Juhász Imre: Két számozott vers
XXXIX. vers
hosszúak a napok,
és nem találok rövidebb megoldást annál,
minthogy végigéljem valami elgyötört közönnyel
minden nap, minden éjjel ugyanúgy.
mindig a holnap a ma,
úgy írok neked megkésve,
mintha hitelre írnám, amit tudok,
minden nap minden holnapján.
úgy kacskaringóznak a verssorok,
mint a bizonyosság bennem,
kifolyik, de feltöltöm újra.
csak ez ad nyugtot, te és a tudat,
hogy én mindent megtettem érted.
elárul-e a hit? elárul-e az akarás?
e szavaknak mi értelme van, mondd?
vagyok magam, s te vagy magad,
vagy én vagyok e roppant álomban
La Mancha lovagja?
március 10.
LXXI. vers
Van-e nagyobb rémület,
mint amit egy nagybeteg,
aki nem gondolt rá soha,
érez, mikor megtudja,
hogy rátelepült a halál,
és nem tudhatja már,
azt sem, hogy meddig él,
s már nem egész, csak fél.
Egyik fele reszketeg,
a másikkal még az életet
szívja magába untalan,
de belül boldogtalan.
Olykor, hogyha szemébe nézel,
látod, mit élhet át,
hogy gondolatai cikáznak,
s tudata zilált.
Ilyen tünettel élek én,
bár beteg tán nem vagyok,
úgy vágyom rád minden este,
mintha félnék, hogy meghalok.
április 11.
Illusztráció: Fülöp Péter fényképfelvétele (2012)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
