilmet készíteni. Nem bámészkodni, tenni valamit. Mindent, mindig. És ahol jár, ott még épp tetten éri azt, amit keresett, és ami eljövetele után pár évvel már felszívódik az emberi faj általános és gyors romlása következtében. Örül, hogy ő még őrizheti, amit átélt. Amikor senki sem gondol rá, nekiáll tévéjátékokat készíteni. Annyira meglepődnek, hagyják. Viszi a színházat a felvevőgép elé, és átalakítja képpé és hanggá. És fordítva. Közben tanulmányokat írhat a régiekről, ennek nagyon örül, vissza adni valamit abból, amit tőlük kapott. Mostanában /2016/ annak örül, hogy fiatalok bemutatják műveit, foglalkoznak velük. Itthon, a szeretett Bulgáriában, vagy a tengeren túl. És ő is szeret fiatalokkal együtt dolgozni. Hátha mégis visszalibben a már ellibbentnek hitt mester-tanítványi rend. És rá kell jönnie, a mester-lét nem öreg-lét. Ellenkezőleg. Csak az tud saját példájával tanítani, aki belül örök gyerek maradt, akkor is, ha ráncosra száradt rajta a kabát.
Annyit kapott, és adott, hogy nincs mit szégyenkeznie. „Élj úgy, hogy ha bármelyik nap eljönnek érted, azt mondhasd: jól van, ennyi is elég volt, elég öröm.” – mondják keleti öregek. Úgy él. Felesége kitartó ölelésében, lányai által megadatott öröklétben. És játszik tovább, amíg hagyják.
Vagy amíg Ő AKARJA.
Hernádi Gyula, az öreg barát szögezte erős százas szeggel P. Zs. homlokára a szöveget: „Az én boldogságom a mások boldogsága mellett őrt álló boldogság.” Ehhez tartja magát.
Nagyon sokszor álmodik arról, hogy mentőorvos egy fehér autóban. Hogy repülőgép pilóta. Hogy tanít egy falusi kisiskolában. Egyre többet. Szüksége van a beteljesületlen álmokra.
Boldognak lehet nevezni őt.
Ha jobban bele gondolunk.
2017-ben nagyobb összeget nyer szerencsejátékon, ezzel megoldódnak a család anyagi gondjai.
……………………………………………………………………………..
……………………………………………………………………………..
Meghal 2054 május elsején, déli tizenkét órakor. De előtte még pár perccel vissza szalad emlékeibe a régi, a gyermekkori május elsejék sör és virsli illata. És ebben az illatkavalkádban bocsánatot kér mindenkitől, akihez rossz volt. Kint dél van, megszólal a kis falusi harang.
Ennyi lesz.
Illusztráció: Pozsgai Zsolt portréja (2015)
Ezek is érdekelhetik!
Agócs Sándor: Önszócikk →
Acsai Roland: Önszócikk →
Hegyi Botos Attila: Önszócikk →
