Boldogh Dezső: Arányok megbékélt összhatása, párkafonó versfűzések
•
Gyorsjegyzet két Cédrus-kiadványról
Két kötet, két, talán eltérő stíluseszményeket követő, mégis hasonló esztétikai igényességet megvalósító költőnő a Napút berkeiből. Egyikük Hétvári Andrea, számos verses- és meséskönyv szerzője, illetve az idén második kötetével bemutatkozó Tornai Xénia.
„Hétvári Andrea a finom elmozdulások költője, így neki ennek a beszédmódnak a finommechanizmusa érthetően természetes és kézenfekvő. Munkái a megragadhatóság szempontjából megragadóan testetlenek” – írja Zalán Tibor a fülszövegben. A kizárólag szonetteket tartalmazó Jelenés valóban szinte észrevétlen áttűnésekkel játszó, nyelvi-képi-stilisztikai mozzanatok finom és komplex struktúráiból összetett költeményei elsőrangú esztétikai és intellektuális élményeket okozhatnak a szépség elszánt keresője számára. Baranyi Ferenc pedig így mutatja be Tornai Xéniát: „Szakmai biztonsága, bátor őszintesége, nemcsak gyönyörködtetni, de használni is igyekvő elszántsága korántsem pályakezdő poétára vall. … Nem csupán a kötött formákat fölényes biztonsággal kezelő „profi” lírikus káprázatos attrakcióit kínálja nekünk, hanem a lélek háborgó tengerének sötétlő mélységéből felszínre hozott igazgyöngyeit is.”
Egy hagyományos esztétikai szándékokat hordozó költői mű nem a szavak köré tapasztott díszítőelemekben, a meglepőnek ható képzettársításokban és hasonló próbálkozásokban rejlik, hanem a vers egészének tagoltságában, az arányok megbékélt összhatásaiban ismerhetjük fel azt a nyugalmat, amely a természet belső harmóniájával egy. Bizonyos vélemények szerint világunk sokkal jobb hely lehetne, ha a nők nem próbálnának mindenben hasonlítani a férfiakhoz, pontosabban, ha az az erő, nyílt és rejtett társadalmi nyomás, a különös trendek és sugalmazások nem kényszerítenék őket az „egyenlőség” eszméjének gyakorlati megvalósítására. A két nem minden rendbeli eltérésének alapvető mivolta tény, tűz és víz, és nem csak a munkák, hobbik, életfeladatok, sportteljesítmények számtalan területén, de a művészi alkotások esetében is fennáll ez a különbség. Tornai Xénia helyenként archaikus szóhasználatai, tiszta megszólalásai miatt, az első találkozásra a maga módján meglepőnek is ható költészete éppen a finom, régi korok nőiességét megidéző hangulatot hozza be egy olyan világba, ahol szinte már elfelejtettük, hogy efféle versbeli kifejezésmódok is létezhetnek. Úgy tűnik, alkotásaival nem akarja legyűrni a férfiak teljesítményeit, anya, múzsa és költőnő szerepeiben jól érzi magát, persze ismeri kora kihívásának csapdáit is: „Egyébként sokan mondták, hogy puskini hősnőnek látnak. Egy elkésett figura. Báltermek kisasszonya. Valcer, pezsgő, udvarlók karéja … Tényleg az vagyok. Meg is írtam: Tatjána örök. Bennem él tovább, miközben majd szétvet a belső feszültség, mert az anakronizmust nehezen viseli a lélek.” Az olvasó viszont a kezdeti csodálkozások után, XXI. századi elvárásokkal is, mintegy újra fölfedezheti ezen látszólagos anakronizmusok esztétikai érvényességét. Tornai Xénia fejében meg sem fordult, hogy már régóta nem divat száz évvel ezelőtti verseket írni, vagy efféle hangulatokat átfogalmazva egy már eltűnt szépségeszmény jegyében mégis érvényesen szólalni meg. Ő csak a múzsák ligetének levegőjét és virágillatait hozta magával, ezen a nyelven képes mondanivalóit tolmácsolni, amely a modernitás változékony beszédmódjaival ellentétben valóban örök és megszentelt adomány. „Hinni, hogy Egy ha zenél, az Egész muzsikál, sose hóbort. // Ámde a kétely örök: jut-e földi babér is a hősnek? / Fennmarad-é neve annak, akit követői legyőznek? / És felidézhetik-é suta daktilusok ma az ókort?”
Hétvári Andrea esetében szintén az abszolút nőies, párkafonó versfűzések, a finom képi és stilisztikai megoldások mesterasszonyát tisztelhetjük. Áttűnései, fogalmi gazdagsága, vizekben tükröző fényjátékok sorozataira emlékeztetnek. Természeti képeiben a valódi láttatás erejével szólít meg, a hatáskeltés szándékai nélkül: „Pulzál a lomb, mert rajtafelejtette / a mindenség a gyújtófényeket” (Jelenés), „Ülni egy fa árnyékában / hallgatva semmi pisszenéseit” (Teremtés). Szimpatikus vonása, hogy nem ragaszkodik a szonettforma iskolás betartásához, laza eresztékekre engedi a rímek és ritmusok hozzá mégis készséges seregletét. Kifejezésmódja bizonyos sugalmazottságot mutat, egy-egy versen belül is több szintet megcélzó jelentésárnyalatok összefogott tartalmi együtthatásai révén képes maradandó, és esztétikai értelemben is emlékezetes kötetet produkálnia. „Beszélhet hozzánk bármiféle nyelven / kavicscsörgéssel, télül, tavaszul, / nem ölt magára üres földi rangot, / ki záportól is felmagasztosul…”
Hétvári Andrea: Jelenés. Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024.
Tornai Xénia: Ideát. Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024.
Illusztráció: két kötet
Ezek is érdekelhetik!
Csontos Márta: Utazás ősi titkok nyomvonalán* →
Baán Tibor: „Ami elmondható…”* →
Boldogh Dezső: A feleslegessé tett harc művészete →
