Fehér József: Ötven év (Egyfelvonásos színdarab)
•
Szereplők
Dr. Hoppá András 70 év körüli, nyugalmazott kutatómérnök
Hoppáné Eszter 65 éves, nyugalmazott tanárnő
ifjú Hoppá András Bécsben élő, 45 éves üzletember
Hoppáné Emőke, András felesége, ruhatervező
Hoppá Csaba, 40 év körüli Amerikában élő csillagász
Hoppáné Fedóra, Csaba felesége 40 év körüli, virágtermesztő
Hoppá Andrea 30 éves tanárnő
Pincérnő
Anyakönyvvezető
1. jelenet
Még reggel van. András ott ül pizsamában a konyhai asztalnál, egy széken. Az asztalon kancsóban víz, körötte két pohár. A fejét tenyerével alátámasztva hangosan gondolkozik.
András: Hogy el tud laposodni az emberi élet… és minden, ami van, körülöttünk! Az asszonnyal már mióta itt élünk.(Néz körbe, forgatja a fejét.) Mit mondjak, olyan az életük, mint egy babfőzelék…! Ami mellől elmaradt a fasírt vagy a sült kolbász. Valamit bele kellene vinni, hogy megújuljon. De mit? (Fölsóhajt) Talán játszani kéne, mint ahogy azt a színészek teszik. Mert az élet egy nagy játék. Eljátszani például, hogy most ismerkedünk meg, vagy újra kezdjük az életüket.
A felesége, Eszter most lép ki a szobaajtón, álmosan, kócosan. Odalép az asztalhoz, hogy igyon egy pohár vizet.
András (a feleségére mosolyogva): Mintha én ismerném magát valahonnan? Mintha már találkoztunk volna?
Eszter (A nő kezében megáll a pohár és csodálkozva néz rá): Jól vagy? (S a férfi homlokára teszi a kezét.)
András: Ugye tegezhetem önt, asszonyom? (Fokozza a hangulatot.)
Eszter (kényszeredetten fölnevet): Megmondanád, mi bajod van?…Ötven éve már a feleséged vagyok! Főzök rád, mosok rád. Tudom, hogy mikor haragszol és miért…Tegnap este, amikor lefeküdtünk, még tegező viszonyban voltunk egymással.
András(kedvesen): Ha úgy emlékszik drága hölgyem, hogy tegeződtünk…, megköszönöm a lehetőséget és már is élek vele. Azt mondod, ötven éve? Akkor azért vagy nekem annyira ismerős…
Eszter (rádöbben, hogy játék az egész.): Abbahagynád végre ezt a bolondozást? Nincs erre időnk!
András: Mire van még egyáltalán? (és fölnevet) Ha megengeded, udvarolni szeretnék neked?
Eszter: Mi nem jut eszedbe, vénségedre? Udvarlás? A kezemet esetleg nem akarod megkérni?
András: Minden vágyam (mondja fellelkesülve), hogy feleségül vegyelek.
Eszter (csípőre teszi a kezét): Eleinte ajándékokkal leptél meg névnapomra…, születésnapomra…, házassági évfordulóra. Aztán úgy elmaradt minden, mintha már nem lennék fontos a számodra. Ha most megkérdezném, hogy mikor volt az esküvőnk, lehet, hogy meg sem tudnád mondani. Hebegnél, habognál… Megmondanád, miért akarsz feleségül venni?
András: Mert nagyon tetszel…, és olyan szexi, kívánni való vagy.
Eszter: Az én koromban? (Néz rá kétkedve.) Megőrültél?
András: A kor itt nem számít.
Eszter (belemegy a játékba): Komolyan mondod, hogy még mindig tetszem neked? (Néz Andrásra magakelletőn.) No, hát! A végén még elhiszem.
A férfi bólint. Erre a nő megpördül-, fordul maga körül és leül az asztal melletti másik székre.
Lásd be, megöregedtem. Rád áldoztam az életemet, hogy karriert építhess, sikeres és elismert legyél. Ráncos a homlokom, az arcom, a szemem alja. Látod? Sminkelni kéne magamat, de akkor egész nap ott ülhetnék a tükör előtt, amit el sem bírnék viselni. Nézz, rám! Merd a szemembe hazudni, hogy szép vagyok, és most is úgy szeretsz, mint amikor megismertél!
András: Merem mondani, hogy most is úgy szeretlek, mint amikor megláttalak, és a színházból haza kísértelek. ( Emeli esküre a kezét.) Azért kezdtem bele ebbe a játékba is.
Eszter: Bla-bla-bla!(billenti jobbra-balra a fejét) Játszunk nyílt lapokkal!
Én is kiépíthettem volna a karrieremet, és igazgatóként jöhettem volna el nyugdíjba, de volt bennem akkora felelősségérzet, ha már megszültem a gyermekeinket, fel is tudjam nevelni őket.
( A férfi megrázza a fejét, és úgy tesz, mintha nem jól hallaná.)
Jól értetted (bizonygatja a nő), azt mondtam: fel is tudjam nevelni őket.
András: Ez úgy hangzik, mintha elvált nő lettél volna,… három gyerekkel?
Eszter: Mit mondjak erre! (Tárja szét a karjait.) Soha nem értél rá, hogy foglalkozz velük. Amikor fájt a torkuk, lázasak voltak, én ápoltam őket, virrasztottam rájuk. Te a kutatásaiddal és a tudományos dolgozataiddal voltál elfoglalva, hogy meglegyen a doktorátusod. Honnan is tudhatnád, melyik volt bárányhimlős, kanyarós vagy éppen mumpszos. Én voltam akkor is ott, amikor versenyt nyertek vagy kitüntették őket.
(Áll fel a nő és kerül egyet a konyhában. Aztán elgondolkozva visszaül.)
Tudom, mire gondolsz, ismerem az észjárásodat. Azt mondanád, hogy meg sem hívtak a gyerekek.
András: Most, hogy mondod (vált gúnyos hangnemre), tényleg nem hívtak meg egyszer sem engem.
Eszter: Egy rendes apa mindig tudja, mikor mi történik a gyerekeivel.(Emeli föl a hangját.) Én testileg, lelkileg ott voltam velük. Együtt örültem velük, amikor felvették őket az egyetemre, és vigasztaltam őket szerelmi bánatukban. Te mindig a végeredményt láttad: az esküvőt, a házasságot, az unokák születését.
András: Kisajátítottad őket magadnak. Én soha nem tudtam semmiről. Elmaradt az információ áramlás.
Eszter: No, ne mondd! (Teszi csípőre a kezét.) Nem is akartál tudni semmiről. Itthon is a munkádnak éltél. Lábujjhegyen jártunk, hogy ne zavarjunk téged. Veled élni nem volt valami leányálom. Ha ennyi év után, megkérnéd a kezemet, nagyon is meggondolnám, hogy mit válaszoljak rá.
András: Ejha! Ez aztán! (a fejét csóválja)
Eszter: Nem akarlak megbántani (áll fel az asztaltól), de lehet, hogy visszautasítanálak.
András: Te, engem?!…(Néz a nőre csodálkozva, mint aki nem hisz a fülének.)
Eszter:…Vagy előre kijelenteném: akkor megyek hozzád, ha engem is hagysz érvényesülni. Hozzátéve azt is, hogy nem akarok házi cseléd lenni. Amikor elvettél feleségül, azt mondtad, hogy együtt húzzuk a szekeret. Akár bevalljuk, akár nem, jobbára én húztam a házasságunk szekerét. Nem így van?
A férfi karjait széttárva, kérdőn néz rá.
András: Miért nem beszéltük meg ezeket a gondokat menet közben? …Vagy váltál volna el tőlem?
Eszter: Jó kérdés, nagyon jó kérdés! (Mered a férfira.) Mert a drága doktor úr soha nem ért rá bármit is megbeszélni velem. Azt kérdezed, miért nem váltam el tőled? Elsősorban a gyerekek miatt. Még ha nem is maradt rájuk időd, de legalább látták, tudták, ki az apjuk. Még ha lábujjhegyen jártak is. Ha elváltam volna, nagyobb törést okozott volna az életükben, mint így. Aztán meg: nem akartam átadni a helyemet egy fiatal pipinek, hogy ő arassa le a babérokat, ami nekem járna.
András: Ha már itt tartunk – mert látom, már vége a játéknak – ,szép kis jövedelmet teremtett az én munkám, a tudományos elfoglaltságom neked és a gyerekeknek. Nem szűkölködtünk soha semmiből.
Eszter: Nem erről van szó!(kiáltja) Látom, most sem értettél meg!
2. jelenet
Csöngetés hallatszik. Eszter pongyolát vesz magára, és kimegy kaput nyitni. A férfi magába roskadva ül az asztalnál. Kintről vidám beszélgetés hallatszik be a konyhába. Andrea, a lányuk érkezett látogatóba. Eszter belekarolva vezeti be.
Andrea: Anya, de szépek a virágaid! Mindig elgyönyörködök bennük. Meglátszik, hogy jól érzik magukat itt, nálatok. Mit csinálsz nekik?
Eszter (mosolyogva): Szeretettel gondozom őket.
András(közbeszól): Hallanád anyádat!…Hogy beszél hozzájuk?…(fölnevet) Dicséri őket. Mintha azok értenék, amit mond?
Eszter: Muszáj mindent elárulni? Le akarsz járatni a lányunk előtt?
Andrea: Anya, én mindig tanulok tőled. Lehet, hogy nekem is így kellene foglalkozni velük.
De azt mondjátok meg, miért vagytok még mindig pizsamában?
Eszter: Apád bolondozással kezdte a napot. Ismerkedni akart, és megkérni a kezemet.
Andrea: …És te mit válaszoltál?
Eszter: Végre megbeszéltük mindazt, amire eddig nem volt időnk.
András(fölnevet): Képzeld, anyád nem akar hozzám jönni feleségül!
Eszter: Ilyet én nem mondtam.(Rakja csípőre kezét.) Azt viszont igen, hogy feltételhez kötném: nekem is legyenek jogaim a házasságunk során.
Tudod, kislányom (néz a lánya szemébe), az emberek szaladnak, rohannak egy életen át, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket. Sokszor még egy házasságon belül sem tudnak időt szakítani egymásra. Szőnyeg alá söprik a gondjaikat, sérelmeiket, és rohannak tovább, annak tudatában, hogy helyesen cselekszenek. Most döbbentünk rá apáddal, hogy a mi életünk is ilyen volt. Megöregedtünk, felneveltünk benneteket. Öregségünkre ráeszméltünk, mennyire nem ismerjük egymást, és fogalmunk sincs arról, hogyan gondolkodik, és mit érez a másik.
András: Ha láttad volna, hogy nekem ugrott anyád (emeli föl a karjait); hirtelenjében azt sem tudtam, hányadán állunk. Lehet, hogy elválunk?…
Andrea: El ne váljatok nekem, ha már eddig kibírtátok! (Fenyegeti meg őket a mutatóujjával.) Ötvenéves házasok lesztek. Most akarnátok új életet kezdeni? Én a helyetekben nagyon meggondolnám!
András: Azt mondom én is Andikám, mindig beszéljetek meg mindent a pároddal. Ez a szőnyeg alól történő kisöprés keserves lehet!
Eszter: Szó sincs válásról! (Fűzi keresztbe a karjait.) Apád itt eltúlozza a dolgokat.
András: Én túlzom el? (ugrik fel ültéből) Te mondtál olyat, ha megkérném a kezedet, lehet, hogy visszautasítanál. Ez az én értelmezésem szerint egyenlő egy válással.
Andrea: Abbahagynátok a veszekedést! (Csitítja a szüleit.) Azelőtt soha nem csináltatok ilyet. Azért jöttem, hogy meghívjalak benneteket a hétvégére, vasárnapi ebédre a Szőlőfürt étterembe.
Eszter: Hogyhogy?(Kerekedik nagyra a szeme.) Mi történt?…
Andrea: Nyertünk egy számítógépes játékon a Szőlőfürtbe szóló két ebédjegyet. Mi nem tudunk elmenni, és kár lenne veszni hagyni a nyereményt. Mit szóltok hozzá? Különben is, rátok férne egy kis kikapcsolódás.
András: Nohát!…Miért nem ezzel kezdted?
Andrea: Azt hittem, megbetegedtetek, azért vagytok még pizsamában. Eszembe nem jutott, hogy szőnyegsöprést csináltok ennyi év után.
Eszter: Én örömmel elfogadom, és ott leszek. (Lelkendezik) Lehet, hogy apád most sem ér rá, mert megint kutat valamit.
András: Ugyan mit kutatnék?… (ingatja a fejét) Tán’a zsebeimet? Ott a helyem nekem is!
Andrea: Ez már beszéd! (Kiáltja lelkesen) Így nem veszik kárba a két ebédjegy. (És lerakja a jegyeket az asztalra.)
3. jelenet
Szépen berendezett szobabelsőt látunk. András és Eszter már felöltöztek. Egyik sem szól a másikhoz. Érezhető a feszültség közöttük. A férj a fotelban ülve egy tudományos folyóiratot lapozgat. A feleség az okos telefonját nézi. Mindketten úgy tesznek, mintha nagyon el volnának foglalva, közben izegnek– mozognak, feszengenek.
András (végre leteszi a folyóiratot): Megmondanád nekem, hogy mikor szerettél ki belőlem?
Eszter (András felé fordulva): Én nem szerettem ki belőled. Még most is szeretlek.
András: …Akkor mire volt jó ez a nagy veszekedés?
Eszter: Megbeszéltük végre mindazt, amit évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna tennünk. Afféle „jobb későn, mint soha” alapon. (Húzza fel a vállát, és odamegy a férjéhez, aki ülve marad.) Ezt te veszekedésnek érezted? Talán, mert ahhoz voltál szokva, hogy állandóan csend vett körül téged. Hogy ne zavarjunk munka közben, inkább elmentünk a gyerekekkel a játszótérre vagy kirándultunk a közeli folyópartra. Közben nagyokat nevettünk. Hazafelé jövet meg bevásároltunk vacsorára, ne neked kelljen elmenni a boltba. Képzeld, megtanítottam őket vásárolni. S amikor egyedül mentek boltba, már tudták, hogy csak azt vegyék meg, ami a listán szerepel.
András: A reggeli beszélgetés alapján én azt hittem, hogy a házasságunk egész ideje alatt áldozatnak érezted magad. Kezdett már lelkiismeret-furdalásom lenni. Most meg kiderül, nagyon is tetszett neked a feleség és az anya szerep?
Eszter: Imádom a gyerekeinket. Az unokáinkért meg egyenesen odavagyok.
András: Én büszke vagyok rájuk, hogy mindhárman értelmiségi hivatást választottak maguknak. Örülök, hogy András nőgyógyász, Csaba közgazdász, Andrea gyógypedagógus lett. Hivatásukkal méltón szolgálják az emberiséget.
Eszter: Te mindig a nagy szavak embere voltál! Azt mondod most is, hogy hivatás, meg emberiség szolgálata. Ők a mieink. Én akkor is büszke lennék rájuk, ha valamilyen szakmát választottak volna maguknak.
András: Jó-jó! Lehet, hogy igazad van.(rázza meg a vállait) A végén még tudományos vitába keveredünk itt egymással.
Eszter: Velem ugyan nem (emeli föl a hangját), mert én nem hagyom magam! Inkább azt mondd meg, miféle játékot akartál velem játszani.
András: Csupán egy kis színt akartam belevinni az életünkbe.
Eszter: Ezzel azt akarod mondani, hogy színtelen az életünk? Meglehet.(Bólint hozzá) De ki tehet róla? Begubóztál mindig a dolgozószobádba. Még az ajtót is becsuktad magad után, hogy senki ne zavarjon. Csak ebédelni és vacsorázni jöttél ki.
András: A kutatáshoz, a tudományos dolgozatok megírásához csendre, elmélyült gondolkodásra van szükség.
Eszter: No, ne mondd?! (Rázza meg a vállait.) Mintha nem tudnánk? Megtanulhattuk melletted! Mindig igyekeztünk az általad kialakított játékszabályokhoz igazodni.
El sem képzeled, milyen jókat játszottunk a gyerekekkel, behozva közös életünkbe a derűt és a nevetést. Hogy ne csak okostelefonról ismerjék a világot, elmentünk az állatkertbe és utána a cirkuszba is. Lássák, hogy az állatok taníthatók, és a barátainkká tudjuk őket tenni, ha szeretettel neveljük őket. Imádtak színházba járni még akkor is, amikor már nagyobbacskák lettek. Később buliba jártak, megtalálva maguknak a korukhoz illő szórakozási lehetőséget. Amikor hazaértek, halkan bejöttek a szobámba, és az ágyam szélére ültek; elmesélték hogyan érezték magukat, mi történt velük. Te mind ebből kimaradtál.
András (fölsóhajt): Lehet, hogy azt mondanád, ezek az igazi színek. Ha tovább erősködsz, talán még el is hiszem.(Föláll és kihúzza magát.) De én az egész emberiséget szolgáltam a kutatásaimmal és a felfedezéseimmel eddigi életem során.
Eszter: Mindannyian büszkék vagyunk és felnézünk rád. Te mindig is dicsőségre vágytál. Arra, hogy megtapsoljanak, amikor belépsz a terembe előadást tartani. Ha látnád magadon azt az elégedettséget, ami ilyenkor az arcodon ül? Megérdemled az elismerést, hogyne érdemelnéd. De belegondoltál már, hogy nélkülünk mire mentél volna? Kifoghattál volna feleségnek egy olyan asszonyt, aki nem téged szolgál, hanem felfedezve a tehetségedet, addig hajt, amíg belerokkansz.
András: Én téged szerettelek meg, más nőt nem is akartam feleségül venni. Elismerem, hogy soha nem dicsértelek meg. Szánom-bánom. (Tárja szét a karjait) Úgy voltam vele, mindenki teszi a maga dolgát, és kész!
Eszter: No, ettől megyek falnak! De te elvártad, hogy körbe rajongjunk.
Csöngetés hallatszik.
András: Ki az már megint? (Mérgelődik)
Most is Eszter megy kaput nyitni, mert ő a fürgébb. ifjú András, a fiuk és Emőke, a felesége lép be.
Eszter: Képzeld, megjöttek Andrásék Bécsből! (Kiáltja örömmel) Azt mondják, legalább egy hétig maradnak.
András: Mi történt? (Öleli meg őket) Három éven át nem tudtatok időt szakítani ránk…Most meg hirtelen itt vagytok?
ifjú András: Andi izgatottan telefonált, hogy veszekedtek és válni akartok. Mire föl?… A ti korotokban?
Emőke: Jöttünk azonnal, amint tudtunk.( És tekintetével az anyósát, apósát kutatja.) Arra kérünk benneteket, hogy maradjatok együtt! Ne kelljen kétfelé menni, ha hazajövünk látogatóba!
Eszter egy kézmozdulattal hellyel kínálja őket. Leülnek a szemközti kanapéra.
András: …És a csomagjaitok? (Néz rájuk kérdő tekintettel.)
ifjú András: Andiéknál hagytuk. Náluk szálltunk meg. Van nektek nélkülünk is éppen elég gondotok! De mondjátok már, mi ez az egész veletek?
Eszter: Szó sincs válásról! Ott még nem tartunk. Megbeszéltük apátokkal mindazt, ami eddig elmaradt.
Emőke: Hála Istennek! (Sóhajt föl)
András: El kellene válni ahhoz, hogy haza gyertek?
ifjú András: Végre beindult a vállalkozásunk; ruhákat gyártunk, tervezünk. Egymást követik a divatbemutatók. Nagyon észnél kell ám lenni, hogy visszaesés ne következzen be.
András: …És az orvosi hivatásod, fiam? Föladtad?
ifjú András: Nőgyógyászból is van mifelénk éppen elég. Emőke meg ruhatervező. Váltanom kellett, hogy együtt lehessünk, és egy jól menő, nagy családi vállalkozást hagyjunk magunk után a gyerekekre.
Emőke: Apuka, a divat mindig is meghatározó lesz. Igyekszünk valami újdonságot kitalálni, és mások előtt piacra dobni.
András: Én azt hittem, hogy egy híres nőgyógyász a fiam… Mit mondjak, egy kicsit csalódott vagyok.
ifjú András: Nézd apám, rajtam is telik az idő; meguntam már a női combok közt matatni. A vállalkozásunk léte, sikere számomra sokkal izgalmasabb.
4. jelenet
Ugyanazt a szobabelsőt látjuk. Eszter jön be, kiszól a másik szobába.
Eszter: Kérsz kávét?
András hangját halljuk: Igen, drágám. Jólesne egy csészével.
Eszter: Akkor gyere át, légy szíves, a nappaliba.
András bejön és helyet foglal. Eszter tálcán behozza a kávét és leteszi András elébe.
András (kavargatja a kávét): Már csak Csabáék hiányoznak… Tudsz róluk valamit?
Eszter: Napok óta nem hívtak bennünket. Nagyon elfoglaltak lehetnek…
András: Én azt érzem, változásban van a világ.
Eszter: Miből gondolod? Valami tudományos cikket olvastál… vagy talán abból, hogy Csabáék nem jelentkeztek?
András (a fejét csóválja): Valami biztosan történik a világban, ha András nőgyógyász létére ruhákat gyárt…
Eszter: Az bánt téged, hogy nem lett belőle híres nőgyógyász. A ruhatervezéssel és a gyártással is az embereket szolgálja. Egyszer majd azt látjuk, hogy a hazai boltokban is megjelennek az elegáns Hoppá-ruhák. S amikor majd kilépsz az utcára, és ha azt látod, hogy valaki ilyet visel, elfog az öröm és a büszkeség, hogy a fiunk ruhája van rajta.
András: Erre még nem gondoltam. Igazad lehet.
Csöngetés hallatszik.
András: Mi van ma? Átjáróház?
Kintről vidám beszélgetés hallatszik.
Eszter: Örömmel jelenthetem kedves párom, hogy Csabáék is megérkeztek.
Csaba és Fedóra lép be a szobába.
András (összecsapja a tenyerét): Akkor ezért nem hallottunk rólatok, mert úton voltatok.
Csaba és Fedóra bólogatnak, mosolyognak az ajtóban.
Eszter (tárja szét a karjait): Mit hozhatok? Biztosan megéheztetek, megszomjaztatok…
Csaba: Nem kérünk semmit anyuka! Ettünk, ittunk útközben.
András: Akkor foglaljatok helyet. Meséljetek, mi újság Amerikában?
Csaba: Én már ott hagytam a céget, és a NASA-nál dolgozok. Elvégeztem Melbourne-ben a Floridai Egyetem Természettudományi Karát. Csillagász lettem.
Eszter: Mindig is szerettél volna csillagász lenni. Örülök neki, hogy végre sikerült.
Fedóra: Én virágokat termesztek. A boltjainkat látom el vele. Én a földön járok, Csaba meg a csillagokban.
Csaba: Apa, én a te génjeidet örököltem. Az eget kutatom. Már felfedeztem egy kisbolygót és egy távoli csillagot.
A kisbolygót rólad neveztem el Andreász bolygónak, a csillagot pedig Hoppá csillagnak. Mit szólsz hozzá?
András: Végtelenül boldog és büszke vagyok rád. (kiáltja és Eszter felé fordul) Eszterkém, hozd be a félre tett pezsgőt, erre inni kell!
Csaba: Szó sem lehet róla! Ma még vezetünk. Pécsre kell utaznunk Horváthékhoz, elöljáróban beugrottunk hozzátok. Két hétig maradunk, lesz rá elég időnk, hogy megigyuk.
Fedóra: Már megyünk is…
5. jelenet
A Szőlőfürt étterem kistermét látjuk. András és Eszter elegánsan felöltözve érkeznek ebédre. A pincérnő bekíséri őket egy kis asztalhoz, de van egy nagyobb, nyolcszemélyes asztalsor is megterítve.
Pincérnő: Jó napot kívánok! Üdvözlöm önöket! Itt foglaljanak helyet! (Vezeti őket mosolyogva egy kétszemélyes asztalkához.) Ugye nem baj, ha önökön kívül még mások is lesznek itt?
Eszter: Miért lenne baj? Amióta kirepültek a gyerekek a családi fészekből, azóta jobbára kettesben ebédelünk.
András (mosolyogva): Köszönjük, nagyon köszönjük!
Picérnő: Mit hozhatok önöknek az ebéd előtt? Valami étvágygerjesztőt?
Eszter: Csak ásványvizet. …És valami üdítő italt.
Picérnő:…És önnek uram?
András: Nekem is megfelel ugyanaz, amit a feleségem magának rendelt. Nem akarok kilógni a sorból. (Húzza ki magát.)
Eszter (figyelmen kívül hagyja András megjegyzését.): Emlékszel? Ötven éve is itt volt a lakodalmunk. De odaát, a nagyteremben.
András (mosolyogva): Hogyne emlékeznék? Olyan gyönyörű voltál… Mindenki téged csodált.
Eszter: Én elsősorban neked akartam tetszeni. Neked, akivel le akartam élni az életem.
András keze most Eszterére téved, és megcsókolja. Az emlékek magával sodorják.
András: Milyen boldogok voltunk!…
Eszter (néz mélyen a férje szemébe): Most nem vagyunk azok…?
András (szemrehányóan): Te panaszkodtál folyton…
Eszter: Nem gondolod, hogy elkelt volna a segítséged az ötven év alatt? Magamra hagytál. Ha mindig ott lettél volna velünk, nem hiányolnád a színeket az életünkből. A mai nap is egy szép szín. Azt hiszem, az öröm színe; hiszen hazatértek a gyermekeink a nagyvilágból.
Áthallatszik a felerősödő zene a nagyteremből. András kedvet érez, hogy felkérje táncolni a feleségét.
András (megfogja Eszter kezét): Szabad egy táncra asszonyom?
Eszter (rámosolyog): Igen, uram. (Táncolnak-perdülnek. Kintről hangok hallatszanak.) Üljünk le gyorsan! Megjött a szomszédos asztaltársaság.
Nem tudnak leülni, mert a vendégek (András és Eszter gyermekei és hozzátartozóik) benyomulnak és megtapsolják az idős házaspárt.
Csaba és Fedóra: Éljen az ifjú pár!
Együtt (mindannyian): Éljen! Éljen!
A pincérnő talpas poharakban pezsgőt szolgál fel. Mindenki leemel egyet.
Együtt: Éljenek a szüleink még sokáig együtt! Erőben, egészségben, szeretetben!
Felhangzik a nászinduló. Anyakönyvvezető lép a terembe és odamegy András és Eszter asztalához.
Anyakönyvvezető: Kedves Vendégeink! Kedves Ünnepelt Házaspár! Nagyon szép családi esemény előtt állunk!
Victor Hugo, a nagy francia író és költő fogalmazta meg a legszebben két ember szívbéli szándékát. „Hogyha két szerető szív megöregszik,/mily mély, áhítatos boldogság jut nekik!/ Szerelem! égi frigy! ó, lelkek tiszta lánca!/Megőrzi sugarát, ha kihunyt is a lángja.” Ha egyetértenek Victor Hugo gondolatával, mondják utánam: Kijelentjük, hogy az ötven évvel ezelőtt köttetett házasságunkat a mai napon az igen ismételt kimondásával megerősítjük!
András (huncut tekintettel Eszterre néz): Most még meggondolhatod magad…
Feszült várakozás következik. Mindenki izgul.
Eszter (fölemeli a poharát és a közönség felé fordul): Ha már eddig kibírtam melletted…(Kacsint hozzá). Kibírom a többit is.
András és Eszter (egymás kezét fogva az anyakönyvvezető felé): „Kijelentjük, hogy az ötven évvel ezelőtt köttetett házasságunkat a mai napon az igen ismételt kimondásával megerősítjük!” Igen, igen!
Felcsattan a nagy taps.
Mindenki (együtt): Éljen! Éljen! Éljen!
Függöny
Illusztráció: cím szerint
Ezek is érdekelhetik!
Nemes Klára: LÁNGOLÓ TULIPÁNOK II. (TŰZszirmok A VIHAROS SZÉLBEN) →
Benyhe István: A Templom és az ország →
NEMES KLÁRA: LÁNGOLÓ TULIPÁNOK →
