Koppány Zsolt: Koraesti melódiák
Szűcs Lajos 5. Szerzői Estje 2016. május 11-én, 18 órakor, a Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Ferencsik Termében
Csepelt Megyei Jogú Várossá duzzasztották, majd 1950-ben így lett Budapest XXI. kerülete. A Rákosi-rendszer szemében a kapitalista kizsákmányoló báró Weiss Manfréd első dolga mégis az volt, hogy kórházat építtessen, majd tisztviselőtelepet. Ezek a házak ma is állnak, a klinkertéglás ornamentikák eléggé látványosak, utcácskáikkal várossá váltak a városban.
A Posztógyár u. 2. számú villa különösen szépen karbantartott épület, ide szólt a meghívó, meglepően sok érdeklődő az udvaron, van még idő, bár odabent lázas készülődés finom lármája árad a nyitott ablakokon kifelé. Aztán minden elcsöndesedik, a nézőtér megtelt, a zenetanár Dr. Szűcs Lajos pillanatok alatt leveti magáról doktor- és tanárságát, zeneszerző lesz, aki olykor maga is kísér zongorán; gyermeki tisztaságú derűje belengi a visszafojtott csöndet, ő maga az est konferansziéja, elhangzik minden mű genezise, s természetesen a művésztanárok, mint gitárosok, énekesek, fuvolások megjegyzésre nagyon méltó nevei is megemlítődnek.
Az elsőként fölhangzó mű az A-dúr szvit. A barokk kort idézi meg, de nem idézőjelek közé zárva. Egyfajta főhajtás e hatalmas zenei és képzőművészeti korszak előtt. Három gitár szól lágyan és megemelt pompával, mely a barokk legsajátja. Vagyis semmi ami klasszicizál és semmi, ami naturalizálna. A pompa persze itt, a három gitáron nem súlyosan tömény, hanem finoman, közelítőleg formálja egyedi harmóniavilágát mai zenei paradigmánkhoz.
A második darab négy gitáron szólal meg, az előző műből már megismert Kozma István, Páll Zoltán és Tímár Levente mellé Nagy Andrea ül gitárjával. Ciprusi dallamok a mű címe. A szigetország kettészakadt, északon török megszállás, kettévágva a fővárost Nicosiát is. A négy gitáron fölhangzó mű bármelyik szigeten megszólalhatna, mely az Égei-tengerből kikandikál, mert a mediterráneum száll itt a teremben, s úgy görög, ahogy az volt Domenikosz Theotokopoulosz is, aki a korabarokk legnagyobb spanyol mesterévé nőtt az ódon Toledóban s lett az egyetemes művészettörténet egyik legnagyobb festője: El Greco. A hallgató úgy érzi, hogyha Cipruson napra nap ilyen gitárfutamok simogatnák az örökös napfényben fürdő szigetet, akkor mindenféle tárgyalás és időhúzás nélkül Észak újra egyesülne Déllel, görögök és törökök pedig egy asztalhoz ülnének és ciprusi dallamokat rendelnének a zenészektől.
Ave Maria! Ez a mű, mint a nagy elődöké a Szűzanyához közelít. Hogy aztán kihez áll közelebb, nehéz eldönteni. A tiszta szakralitás Schubert-é; Gounod Ave Mariája a Szentlélek által köztünk élő Szűz Mária felé irányul. Szűcs Lajos kompozíciója valahol a kettő között feszül, de a XX. századi neoromantikából szökött szárba. Valahogy úgy, ahogy Szergej Vasziljevics Rahmanyinov megidézte Corelli-variációk című művében a barokk nagy, itáliai mesterét. A darabot Szűcs Lajos zongorakíséretében Komáromy Éva művésztanár énekelte operai szinten.
D-dúr Hegedűverseny. Várföldi Anna, szintén művésztanár, a zongoránál újra a szerző. A két művész tökéletes szimbiózisban. Ha Dosztojevszij kimondta, hogy ők, a nagy orosz prózaírók mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtak elő, akkor ugyanez érvényes a modern magyar muzsikára is, hiszen Bartók Béla iszonyatos, de tápláló súlya ott egyensúlyoz minden utána következő zeneszerző vállán. Óhatatlanul fülel az ember: Vajon Szűcs Lajos művéből átszűrődik valamennyi Bartók? És alig. Vagy tán semmi. Vagy csak nagyon bonyolult metafizikai áttéteken keresztül. De nincs köze az avantgardhoz sem. Olyan darab ez, mint a balettművészetben a neoklasszikus formák újraélesztése egyedi koreográfiák által. Magyar példáknál maradva ilyen volt id. Harangozó Gyula és az őt követő Seregi László.
A Duett fuvolákra az est talán legdinamikusabb, legvarázslatosabb darabja. A fuvola amúgy is egyre közkedveltebb hangszer, köszönhető például Horgas Eszter crossover-törekvéseinek is. Ez az instrumentum alkalmas az igényes könnyűzene tolmácsolására is, gondoljunk a Mini együttes Török Ádámjára. Az azonban még izgalmasabb, ha két fuvola szólal meg „éneklő jelleggel”; feleselő, egymást kergető dallamok, férfi és nő egymásra hajolása és elválása- Scheuring Kata és Somos András – , váratlan kitörések és összeolvadások, csupa tűz, mely tisztít, hogy ne jussunk pokolra. Dallamvilága fülbemászó de sejtelmes, dikciója a totális zenei élmény felé fordít, mintha egy kamarazenekar szólalna meg. Olykor fütyülhető, de miért is ne, hiszen a dodekafón Alban Berg Lírikus szvitje – szintúgy!
És megint: Ave Maria! Ősbemutató. Feleségének, Molnár Edit festőművésznek ajánlva. Ez a mű már közelebb húzódik Schuberthez, itt már szinte érinteni lehet a Szent Szűz ruhájának fodrát, itt szakralizálódik Szűcs Lajos zeneköltészetének minden darabja visszamenőleg is. Hogy aztán a feleség festészete mennyire van jelen ebben a műben, azt csak az tudja érezni, aki látta már a képeket, de aki nem, az is odaképzelhet bármily festészeti jelenséget, ez a muzsika megvilágítja azokat. Egyébként is, jellemző az egész estre, hogy a hallgatónak – nézőnek egyszerre kell extro- és introvertáltnak lennie. Zongorán megint a szerző kísért, a szintén operai nívójú énekes Pintér Ilona Eszter éteri magasságokban tárta föl napi imáinkban megbúvó Üdvözlégy Máriát.
A Szentlélek kiáradása. Ez a Pünkösd. Ez a mű is ugyanavval a fénnyel tündöklik, mint a Nagyhét, a várakozás, és a döbbenet: Jézus föltámadott. Ez az úgynevezett hegedű változat, a zongoránál természetesen újra a szerző, és aki hegedül: Várföldi Anna. Ez is ősbemutató. Ilyenkor valószínűleg a zeneszerző szíve is hevesebben ver, de közben föloldódik és visszatér a normál, 70/másodperces tartományba, mert sikerült a mű interpretációja, s ilyenkor a mindenkori művész, legyen az író, festő, szobrász vagy éppen zeneszerző, kiadja lelkének egy piciny szeletkéjét, mely – bár nyilvánvalólag nem akkora súllyal, mint a Szentlélek – kiárad és feltölti a hallgatóságot. Hallgatva Szűcs Lajos műveit, a nagy német költő, Gottfried Benn esszéisztikus sora bukkanhat föl: „Egyetlen mondatot, egyetlen valóságos és lényeges mondatot nem lehet leírni anélkül, hogy a személyiség egész pátosza és fájdalma mögötte ne legyen.”
A nyolcadik szerzemény a Pater noster vagyis a Krisztus által tanított több mint kétezer éves ima kezdete, a Miatyánk jajdul föl. A zongoránál Szűcs Lajos, és akit kísér: Komáromy Éva. A műben ott a „ Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség”, mely az ökumenikus fölfogásban teret nyert a katolikus imádságban is. Egyébként Söderblom Nathan Uppsalai érsek, aki az ökumené egyik atyja egyszer fölvetette nem kis bátorsággal, hogy Bach az ötödik evangelista. Ezt a megállapítást Szűcs Lajos elfogadja-e?
A kilencedik mű, az Erkel concertino kétzongorás darab. Kerek Erzsébet és Fehér Nikolett bravúrosan abszolválta az egyáltalán nem könnyű, drámai erejű művet. E sorok írójára csak egyetlen hasonló darab hatott így. Darius Milhaud három tételes Scaramouche-a. A nagy francia művész darabja játékosabb mint Szűcsé, valóságos örömzene, hangulata, leszámítva a középső tétel kötelező adagióját, igazi karnevál. A másik mű Schubert egyzongorás, de négykezes remeke, az f-moll Fantázia. Hol helyezkedik el Szűcs darabja? Ha az Aquinói Szent Tamás utáni filozófiai irányzat a tomizmus, majd későbbiekben neotomizmus, végül neo-neotomizmus, akkor a szerző concertinója neo-neoromantikus. A két zongora, akár a már említett fuvolák esetében ugyanúgy versenyben van egymással, a szólamok ugyanúgy kergetőznek, olykor összeolvadnak, majd szétválnak megint és mint a pajkos gyermekek az utolsó billentyű leütéséig felhőtlenül játszanak egymással. Karinthy híres megjegyzése is felmerül: „ Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.”
És újra és újra Ave Maria! Ez is ősbemutató, Verdi születésének 200. évfordulójára íródott. A Fasang Árpád Vegyeskart Holló Gyula vezényelte, a zongorán P. Kozma Anikó működött közre. Fölemelő, ha egy zeneszerző estje kórusművel záródik, mert emelkedni kezd a Ferencsik terem, de bármilyen helyiség, és beszivárog két hatalmas requiem is a zenetörténetből: Mozart-é és Verdi-é. De az est megkoronázása mégis az utolsó darab, mely szintén ősbemutató: a Szózat. Mindenki marad a helyén mintha csak valami óriási könyvben lapoznánk egyet, és Erkel Ferenc eredeti dallama alapján a magyarság nagy imája csendül. A Szózat Szűcs Lajos zenei nyelvén szólal meg fájdalmasan, egy szelíd emberi jelenség finom, halk sírásaként. Nem dübörög úgy, mint költői előképe, a mindössze harmincegy évet élt Dsida Jenő minden törékenysége ellenére fölhorgadó nagy költeménye, a Psalmus Hungaricus. Szűcs műve is Magyar Zsoltár, mely inkább fohász és könyörgés az Úrhoz. És fölmutatja népének rendíthetetlen kontinuitását, mint mise alatt a pap, az oltáriszentséget.
Szűnni nem akaró taps, meghajló művészek, s még a székek sem nyöszörögnek a parkettán, ahogyan az olyan nagyon megszokott. Templomból lép ki így az ember. A szentmisének vége, szétszéledünk. Mintha ott állna közöttünk a nagy magyar zeneszerző, Sugár Rezső és mondaná: „A túlzott, mindenáron való újat keresés minden művészet rákfenéje. Nemcsak nálunk, hanem szerte a világon. Pedig sokkal fontosabb szépet és jót adni. No, persze nehezebb is.”
Odakint sötétedik, csillapul a gerincút végének forgalma. Súlytalanok lettünk, holott mázsákat cipelünk, de csak pillanatokig. Mert grammokká szóródik széjjel eme teher, a hazafelé bandukolók lélekmagasában.
***
Szűcs Lajos (zeneszerző – karmester) Budapesten születtem 1948-ban. Zenei tanulmányaimat 4 éves koromban kezdtem, később a bátonyterenyei (korábban Nagybátony) zeneiskolában, mint az intézmény első növendéke zongorázni és oboázni tanultam. Középfokú tanulmányaimat a Szegedi Állami Zeneművészeti Szakiskola zeneszerzés tanszakán végeztem. Diplomámat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kóruskarmester, valamint zeneelmélet és szolfézs tanszakán szereztem Vásárhelyi Zoltán osztályában Budapesten, 1971-ben. Zeneszerzést Szatmári Gézától, Bozay Attilától és Vántus Istvántól tanultam Szegeden, valamint Petrovics Emiltől Budapesten. Kodály Zoltánné ösztöndíjával részt vettem a Nemzetközi Kodály Szemináriumon 1972-ben Kecskeméten. A Nemzetközi Bartók Szeminárium karmesterkurzusán Somogyi László irányításával vettem részt Szombathelyen 1979-ben. Részt vettem az 1980-as Nemzetközi Karmesterversenyen. A Kulturális Minisztérium ösztöndíjával egy tanévig posztgraduális tanulmányokat folytattam Szentpéterváron a Rimszkij-Korszakov Konzervatórium Opera-szimfonikus karmester tanszakán I. A. Muszin-nál és Arvid Jansons-nál. 1984-ben bölcsészdoktori fokozatot szereztem a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán. Dolgozatom címe: Komplex művészetpedagógia.
A Debreceni Csokonai Színház Opera Társulatánál karmesterként számos előadáson vezényeltem az Aidát, a Don Carlost, az Álarcosbált, a Toscát, a Manon Lescaut-t, a Varázsfuvolát, a Bánk bánt, a Hunyadi Lászlót és számos operettet 1985-95 között. Négy szerzői estem volt: Debrecenben (1987, 1996, 2009) és Limerickben, Írországban (2003). Szerzői estjeimen számos művem ősbemutója is elhangzott, neves énekes és hangszeres művészek, valamint együttesek közreműködésével. 1974-től 2009-ig docensként tanítottam a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. Vezettem az intézmény Szimfonikus Zenekarát és Fúvós Együttesét. Tanítottam vezénylés főtárgyat a fúvóskarnagy mester szakos hallgatóknak a Rézfúvós- és Ütőhangszer Tanszéken. Opera- és oratóriumtörténetet, dalirodalmat és kötelező zeneszerzést a Magánének Tanszék, valamint transzponálást, partitúraolvasást és continuo játékot a Szolfézs-zeneelmélet, Karvezetés Tanszék hallgatóinak. A világhírű Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetője és első karmestereként számos nagy sikerű hangversenyt vezényeltem Debrecenben, Budapesten, Békéscsabán, Kolozsváron és Berlinben 1997-98 között. Karigazgatóként részt vettem a Leonard Bernstein Zeneszerzés Verseny döntőjébe jutott zeneszerzők oratórikus műveinek előadásában a Debreceni Kodály Kórussal Jeruzsálemben. A műveket a Jeruzsálemi Filharmonikus Zenekarral, Mendi Rodan vezényletével adtuk elő 1998-ban. A Debreceni Kodály Kórussal készült „Kórusművek Debrecennek” című CD-m, amelyen a Debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny felkérésére írott művek szólalnak meg, Artisjus Nívódíjban részesült 1998-ban. 2001-től Budapesten élek. Jelenleg a Budapest 21. kerületi Fasang Árpád Zeneiskola tanára vagyok. Számos hangverseny közreműködője vagyok zeneszerzőként, zongoraművészként és kamaramuzsikusként. Zeneműveim elhangzottak Magyarországon, Belgiumban, Írországban, Dániában, Cipruson és Izraelben. Karmesterként hangversenyeztem Magyarországon, Belgiumban, Németországban, Csehországban, Romániában, Lengyelországban, Olaszországban és Izraelben.
Illusztráció: Szűcs Lajos (Gubis Mariann fényképfelvétele)
Ezek is érdekelhetik!
Kovács katáng Ferenc: Padkára hajt, hogy fölriadjunk →
Ádám Tamás: Halott madarak álmai →
Bene Adrián: A rálátás távlata →
