Mondd meg nékem, merre találom…

Vers gy3

május 13th, 2024 |

0

Hegedűs Gyöngyi: az orgona építő álma


(Jónás Tamásnak)

 

álmomban utánam fordult egy nő, programozott feleség, ő is ilyen fehér hajat
szeretne, ami nem mákos, hogy festetni soha ne kelljen, mégis menekültem előle,
hanyatt-homok az idő minden álomban, vízszintben is pereg, tarkómon éreztem a nő
tekintetét, míg toltam magam előtt az álom tömörített idejét, hát innen az ólom,
amiből tagjaim öntötték, valaki így jövendöli szerelmét, az álomra kiterjeszthetetlen
az ábrázolás tilalma, az élő testre sosem nézett ez az alkalmazott fehér olyan
áhítattal, mint a frissen avatott szoborra, abban elmerült, hogy megmosod, az is
festés, nézett ki camera obscura felé, mint pocsolyában a verébtollról, pergett le róla
a porral az ég, sosem leszel befutott, mondta, arca a mondattal bomlott le, míg nem
volt már, csak makulátlan fehér haja, még egyet lépett mákfőzet-hangjában,
unidentified dying object, ébredés helyett érkezés, végre megvan identitás helyett az
entitás, már anyám hangjában haladok, ki nem őszült meg, fekete maradt a haja, azt
a pár ősz hajszálat, ami egy tőről fakadt, melírnak használta, hogy szeretlek,
pedig neked örültem születésedkor a legkevésbé, mert te is lány lettél.

 

magaspart392magaspart392

 

már annak is örülni tudtam, anyám zárójelentésére nem írták rá, hogy saját
felelősségre. a düh mindig gyermeki. a feneketlen tavat körbe sétáltam várandós
lányommal, mire elszállt belőlem. haza akart jönni. az otthonszüléssel együtt jár az
itthonhalás. első közös éjszakánkon többször nem tudtam feljebb húzni. vigyázz,
mert rám esel, mondta a sötétben. most körbeölelik az ismerős zajok. a kukásautó, a
tolatás jele, a szemközti fal, akár egy bánya, mindent felerősítve hoz ágyáig el, a
homlokzat féldomborművei külön hangsávot tesznek bele, fényt mint zajt, az
orgonaépítő álma egy beragadt regiszter, zajok, amiket beépít álmába, fehér zajok, a
féligáteresztő hártyát senki nem burokrepeszti, szűrt fény, szűrt zaj, szűrt emlék,
szűretlenül csak a szégyent visszük magunkkal, akár krisztus a bezárt ajtón is,
átmegy, egészen átereszti bármilyen gát, megáll a magközépen: én vagyok, a
feneketlen tó vizét vittem az álmomba, fürödjél meg benne, hisz innen jöttél, mondta
valaki, akit éppen elhagytak, ruhástól mégy be, meztelen jössz ki, sok a sás, medrét
nem kotorják, ha ruhátlanul mész be, élvezed bizalmát, nem saját felelősségre
fürdesz benne, ez egyszerűen van tiltva, mert az élettől veszélyes, az első, amit
elfelejtünk a vízbiztonság, fel kell adni a szárazföldért, hogy ne fokozd parttá, ne
tudd, ugyanaz a haza ér és hozzá ér, beragadt regiszter a tolató fény, nem láttam
magam bemenni, de láttam, ahogy víz kiad magából abban a testben, amit minden
anyag átereszt

 

magaspart391_1magaspart391

 

ennyi ébrenlétben már el lehet fáradni. soha nem fogom úgy áthatni a közeget
magammal, hogy az tőlem delejes legyen. cserébe a közeg sem hat át engem
delejesen. hogy fókuszvesztésben logosz helyett logókra figyeljek. avagy a folyóval
megásathatnám saját sírját, ígérve, hogy akkor pezsdülő vizek holt testeként felkerül
a térképre? ennyi fáradtságtól már fel lehet ébredni. próbálni szüntelen bekerülni
abba, amiben már benne vagyok. túlélőgyakorlat. ha éretlen feldolgozás az
ellentétbe fordítás, érlel a tétbe fordítás? hamvasságig? rothadásig? nem fekszem
engedelmesen nyüzsgéstől üres mederbe, láttam a halált jönni az apostolok lován:
csak szemmagasságot akar. nem nyaktörő mutatványt. hisz ő sem az. nem hergel,
csak fordul. ha hallásküszöb alatt is marad, megannyi ébrenlét moraja: én vagyok a
közeg, én vagyok a hang

 

magaspart389magaspart389

 

 

Illusztráció: Hy. Gy. fotói


Feltöltötte:

Napút Online adatlap-képe



Back to Top ↑

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy megkönnyítsük Önnek az oldal használatát. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az oldal további használata a cookie-k használatára vonatkozó beleegyezését jelenti. Több információ...

Az oldalon történő látogatása során cookie-kat ("sütiket") használunk. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Az oldalon történő továbblépéssel elfogadja a cookie-k használatát.

Bezárás