Földesdy Gabriella: Ideát. Tornai Xénia új verseskötetéről
•
Két éve, 2022-ben vehettük kézbe Tornai Xénia első verseskötetét, amely A Mindenség húrjai címmel jelent meg a Rím Kiadó gondozásában. S máris megszületett a második kötet, a még talányosabb Ideát címet választva a benne lévő 70 versnek. A kötetet ezúttal a Cédrus Művészeti Alapítvány adta ki Zsigmond István pasztell tónusokban pompázó akvarelljével a könyv borítóján. A kötet előszavát Baranyi Ferenc írta, aki rendhagyó módon barátjának, szövetségesének tekinti a versek íróját, ami több, mintha egyszerűen költőtársának nevezné, és aki „két éve ’tagja’ már” Baranyi személyes kánonjának.
A 70 költemény itt is öt ciklusra oszlik, mint az első kötetben, így jelölve meg az egyes versek témájának összetartozását, illetve elkülönülésüket, bizonyos csoportba rendeződés lehetőségét nyújtva. A kötet címadó verse (Ideát) az egyik legvilágosabban megfogalmazott vallomás az „ideátnak”, vagyis a földi létnek megpróbáltatásairól, buktatóiról, aminél „boldogabb világot” a vers szerzője mégsem ismer.
Tornai Xénia költeményei különböző forrásokból táplálkoznak, annak csak egyik eleme a spontánul kitörő érzés, amelyet választékosan, érzékletesen fogalmaz meg olvasója számára, ám legalább ilyen mértékű az intellektuális háttér, a filozófia alapos ismerete és nem utolsó sorban a hálából írt versek a családtagoknak, költőtársaknak (Két verset ír Baranyi Ferenchez, egyet mesteréhez, Horváth Ferenchez). Még tágíthatjuk a merítés körét a Villon iránti tiszteletével, több verse is idézi a villoni balladák sajátos formáját ajánlással a végén (Vali anyó balladája; Ballada a férfiakról). Jelentősek a bibliai, mitológiai hivatkozások (Ádám és Éva; Philemon és Baucis), a költőelődök ihlette versek (Francesca szerenádja; Tatjána kócosan; Miért?; A végén) és a zene igézetében fogant költemények (Meditáció; Valcer). Csak találgatni lehet, hogy a Badacsony szőlősei által ihletett szonettnek spontánul jutott A napfény íze cím, vagy a Szabó István által rendezett monstre film címét kölcsönözte hozzá a szerző.
S mindezek a reminiszcenciák nem vágtató szabadversekben mutatkoznak meg, hanem legtöbbje kötött szótagszámú klasszikus versformában, hexameterekben, néhol jellegzetes anapesztusokban vagy jambikus lejtésű tízes, tizenkettes sorokból álló négysoros versszakokban. Emellett találunk képverseket (Madártetem; Gyertyaláng; A kő magánya) és játékos módon szerkesztett formai bravúrverseket is. Ilyenek az azonos szókezdő betűvel írt Szomoróda; a tölcsért formázó Üvöltés és a csupa egytagú szavakból álló gyászvers Berkes József halálára: A pillanat fénytörése.
De hogyan is állnak össze a kötet költeményei egységes egésszé, hogyan adják a versek egymásnak a stafétabotot? Ha ezt megfejtjük, alkotójuk műhelytitkaiba pillanthatunk be, ellesve költői dilemmáit, kitartó érzéseit, visszatérő gondolatait. A kötet öt ciklusa ad némi magyarázatot minderre, hiszen az első tematikája az IDŐ körül forog. Keresi mind az eltűnt időnek, mind a jelennek és a jövőnek (múlt, most, majd névvel szerepeltetve Az Idő lovai c. költeményben) elkötelezett igaz szerelmet, próbálja megfogni a megfoghatatlant (Eltűnőben), vagy a végtelenbe kitolni a reggeli ébredés vízióvá növesztett perceit, de sejteti a földi világba születés euforikus érzését, ahogy tragikumának megélését is (Ébredés).
A második ciklus A Múzsák tánca címet viseli, ahol a címadó vers a kilenc ókori múzsát mutatja be, mint ihlető alkotótársakat. S itt kapnak helyet a szerző ars poeticáját tartalmazó költemények (A pesti bárd; Poétalélek; A király védelmében) büszkén hirdetve a klasszikus verselés ma is létező időszerűségét, az el nem kötelezettség parancsát, a visszhangtalanság fájdalmát, sőt az ürességtől való félelmet, amikor kimondhatatlan valami (Elnémult szavak).
A Botladozva ciklus az „ideáti” miértekre keresi a választ, köznapi fájdalmak, a bűnbeesés ordító szégyene vagy a kudarcok elviselhetetlensége kiált a versek sorai közül. (Tévedés; Miért?; Van az a szégyen; A lét peremén). A Mindenség szerelme negyedik ciklusa szinte teljes egészében a megélt élet szép pillanatait őrzi, és a földi szépségekért való hála, a sorssal való megbékélés, az embertársak felé nyújtott szeretet, törődés igenlése hatja át (Gyermeki áldás; Himnusz nyáridőben; Bájoló; Anyavágy). A befejező Beavatás ciklust egyértelműen a filozófia uralja, kezdve a reinkarnáció felmutatásával (Beavatás), majd néhány filozófusra fókuszál (Platónt meghaladni; Filozófusok csendje), a Bacchus és a tao-ban pedig a kínai Lao-ce intelmeivel találkozhatunk. Végül elvisz bennünket egy már-már földön kívüli éteri létbe, hogy kétségbeejtő evilági problémáinkból mi is egy elképzelt világba menekülhessünk, mondjuk a Gulácsy Lajos festőművész által teremtett világhoz hasonlóba (Na’Conxypanban hull a hó).
A kötet böngészése közben felfigyelünk arra a jelenségre, hogy Tornai Xénia minden vers után feltünteti a keletkezés dátumát, odaírva az évet, hónapot, napot, néha a napszakot is. A költemények 2021 vége és 2024 első hónapjai között keletkeztek egymástól függetlenül, és csak a nyomdába kerülés előtti időszakban „rakta sorrendbe” őket szerzőjük a saját tematikája szerint, mégis olyan az egész, mintha megírásuk közben már meglett volna a ciklusok koncepciója. Pedig mindez csak a szerkesztés bravúrja, költői tudatosság, hit a versek mágikus erejében, abban, hogy minden mindennel összefügg.
Hogy az olvasó a kötet rejtett szépségeiben, választékos nyelvezetében elmerüljön, többször is át kell olvasnia a kötetet, újra és újra meg kell merítkeznie a klasszikus verslábak zenéjében, és hagyni, hogy a sokszor archaikus vagy hapax legomenon kifejezések (nyí; hangicsál; eidosz; önbűn; szívszilánkom; szikra-szítva) többszöri olvasásra elérjék agyának receptorait. Másrészt, hogy felfogja e költészet mélységeit, nem szokványos építkezését.
Többször átolvasva a kötetet, azt hihetnénk, hogy alaposan megismertük a versek szerzőjét, mindent tudunk róla, mintha legbensőbb titkait is elárulná a sorok között. Felnőtt fiához több költemény is szól, férjének, édesanyjának is szán egy-egy hálaverset, de sokkal több a saját belső énjét kivetítő őszinte tárulkozás. Végül úgy érezzük, ha be is léphettünk egy rövid időre Tornai Xénia aurájába, ő közben mégis megőrizte egyéniségének szelíd báját, titokzatosságát, ami még további vallomásokra, újabb költői versformák létrehozására fogja sarkallni érzésem szerint.
Tornai Xénia: Ideát (Budapest, Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024)
Illusztráció: könyvkritika
Ezek is érdekelhetik!
Széplaki György: Szenvedni éhhalálig* →
Fabulya Andrea: „…ki levél erezetén is olvas…” →
Kovács katáng Ferenc írása Turai Kamil »Summae Poeticae« című versgyűjteményéről →
