Szilvási Pál: mondják megtéptem
mondják megtéptem mikor eljött értem végre
egy darabig görcsbe rándulva vártam rá
aztán valahogy beletörődtem a sok fehérbe
öltözött néma idegen hideg kezébe
körülöttem kóvályogtak
távolodva és közeledve
egykedvű halottak
a tekintetük mindig máshová meredt
amikor fürdettek vagy etettek akkor is
talán ott tanultam meg félni a halált
mondják megtéptem mikor eljött értem végre
aztán zokogva bújtam karja melegébe
és jöttek újra a fuldoklás évei
a légszomj tizenkét éve
és mindig újra megtaláltam
ő volt a beteg menedéke
mintha álomban mintha a halálban
ezen a vörös bolygón
ahol most élek
idegenek kóvályognak körülöttem
három szemük és zöld hajuk van
füttyögnek csak és úgy beszélnek
nem értem őket és nem tudom
ide mikor jöttem
ha lélegzem összeszorul a mellem
két nap égeti a szemem ha felnézek az égre
nincs menedék és hiába várlak
hogy megtéphesselek végre
Illusztráció: Egon Schiele A halál és a lányka c. festménye (részlet)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
