Balizs Dániel: Találkozások/Meetings (versek/poems)
Rokonok
várnak és kezet nyújtanak,
várnak és megölelnek,
régóta nem láttunk, mondják,
játszunk: most épp azt,
hogy egyórányi távolság
könnyedén megmagyaráz
hat-nyolc-tíz év kihagyást,
vagy pár megállónyi villamos,
mert ugye át is kell szállni,
meg hát sok volt a meló,
infláció, háború, covid,
felmelegedés, napkitörések,
külföldön voltunk három hétig,
új nekünk, hogy ott dolgozol,
ahol hat éve kezdtél,
bolyhos takarónk a hazugság,
színlelésünk egyéjszakás menedék,
lehetne ez máshogyan is,
kettétéphetnénk a meghívót,
megdobálhatnánk egymást
sütivel, pár pohár piával,
vagy bolond, aljas, kegyetlen,
mosolyt torzra mázoló
őszinte szavakkal
Budapest, 2022. augusztus 15.
Relatives
they’re waiting and give hand,
they’re waiting and hug me,
it was long time ago, they say,
what we’re playing right now,
that one-hour distance
explains easily
six-eight-ten years of omission,
or few stations by tram,
because it’s also needed to change,
and of course, it was much to work,
inflation, war, covid,
global warming, solar flares,
we were abroad for three weeks,
it’s new for us, that you’re working,
where you started six years ago,
lie is our fluffy blanket,
our pretence is one-night-refuge,
it could be even another way,
we could tear in two the invitation,
we could throw each other
with cookie, with few glasses of booze,
or with foolish, vile, cruel,
smile disfiguring
honest words
Felolvasóestek
jönnek és kezet nyújtanak
jönnek és mosolyognak
olyan jókat írtál, mondják,
húszan együtt egy szobában,
hat levegőtlen perc egyre:
türelmetlenül várunk magunkra,
kintről beleröhögnek a két csend
közötti klarinét akkordba,
zsokék vagyunk a boxban, elválasztás
előtt álló naiv fiatal állatok,
félénk formákkal és graffitikkel
bohéman ékes lírai gettóban
izgulunk és képzeljük: készen
állunk, hogy ránk potyogjanak
téglánként, a színes könyvfalak,
majd otthon, miután áttapogatjuk
a józan, hideg fűtőtesteket
és kiöblítjük szánkból az álmot,
halkan, ahogy a klarinét szuszogott,
feltesszük magunknak a kérdést
Budapest, 2022. november 25.
Readings
they’re coming and give hand
they’re coming and smiling
you wrote so well, they say
twenty together in one room,
six breathless minutes to one:
we are impatiently waiting for ourselves,
they laugh from outside into
the clarinet chord between two silences,
we are jockeys in the box, naive
young animals about to be weaned,
in a bohemian lyrical ghetto with
shy shapes and graffiti, we get excited
and imagine: we are ready
to be tumbling down on us
brick by brick, the walls of colourful books,
then at home after we are scanning
the sober, cold heaters
and we rinse the dream from our mouths,
softly as the clarinet rustled,
we ask ourselves the question
Kiküldetések
néznek és kezet nyújtanak,
néznek és csalódottak,
nem játszol velünk, mondják,
menők vagyunk, s nem játszol velünk,
utáljuk, hogy téged nem érdekel,
az, ami minket: mindenkit,
miért bambulsz az ablakon át,
csak kilométerek a semmiben,
völgy és folyó, domb és gyümölcs,
Dunába csúszó löszfalak,
mi is volt a jelszó buszon?
miért ilyen szar ez az ország?
miért ilyen messze, s mitől?
nem értek szart sem, miért
nem fordítod le emberi nyelvre?
túl komoly vagy, pedig csak játszunk,
hagyd a játékot, épp dolgozunk,
legyél valahogy más,
a lényeg, hogy legyél mindig
épp olyan, ahogy mi gondoljuk,
mert úgy jó,
mindig
úgy jó,
cigit vettem, hogy kiszökhessek
tőletek, pedig nem dohányzom,
és most, mint a vérrögöket
köhögöm fel:
a lényeg, hogy legyek mindig
épp olyan, ahogy gondoljátok,
mert úgy jó,
csakis
úgy jó
Orjahovo, Bulgária, 2022. október 12.
Missions
they’re watching and give hand,
they’re watching and disappointed,
you’re not playing with us, they say,
we’re cool, and you’re not playing with us,
we hate that you are not interested
in what interest us and everyone,
why are you staring through the window,
just kilometres in nowhere,
valley and river, hill and fruit,
loess walls sliding into the Danube,
what was the password on the bus?
why is this country so shit?
why so far and from what?
I don’t understand shit, why
don’t you translate it into human language?
you’re too serious, we’re just playing
leave the game, we are working
be somehow different
the point is to always be
just as we think
because it’s good
always
that’s good,
I bought cig to escape
from you, even though I don’t smoke,
and now like blood clots
I cough up:
the point is to always be
just as you think
because it’s good
only
that’s good
Találkozások
jönnek és kezet nyújtanak,
jönnek és megölelnek,
de jó újra látni, mondják,
sokat beszélnek és büszkék rá:
az egyetlen igazi tudásra,
vigyáznak közben, nehogy akár
egy szavukat komolyan gondolják,
ebéd és okostelefonok,
koktélok és okostelefonok,
üres szavak, okos telefonok,
madarak és nejlonzacskók,
heroin és répalé,
sokan együtt mosolyogva
néma képernyőknek
néma arcoknak fecsegünk,
akár otthon is lehetne
a mikrónak, a wc-ajtónak,
egy felborult virágcserépnek,
de itt ülünk, egy helyet gondosan
kihagyva egymás között,
az ördög elalszik vállunkon,
miután fotót küldött magáról
Calarasi, Romania, 2022. június 1.
Meetings
they’re coming and give hand,
they’re coming and hug me,
nice to see you again, they say,
talk a lot and proud of that:
their only real skill,
they take care not to take
even a word seriously,
lunch and smartphones,
cocktails and smartphones,
meaningless words, smart phones,
birds and plastic bags,
heroin and carrot juice,
we are all together smiling,
talking to mute screens
mute faces,
we could do that even at home,
to the micro, to the toilet door,
to an overturned flower pot,
but we’re sitting here, carefully keeping
distance to each other,
the devil falls asleep on our shoulders,
after sending a photo of herself
Illusztráció: ~Felolvasóest/Reading
Ezek is érdekelhetik!
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
Ferenczfi János: Jól vagyok (versek) →
Horváth Szabolcs verseiből →
