Babics Imre: Létállapot (Három vers)
Bikavér
Ocsmány, nemtelen
emberi harcok
azt mocska miatt
azt meg nem riadt
dámbika barcog
páfrányos helyen.
Mindig, ha ősz jön
hívja a nőstényt,
azt hogy azután
azt hévvel, sután
hágja, de tüstént;
tervezett ösztön.
Szabad akarat
üdve csak annak
azt jutott, kinek
azt kéj kell, ki megy
ölni, a nagyvad
számára darab.
Lő, s már bizsereg,
azt hiszi, férfi,
azt kíván szexet;
azt s páfrány reszket,
pajzsika: félti
mind, mi szeretet.
Távmozgatás
Végig völgyben vezető vándorút,
jeges kicsinyesség az ormokon,
szemhéj mögötti száraz háborúk,
de Isten miatt tovább álmodom:
tán nemes fává nő a vad alany,
s gyümölcsei: egy-egy varázsszőnyeg,
terméssé csavart rejtély számtalan
taposóaknán született csecsemőnek,
ízétől belül repülhessenek,
s a kibontakozás pillanatát
a vándor távolból leshesse meg,
végre mozdulatlanul mint a fák.
Létállapot
Ősi lélek, tökéletes tested
igazi valódnak csupán fogda;
óegyiptomiasan kifestett
szemed átnéz más létállapotba
ősi lélek szelíden,
ősi lélek finoman,
honnan vigyázol rám majd, s legyintesz:
„Bolond, felhajtóerőd megint szesz…”,
mert halálra szántan arra tartok,
hol elérvén a sugárzó partot
ősi lélek lepihen,
ősi lélek ki rohan.
Illusztráció: R. Tamás fényképfelvétele (2015)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
