Hegyi Botos Attila: SÉTÁLÓ APOLLÓN (lírai dolgozat Észak-Illyricumtól Kelet-Aegeicumig)
Nyugtára perzselő napnak:
párállva sorjáz sarjúk
nyárszagú rendje.
Hegyi Botos Attila: MORTA (részlet)
Bevezetés (trák nyitány)
A széttépettetés. Szparagmosz
(Szeret, mert szeret)
Szorongásotokban
mainászok, mivé
lettetek.
Meghasonlott
gyöngédségek:
maró, jéghideg pokol.
Tehetetlenség
perge máza –
fékevesztettsége.
Dalában-némultában
elevenen tépett
Orphanosz. Ideig óvta
szerelmét a kő.
Így, álltában rendült,
szakadt meg
gondozott otthon,
a föld.
De odafönn
már enged a gleccser.
Tengerbe kitharáz folyó.
De odalenn
nyíló titkok virága ring.
Odalenn.
Délen, túl Leszvosz
kővé vált erdején,
áldozó szívetekben.
Telónia édes
csalogánya
dalol.
Erdősziget (Leszvoszt említve, magától értetődőn így) kora-miocén, kövült Sequoia-tönkje (Szigri, Természettudományi Múzeum)
*
I.) Kit hordtak szív alatt
Út és Ittlét ódája
Ó,
Egyetlen. Hányszor
jártalak magamban
le-föl a hegynek?
Integető ablakszárnyaid,
gyümölcsöseid között
kacskaringva?
Mennyem, hasadtál,
földem, nyugodtál
harmatozva bennem:
míg csillanó löszön,
koccanó murván
untalan illant rólad idő.
Fészek Medusája,
hullám hajadonja:
ma így fürtöz lombodon
csigáspolipok égkövült
tengere. Szikráz nyílt
eged lankáin lágy zefír.
S ha amint búvópatak,
vágok be domb alatt,
csöndárnyak mélyútján:
borulnak rám a fák,
virágba lombtetők.
Rekkenő karrodon
delelőre érek. Hátat
vetek tölgycsokrok
dajkaligetének. S idefönn,
túl Kövirózsák Földjén,
hegymély égkék aragonitjával:
dalomra gyúlok, égi tűz –
bölcsőd baldachinján a nap,
hullámzó gyönyörűm,
szívem.
„Égi tűz” („Hekébolosz”)
Kék aragonit (CaCO3-rombos prizma)-részlet
(Laurion prehisztorikus ezüstbányáiból)
II.) Őszi pirregő
Artemisz temploma
Már sercentek
szentület zsarátjai.
Szőlőlomb-máglyákon,
szömörcés házakon
füstkígyó tekereg.
Pár perc még.
Dérre csípjen levegőt –
s már lomh’ felhő,
terüljön hegyláb
felett. Félúton,
dűlők keresztjén
kirajzik pár csillag.
Pirregő hamvak,
harmathars gyepek.
Idefönn derült,
mustos a levegő.
Ahány nyárlenyhű
sóhaj. Ajka lonc,
grádicsa márvány.
Palmettók pitvarán
holdhigany dereng.
Apollón/Erósz/Aphrodité/Artemisz-oinochoé palmettóval (Kr. e. VI. sz.)
III.) Ahol kezdődnek a hegyek
Mirtiotissza
Porzók koszorúján
remegő éj.
Mind közelebb
Hozzád: szemernyit
se hunytam szemem.
Villanásra álltam csak –
csillagok szorosánál,
csermelyén gyűrűző
telihold felett.
Forrásra hajló szarvas,
mennykőfehér éjfél.
Már dereng.
Mirtuszán a szellő,
rózsáll a vér.
Délre húzó nyár,
ámbraillat. Déliám!
Lebegő szigetek,
rikoltó darvak
versnyi verte még:
találkozunk. Ahol
kezdődött minden.
Pirkadó partcsík,
kontúrnyi tus –
amint lenkék lepkék,
tenger és hegyek.
Kalcedon szkaraboidok darvakkal
(Forrás: Boardman 1970: n°557, n°492, n°554)
IV.) Csend csalogánya
Lejtőző ég,
ejtőző szőlők.
Lak kattanó
lakatja – májuséj,
jércehold,
jezsámenpára.
Csodabogyós
akácos, borostyán-,
iszalagrengeteg.
Csalitja kalitján
csattogsz,
köszöntesz, szívem –
csend csalogánya.
Epheszoszi freskótöredék (II-III. sz.)
#
𝄞 MELLÉKLET. Magamagában dúdoló, röpke tánc lábjegyzete
⇒Hegyi Botos Attila: NÜX (Νύξ→Νύχτα [Οδυσσέας Ελύτης: Επτά νυχτερινά Επτάστιχα I. ])
Illusztráció: Nikolaus Knüpfer-festményrészlet
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: der erste schnee das land befiel →
Takács Gergő: Csendes Viharok Tengerén →
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
