Aknay Tibor: Kirepül, visszaszáll (versek)
•
Kirepül, visszaszáll
Léthinta palinta,
rács nélkül kalitka,
akarom, bezárva,
akarom, kinyitva.
Kirepül, visszaszáll
gyönyörű sorsmadár.
Léthinta palinta,
önmaga rabja már.
Eme zugában a létnek
Mint partra sodort uszadék,
mit árvíz után itt hagyott
a folyó szeszélye,
úgy vagyunk eme
zugában a létnek,
összegabalyodva afféle
kényszer szeretőkként,
félve, hogy visszatérhet
a hajdani romlás,
s vele együtt minden
mit jobb volna feledni.
A folyó, a rég volt,
új útját kivájta magának,
és kiszáradt medreiben,
mint holttengeri lelet-foszlányok
láthatók újból létnyomaink.
Eme zugában a létnek,
hol sorsaink egymásba érnek,
úgy vagyunk, akár az uszadék,
mint megfejtendő,
ősi tört cserép.
Magába zár
Leghátul. Akár a vámos.
Félig egy oszlop takarásában.
Jólesik a fal hűvös közelsége.
Épp erre jártam, be kellett jönnöm.
Megszólítanám, de üres vagyok.
Még gondolataim sincsenek,
csak a némaságom.
Kérdezni sem tudok,
magam vagyok a némaság.
Valamit tennem kellene,
segíts, ha tényleg…!
Szememmel
körberajzolom a teret,
mintha újra építeném.
A körablakon bekúszó fény
egyenként festi meg
a kavargó porszemeket.
Az ős káosz lehetett ilyen,
még kívül téren és időn.
Állok. Leghátul
az oszlop takarásában,
mint ama vámos, és
magába zár a felfoghatatlan.
Illusztráció: W. Thiebaud
Ezek is érdekelhetik!
Füleki Gábor: Végül (vers) →
Köves István: JÓNÁS-VERSEK →
Basa Viktor: A csillagász (versek) →
