Babics Imre: Tengerfenék (Két vers)
Kökényvirágzás
Virágzik a sűrű kökény,
virágzása könnyű kendő
Isten Nemlétbe vert szögén
– hegye múlt, feje jövendő –,
vagy fordítva, nem is tudom.
Vihar-visszafejtett kendő,
sziromfonalakra fejtett,
ember búját körüllengő,
rovarnak remegő rejtek,
és pánt arkangyal-sarukon.
Tengerfenék
Az üsző szempilláin hópehely olvad,
s hogy szétnézel
fura félsszel
az istállóban mozdulatlan más minden
pillanatig
a téli éjben, és lámpáshal-gondolat
sugara ér: tengerfenék, most ahol vagy,
ez csak, amit
tudsz, egy erő óceánnal körülfolyat
némán, s akkor hangot vársz: – Csarnokvíz szemeimben.
A mélyalom fölött a páraoszlopok
mint horgonyok
a lenyomott
szalmán, fénybárkákéi köztes elemen,
s döglött borjú: tutajroncs, az elletőnél.
…Majd megrezdül
az Idő, billió éjféltől megkopott
és keresztül
tör azon, mi embernek elérhető mély:
révületen, s hangot vársz: – Te voltál szemem.
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2015)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
