Kelemen Lajos: Nulladik ária (versek)
•
Nulladik ária
Halkabb már szinte nem is lehetne,
hacsaknem egészen néma –
akkor hát tedd szépen
lábadhoz instrumentumod; mostantól
úgy fogod eltátogni,
ami a javított partitúrán írva,
csönddé vackult dallamod –
mintha ökrendeznél, bizony
belefehéredsz, mire a góc,
világ-láz, vagy mi?, a lelkedről
leszakad; s dől, árad
ajtón, falakon túlra is,
végső műsorként
——-a kivallott
——-űr – – –
Western
S tarja a helyet majd
egyikünk-másikunk.
Megül a porták, deszkaotthonok
hallótávolában – – –
Mire virrad, látjuk,
e házakhoz az út: tisztátalan
dühök ösvénye már – – –
A csűrt-csavart locsogások
közepette nem tudható,
ártó ellenünk újra-megjelenésekor
védjük-e tovább,
amíg szeszekben tartósított fizikumunk,
kitart, védjük-e, lélek, világszéli tanyád –
messze-esve mind mástól,
magunktól, így, hűség-utáni
szabadon – – –
Lányos mese
1.
Falusi tisztaszoba, vetkőztető hőség,
a látás varázsán innen-e?
Vagy odaátról? Ágydeszkák reccsenése,
még kevésbé reálisan,
Ferde történetként pereg le
édeskés történetecske – már ha tüstént
nem hasítják félbe?
———„Érintetlenséggel ne közösködj, kedves –
minek is kéne?
A tisztaságban szigor van, fegyelem és kő?”
2.
„Fércelj, édes nőstényem, izgalmadhoz még három percet!” –
Ezen szókkal borul épp ajzott kiskirályfi,
mintha nyálkás ingoványban hemperegne,
lányka ölére „Ni-ni, itt jő jövőnk” –
rózsaszín valami rajzolja képét a lepedőre fura ösvényeknek —
Ugyan hol másutt kezdődhetne távlat,
ha nem egy szüzecske lábainak nyitott kapujában,
már hogy hamarvást képes lesz bélelni jövendőket.
3.
Az ösztön zsákmányt kíván,
mindig így volt,
s a kiskirályfi reflexe le nem konyul,
te, leányka,
hamvas eszeddel urad uralmában
éldegélő csoda emel, aztán egyszerre válik, feslik – nyúzva
a mese. De ne rezzenj! Kellesz, ne félj,
(„utánad járt egy fiú” – őt múltad ha takarja is, mögötted
áll, csakúgy, mint régen) Királyodnak meg
mindig kéznél leszel, akár jelek, tárgyak,
statisztikai adat
———–s bár adódnék régi,
vérzékeny pillanathoz.
kiskirályfihoz például
impéria: hol volt volna, de a maradék is inkább szakad.
4.
Napok zuhatagában, megvénült, egykori lányka,
hogy úsznál ár ellenében!
S motyogod magadban:
„…amiről nem tudtam, de néha mégis megvan,
s a reménynél fontosabb,
amint elődereng amnézia-szakadékokból, mesém túlfelére
jutottam,
és habár szűkül a tér,
valójában nem is lehetne már, nap napra azért csak jár s jár.
5.
Száraz faág tiktakol a kertben,
mint hatalmas falióra,
s pakolgat, akárcsak én, a szabott idő,
romokat romokra.”
Illusztráció: ~port a pornak
Ezek is érdekelhetik!
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
Ferenczfi János: Jól vagyok (versek) →
Horváth Szabolcs verseiből →
