Balizs Dániel: Rat Hole Miners, A »hallottam-valakitől« hívei (versek)
•
Rat Hole Miners
Meghalaya, India
nem akarom ezt csinálni
két fa között felkel
a gyötrő, hóhér nap
az én nevem Lakpa
tizenhárom vagyok
nem is, már tizennégy
már tizennégy vagyok
az én nevem Bikash
egyidősek vagyunk
én már tizenkettő
talán tizenkettő
egyidősek vagyunk
csípős ez a reggel
bányában hideg van
és a nap, a hóhér
az az elgyötört nap
nem törődik vele
Lakpa bakancsa jó
nekem rossz papucsom
Bikash inge színes
enyém portól sötét
millió esztendős
mozdulatlan sziklák
között leballagunk
millió esztendős
mozdulatlan lépcsőn
sziklák közé lépünk
milliónyi lépcső
s milliónyi szikla
között, mozdulatlan
a patkánylyuk
az út most kezdődik
mint egy kirándulás
menjünk, indulni kell
nagyon szűk itt, nagyon
nagyon szűk s fekete
négykézláb görnyedve
térdek egymás után
ötven méter mélyre
fekete szűkösség
mindenütt, mindenütt
kemény, sötét falon
koppan fejünk, karunk
s mind a gondolatunk
koppan és megtapad
koppan és ráragad
szűk feketeségben
mássz gyorsan, csak gyorsan
már csákányunk is van
a váltás itt hagyta
ez a mi csákányunk
mindenki csákánya
nincs levegő, térdelj
térdelj a fal elé
fekete fal elé
térdelj, ő a miénk
egyetlen falunk ő
mi az, amitől féltek?
rozsdás a drót, felsért
valaki ránk zuhan
elmozdul a szikla
drót, ha végig karcol
s belekap szemünkbe
a bányában nem kell
valaki egy lyukból
gerincünkre zuhan
a bányában nem kell
elmozdul a szikla
mi egyetlen sziklánk
gondoskodó sziklánk
sokat véstük, vájtuk
meggyűlt haragjában
megmozdul és leráz
szanaszét potyogunk
ahogy reggelente
ingemről a tetvek
a mi sziklánk alatt
nem perzsel meg a nap
hóhér, elgyötört nap
sziklánk velünk marad
éjszín aranyat ad
apám fekete arany
csak egy balesetet
láttam egyszer itt lent
csak egyet és régen
mikor apám meghalt
csak azt láttam itt lent
akkor apám meghalt
mikor rátaláltunk
apám szeme kifolyt
csak egy maradt neki
elharapta nyelvét
csak fél maradt neki
koponyája betört
fél arc maradt neki
mikor rátaláltunk
nem éreztem semmit
jól fizet a munka
sok rúpiát fizet
mit éreztem volna
hogyha nincs rúpia
nincsen vacsorám sem
apám meghalt ott lent
rúpiává szénült
éjszín arannyá vált
nincs választás
iszom gyerekkorom
óta, igen, iszom
igen, most is iszom
most is részeg vagyok
ma is ittam, igen
nem jó, hogy a fiam
a tízéves Bikash
dolgozik a lyukban
még csak tizenkettő
igen, Bikash fiam
most is lent a lyukban
mindene dolgozik
és mocskos mindene
mezítláb jön haza
törött üvegek közt
iszom, én, az anyja
nap nap után iszom
ő az, aki ellát
az én Bikash fiam
elveszem a pénzét
neki semmi marad
hazajön és játszik
törött üvegek közt
elveszem az övét
ami övé lenne
azt elveszem tőle
elmegyünk
láthatom még később
ha most elviszitek
láthatom még őket?
elviszitek messze
láthatom még őket
ha most elviszitek?
ők férnek a lyukba
patkánylyukba csak ők
csak ők férnek oda
szikla alá, dölyfös
sötét isten alá
csak ők férnek oda
vigyétek el őket
tudtam, végül így lesz
csak tenni nem tudtam
bánya nem a miénk
a hatalmasoké
csak a kő a miénk
vigyétek, istenünk
fénylő, sötét urunk
épp másfelé figyel
vigyétek, így legyen
s tudom, nem várhatom
vissza őket sosem
A hallottam-valakitől hívei
Két perce sincs, hogy kirúgták a
—pultoslányt, kiment cigizni, és vissza már
—egy borotváltfejű barommal jött, eltűntek a
—raktárban hosszú huszonkét percre, piás
—vendégek sora bámult bénán a csukott
—ajtó mögül kifodrozódó zajok felé, senki
—sem kérdezett, én sem, pedig mindenki
—látta, hogy
Kijött, átöltözve, utcai cuccban, fehér topja
—kirajzolta kerek mellét, senkire sem
—pillantva lopta ki magát a kijáraton, egy
—lélegzet múlva üres korsó repült be,
—apróra szelve a küszöb mögötti „welcome”
—szőnyeget, ne kérdezzetek semmit,
—kiabálta a másik pultoslány, és a mobilját
—nyomkodó kopasz mellett kicsusszanva
—felsöpört, kirázta a szőnyeget, kilegyezve a
—poharak szédítő klórszagát
Az a lány azóta furcsa járdák kilométerein
—táncol, perdül, sír és kacag hangosan a
—gesztenyeillatú ég felé, hazatart, lesikálja
—magát alaposan, barnásszürke könyvek
—lapjai fölött kapcsol tompa fényt, elmaradt
—hívások adathullámai közben új, illatos
—lepedő ráncai közt hever
A másik lány itt maradt, két oldalról
—ventilátor borzolja barna haját, arcán lázas
—foltok rózsája nyílik, dupla jeget rak és a
—pultra billenve nevet és ránevet a csoffadt
—hajak és borosták forgóira, és arra gondol,
—hogy
Vajon milyen lenne sétálni a kirúgott
—pultoslány útján, látni, ahogy nyomában
—hang nélkül mozognak a fák, leveleik
—minden éle egyenként ingerli áttetsző
—bőrét, és egymást metsző, sosem
—illeszkedő vonalak futnak zárt szemhéja
—alatt
Nem a párbeszéd, hanem a hallottam-
—valakitől hívei vagyunk, talán-ok és lehet-ek
—közé születtünk, áporodott pincékben
—csempék és járólapok derékszögében
—számolunk és tartozunk és csapolunk és
—számolunk és tartozunk
Balizs Dániel a 2023-as Cédrus-pályázat kiemelt szerzője
Illusztráció: Rat Hole miner
Ezek is érdekelhetik!
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
Ferenczfi János: Jól vagyok (versek) →
Horváth Szabolcs verseiből →
