Magyar Ágnes: Misztikus pozíció
(1960)
Balatonőszödön nyaraltunk, közel a vízparthoz. Jobbra a kis háztól erős drótkerítés választotta le a BM-üdülő területét a szabadstrandtól. Kicsik voltunk, nem tudtuk, miért, de elfogadtuk, hogy tilos közel menni a kerítéshez. Volt benne valami rideg, de nem keltett félelmet bennünk: odáig lehet menni és nem tovább! A kerítésen túl két fürdőruhás lány hulahopp-karikázott és mi irigykedve néztük: bátyám nem tudta eldönteni, melyikbe szerelmes.
Kánikula volt, alig vártuk az esőt, és akkor végre leszakadt az ég. Kiszaladtam a lugas alá a kispadra. Pilinszky már ott ült elmaradhatatlan cigarettájával: félrebillent fejjel nézte a Balatont. Felkuporodtam mellé a padra, a lábaim nem is érték a földet, csak harangoztam velük. Aztán rájöttem, hogy nem is a Balatont nézi, hanem a parton erősen gesztikuláló esőkabátos párt. Emi néni és Kornél bácsi Szemesről jöhettek, amikor elkapta őket a zivatar, de még nem jöttek be a házba, veszekedtek kicsit a parton. Hangjukat elnyomta a mennydörgés, de a mozdulataikból kiolvastam, hogy bennük is nagy vihar dúl.
–Hogy szeretik egymást! – mondta Pilinszky.
(1968)
Néhány év múlva találkoztam vele újra. Tihanyban járt Borsos Miklósnál, de már későre járt, nem tudott Pestre utazni, ott aludt nálunk, Füreden.
Vacsoráztunk éppen, amikor berobbant egy papírtekerccsel a kezében, amit azonnal kifeszített a falra, hogy mindenki jól láthassa. Tökfőzelék volt a vacsora pirított grízzel, amit a szemben lévő pedagógus üdülőből hoztak, szóval meglehetősen közönyösen üldögéltünk ott a szűk konyhában. Lázasan egyengette a rajzlapot a fal és a széksor közé szorulva.
– Nézzétek, ez a kő hogy görög!
Igen, mi néztük. Gyerekek voltunk. A lapon egy szabályos grafitkör volt Borsos Miklóstól, Pilinszkynek szóló dedikációval.
Megint eltelt néhány év,
Kocsis Zoltánnal volt közös előadóestjük – talán a Fészek Klubban. Tömeg volt, hangzavar a teremben, csak állóhelyet találtam a fal mellett valahol.
Egy láthatatlan felütésre elhallgatunk és a bejárat felé fordulunk. A kitárt ajtóban áll, a lépteit nem hallani, megindul a néma csöndben a színpad felé.
Illusztráció: I.m. Pilinszky
Ezek is érdekelhetik!
Búzás Huba: Emlékezésem Juhász Ferencre →
Lukáts János: A hatvanadik… →
Jámborné Balog Tünde: Töredékek az elhagyott színtérről →
