Hasszanal Abdullah: Szorongás a Tejúton, Csontjaim messzire utaznak
Szabó Palócz Attila: Nem jön álom a fészkünkbe
(Ajánló sorok Hasszanal Abdullah verseihez)
Magyarul fonetikus átírásban alighanem Hasszanal Abdullah formában kellene jegyeznünk a nevét (eredetiben: হাসানআল আব্দুল্লাহ), ám a bangladesi költő, regényíró és fordító New Yorkban él, az Amerikai Egyesült Államokban, ezért az angolos átírású Hassanal Abdullah névalak sokkal elterjedtebb a különböző latin betűs kiadványokban.
A Shabdaguchha című nemzetközi kétnyelvű költészeti magazin szerkesztőjének eddig mintegy ötven kötete került az olvasók kezébe, s ezek között a sajátságos stílusjegyeket mutató szonettektől az eposzig igen széles a műfaji skála. Összegyűjtött versei bengáli nyelven két kötetben – egyenként ötszázhatvan oldalon – jelentek meg Dakkában, Banglades fővárosában. Verseit tizenkét nyelvre fordították le, és több rangos nemzetközi díjjal is jutalmazták.
Hasszanal Abdullahhal Marokkóban ismerkedtem meg, két napra ugyanis lakótársak lettünk a marrákesi szállodában, ahol a vendéglátóink háromszobás apartmanokban helyeztek el bennünket. Mindenkinek volt saját szobája, de ezen felül egy közös nagy, úgynevezett nappali, közösségi helyiség, közös konyha, két fürdőszoba, és az ilyen viszonyokhoz képest hatalmas előszoba, folyosó tartozott a lakosztályhoz. Velünk lakott még itt Talib Al Mamri ománi költő is.
Hasszanal verseinek bengáli nyelvű felolvasása lenyűgözött, ez a magyar fül számára teljességgel szokatlan nyelv már önmagában is valamiféle különleges hangulatot ad a költészetüknek, soraik afféle szakrális áhítatként hatnak a befogadó számára. Ezért arra kértem Hasszanalt, hogy olvassa fel verseit videóra, két nyelven, előbb angol fordításban, hogy érthessük a tartalmat, utána pedig bengáli eredetiben, hogy élvezhessük a nyelv dallamát, lüktetését, és azt a különleges hangulatot, ahogyan költészetük megszólal az előadásban. A kért videót ő már New York-i otthonából küldte el nekem, és két verset hallgathatunk meg a felvételen.
Első versének a Szorongás a Tejúton címet adtam magyar fordításban. Idemásolom előbb eredeti bengáli változatban:
ছায়াপথে উদ্বেগ
এই সেই কবিতার বিশুদ্ধ শরীর
যার ভাবাপ্লুত চোখ দু’টি
কাল রাতে আমাকে উদ্বেল করে তুলেছিলো
বড়ো বড়ো গাছে ঢাকা ঝিঁঝির গুঞ্জনে পুরোপুরি
স্বপ্নাবিষ্ট বাড়ির স্বপ্নিল কামরায় বসে
আমি ওর শরীরের প্রতিটি প্রত্যঙ্গ
উপভোগ করেছিলাম নির্ঘুম।
পায়ের কনিষ্ঠ নখ থেকে মাথার উড়ন্ত চুল
কাল রাতে ওর সমস্তটা ছিলো
শুধু আমার দখলে
যেনো আমি বাইশের এক টগবগে নির্ভুল সাহস
আর সে-ও ছিলো আঠারোর ফুটন্ত কুমারী
দ্রবীভূত হয়ে যাই
————আমি তাই
পুরোপুরি তার আদ্যন্ত মুকুরে।
না, এ কোনো স্বপ্ন নয়
বিশ্বাস করুন পুরোটা নির্ঘুম
আমি ও আমার নতুন কবিতা
সারারাত লুটোপুটি করে
ঝর্ণার সাফল্যে ভিজে
বাতাসের তাৎপর্যে পরিপূর্ণ হয়ে
চষে বেড়িয়েছি পৃথিবীর সৌভাগ্যময় সবুজ।
আর বিজয়ীর বেশে হাত ধরাধরি করে আজ এখানে এসেছি।
Szorongás a Tejúton
Ez itt annak a versnek a zavarba ejtő teste,
amely tegnap este az érzelmes pillantásával
szenvedélyem megigézte.
Ülök egy döbbenetes ház
álmokba zárt szobájában,
magas fák között,
tücskök ciripzajában,
s csillogó végtagjainak mind az összes
hajlatát és ívét kiélvezem,
álmatlanul töltve így az éjszakát.
Lábkörmétől a karcsú test
simaságát követve siklottam felfelé
a parfümillatú lobogó tincsekig
múlt éjjel,
bőrének nem maradt
érintetlen porcikája,
akárha egy huszonkét esztendős
orcátlan bölény volnék, vibráló hősként,
ő pedig egy tizennyolc éves virágzó szűz.
Teljesen feloldódtam
——————–az ő fénylő
————————————-labirintusában.
Nem, nem álom ez.
Hidd meg, egész éjjel virrasztottam
az új versem mellett –
mélyen elmerülve benn
a siker zuhatagában,
akárha a szellő tanácsa volna,
hogy a szerencse zöldje hasson át a földekről.
És ma kéz a kézben
kisétáltunk, győztesen.
Tudhatod mindvégre, hiszen ő is posztmodern.
Második verse, amelyik a mellékelt videón is hallgató a szerző előadásában, a Csontjaim messzire utaznak című.
একাকী এইদিনে
একাকী এইদিনে যেদিকে হেঁটে যাই
হাজার বছরের হতাশা ভর করে
আমার দুই চোখে—আমি তো কঙ্কাল—
আমাকে ভেজে খায় বনের পোকাগুলো,
আমার রক্তের সমূহ ধারা দিয়ে
বিপুল বয়ে যায় রাস্তা পিঁপড়ের।
এখন যা-ই বলি, তাই তো জঞ্জাল!
যা দিয়ে আমি লিখি তা-ও তো ছিঁড়ে গেছে;
আমার আবহাওয়া ওদিকে ভিড়ে গেছে—
খেদের সাথে তাই হয়নি বন্ধুতা।
দু’চোখে ঘুম নাই, ঘুমাতে চাই তবু
মশার কামড়ের করি না ভয় ডর
আমার ঘর তবু কাঁপছে থরথর
কে যেনো বলে যায়, এ তোর ঘর নয়।
তাহলে ঘর কই! এ রাতে কই যাই?
সারাটা জীবনের এমন দশা কেনো!
কেনো যে পথে পথে লাথির ভাষাগুলো
আমার গলাতেই ফুলের মালা হয়!
একাকী একা থাকি, কবরে ছবি আঁকি,
এখন বেদখলে আমার কবরও।
ঘরের নেই খোঁজ—ভিটেও চলে গেছে,
কবর চলে গেলে আমার পচা হাড়
কোথায় গিয়ে তবে গন্ধ ছড়াবেন!
Csontjaim messzire utaznak
Bármilyen úton járjak is, egyedül teszem azt,
és minden látványban évezredek rejlenek,
a kétségbeesés millenniumát zörgő
csontvázként látom; száraz rudakká sült
férgek, mik egykor még élő erek voltak,
ma már rovartárna, alagút.
Minden lélegzetemmel mérget veszek magamhoz!
pergamenfoszlányokra írom soraim;
és az árnyékom már elhagyta barátaim –
ezért nem vagyok a bűnbánat barátja.
A szemem ugyan alvásra vágyik,
de nem jön álom a fészkünkbe. A vad,
nyílt nagy egész félelmet nem kelt, és
otthonomnak sincs immár semmi varázsa,
a szarufák mindenképp remegnek,
nyikorgatják a falakat.
Mi és hol lehet akkor az otthonom?
Miért bolyongok még mindig sötétben?
Talán a rúgások, mik zörgő utamon
folyvást elérnek, egy-egy virágot
tűznek a nyakamba font koszorúmhoz.
Saját sírom egykor még engem illetett,
de egy jövevény kiakolbólintott belőle.
Így már sem otthonom, sem hazám,
hová bolyongó csontjaim ezer meg ezer
esztendejük szagával megtérhetnek.
Ez a két vers hangzik el az alábbi videón, mindkét esetben előbb angol fordításban, majd eredeti bengáli nyelven:
▶[VIDEÓ 1.]
Van még egy videóm Hasszanálról. Telefonnal rögzítettem ugyanis felszólalását a tangeri Kultúra és puha diplomácia (Culture and soft diplomacy) című nemzetközi konferencián április 25-én.
Habár ez – lévén telefonos felvétel – minőségében meg sem közelíti az előzőt, úgy vélem, talán érdekes lehet olyan szempontból, hogy ha nem is ismerhetjük meg belőle behatóbban a szerző gondolkodásmódját, egy sajátságos bangladesi-amerikai szemszögből mégis ad egyfajta rálátást arra, hogyan éli meg ő ezt a témát, illetve milyen tapasztalatai vannak ebben a tárgykörben.
▶[VIDEÓ 2.]
Huszonhét esztendei tanítás után Hasszanal Abdullah május közepén ment nyugdíjba, s ebből az alkalomból az iskola igazgatója, ahol eddig dolgozott, megható búcsúztatót szervezett a számára Manhattanben. A sokoldalú alkotó, akinek életművében egyaránt megtalálhatóak a verseskötetek, esszék, elbeszélések, mesés történetek, útleírások, drámák és természetesen a fordítások is, már eddig is úgy tartotta magáról, hogy „napi huszonnégy órában költő, a fennmaradó időben – akármennyi legyen is az – pedig tanár”. Nyugdíjba vonulásával ez a képlet immár némileg egyszerűbbé válik…
Kívánunk neki alkotótevékenységben és egészségben gazdag, boldog nyugdíjaséveket!
Illusztráció: egy portré felhasználásával
Ezek is érdekelhetik!
Pascal Mérigeau: Mikor Angèle egyedül volt, Roger Jouet: A gyűjtő →
„Meg sem történt” – Bes Camaj versei →
Attilâ İlhan: Sisler Bulvarı (A ködös bulváron)* →
