Hegyi Botos Attila: A Négy Lúd Szigete*
*az evangéliumi himnuszokból
A puszpáng illata
Hiranjagarbha
Hajnal előtt
mély éjlila órán
érlabirintján
lobban a lomb.
Árama mámora
Ámora combján.
Pattan a csönd szeme –
dobban a domb.
A vetés
Lectisternium
Már leszedhetem
e csöndes ünnepi asztalt.
Elpattintottam fogamon
a folyóközi szőlőt,
a feketeföldi lótuszt,
mennyei köldököd,
Boreas dérborókáját.
Tenger cseppjéig kiittam
a minószi virágkelyhek,
az etruriai halotti csuprok
hajnalpiros nektárját.
Drága ezerévek, földi égtájak
égő gyümölcse immár
olvadó arcomon szótlanul ragyog.
Már elvethetem az asztalt s vele
együtt mindent, ami jó
szívvel voltam és vagyok.
A kerub szíve
Amikor felcsendül
a sűrű rengetegben.
A kerítés hasadó gyümölcse,
a vízbe oltott fény.
Felizzik a lomb, olvad az éjjel.
Sugárzó tisztásán kibontja
egy sziromarcú gyermek:
a bika és az angyal,
a sas és az oroszlán jelét.
A Négy Lúd Szigete
Ízisz-himnusz
Nyári lúd zsendülő vetésben.
Csillogó, tavaszi gabonában.
Nyári lúd idők gyékényszőttesében –
Ízisz! Perszephoné templomában.
Nyári lúd nyár vizében:
gyűrűző, háborítatlan határban.
Nyári lúd. A sötét szárnyú Éjben.
Égen úszó földnyelvek,
zsibongó szigetek nádaranyában.
Illusztráció: Visual adaptation from the early Dynasty 4 tomb of Nefermaat and Itet at Meidum
Ezek is érdekelhetik!
Tornai Xénia: Holt költők társasága (versek) →
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Szederkényi Éva Kata versei* →
