november 19th, 2016 |
0Ágoston Tamás: Fátyol (négy vers)
Kosár
Fekete férfi gubbaszt a ház előtt.
Két napja érkezett autóbusszal,
minden ház előtt megállt,
az én kapum előtt ő szállt le.
A tévé azt mondja, olyan, mint
a levegő, ha türelmes leszek,
néhány nap múlva elmegy.
Kigurítok egy almát az ajtón,
pont a lába elé. Látom, hogy
beleharap. Fintorogva hajítja el,
mintha férges lenne. Nézem
az üres kosarat. Ez volt
az utolsó alma, ideje fogat
mosni, hajat fésülni, lefeküdni.
Fátyol
Szögesdrótba csavarva fekszem az ágyon.
Szép vagyok, mint egy kiégett villanykörte.
A nő, akit a jós küldött, az ajtóban áll,
arcát vizes törülköző takarja fátyol helyett.
Nem fog belépni, tudom. Fut a fürdőszobába,
hogy hideg vízbe mártsa a fekete törülközőt.
Malter
A kerítés fölött fehérre meszelt arc lebeg.
Sír, mint egy gyerek. Én is sírok,
mert én is gyerek vagyok. Elnémulok,
mikor megérkeznek a katonák,
betolják az úthengert az udvarra,
leülnek szendvicset enni, kávét inni.
Kimászom az ablakon, mert én is éhes
vagyok. Egy pohár tejet is szeretnék
inni. Apám gólyalábon áll a ház előtt,
integet. Futok tovább. Mikor
visszanézek rá, már a tetőre dőlve
alszik. Anyám falat épít a tyúkól
mögött, de most játszik, mint a szél,
amikor taknyos zsebkendőt pörget.
Pillangót merít a malterba. Kanállal
kavargatja a tűzhelyre rakott piros lábosban.
Füst
Köhögök, csípi a szemem a füst,
de már itt van, néz át a falon.
Leül a küszöbön, sóhajtozik.
Tördeli a kezét, mint amikor megfenyegetett,
hogy kiherél. Nagyapám az, hát persze,
felismerem kajla kalapjáról.
A lélek légnemű anyag, ha füsttel keverjük,
a halott megjelenik. Nem az összes.
Az, aki hiányzik. Megkerülöm,
hogy borostás arcába nézzek.
De bárhogy forgolódom, mindig a hátát látom.
Ágoston Tamás a 2016-os Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele (2016)