Két hullongó levél Lator László emlékére (Levélfa, 69.)
•
Szabó Ferenccel 2021 nyarán váltott leveleink még a pandémia idejére estek, könyvet nem személyesen, hanem a posta jóvoltából adományoztunk egymásnak. Ennek bizonyítéka az alábbi levél, melyhez Feri bá’ sajátos fordulattal irsapusztai Lator-emlékeit csatolta. Mert ez a hely, Bárómajor mindkettejük életében emlékezetes találkozás színhelye volt. Lator László A megmaradt világ című, 2011-ben megjelent esszéregényében idézte föl itteni emlékeit, Szabó Ferenc pedig tíz évvel későbbi, nekem szóló levelében igazolta ezeket vissza. S miközben mondataiban Irsapuszta ismét a világ közepévé vált, a levél két régi ismerős egymás költői-írói teljesítménye iránti megbecsülésének is hangot adott. Ráadásul úgy, hogy nemcsak kiegészítette és megerősítette a Lator-könyvben olvasottakat, de az egymás közti viszonylatok néha ugyancsak titokzatos korrespondenciáira is fényt vetett.
Suhai Pál
•
2021. július 3.
Kedves Feri Bátyám! Örülök, hogy célba ért kötetem (egy kicsit aggódtam, hogy talán nem is adták volna át, vagy Te már ki is olvastad /!/). Nem csodálom, hiszen neked egy újat megírni sem kerül többe. Komolyra fordítva a szót: nagyon örülök elismerő véleményednek s egyáltalán, hogy olvasol. Ami a mecenatúrát illeti: a TB fizette, jó kis (!) nyugdíjam van. Remélem, adott impulzust könyvem egy Szabó-összes kiadásához. Én már a címét is kitaláltam: Sodrásban – ez mindenképpen jellemző életedre és helytállásodra. [A könyv végül Két kiáltás között címmel jelent meg, pár héttel Feri atya halála előtt.] S ott van még ez a szép utca is [SZF a Sodrás utcában lakott]. Vigyázz magadra, s teljék sok örömöd benne. További jókat is kívánva és barátsággal: Pali
2021. július 13.
Szia! Köszi az impulzust és a baráti biztatást. Máris elkezdtem az „Összegyűjtöttek” kiegészítését összeszedni! Az Új Ember 2007-ben kiadta összegyűjtött verseimet (456 old.), de azóta sok született, kiadott és kiadatlan. Boldog lennék, ha életem alkonyán megjelenhetne a teljes begyűjtött termés. Szeretném én is „biztonságba helyezni a betakarított termést”. Hátha valamelyik kiadó vállalja… Én is hozzácsatolok fontosabb méltatásokat (pl. Lator Lászlóét: ő Perényi Éva (Báb), első szerelmem unokabátyja, akivel 1945-ben együtt síeltünk.** – Szép nyarat! Üdv. Feri bá’
**Dicsekvésből ide másolok egy részt visszaemlékezéseimből [Többnyire Találkozások című, 2015-ben megjelent könyvéből, néha kis változtatásokkal, a mondatokat esetenként a levél logikájához hajlítva vagy egyenesen új, aktuális beszúrásokkal, idézetekkel]:
„Pár éve Kalocsán kezembe került László A megmaradt világ c. könyvének bővített kiadása. (Ez a kötet nem napló, nem önéletrajz, hanem »szeszélyes, hiányos múltat idéző könyv«. (Kicsit Joyce Ulissesének félálom-stílusára emlékeztetnek a hosszú, kígyózó mondatok.)
Amikor először kezembe vettem ott Kalocsán irodalomkedvelő Bábel Balázs érsek barátomnál, mindjárt az első oldalon, a kezdet kezdetén ezt olvastam:
Irsapuszta. Nem messze Zalalövőtől, utolsó, ideiglenes lakhelyem a háborús Magyarországon. Sásvárról Pestre, rokonokhoz, onnan, a front közeledtekor Zalába, mert ott is volt rokonság, anyám húga, Éva, oda ment férjhez, az ura, Perényi Bertalan, közepes birtokon, rossz, agyagos földeken, rosszul gazdálkodott, náluk laktunk, volt elég hely a nagy, hámló vakolatú, kedélytelen udvarházban. Ennek a nagybátyámnak is nagy könyvtára volt, mintha az jobban érdekelte volna, mint a szántás-vetés-aratás, szórakozottan jött-ment a világban, zsebre tette égő pipáját, környezete vette észre, hogy füstöl a ruhája. Verseket írt, meg is mutatta nekem, míveseket, szépeket, s bár igazán tudta a mesterséget, műkedvelőket. Lányával, édes, örökletesen álmatag kiskamasz volt (a fordulat éve után Szombathelyen sztahanovista kőműves lett belőle, szülei meg Komlón dolgoztak), naphosszat együtt játszott az intéző fia, Szabó Feri, később bölcsész, teológus, jezsuita, még később a vatikáni rádió magyar részlegének főnöke, a nevezetes Triznya-kocsmában, a külföldön élő és a hazai magyar írók, festők, másféle művészek találkozóhelyén (Triznya Mátyás, ötvenhatos szökevény, Itáliában sikeres-neves festő-grafikus, akkor már nem élt, a szép, eleven Szőnyi Zsuzsa működtette a házat) futottam össze vele, nem olyannak képzeltem egy szerzetest, csodáltam áradó életkedvét, filozófiai, teológiai tanulmányokat írt, de verseket is, bár én úgy tudtam, a rendben nem jó szemmel nézték a versírást, többek közt szép, különös szerelmes verseket hajdani gyerek unokahúgomhoz, ott vannak köteteiben, egyszer egy interjúban beszélt is a mindenkiben, a szerzetesben is, világító szerelemről…
László pár sorban utalt a Perényi család, így Báb szomorú sorsára. Berci bácsi, aki a kolhozosítás idején feladta Bárómajort, egyszer lánya sorsára utalva megjegyezte: »Kazincbarcika megtette!« Báb férjhez ment Teknyős Lajos grafikus/szobrászhoz: született egy fia és két lánya, utána férje elhagyta…
Bábbal kapcsolatban Mint a mesében c., fentebb már idézett versemre utalt. [„Fentebb már idézett”: e kijelentés talányát a Találkozások-kötet alábbi bekezdése oldja fel: „Első vers- és műfordításkötetemben (Őszi ámulat, Róma, 1982) felidéztem a gyermekkort, az elsüllyedt Atlantiszt és a bárómajori emlékeket (A régi hárs az udvaron, Kamaszkori emlék, Mint a mesében. /Bábnak/). Ezekben pislog a parázs, majd felizzik az első szerelem (…) Ezekre a versekre utalt Lator László.”] (Mert nemde »mesés« história?! A 14 éves cselédgyerek szerelmes a vele egykorú, gyönyörű bárókislányba! Később pedig jezsuita, párizsi doktor, író, teológus, a Vatikánban pápák tolmácsa lett…)
Amikor beszámoltam Lászlónak A megmaradt világ olvasásáról, valamint Báb betegségéről és temetéséről, elküldte dedikálva könyvét: »Szabó Ferinek öleléssel, szeretettel: Lator László. 2011. 6. 29.« Aztán 2015-ben újra megjelent Találkozások címmel a »Triznya-Kocsmáról« szóló emlékezésem, benne ott megismert több magyar író/költő »portréjával«. Elküldtem Lászlónak ezt a kötetet új, Angyali üzenet című kötetemmel (válogatott és új versek). A két könyv olvasása után kaptam Lászlótól ezt az elismerő, kézírásos baráti levelet.
Kedves Feri, szívből köszönöm frissen megjelent könyvedet. A Találkozások-ban megcsodáltam mindig működő rögzítő képességedet, célszerűen működő felvevő gép elmédet. S azt is, hogy a megrajzolt barátok pár oldalon is mennyire élnek. Mondanom sem kell, hogy sok köztük barátom, ismerősöm volt nekem is. Köszönöm, hogy engem is közéjük soroltál. És azt is, hogy kamaszkori versemet megőrizted.** Örültem, hogy Bábot is megidézted. Azt is, verskötetedet is sokszor le fogom venni a polcról. Új verseid megrendítően gyönyörűek, földi és földöntúli (mondjam metafizikaiak?) egyforma erővel világít benne. Micsoda erő volt Benned, hogy annyifelé, annyi műfajban honos vagy! Régi barátsággal, szeretettel ölellek.
2015. 2. 26. László”
** [A Találkozások című kötetben ugyanez részletesebben, a vers idézésével: „Zsuzsáéknál beszélgetve ezt mondom: »László, hallgass ide: ’Én nem akartam semmi mást, / csak rajzolni a hervadást, / de mire ideértem, mind lehullott a lomb.’« »Hát te ezt honnan tudod?« – »Honnan? 1944 telén Bárómajorban bejöttél cselédszobánkba, és az én rajztáblám szélére írtad e sorokat.« »Ifjú szívekben élek!« – volt László boldog válasza.”]
Illusztráció: A megmaradt világ
Ezek is érdekelhetik!
„Bábeli” barangolások. Báthori Csaba és Suhai Pál levélváltása (Levélfa, 83.) →
»A mi Lóri bátyánk!« Angol nyelvű esszékötet Kabdebó Lóránt emlékére (Levélfa, 82.) →
Rilke-fordítások zarándokútján (Levélfa, 81.) →
