május 23rd, 2024 |
0Saád Katalin: Sár és ragyogás
Kedves Vásárlónk!
Megrendelt könyveinket (folyóiratpéldányainkat) a banki átutalásos fizetést követően postai úton veheti át. A feltüntetett postaköltség egyetlen példány feladására vonatkozik.
Számlaszámunk:
11713012-21181665
Cédrus Művészeti Alapítvány
A küldeményeket igyekszünk a megrendelés beérkezését követő napon, de legkésőbb három napon belül postára adni.
Lehetőség van a kiadványt kedvezményesen a szerkesztőségben is megvásárolni:
Cím: 1136 Pannónia u. 6.
Tel: +36 30 511 3762
Köszönjük, hogy vásárlásával értékeli munkánkat.
388 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024
ISBN: 978-615-6180-82-7
eredeti ár: 3900 Ft
webshop ár:
3 120 Ft + 2100 Ft postaköltség
Megrendelés
Ajánlás:
A vallomásregény műfajt választotta Saád Katalin utolsónak szánt regénye, a Sár és ragyogás alcíméül. Mondandóját öt rétegbe sorolta. Az első réteg a legfontosabbnak ítélt emberi kapcsolata történetét dolgozza fel: egy íróval, aki a regényben a Lázár nevet kapta; a kötetet is az ő emlékének ajánlotta fel. E vallomásregény természetesen lényegében énregény. Hogy a főhőssel, Lucával distanciával is bánhasson, váltakozva szólaltatja meg egyes szám első és harmadik személyben. Ez a könyv második rétege. A központi mag a középső réteg. A főhős lányával, Sárával kapcsolatos. A szerző azért választotta regénye műfajául a „vallomásregényt” mint kifejezési formát, mert eleve jelezni akarta, hogy szokatlan témáról és szokatlan hangnemben szeretne megnyilvánulni. Vagyis vallani, gyónni akar. A negyedik téma és réteg a nagyalföldi tanyát mutatja be, ahol anya és lánya sokáig éltek kettesben. A legmeghatározóbb élethelyszínnek bizonyult mindkettejük számára. Végül van egy ötödik sík is, amely filozófiai. Azokkal a hatásokkal foglalkozik, amelyek a szerző s egyben főhős lelki-szellemi fejlődését befolyásolták az élete során. A regény nem egy vagy több történet lineáris folyama, hanem az események olyan láncolata, amelyeket hol köt az időbeli egymásutániság, hol meg nem, vagyis a linearitás és a vertikalitás szükség szerint szolgálja az elmondandó történeteket és közlésre kívánkozó gondolatokat.
Részlet a regényből
Lázár és Luca ritkán ugyan, de találkoztak. Hol Pesten, hol Sárréven. A pár már elvált. Túlzás lenne Lázárt „vasárnapi apukának” titulálni; inkább ünnepnapi apuka volt. Vagyis néhány ünnepet halálosan komolyan vett: a karácsonyt és a születésnapokat. Főleg Sáráét. A gyermek születésnapján biztosan megjelent. A találkozások alkalmával azonban rendre Sára származásának titkán rágódott; hogyan fogadja egyszer majd, ha kitudódik az igazság. Ezúttal az újévi ebédre jelentkezett be. ’87 szilveszterén anya és lánya kettesben búcsúztatták az óesztendőt, Lázár csak másnapra ígérte magát. Szilveszterkor az is iszik, aki nem szokott, Luca pedig máskor is inkább szokott, mint nem. Hol örömében, hol bánatában húzta meg a kamraajtótól balra a polcon éppen a keze ügyébe állított pálinkásüveget. Olyankor is gyakorta kortyolt inspirációt az üvegből, ha azt akarta, hogy jobban menjen a fizikai munka. Ezen a napon azonban bátorításul ivott. A finom szilvapálinkát ajándékba kapta újra és újra egy pálinkafőzde-tulajdonos ismerősétől, így sose fogyott ki belőle.
Aki kokettál az alkoholizmussal, jól ismeri a pálinka kábítószeres varázsát. Isten őrizzen a részegségtől, elég csak annyit inni, ami megoldja a nyelvet és a lelket. Ennyiket ivott Luca. Ma azért, mert meg akart gyónni négyéves kislányának.
– Sajnálom, Sára… Nagyon sajnálom. El kell mondanom neked valamit. Nem Apa gyereke vagy. Fizikailag. Biológiailag. Érted?
Hosszú, hosszú csönd.
– Gyűlölöm – jelentette ki Sára tompán.
– Kit? Apát?
– Nem. A másikat. Mutasd meg a fényképét.
Luca fölpattant a verandaasztal mellől, örült, hogy fölállhat kicsit. Bement és gyorsan kiemelt a szekrénye aljából egy nagyméretű arcképet Richárdról. A gyerek nézte egy ideig a képet. Aztán megismételte:
– Gyűlölöm. Nem akarom látni többé! – eltolta maga elől a képet. – Apa az apukám.
Lucánál eltört a mécses. Csak akkor tudott sírni, ha ivott. De ha ivott – akkor mindig sírt. Gyermeke túlságosan is jól ismerte ezeket a helyzeteket.
Lázár újévi ebédre érkezett másnap. A nő már a kapuban megsúgta, ami történt. A tányérokban párolgott a leves. Apa és lánya egymás arcába néztek. A férfi odaguggolt a kislány széke mellé és magához húzta két kis kezét.
– Ha te vállalsz engem – én is vállallak téged. – Megszorította a kezecskéket. Aztán visszaült a tányérjához és kanalazni kezdte a levest.