Horváth Szabolcs: Kezek (versek)
•
Áhítat
A néma szimfóniában
messziről néztelek.
Polcokra pakoltad
a hétköznap fűszereit.
Hajad akár a függöny,
lassan libbent. Az édes
illatod finoman közelített
felém. Mikor szólítottál,
akkor sem szóltam.
Hitted, nem figyelek,
pedig mindent látok.
Mikor hozzám indultál,
akkor kérdezted, hogy:
Mi a baj? Az a hátam
mögött él. Az áldás pedig
épp most lépett elém.
Kezek
Lassan érinted meg
vele a selymes bőrét.
Csupaszon hiszel
legszebb varázslatban.
A reakciók lágyan
suttognak a csendben.
Tekintetek párbajában
él az univerzum.
Sóhajai elkúsznak
szíved szögesdrótja alatt.
Mosolyából jósolható
a közeljövő. Az övé is
feltérképezi hátadnak
sebhelyeit. Egybeolvaszt
mindent a türelmetlen vágy.
Halálom percében
Amikor majd végleg
elmegyek a szülőföldem
hangosan megremeg.
A bányák még egyszer
felköhögik a szénport
a lábunk alatt.
Egy pillanatra újra
felgyúlnak a fények
a vájatban. A rozsdásodó
csákányok egymás után
dőlnek el. A fogaskerekek
egy fokot mozdulnak el
a termelési irányba. De
jól tudom, hogy amikor
te mész el, még a távolsági
busz sem áll meg, csak
amikor a pokolba ér.
Dolgozom rajta, hogy
még ott se lássuk
egymás izzadságos arcát.
Horváth Szabolcs a 2024-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: Zebuci’s print
Ezek is érdekelhetik!
Dóczi Székely Gábor: Mohács még egyszer (versek) →
Hegedűs Gyöngyi: Mondat margóért →
Száva Csanád: mielőtt ténylegesen eljöhet valami (versek) →
