Vasi Szabó János: Három magyar alternatív történelmi regény, Az el nem dobott macskakő
•
Három magyar alternatív történelmi regény
Trenka Csaba Gábor 1959-ben született Szegeden, az ELTE-n végzett magyar–történelem szakon. Dolgozott a filmgyártásban rendezőasszisztensként és forgatókönyvíróként is. Első könyve 1990-ben jelent meg, rögvest feltűnést keltve, hisz az alternatív történelmi regény mint sci-fi zsáner addig ritkán került a magyar olvasóközönség elé. (Gáspár András kicsit később megjelent Ezüst félhold bluesa szintén hasonló alternatív história, ám inkább az akkoriban itthon újszerű fantasystílusban íródott.) Az Egyenlítői Magyar Afrika azóta második, kissé átdolgozott kiadását (2010, Agave Kiadó) is megérte. A szerző újabb alternatív történelmi regényei a Place Rimbaud (Syllabux, 2013) és folytatása, a La Grande Image (Syllabux, 2017).
Trenka Csaba Gábor könyvében az ezeréves magyar állam túlnő Európa határain. Magyarország egészen Afrika nyugati részéig elér, a mai Kamerun és Niger térségéig. Narrátora – Lajtai Gábor – itt születik 1960-ban, a könyv naplószerű, egyes szám első személyű előadása az általa látottakra, tapasztaltakra korlátozódik. Ez a szerzői koncepció elvesz a nagyobb távlat, a kontrafaktuális események alaposabb kidolgozásának esélyéből, az olvasó viszont könnyebben azonosul a főhős karakterével. Látóköre nem nő túl Lajtai Gáborén, aki meglehetősen őszintén, szabadszájúan adja elő sztoriját. Az alternatív történelem alakulásáról Trenka a homályos utalásokon kívül akkor ad ízelítőt, mikor személyes életrajz is hozzákapcsolható, például a Hitler 1967-es halálát követő nagyszabású filmvetítések során, ahol a propagandaadásokban a németek győzelmének néhány komponense is megvillan. A Führer utolsó éveiben – korábbi agyérzése okán – a valós idejű szovjet pártvezér, Brezsnyev végső, szerencsétlenül tátogó éveire emlékeztetett. A birodalom igazi vezetője, helyettese a mi idősíkunkon ismeretlen történeti figura: Walter Eickel volt.
Eickel az, aki évekkel a győztes háború után megkezdi a birodalom társadalmának konszolidálását, például a koncentrációs táborok felszámolását. Számos párhuzam akad a virtuális a reális história közt: a földet két elpusztítani képes atomhatalom uralja, akkor ott épp az USA és a náci német; Lajtai apjának megjegyzése bizonyos 1956-os eseményekre utal, bár nem részletezi fiának; máshol az agitációt ismétli, miben a szovjetek fölötti győzelem után terepszemlét tartó Hitler „sírt, amikor a győzelem után végigvezették a kommunista haláltáborok frissen feltárt hullahegyei között”; az erdélyi származású nagyapja azon kesereg, hogy a második bécsi döntés után csak Erdély északi része került vissza, az ő szűkebb pátriája nem. Az Egyenlítői Magyar Afrika északi határán történő villongások a román gyarmatosítókkal szatirikus élűek; a „szőrös rómaiak” területi igényének magyarázata: a Niger szóban forgó részét már Vespasianus császár alatt a légiók uralták…
A könyv felét kitevő események Egyenlítői Magyar Afrikában, illetve annak székhelyén, Hungaroville-ben játszódnak. Gyakori a romantikus életképek és megejtő természetleírások sorozata, a kamasz Lajtai Gábor lelkivilágának ábrázolását Ottlik is írhatta volna (vagy Szerb Antal), a trópusok könnyed hangulata keveredik a Bauhaus purizmusával.
Ahogy a felnőttkor érkeztével a távlatok is kinyílnak, repedezni kezd az alternatív história, ám akkor is hihetően ír róla Trenka. A főhős személyisége viszont jelentősen torzul, diszpozicionális szempontból ellentmond a korábban olvasottaknak – sem az ifjúság szubjektív élményvilága, sem egy esetleges örökletes pszichikai terheltség felbukkanása nem ad választ a könyv befejező részében arra a fenomenológiai változásra, ami alapján Lajtaiból lelkiismeretlen gyermekkereskedő, pedofil hajlamú pederaszta válik. A könyv fináléját átszövő „szar minden”-feeling lehet a szerző egy újabb kiszólása, kapocs az alternatív és a valós történelem között.
A Place Rimbaud és folytatása, a La Grande Image a modern kori atomhatalom Törökországról és a napóleoni idők óta francia túlsúlyos Európai Szövetségről szól. Az USA bőrszínalapon tagolódó államait fekete vezetés teszi a maihoz hasonlóan gazdasági nagyhatalommá. Magyarország a tizenkilencedik század derekán, Kossuth vezetésével egyesül az Oszmán Birodalommal, Oszmán–Magyar Monarchia néven…
A Place Rimbaud nyüzsgő, kocsmákkal teli tér Djibutiban, fő helyszíne a regény élveteg és romlott világának. A főhőse Askoni Gaabor újságíró, igazi globetrotter, Djibutiban él és leginkább korhelykedéssel tölti idejét. Egy magányos pillanatában levelet küld két véletlenszerűen kiválasztott idegennek Budapesten. Majd belekeveredik egy nemzetközi összeesküvésbe, sőt, magával rántja új, „ismeretlen” ismerőseit is. A történet két színtéren, Afrikában és Budapesten játszódik, a modern kornak megfelelően csak virtuális a kapcsolat a helyszínek és a karakterek közt, Gaabor személyesen nem, csak drótpostán érintkezik velük. A könyv cselekménye klasszikus kémtörténet, számtalan kalanddal fűszerezve: üldözéssel és meneküléssel, a zsáner ismerőinek sok meglepetést nem tartogat. Kell is a pergő cselekmény, mert a főhős jellemrajza az előző könyvvel ellentétben kevésbé kidolgozott, szokásos noirhős; a könyv további főbb szereplői, Lajtai Orsi és Rókusi Zordon még nála is elnagyoltabb figurák. A Place Rimbaud nem a karakterek mélylélektani ábrázolásáról, a történetszövés újszerűségéről szól. Az előző könyvhöz hasonló megejtő leírások és atmoszférateremtés viszont telitalálat. A könyv fő helyszíne a negyvenhét arab szultánságot és emírséget, egyéb államocskát tömörítő Arab Konferencia. Ha a népe nem is, uralkodócsaládja a leggazdagabb a világon; az Arab Konferencia Észak-Afrikára is kiterjed. Az alternatív és a valós világ csatlakozási pontja itt van: a belső ellentétektől szétzilált Arab Konferencia országai, illetve a fenyegető széthullást előidéző Muzulmánok Nagy Testvérisége ténykedésének (lásd: Iszlám Állam) ismert képsorai. Mulattató, ahogy a szerző a mindennapjainkat átszövő technika angol szavait franciákra cseréli: a Monde Collec Total lesz a világháló az angolosan world wide web helyett; az e-mail e-lettre lesz stb. A regény befejezése elég lezáratlan ahhoz, hogy a történet folytatódhasson egy nagyszabású összeesküvés újabb szálaival.
A La Grande Image helyszíne elsősorban az alternatív Magyarország, illetve Budapest. Utóbbi igazi „multikulti” főváros felhőkarcolókkal, a forgalom zaján átharsog a müezzinének is. Komoly kritikával, erősen szatirikus hangon jellemzi az alternatív Magyarország társadalmi és politikai viszonyait; az „áthallás” a valós és fiktív történelem közt gyakori: Európa-párti és iszlámdemokrata kormányok politikai váltógazdasága; az erősen konzervatív, nacionalista, mindenkitől kellő távolságot tartó jobboldal leírása túlságosan is súlyoz a jelen viszonyaira, ami nem erős része a regénynek. A La Grande Image külön fejezetekben jeleníti meg a Magyarországhoz tartozó Erdély társadalmi problémáit, a román és a magyar életmód, történelemszemlélet különbözősége analóg a mi világunkban létező, gyakran radikális felfogásbeli különbséggel. Ironikus, amiként a megtörtént esemény teljesen ellentétes magyarázatot kelt határon innen és túl.
Trenka túllő a célon, mert a valóságunkhoz kapcsolódó párhuzamok ilyetén, gyakran elfogultságtól sem mentes emlegetése kedvezőtlenül hat a könyv metanarratívájára, fölöslegesen elvonja az olvasó figyelmét más, finoman kidolgozott részletekről.
Trenka Csaba Gábor neve szorosan összekapcsolódik a magyar alternatív történelmi irodalommal, amit mainapság már inkább a spekulatív fikció, mint a science fiction kategóriájába sorolnak, az alternatív helyett pedig gyakran kontrafaktuális históriának neveznek. Említett regényei nem csak kiteljesítik a műfaj adta lehetőségeket, hanem olyan nyelvi megoldásokat alkalmaznak, szociográfiai érzékenységű tablót festenek, amelyek fiktív voltuk ellenére is erősítik az ítész véleményét a zsáner és a szépirodalom átjárhatósága témakörében, az alternatív idősíkokon játszódó történetei figyelemre méltó analízisek a mi valós világunkról is.
Az el nem dobott macskakő (Lengyel Péter sci-fi írásai)
Lengyel Péter 1939-ben született Budapesten, eredeti neve Merényi Péter. Édesapja, Merényi Endre hadifogságban halt meg 1943-ban. Lengyel Sándor vegyész fogadta örökbe, az ő nevét vette fel. Iskoláit a fővárosban és Veszprémben végezte. (Ekkor írta első novelláját.) 1962-ben az ELTE BTK spanyol–olasz szakán szerzett diplomát, 1963–64 közt egyetemi lektor Havannában. 1965-ben adja ki első írását, 1967-ben megjelent első novelláskötete, a Két sötétedés. 1969-ben megírja sci-fi regényét, az Ogg második bolygóját. Megnősül, két gyermeke születik. Az 1970-es Mellékszereplők című regényét betiltották, évtized múltán jelenhetett meg. 1978-ban a Cseréptörés című regényt viszont kiadták. A nyolcvanas évek derekán a Rondó című novellaválogatás addigi pályáját összefoglaló alkotás. 1988-ban híres, Macskakő című könyve is elkészült. (Angolra is lefordították.) Majd a Holnapelőtt című „nem-regény”. Az 1993-as Búcsú című könyvének „társszerzője” tragikusan korán elhunyt édesapja, Merényi Endre. Díjai közül a legjelentősebbek: 1983 József Attila-, 1999 Márai-, 2010 Kossuth-díj.
Lengyel Péter macskakőszerű életművének egyik, nem jelentéktelen lapja a fantasztikum. E „macskakő” hat lapján egyként elfér az erkölcsnemesítő realizmus és az áradó mesélőkedv. Lengyel „szómágiájának segítségével jeleníti meg azt, ami van” – jegyzi meg kritikusa. Írásainak valószerűsége az öt érzékszerv által fölidézhető tények tiszteletén alapul. A másik, ami összeköti műveit, az „ottliki bizonyosság”, az emlékezet; a műről műre vándorló fiktív történetszál általa válik valós történelemmé.
Horkay Hörcher Ferenc kissé kicsavart véleménye szerint: „Az emlékezet révén válik lehetségessé, hogy ami van, mégis lehessen. Ez a realizmus kategóriájának másik jelentése, ha Lengyel prózájáról szólunk. Talán nem tűnik túl nagynak a szó, ha transzcendentális realizmusnak nevezzük ezt.”
Dolgozatom szűkebb témája: Lengyel Péter sci-fi írásai. Az Ogg második bolygója (1969) híres regény. Itthon nagy szépirodalmi kiadónál, a Magvetőnél jelent meg. (Azóta csak egyszer, 1984-ben a KFK sorozatában.) Sikere volt német, lengyel, japán, cseh nyelven is.
A rajongók biztosan felkapják a fejüket, ha azt állítom – a történet lecsupaszított vázát vizsgálva –, hogy klasszikus „space operá”-val van dolgunk. Hozzátéve: az általam olvasott legjobb űroperával!
Emberhez testben és lélekben hasonló faj kutató csillaghajója repül hazafelé, fedélzetén – egy kivétellel – hibernált utasokkal. Anyabolygójukon, az Eelán ez idő alatt hét évszázad pergett le. Kikerülhetetlen konfliktus támad a modern Eela társadalma és a múltból előtermett kilencszáz űrhajós között. Ráadásul a történés horizontján ott feketéllik Ogg második bolygójának kegyetlenül racionalista, inhumán világa. Utóbbi hódítóként van jelen a galaxisban. Leigázható fajok után kutató robotjai felfedezték Eela holdját.
Nem akarom „kisütni” a történetet, aki nem olvasta és kedveli a fantasztikus irodalmat: annak kötelező házi feladat! Mai sci-fi író ebből a sztoriból fegyverdörgéstől „hangos”, pörgős kalandregényt konstruálna. Ám Lengyel Péter nem ezt az utat választotta. Miként szépirodalmi műveiben, a múltat kapcsolja össze a jövővel, montázsszerű képekben bemutatva a főbb helyszíneket (csillaghajó, Eela, Ogg). A főhős sorsában önéletrajzi utalást is föllelni: Igo Vandar árván marad. Az „atom-középkori kövület” űrhajósok életszemlélete tűnik az olvasó számára elfogadhatóbbnak, a munka, a cselekvés a talmi szórakozás és lézengés helyett. Igyekeznek felnyitni „utódaik” szemét, mert azok nem veszik tudomásul a leselkedő veszélyt, amiben főként a politikusok titkolózása a ludas. A szerző nem ítélkezik, kellő empátiával írja le a negatív szereplőket is. Eela társadalmára a nosztalgikus humanizmus a jellemző. Vele szemben a „sötét oldal”, a TRRG-k hatalommániás civilizációja áll: az értelmetlenségig fokozott pusztító erő és harci kedv.
Ha fel lehet róni valamit a szövegnek, az a homo sapiens váratlan megjelenése; mintha „kötelezően” csöppenne a négy földi asztronauta a történés sűrűjébe. A regény addig részletező, komótosan kibomló elbeszélésfolyama is váratlanul fejeződik be: a legyőzhetetlen ellenség és a két humanoid faj küzdelme kurtán-furcsán – bár a könyv szellemiségével analóg módon – ér véget.
Az Ogg második bolygója nagy erénye, hogy átitatja az erőszak – minden erőszak – elutasítása. Ez a szemlélet Lengyel Péter egész munkásságára jellemző. Távol áll tőle a viaskodás, a virtus, írásainak morálja nem a harci erényeken alapul, még akkor sem, ha „…védtelenné válhat a modernizációval (korrupcióval, entrópiával, romlással) szemben… Lengyel mai elbeszélője a hajlíthatatlan morális fegyelem elvét látszik vallani…” (Horkay Hörcher Ferenc).
A Napkelet, avagy a Szívöröm Ünnepe a Rondó című kötetben jelent meg 1982-ben. Külföldön a magyar sci-fi reprezentánsaként beválogatták a Penguin kiadó World Omnibus of SF című antológiájába (1987). Érdekes elbeszélés. A szerző erőteljes szómágiája itt is a múlt és a jelen közt kalandozik. A helyszínben és a társadalomrajzban fellelhetők az éves kubai tartózkodásának élményei. A lassan duzzadó történet előbb világháborús (vagy ökológiai) katasztrófát sejtet, ám az írás vérbeli wellsi történetté válik. (Árnyaltabban: a Sztrugackij fivérek fanyar Wells-parafázisára, A marslakók második inváziójára hajaz.)
Az 1978-ban írt műből kiérezhető az óvatos kritika Lengyel koráról, mert a Napkelet – a sci-fi „körítés” mellett – a konformizmusnak a mindennapok szerves részévé válásáról szól. Nyelvezete szépirodalmi, a lektűr egyszerűbb szövegeihez szokott olvasót első nekifutásra riaszthatja, de érdemes végigolvasni ezt a gunyoros „látleletet” a hetvenes-nyolcvanas évek magyar szocializmusáról.
Lengyel Péter életműve több ponton emlékeztet J. R. R. Tolkien történelmi-filozófiai álláspontjára. „… múlt az, ami – minden baj, bánat és bűn ellenére – jó volt, a most pedig az, ami – minden kényelme és fejlettsége ellenére – rossz. Kifejezetten és vállaltan konzervatív álláspont ez” (Horkay Hörcher Ferenc). Az író maga sem tagadja: „Maradi vagyok, most is, ahogy az új Európával, nehézkes, süket a modern eszmékre…” (Macskakő, 194. o.)
Ebből a nosztalgikus szemléletből olyan „patina” származik, ami egyedivé teszi – és divatossá – Lengyel Péter történeteit a XXI. századi olvasó számára.
Illusztráció: Az Ogg… borítójának részlete (’69)
Ezek is érdekelhetik!
Halmai Tamás: Az utolsó dallam jogán →
P. Gábor Mózes: Galileai alternatíva →
Magyar Miklós: Renoir-illusztrációk Émile Zola regényéhez →
