Juhász Anikó: Háború, fénylabdák alkonya

230 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024
ISBN: 978-615-6801-08-1

eredeti ár: 3490 Ft
webshop ár:
2 790 Ft + 1000 Ft postaköltség
Megrendelés

Ajánlás:

*

Juhász Anikó hatodik verseskötetét veheti kézbe az olvasó. A Háború, fénylabdák alkonya c. mű részlegesen kapcsolódik a korábbi kötethez is (Lövészárok, hókabin; 2023), de tartalmi merítése tágabb. A kötet három különböző megnevezésű versciklusra tagolódik: I. Háború, halálmetszetek II. Víz, hullámtövis III. Nyelvhajók, technika. Juhász Anikó „lét-foglalkozása” az, hogy költő, emellett filozófiatörténészként és műfordítóként is ismert itthon és külföldön egyaránt (Ausztria, Németország, Spanyolország). Számos könyve, tanulmánya, műfordítása jelent meg.

Noha Budapesten született, egy vidéki város (Kecskemét) zárt katonatelepén nőtt fel civilként, a kívülállóság és a kívülre zártság érzetével. Az éjszakai riadók, a csizmarúgással történő ébresztések, a lezuhant repülők misztikus legendái, a lépcsőházak gyilkosságig eljutó, belső háborúi, a lakóházak rideg, hierarchikus működése korai élettapasztalatának szerves részét képezte. Emellett ismeri a halál más vetületeit is. Haldoklót maga is ápolt, s oktatott tanatológiát az SZTE ÁOK-án. A háborúk pedig jelenkorunktól sem idegenek. Erre is rezonálnak a gondolati lírához sorolható, szokatlan, egyedi hangvételű versek, azok sajátos képi világa.

Juhász Anikó versei már az indulásnál (1990-es évek eleje) ismert szépirodalmi lapokban jelentek meg (Magyar Napló, Újhold-Évkönyv, Holmi, Tiszatáj, Pompeji, Vigilia, Parnasszus, Látó stb.). Erre utal vissza részben az is, hogy jelen kötetet Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs emlékének ajánlja. Irodalomtörténeti írásai közül a legismertebb az, amelyik Lét és líra. Rilke – Heidegger – Nemes Nagy Ágnes címmel jelent meg – német nyelven is; s megtalálható a Találkozások és törésvonalak. Írók, költők, filozófusok c. kötetben is.

*

A kötet 3 versciklusból épül fel – ízelítőül ajánlunk a kötetből 3 verset.

Katona a tengerparton

Úgy érezte, ő most már
életfogytiglan
katona,
és bakancsban látogat
tengerpartot is,

az égboltot akkor
nézi, ha az zöldesszürke,
s tankba száll, ha
éppen mehetnékje van;
felülmúlni elefánt szaglását
még nem akarja,
csokipapírra fektet
síró gyereket,

zsebében napjában
többször kulcsokat
csörrent,
szabadságát
zsebkendőnyire
hajtogatja össze,

termosz vizében fürdik,
s nem kerüli a
füstzuhanyokat,

laktanyában paplant,
párnát összeprésel,
álmait behajtogatja
oda,

nem keresi a szép
természet parancsát,
van neki csúf is
elég,

látja, hogy letört az
ág, száraz mélyét
keríti a tó,
kérges húscafatok
mindenütt.

A város párái, fürdőmester

Már párolgott a város,
kávéjukat sokan itták, a
függönyök alig mozdultak,
nem tolták arrébb az
elhasznált levegőt, az
autókerekek
meg-megcsikordultak,

nők haja csatok magányát
látszott oldani,
szoknyájuk ráncain is
igazított egyet
az idő,

a gázlángnál békéről
duruzsoltak, az
asztal alatt halkan
repedt a csokipapír,
bögréjét a holnap még kellő
távolban tartotta, a karóra
táncmozgása
nem zavarta őt,

ki zenét hallott,
fülét tisztábbra mosta,

az, kinek sziréna hozta meg
a reggelt, ágy párnáján
tovább nem neszezett,
indulást jelzett az
idő, ő táskáját
zárta, pattintotta.

Olyan volt odakinn az
esőtől ázott hajnali
járda, mintha éjjel
arra járt volna az
örökkévalóság
fürdőmestere,

s úgy döntött volna,
a száradásnak hajnalban
helye nincs.

Lövések

Fejbe lőtte,
mármint a nyulat,
most még csak
állatra lőtt,
sokféle éhség
dolgozott benne,
aztán ment már
anélkül is,
így képződnek a
mesterek.