Juhász Anikó: Gyermek furulyával (versek)
•
Gyereknyelv
Előfordul, mondta a
gyermek, aki sok más
szót még elkerült,
hiszen nyelve
kezdőként
működött,
ő még csak
szavakat tanult,
nem betűt.
Előfordul, mondta
újra határozottan,
s huncut kék
szemével egyszerre
nézett a felnőtt ember és
a nagy ég felé,
tudjátok,
mivel eddig ez nem
történt meg,
csupán bogár szaladt,
kavics hevert a
bokor alatt,
a szót én eldugtam,
jó mélyre
dugtam,
itt volt a
nyelvem alatt,
s mikor a második
évemhez értem,
hát, kezével
mutatta, erre is
rásütött a Nap.
Kék babaszem virág
Kinyílt a kék babaszem
virág ott az
asztalon,
kisgyerek igyekszik hozzá,
keresi, mit lát a virág,
ő még elhiszi, hogy a
nyelvben maga a
valóság kap
helyet.
Ezért a virágnak hoz
napszemüveget,
ne rontsa szemét az a
sok kéretlen
fény.
Delfin
A delfin… az ott maradjon,
kéri a gyermek, ne ugráljon át az
asztalomra, tenger itt neki
nincs; riadt szemében
a tejbegríz a kincs,
egy széles mólóval
azt is elkerítené.
Gyermek furulyával
A kertben, a bokor mögött
szólt a zene,
kisgyerek ült ott,
furulyára
ültette énekét,
az énekesmadárnak
játszott,
ez volt a kórus,
kettejük kórusa,
s köröttük vékonyodott a
magány,
fa, bokor, ember mind
zenévé változott;
sok eszköz nem
kellett hozzá,
elég volt annyi, hogy a
furulya a háború
kertjében is
ép maradjon.
Bunkerek játszótere
Bunkerekben játszottak a
gyerekek, ez volt nekik
a természet játszótere,
mióta házuktól ők is
távolabbra jöttek.
Fent a beton fedőlap,
lent az örök elfedés
zárt világa.
Még sötétlőbb lett itt a
világ, mint odafent volt,
de valahogy mégis
rejtettebb
s védettebb talán,
eloldva az
öldökléstől,
annak vérittas szagától, az
agresszió folyton
kitetsző pőreségétől…
S akadtak itt cserepek,
poharak, kulacsok,
régmúlt időket idéztek,
de a víz számukra
már idegen volt,
csak a pipacsok
földje fért beléjük,
elkerítve a
forráscsobogástól;
s rájuk telepedtek az
apró gyerekneszek,
csend volt, s
volt egymáshoz bújás és
igyekvés egymás
mögött…
a szorongás mégis ide,
lentebb is
leköltözött.
Körjárat
Még apró, de bútorba,
rácsba, felső létbe
kapaszkodva
már körbejár;
ha ügyetlen,
neki jelez az üvegpohár,
keze emelkedik,
láthatatlan
felhőket húzkod a földre;
érzi, inog a talaj
lába alatt, ezért a
háborúból az
ő kicsi tankja elmarad,
magánál tartja,
kezének béke
mozdulatát ráteszi.
Illusztráció: Gyermek furulyával (anonim, Anglia, XIX. sz.)
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: noir hajnal →
Kiss Zsuzsánna: Fehér váraink (versek) →
Oláh Tamás: Vigasz, A fekete eső (versek) →
