Novotny Gergely: Tódor barátom
Hangjáték
Hangok:
Barbara
Ágoston
Virágárus
Manci néni
Tódor
Első járókelő
Pincér
Mekegő férfihang
Vihogó női hang
Második járókelő
Kapuőr
(Kapaszkodás felfelé a lépcsőn, szuszogás, egy rövidebb és egy hosszabb csengetés.)
Barbara: Mindig csöngetsz. Mért nem viszed egyszer a kulcsot magaddal?
Ágoston: Itt van a zsebemben, de látod, hogy mind a két kezem tele van. Nem tudok belenyúlni a zsebembe.
Barbara: Nem tudok! Mindig ez. A csillagot sem tudtad lehozni. Emlékszem. Nem hoztad le a csillagot, pedig megígérted. Most már azzal is megelégednék, ha a kulcsot ki tudnád venni a zsebedből.
Ágoston: Mért elégedetlenkedsz, Barbara, mikor látod, hogy pazar bőséggel árasztom el a konyhaasztalodat?
Barbara: Mit hoztál?
Ágoston: Kalarábét. Öt kiló kalarábét.
Barbara: Mit csináljak én öt kiló kalarábéval?
Ágoston: Mindegy. Megrázó volt a látvány és nem tudtam ellenállni. Ott gömbölyödtek és szorongtak a vesszőkosárban és nem kellettek senkinek. Csupa észrevétlen szépség az elfásulás határán. Pedig elmentek volna töltött kalarábénak, vagy levesnek, vagy főzeléknek, vagy azt se bánták volna, ha egy gyerek nyersen elropogtatja őket. Ültek a kosárban türelmesen egymás hegyén-hátán.
Barbara: De mit csinálok ennyi kalarábéval, mikor itt a nyakamon a család, a gyerek már kétéves, és egy hétig ettük a sárgarépát, mert akkor a sárgarépát sajnáltad meg.
Ágoston: Igen. Igaz. Ödönke kétéves és kezd kilépni abból a gyönyörű korból. Kezd befejeződni a gügyögés, jönnek a rideg formulák. Talán ha megreszelnéd, vagy megsütnéd, erősítené a csontját.
Barbara: Lehet. Ki tudja? Ödönke a sárgarépát jól bírta. Talán a kalarábét is bírni fogja. Tudod, hogy holnap lesz a születésnapja?
Ágoston: Holnap? Hanyadik?
Barbara: Második. Te is tudod. Nem?
Ágoston: Igen. Igaz. Tudtam, de meg reméltem.
Barbara: Mit reméltél? Mit lehet még remélni ebben a főzelékekkel kikövezett konyhában?
Ágoston: Azt reméltem, hogy még nincs kétéves. Még nem érte el ezt a kritikus kort.
Barbara: Halad az idő. És ne felejtsd el a múltat, a rohamos növekedést, a kiterebélyesedést. Ellenállhatatlanul totyog előre.
Ágoston: A tapasztalatok útján. Az első nagy hasra esés. Díszmenet a járóka körül. Keserű csalódások. Nagypapa eljön az ünnepségre?
Barbara: Nem. Sajnos. Egy halszálka keresztbe akadt a torkán.
Ágoston: Halszálka? Hihetetlen. Sosem evett halat.
Barbara: Nem is halat evett szegény.
Ágoston: Hanem mit?
Barbara: Spenótot. De a spenótban volt egy halszálka. Ki gondolta volna?
Ágoston: Milyen csapás!
Barbara: Pedig óvatos volt.
Ágoston: Vigyázott.
Barbara: Hiába.
Ágoston: Kivették?
Barbara: Kivették, de tudod, hogy van ez. A megrázkódtatás, az aggodalmak, az orvosságszag, a rémlátások.
Ágoston: Szegény. Így üldözi a sors, mikor már majdnem meggyógyult.
Barbara: Mikor már ott tartott, hogy egyedül is lábra állt volna.
Ágoston: Mikor már majdnem újra megtanult beszélni.
Barbara: Akkor egy ravasz szálka a spenótban.
Ágoston: Milyen halnak a szálkája volt?
Barbara: Nem is tudom. Talán sügér.
Ágoston: Az lehet. A sügérek nagyon veszélyesek.
Barbara: De lehet, hogy kárász.
Ágoston: Borzasztó. És hogy került a spenótba?
Barbara: Ki tudja? A finom spenótkrémben a sors előremeresztett szálkája.
Ágoston: Hirtelen, alattomosan és kegyetlenül.
Barbara: Úgy örülök, hogy nincsen semmi bajod.
Ágoston: Én is örülök, hogy te is egészséges vagy.
Barbara: Csak a náthád, a náthád.
Ágoston: De azért szeretsz náthával együtt is?
Barbara: Igen. Megszoktam már a zsebkendőt, az inhalálást, a szipogást, el sem tudnálak képzelni nélküle.
Ágoston: És megünnepeljük Ödönkét.
Barbara: A második születésnapját.
Ágoston: Határkő. Kicsit fájdalmas, de ünnep.
Barbara: Nem szabad éreztetni vele.
Ágoston: Ráadjuk a rugdalódzót, hogy ne érezze.
Barbara: Kezébe nyomjuk a macit.
Ágoston: Mint mindig.
Barbara: És felolvasunk neki Arisztotelészből, Spinozából.
Ágoston: Mint annak idején.
Barbara: Mint annyiszor.
Ágoston: Mikor kicsi volt.
Barbara: Nem szabad látnia rajtunk a búcsúzást.
Ágoston: A bizonytalanságot.
Barbara: Nem szabad sejtenie, hogy mi következik.
Ágoston: Barbara, el kell mennem Tódorhoz.
Barbara: De hisz ez rettenetes. Mért?
Ágoston: Gyerekkori barátság. Összefűz. A csúzli, a betört ablak, a hulla a Duna-parton, az áfonyadzsem, a lenyilazott virágok. És az univerzum gondjai ott a járdaszélen, a pocsolyaparton.
Barbara: De hiszen tudod. Újabb megaláztatás.
Ágoston: Lenyelem, hiszen egy tálból cseresznyéztünk.
Barbara: Várd meg inkább, míg ő jön hozzánk.
Ágoston: Nem lehet. Most kell. Kötelesség. Mást nem mondhatok. Ennyivel tartozom.
Barbara: Nem faggatlak. Csak annyit mondok, hogy itt fogom tisztítani a kalarábét és várlak.
(Lépesek, kapu csapódik, utcazaj.)
Ágoston: A forgalom nem nagy. Kellemes út Tódor barátomhoz. Nincsenek túl sokan. Ahhoz képest, hogy egymást tapossák. Hullámzanak a járdán, összetorlódnak a piros lámpánál. Még néhányan elférnének. Úgy öt-hat ember elférne még ezen a járdán. Különben csupa ismerős arc. Mintha mind jól ismerném őket. Ahhoz képest, hogy sose láttam. Furcsa. Mind annyira ismerős ahhoz képest, hogy teljesen ismeretlenek. Kedves arcok. Előzékenyek. Kerülgetik egymást. Végül is kedvesen néznek. Ahhoz képest, hogy egymásba botlanak, hogy egymást akadályozzák a rohanásban. Furcsa ez az utca így egyenesen Tódorhoz menet. Különös. Pedig teljesen olyan, mint mindig. Nincs semmi különbség. Milyen furcsa, milyen feltűnő, milyen különös. Az emberek is éppen olyanok, mint a többi utcában.
Virágárus: Virágot tessék.
Ágoston: Igen, kisasszony.
Virágárus: Tessék venni ebből a szegfűből, tessék a bürökből, jázminból, orchideából, kosborból, rózsából, nadragulyából.
Ágoston: Igen, kisasszony. Azonnal. Mit is mondott?
Virágárus: Ezt a bürökvirágot különösen ajánlom, ennek most van a szezonja.
Ágoston: Igen. Látja, ennek örülök. A bürök szezonja. Nagyon szép.
Virágárus: Köthetek egy csokorral?
Ágoston: Hogyne köthetne, kisasszony. De mért kér erre engedélyt? Én nem vagyok hatósági ember, nem akadályozhatom meg.
Virágárus: Akkor kötök magának egy szép csokrot ebből a zöld bürökből.
Ágoston: Nagyon szép magától, de nekem ne kössön. Nekem nem kell virág.
Virágárus: Akkor mit akar? Mért állt meg?
Ágoston: Azt hiszem, ez természetes. A kisasszony rám szólt. Nem lehetek annyira udvariatlan. Mit csináljak én azzal a virággal? Semmi szükségem sincs rá.
Virágárus: Akkor mit tart föl? Mért nem megy tovább?
Ágoston: Megyek, megyek. Mért ne mennék?
Furcsa. Először megállít, aztán megsértődik. Így megy tovább az ember erőltetett méltósággal az értetlenségek útján. Mindig újra és újra belevágva a megértetés monumentális kísérletébe. Furcsa, de azért mégis közönséges eset. És erősnek kell lennem, nem törhetnek le a kudarcok.
Megérkeztem. Ez itt Tódor háza. Nem változott.
Kemény napfény vágódik a komoly szőnyeg borította lépcsőfokokra. Minden ugyanolyan. Talán ez a galamb. Ezt a galambot tavaly nem láttam. Akkor rigó ült itt. Tavaly rigó, most galamb. Azért valami különbség van. Szép ez a nap a maga borotvaéles megfigyeléseivel.
(Csöngetés.)
Manci néni: Ki az?
Ágoston: Ágoston.
Manci néni: Ki az?
Ágoston: Ágoston.
Manci néni: Nem értem, kérem. Ki az? A szerelő?
Ágoston: Nem, Manci néni, Ágoston vagyok.
Manci néni: Akkor jó. Ha maga a szerelő, akkor azonnal kinyitom az ajtót. Csak egy pillanat, míg megkeresem a kulcsot. Mert három zár van ezen az ajtón, és mind a három zár más kulccsal jár. A doktor úr pedig, a fiam, lelkemre kötötte, hogy mind a hármat zárjam be. De ezek a kulcsok úgy hasonlítanak egymáshoz, hogy nem tudom, melyik kulcs melyik zárba illik. Szerelő, itt van még?
Ágoston: Itt vagyok, de nem a szerelő vagyok, hanem Ágoston.
Manci néni: Akkor jó. Mert a doktor úr, a fiam, a lelkemre kötötte, hogy engedjem be magát, kedves szerelő, és magyarázzam meg magának, hogy hogyan kell a készüléket megigazítani. Sajnos mindig összecserélem a harmadik kulcsot a másodikkal. Már akartam rá kis cédulát tenni, de a doktor úr, a fiam, nem engedte. Óvatosságból. Elővigyázatosságból. Szerelő, hall engem?
Ágoston: Hallom, Manci néni, de én Ágoston vagyok, nem a szerelő.
Manci néni: Akkor jó. Tudja, kedves szerelő, nagyon rosszul hallom, mert a doktor úr, a fiam, bepárnáztatta az ajtót. Elővigyázatból. Na, talán most megtalálom a kulcsot. Ez lesz az. Tessék. Ejnye. Te vagy az, Ágoston? Mért nem mondtad? Azt hittem, hogy a szerelő.
Ágoston: Nem, Manci néni. Eljöttem, mint minden évben, hogy Tódor elé teregessem a felfedezéseimet.
Manci néni: Mért nézel arra? Mit akarsz ott?
Ágoston: Keresem a helyet, hogy honnan beszélhetnék hatásosabban.
Manci néni: Jól beszélsz te onnan is. Hallak én nagyon jól.
Ágoston: Nem Manci néninek akarok én beszélni, hanem Tódornak. Ha belép, nem akarok időt vesztegetni, hanem azonnal a tárgyra akarok térni.
Manci néni: Jaj, most összezavartál. Valamit akartam. Úgysem tudom mindig kitalálni, hogy szegény gyerek hogy szeretné, és most elfelejtettem.
Ágoston: Miből van ez a váza, Manci néni? Agyag?
Manci néni: Nem. Taorminai terrakotta. Istenem, hogy mért nem írom fel a dolgokat. Mit akarsz ott, Ágoston? Mért állsz ott?
Ágoston: Keresem a helyet, hogy honnan ronthatnék hatásosabban Tódorra, hogy ide figyeljen, és meghallgassa az én nagyszerű felfedezéseimet.
Manci néni: Menj ki onnan, mert Tódor nagyon nem szereti, ha abba a szobába benéznek. Mit keresel ott, Ágoston?
Ágoston: Ez a buzogány itt ezüstből van?
Manci néni: Nem ezüst, hanem damaszkuszi fehérarany, de ne menj oda, mert nem szereti, ha akkor vizsgálják azt a szekrénykét, amikor ő nincs ott. Mit akarsz azzal a székkel?
Ágoston: Ide szeretném tenni, hogy mikor belép, közvetlenül az üdvözlő szavak után rögtön elkezdhessem a mondókámat.
Manci néni: Nem bánom, de vigyázz, hogy ne gyűrd össze a szőnyeget, ne piszkítsd be a padlót, ne nézz be a szekrényekbe, ne nyúlj a könyveihez, ne mozogj, ne érdeklődj a dolgai felől, ne vedd el az idejét, és úgy beszélj vele, hogy ne ingereld föl.
Ágoston: Tódor nagyszerű ember.
Manci néni: Határozott.
Ágoston: Okos.
Manci néni: Mindenki tiszteli. Sok mindent elért.
Ágoston: Lelkesítő.
Manci néni: Céltudatos.
Ágoston: Pontosan tudja, hogy mit akar.
Manci néni: Érzékeny.
Ágoston: Tódor lenyűgöző.
Manci néni: Tódor egyéniség.
Ágoston: Büszke vagyok arra, hogy Tódor a barátom. Bizonyos dolgokat csak neki tudnék elmondani, és ezért készülök előre, gondosan.
Manci néni: Mit keresel abban a sarokban?
Ágoston: Talán, ha innen kezdeném. Kilépnék, először közömbös dolgokról beszélnénk, aztán hirtelen előjönnék a megfigyeléseimmel.
Manci néni: Most megint összezavartál. A hús túl barna lett. Most aztán kezelhetem, injekciózhatom, ápolhatom, kaparhatom, hogy világosabb legyen.
Ágoston: Csak azt nem értem, mért nem nyüzsög készséges szolgahad Tódor körül.
Manci néni: Nyüzsögne, hiszen megtehetné, és nekem is könnyebb lenne. De szegény Tódorkám nem bízik meg senkiben sem. Nem csodálom. Aki ilyen nagyszabású és fontos dolgokba keveredett, vagyis hogy vállalt, annak sok mindenről le kell mondania. Mit hallgatózol, Ágoston?
Ágoston: Csöngettek.
Manci néni: Nem lehet. Hallottam volna.
Ágoston: De most lépéseket hallok a lépcsőházból. Csak nem Tódor?
Manci néni: A lépéseket én is hallom, de ez nem Tódor. Másfajta lépések.
Ágoston: Igaz, Tódoré súlyosabb.
Manci néni: Keményebb.
Ágoston: Férfiasabb.
Manci néni: Ünnepélyesebb.
Ágoston: Csodálatosabb.
Manci néni: Nem Tódor.
Ágoston: Tévedtem.
Manci néni: Most megint kiverted a fejemből, hogy mit kell csinálnom. A hús, a sütés, a takarítás, a zsebkendős fiók, a por, a cédulás ládika, az ezüstfényesítés, a vitaminos üvegek, a tea előzetes bekészítése, nehogy baj legyen, semmit sem szabad elfelejtenem, csak arra szabad gondolnom. Ne nézz be abba a szobába, Ágoston, csukd be az ajtót.
Jaj, kedves Ágoston, mikor ti még olyan kicsi fiúk voltatok, összeszorul a szívem, ha rágondolok, mikor még az én drága Tódorkám a szemedbe kente a sarat, aztán hogy ordított szegénykém, mikor a sárban véletlenül szilánk volt és megvágta a kezét. Micsoda ijedelem. Szegénykém vérmérgezést is kaphatott volna. Ki gondolta volna arról az érzékeny kis gyerekről, hogy milyen hatalmas ember lesz belőle. Mit keresel ott, Ágoston?
Ágoston: Mi ez itt, Manci néni? Oszakai igazgyöngyök?
Manci néni: Nem. Édesipari fehér drazsé. De ne nagyon vegyél belőle, mert azt meg a Pintyőke szereti rágcsálni. Mit csináltál?
Ágoston: Kiszórtam. Véletlenül. Rosszul fogtam meg ezt a drazsés tálat és kiszóródott.
Manci néni: Rettenetes. Azonnal szedjük össze, mert iszonyú lenne, ha Tódor észrevenné. Én szedem a renessaince szék alatt, te szedd az oroszlánkörmös asztal alatt.
Ágoston: A szőnyegből is kipiszkáljam?
Manci néni: Minden szemet fel kell szedni. Mi lenne, ha azok a fontos ügyfelek csokoládés drazsén taposnának. A tévé előtt fölszedted?
Ágoston: Ott már fölszedtem, de néhány szem a páncélkazetta alá gurult.
Manci néni: Azzal ne törődj, majd kikotrom, te csak szedegesd a kis intarziás asztalka alatt.
Ágoston: Ejnye.
Manci néni: Mi baj?
Ágoston: Nagyon alacsony. Csak úgy érem el, ha lehasalok.
Manci néni: Mindegy, hogy mit csinálsz, csak szedjük össze.
Ágoston: Mondtam. Így hason elérem.
(Ajtócsapódás.)
Tódor: Ez az, amit nem szeretek, anya. Nem tudom, hányszor megmondtam már. Az ajtót be kell zárni. Ki az ott az asztal alatt?
Manci néni: Ágoston. Jött, hogy meglátogasson téged. Hidd el, Tódorkám, én itt voltam, figyeltem, éppen beengedtem Ágostont, és még nem jutottam hozzá, hogy újból bezárjam a zárakat.
Tódor: Nem kell magyarázat, anya. Nekem nem kell magyarázat, engem az nem érdekel. Ennyit próbáljon megjegyezni. Valaki csönget. Ha olyan, beengedem. Ha beengedtem, bezárom utána az ajtót. Nem kell magyarázat, nem kell körítés, nem kellenek kifogások. Ajtózárvatartás kell. Ezt kértem, és ezt jegyezze meg. Te meg mit csinálsz ott, Ágoston? Ez valami új dolog? Négykézláb mászkálni az asztal alatt?
Ágoston: Nem, nem, csak szétgurult a drazsé, és azt szedegetem.
Tódor: Anya kérem, átvette az üzenetet?
Manci néni: Átvettem, fiacskám, beírtam pontosan a könyvbe, nagyon nehezen értettem.
Tódor: Mondtam, anya drága, hogy nem érdekelnek a magyarázatok. Átvette, ennyi elég. Te meg, Ágoston, bejelentetted magad előre, szóltál, hogy jössz, megbeszéltük, hogy mettől meddig érek rá?
Ágoston: Nem, nem beszéltük meg most közvetlenül előtte, de minden évben ezen a napon szoktam.
Tódor: Nem beszéltük meg, ennyi elég. Nem kell többet magyaráznod. Nagyon örülök neked, bármikor jössz, de magadnak is meg nekem is kellemetlenséget okozol, ugyanis minden percem be van osztva, és nem tudok veled bármikor foglalkozni. Kérni akartál valamit?
Ágoston: Nem. Nem kérni akartam, hanem be akartam számolni a legújabb felfedezésemről. Rájöttem ugyanis egy különös dologra a régi rómaiakkal kapcsolatban. Rövid leszek és világos, és azt hiszem, meg fogod érteni ennek a gondolatnak a mélységét.
Tódor: Miről akarsz beszélni?
Ágoston: A rómaiakról.
Tódor: Miféle rómaiakról?
Ágoston: Hát a rómaiakról, akik Rómában éltek.
Tódor: Mikor éltek?
Ágoston: Kétezer évvel ezelőtt, a császárság korában.
Tódor: És ehhez ezt az időpontot választottad?
Ágoston: Igen, ez nagyon alkalmas, délután van, kellemes a légnyomás, a levegő és a lenyugvó nap színeinek harmóniája.
Tódor: És ott térdelve akarod előadni a szőnyegen?
Ágoston: Csak a drazsét szedem.
Tódor: Anya, a csomagot megkapta?
Manci néni: Igen, megkaptam, betettem a helyére a kisebbik páncélszekrény mellé.
Tódor: Mondtam, hogy nem kell erről mások előtt beszélni. Elég annyi, hogy megkaptam. Kész. Mi ez, ez még a reggeli törülköző?
Manci néni: Igen, Tódorkám, még nem cseréltem ki, ugyanis egészen tiszta.
Tódor: Anya, nagyon kértem, ne vizsgálgassa, hogy tiszta-e vagy nem, arra kértem, hogy cserélje ki. Nem kérem magától azt, hogy vizsgálgasson, ítélgessen, csak annyit kérek, hogy tegye meg azt, amit mondok. Itt volt a szerelő?
Manci néni: Még nem volt itt.
Tódor: Üzent?
Manci néni: Nem üzent, hanem vártam. Éppen vártam, mikor Ágoston jött. Nem is ismertem meg Ágostont, úgy megváltozott a hangja, vagy az ajtó szigetelése változtatta meg, azt hittem, hogy a szerelő, és mikor kinyitottam az ajtót, csak akkor derült ki, hogy Ágoston.
Tódor: Nem kell szöveg. Még nem volt itt a szerelő. Ennyi elég. Nagyon kérem, hozza be a teát.
Manci néni: Hozom, Tódorkám, már előkészítettem.
Tódor: Te meg mit akarsz? Mit kerestél ott a padlón? Elvesztettél valamit?
Ágoston: Nem. Szó sincs róla. A drazsét szedegettem.
(Folyik a víz, Tódor kezet mos.)
Tódor: Micsodát? Gyere ide, közelebb. Nem látod, hogy mosom a kezem? Gyűlölöm a koszt, és az embernek ráragad mindig valami a kezére, ha megfog olyan dolgokat, amelyeket már mások is megfogtak. Mit akartál?
Ágoston: Figyelmet. A rómaiakról van szó. Pontosabban az érett császárkori Rómáról. Először érzékeltetni akarom veled, hogy az akkori világban…
Manci néni: Itt a tea, Tódorkám. Iszol te is, Ágoston?
Ágoston: Iszom, igen. Tehát Róma akkor…
Tódor: Tudod, hamarosan jönnek és ezt előbb meg szeretném inni, mert aztán nem érek rá. Mit akartál?
Ágoston: Tehát Rómát körülvette a barbárság gyűrűje, így ni, és azt vizsgálom, hogy ott belül miről tudtak és milyennek képzelték a helyzetüket. Ez a kiindulópontom.
Tódor: Mi ez, anya?
Manci néni: Micsoda, Tódorkám?
Tódor: Ez a lötty micsoda?
Manci néni: Tea.
Tódor: Ez nem tea, anya, ez moslék, öntse ki.
Manci néni: Jaj istenem, lehet, hogy megzavart ez a drazsé, meg Ágoston. Talán főzök másikat.
Tódor: Csöngettek. Anya, nyisson ajtót, legyen szíves.
Manci néni: Biztosan ez lesz a szerelő.
Tódor: Mit akartál, Ágoston? Te csak beszélj. Ne zavarjon, hogy én itt a jegyzeteimet rendezem. Mondd csak, mit is akartál? Valami drazséról beszéltél?
Ágoston: Nem, nem. A drazsé az más. Én egyszerűen és tisztán a rómaiakról akartam beszélni. Ide kell figyelned. Elmondom, hogy pontosan el tudd képzelni.
Manci néni: Tódorkám, itt a szerelő. Azt mondta, hogy ő most is pontos volt, nem késett, mert sosem késik, ha a doktor úrról van szó.
Tódor: Köszönöm. Figyeljen ide. Rögtön a tárgyra térek. Nekem nem tetszik ennek a készüléknek a csengetése. (Csengetés.) Hallja? Ez ordenáré és fülsértő. Maga ért hozzá és tudja, hogy megfizetem. Nekem úgy állítsa be, hogy halkan zörögjön, talán inkább úgy mondhatnám, hogy búgjon. Ez az. Ez a helyes kifejezés. Nagyon sürgős, mert perceken belül jönnek az ügyfeleim, és nem szeretném, ha addig nem fejezné be. Nos, Ágoston, csak mondjad nyugodtan, a szerelő úr percek alatt megcsinálja, mi már ismerjük egymást, nem igaz? Mit akadtál mondani?
Ágoston: Azt akartam veled érzékeltetni, hogy az akkori környezetben ők voltak a legműveltebbek és legkulturáltabbak.
Tódor: Kik?
Ágoston: A rómaiak.
Tódor: Miféle rómaiak?
Ágoston: A régi, császárkori rómaiak.
Tódor: Aha.
Manci néni: Itt a teád, Tódorkám. Azt hiszem, ízleni fog.
Tódor: Drága anya, késő van, tudja, hogy ilyenkor már nem tudom meginni. Akkor szeretem, amikor hazajöttem, de nem egy negyedórával később. Vigye ki, legyen szíves. (Búgás.) Nem, nem. Figyeljen ide, kedves szerelő. Ez még mindig nagyon zörög. Tompítsa le. Fedje le. Valami filcet, vagy vattát dugjon közé. Ha nem lehet, akkor mást. Maga tudja.
Már mész, Ágoston? Nagyon sajnálom. Nagyon érdekelt volna, de sajnos, az idő nem alkalmas. Megtaláltad, amit kerestél ott az asztal alatt?
Ágoston: Meg, meg, hogyne. Megtaláltam.
Tódor: Nagyon örülök, és jelentsd be magad előre legközelebb. Nem mintha nem örülnék neked bármikor, de nem tudom beosztani. (Búgás.) Aha. Ez már megközelíti. Anya, kísérje ki, legyen szíves, Ágostont, és ne felejtkezzen meg a zárról. Nem azért. Tudom, itthon vagyunk és figyelünk, de ezt meg kell szokni.
Ágoston: Nem lenne néhány perced? Akkor elmondanám az egész észrevételemet az összes összefüggéseivel együtt.
Tódor: Dehogyisnem, dehogyisnem, majd hívj föl, és megbeszéljük. Vigyázz, ne azon az ajtón, a másikon.
Manci néni: Ez a fölső, ez az alsó, ez a középső. Tódornak, szegény fiacskámnak ma nincs olyan rossz kedve, mint tegnap volt, viszont valamivel rosszabb kedve van, mint tegnapelőtt volt.
Tódor: Na, úgy van. Most már érzi, hogy miről van szó. Még egy kis igazítás, és tökéletes lesz.
(Búgás, ajtócsapódás, szuszogás föl a lépcsőn, csöngetés.)
Ágoston: Mért nem nyitottál ajtót?
Barbara: Igyekeztem, igyekeztem, de elakadtam.
Ágoston: Itt állok a sok csomaggal a kezemben, és nem nyitod ki az ajtót.
Barbara: Jöttem volna, de nem lehetett.
Ágoston: Mért?
Barbara: Mert itt kellett állnom a konyha közepén, és reszkettem.
Ágoston: De mitől? Ki ijesztett meg? Ki bántott?
Barbara: A szörnyű bizonytalanság, hogy egyszer megszűnik minden, és nem tudok magunkon segíteni.
Ágoston: Lehetetlen.
Barbara: De igen. Arra gondoltam, hogy ha egyszer véletlenül megszűnnének az üzletek, akkor mi lesz velünk? Mert én már nem tudom, hogy kell termeszteni a krumplit és a céklát.
Ágoston: Igazad van, de vedd el a kezemből. Nem látod?
Barbara: Vigyázz.
Ágoston: A szatyrot itthon felejtettem, és most tele a kezem ezzel a sok zacskóval. Mindjárt elejtem.
Barbara: Jaj, fogom, de most mit csináljunk?
Ágoston: Lassan menjünk a konyhaasztal felé.
Barbara: Ne dobjuk le az egészet?
Ágoston: Tojás is van benne. Nem lehet.
Barbara: Akkor hátrafelé.
Ágoston: De a küszöb.
Barbara: Egy életen keresztül hátrafelé botladozni a küszöbökön keresztül.
Ágoston: Nem bízol bennem.
Barbara: Bízom, bízom, de annyira egyedül voltam és elbátortalanodtam.
Ágoston: Még egy lépés hátrafelé.
Barbara: Ne forduljak meg?
Ágoston: Nem szükséges. Csak az a fontos, hogy odasimuljunk az asztalhoz.
Barbara: De most hogy, most hogy?
Ágoston: Nem tudom.
Barbara: Mikor már itt vagyunk az asztal mellett.
Ágoston: De ha elveszem a kezem, akkor mégiscsak összetörik minden.
Barbara: Igaz, nem teheted.
Ágoston: Most kéne valamit kitalálni.
Barbara: Szeretsz még?
Ágoston: Igen. Hogy kérdezhetsz ilyen marhaságot?
Barbara: Bízol bennem?
Ágoston: Persze, hogy szeretlek. Hogy kérdezhetsz ilyen hülyeséget?
Barbara: Mert tudod, nem gondoltam volna, hogy itt fogunk állni az asztal mellett és nem tudjuk letenni a csomagot.
Ágoston: Mikor a fiunk most lesz hároméves.
Barbara: Három. Micsoda szép kor.
Ágoston: Virágjába szökken.
Barbara: Új ruhák, új hajviselet.
Ágoston: Fordulópont.
Barbara: Három év. Kezdődik az illemtan, a viselkedés, ilyenkor már a lelkébe kell csöppenteni a szólamokat, hogy megszokja.
Ágoston: Ilyenkor már kivillantja a tejfogait.
Barbara: És mi vagyunk a szülei, akikre támaszkodik.
Ágoston: Akikben bízik.
Barbara: Akiktől elvárja, hogy törődjünk vele.
Ágoston: Bevezessük az ügyeskedésekbe.
Barbara: És itt állunk a konyhaasztal mellett és nem tudjuk, hogy hogyan tegyük le a csomagot. Fáradt vagyok.
Ágoston: Barbara, tartsál ki még egy kis ideig.
Barbara: Mire számíthatok?
Ágoston: Csak addig, amíg kitalálok valamit.
Barbara: Itt állok térdig a türelem mocsarában, de nem jószántamból, a konyha gőzére mondom, a sok elsózott tökfőzelékre mondom, nem a saját akaratomból, hanem muszájból, mert mást nem tehettem, csak egyszerre belekerültem és benne éreztem a lábam térdig, és nem tudtam kilépni belőle. A türelem ragadós mocsarában állok és várom, hogy eszedbe jusson valami.
Ágoston: Várjál.
Barbara: Várjak? Nem. Ez már nem várás. Csak eltompult álldogálás.
Ágoston: Lassan.
Barbara: Igen.
Ágoston: Jobbra.
Barbara: Vigyázz, billen.
Ágoston: Nem baj. Csak kicsit lejjebbről, alacsonyabbról.
Barbara: Leesett.
Ágoston: De láttad? Alacsonyról. Így akartam.
Barbara: Akkor most a többit is.
Ágoston: Finoman. Egymás után.
Barbara: Csodálatos voltál. A végén fölszedegetjük.
Ágoston: Már a bal kezem felszabadult.
Barbara: Az a jobb kezed.
Ágoston: Mindegy. Tudod, hogy ha izgatott vagyok, mindig összekeverem. Győzelem volt.
Barbara: Nagyszerűen sikerült. Nem gondoltam volna.
Ágoston: Dicsőség. Itt van minden kirakva az asztalra.
Barbara: És várhatjuk a születésnapot.
Ágoston: A fiunk hároméves lesz.
Barbara: Megünnepeljük.
Ágoston: Holnap. Igen. De ma el kell mennem Tódorhoz.
Barbara: Tódor? Már el is felejtettem. Mintha múltkor is letörten jöttél volna haza. Mikor is volt? Azt hiszem, egy éve.
Ágoston: Igen. Pontosan egy éve.
Barbara: Maradj itt. Ma olyan találékony voltál. Hátha mást is ki tudsz találni.
Ágoston: Nem. Mindenképpen el kell mennem. Nem tehetem meg. Ennyivel tartozom a múltnak és a barátságnak.
Barbara: Nem bánom, ha másképp nem lehet, várlak, és vidd magaddal a kulcsodat.
(Lassan induló, majd gyorsuló lépések a lépcsőn lefelé. Hirtelen kibontakozó utcazaj.)
Ágoston: Az utam Tódorhoz. Elférek ezen az úton. Arra kell figyelnem, hogy Tódornak mindent pontosan el tudjak mondani. Végül is nagyszerű érzés. Van helyem az utcán, bármilyen sokan vannak. Megyek, és elrendezem a gondolataimat a rómaiakról. Világosan kellene elmondanom, hogy megértse az elképzelésemet. És a nagyszerű gondolat hatása alatt ott ülnénk csendben, és áthatna minket a régi megértés és barátság.
Járókelő: Kérem uram, merre van az Óriás utca?
Ágoston: Milyen utca?
Járókelő: Óriás utca.
Ágoston: Fogalmam sincs. Sosem hallottam.
Járókelő: Ez milyen utca, kérem?
Ágoston: Ez a Kicsi utca.
Járókelő: Akkor itt kell lennie az Óriás utcának is. Nekem így mondták.
Ágoston: Furcsa. Mintha hallottam volna már, de nem tudom, hogy melyik az.
Járókelő: Maga itt lakik?
Ágoston: Arrafelé lakom.
Járókelő: És nem ismeri a környező utcákat?
Ágoston: Azt nem mondhatnám, hogy mind ismerem.
Járókelő: Szomorú.
Ágoston: Mi a szomorú, kérem?
Járókelő: Mióta lakik itt?
Ágoston: Tizenöt éve.
Járókelő: Szomorú.
Ágoston: Mi a szomorú, kérem?
Járókelő: Hogy nem ismeri a környezetét.
Ágoston: Valóban igaza lehet.
Járókelő: Sajnálatos.
Ágoston: Elkeserítő.
Járókelő: Kellemetlen.
Ágoston: Elgondolkoztató.
Járókelő: Itt él, itt járkál, és nem tudja az utcaneveket.
Ágoston: Most mehetek tovább az én drága Tódor barátomhoz így, sérült lélekkel, hibáimon és hiányosságaimon töprengve. Csak az nyugtat meg, hogy bármilyen sok az ember a járdán, elférek köztük. Helyet hagynak. Szinte azt mondhatnám, hogy jogom van egy helyhez itt a járdán. Nagy dolog. Bár nem ismerek még mindent pontosan. Például az összes utcaneveket. De mehetek Tódorhoz vidáman és biztosan, van helyem, szabadon hatolhatok előre.
Pincér: Kévem szépen, nem lehet bemenni. Minden asztal foglalt.
Ágoston: De engedje meg legalább, hogy körülnézzek.
Pincér: Kévem szépen, évthetően megmondtam, hogy nincs üves hely, káv kövülnézni.
Ágoston: De én a barátomat keresem, és azt hiszem, ha van hely az asztalánál, akkor oda leülhetek.
Pincér: Nem szevetem ezeket a tvükköket. Nem kell bavátva hivatkozni. Ez kévem olyan vendéglátói üzemvészleg, hogy itt napokkal előbb kell asztalt foglalni. Ki a maga bavátja?
Ágoston: Bezerédy Tódor doktor úr.
Pincér: A doktov úv? Az egészen más. Vávjon kévem.
Ágoston: (Miközben megközelíti Tódor asztalát, szól a zene, és a zene ritmusa tagolja Ágoston szövegét.) Csak menjen. Megyek maga után. Már látom is ott az én Tódor barátomat. Nyugalom. Pontos, világos megfogalmazás. Ma valahogy van önbizalmam. Úgy érzem, mindent pontosan el tudok mondani Tódornak.
Tódor: Ahá, az én aranyos Ágostonkám. Bemutatom neked Ágostont, még azokból az időkből, tudod, a posvány, a visszataszító, mozdulatlan tehetetlenség korszakából. Nagyon fog érdekelni.
Női hang: Hihihihihihihi.
Tódor: Az én Ágoston barátom. Bátor ember. Irigylésre méltóan mer unalmasnak lenni a végtelenségig.
Férfihang: Mekmekmekmekmek.
Pincér: Doktov úv, meg volt elégedve a vacsovával, vagy ajánlhatok még valamit?
Tódor: Majd talán később, Benőke. Te meg mért állsz itt?
Ágoston: Mert nincs szék, amire leüljek.
Tódor: Ez az én Ágoston barátom. Képes itt álldogálni. Hát nem kedves? Képes itt álldogálni, ha nem szólok. Benőke, hozzon egy széket.
Pincér: Pavancsáva, doktov úv.
Tódor: Feljegyezted pontosan, amit mondtam? Hogy mit adok, és mit követelek?
Férfihang: Mekmekmekmekmek.
Tódor: Azért. Megittad a konyakodat? Többet nem kapsz, mert berúgsz itt nekem és azt utálom.
Női hang: Hihihihihi.
Tódor: Hol vagy, Ágoston? Mért húzódsz úgy félre?
Pincér: Én tettem oda a széket, doktov úv, mevt nem akavtam, hogy zavavja a doktov uvat.
Tódor: Egy kicsit közelebb teheti, Benőke.
Pincér: Pavancsáva, doktov úv.
Tódor: Na mit akarsz? Ki vele. Mért jöttél? Mért törtél megint rám bejelentés nélkül, mikor tudod, hogy ezt nem szeretem?
Ágoston: A barátság hozott el, Tódorkám.
Tódor: Megható. Komolyan. De mit akarsz?
Ágoston: Elhatároztam, hogy eléd tárom a felfedezésemet.
Tódor: Miféle felfedezést?
Ágoston: A rómaiakról.
Tódor: Micsoda?
Ágoston: Hogy a rómaiak hogyan viselkedtek és mit gondoltak pusztulásuk előestéjén.
Tódor: Ezeket a rómaiakat majd folytatod. Na mi van, Rezső? Rendbe hozták már azt a kocsit?
Férfihang: Mekmekmekmek.
Tódor: Mondtam, hogy ne másszon ki alóla. Azonnal zavard vissza.
Férfihang: Mekmek.
Tódor: Nem érdekel. Ha szerszám kell neki, küldjön valaki mást, de sietve, mert rossz vége lesz.
Férfihang: Mekmekmekmekmekmek.
Tódor: Azért mondom. Na, mit akartál? Miről beszéltél. Mért is jöttél?
Ágoston: Arról beszéltünk, hogy a rómaiak ott éltek a maguk gazdag városában, gyönyörű épületeket képzelj el, könyvtárakat, vízvezetéket, fürdőket. A szent libák márványoszlopok tövében gágogtak.
Tódor: Ne olyan körülményesen, Ágostonkám, nekem itt ügyeket kell intéznem és hamar el kell mennem. Légy szíves, térj a tárgyra.
Ágoston: Ez a tárgy. Nincs más. Ők voltak a világ közepe. A többi a barbárság szánalmas szegénysége.
Tódor: Várjál. Egy pillanat. Mi van, Tündike? Feljegyezted? Beszéltél vele?
Női hang: Hihihihihihi.
Tódor: Mutasd.
Női hang: Hihihihihihi.
Tódor: Rendben van. Leülhetsz. De több konyakot most nem kapsz, csak kávét. Miről is volt szó, Ágoston?
Ágoston: Csak ennyit akarok érzékeltetni. A rómaiak a pusztulásuk előestéjén lubickoltak az önelégültségben, és az újságjaikban javaslatok hangzottak el az új vallásokról és az ünnepségekről.
Tódor: Elég volt ebből, Ágostonkám. Nem érek én rá ezt végighallgatni. Te itt valamit félreértesz. Én szerettem valamikor ezeket a beszélgetéseket, valamikor ott a posványban. De hát az élet feladat, előbb-utóbb fel kell ismerni, az élet örökös összeütközés és küzdelem, az ember meg akar szerezni valamit, ezt be kell látnod, ezt nem lehet elkerülni. Megjön az idő, Ágostonkám, amikor ki kell lépni ebből a posványból, és rohanni kell, érted, rohanni, mert itt nincs kímélet, megy a versenyfutás, és aki lemarad, az visszajut újra a posványba. Nekem ebből elegem volt, nem érted? Veled mi van?
Női hang: Hihihihihi.
Tódor: Nem érdekel. Rendelj másikat, és vedd elő a következő cédulát.
Női hang: Hihihi.
Tódor: Mi van már megint? Kész vannak?
Férfihang: Mekmekmekmekmek.
Tódor: Na jó. Akkor csak menj rájuk. Hamarosan indulunk. Te még maradsz?
Ágoston: De Tódorkám, azért jöttem, hogy ezt elmondjam neked. Nem eresztheted el a füled mellett. A rómaiak a maguk jólétében több cirkuszt követeltek. Képzeld el, hogy mikor ott álltak a barbárok műveletlenül, éhesen, tele a vadak elemi indulataival, tömegek tolongtak az utakon, és azt kiabálták, hogy nekik több cirkusz kell.
Tódor: Befejezted?
Női hang: Hihihihihihi hihi.
Tódor: Akkor szólj a ruhatárosnak, hogy mindent készítsen elő.
Női hang: Hihi, hihi.
Tódor: Ágostonkám, lehet, hogy érdekes, de mi közöm nekem mindehhez? Valamikor, tudod, ott a pocsolyaparton, ott az üldögélésben volt időm, de ma már nem tehetem meg. Azért, mert te feladtad, azért, mert te elfogadtad a lemaradást, a legnagyobb inkorrektség, hogy ezt rám kényszeríted. Meg kell értened, hogy nagyon szeretlek, nem felejtem el a régi, tehetetlen lézengések hangulatát és ezeket az üres fecsegéseket, de hát én elfogadtam a küzdelmet. Érted? A kihívást, nekem megvannak a céljaim, ami felé rohannom kell, engem most felháborít ez a fölösleges fecsegés. Na mi van? Kész vannak?
Férfihang: Mekmekmekmek.
Tódor: Akkor indulunk, mert percre oda kell érnem. Te maradsz?
Ágoston: Nem maradok. Mért maradnék, hiszen csak azért jöttem, hogy neked elmondjam és te is örülj ennek a felfedezésnek, hogy a teljes összeomlás előtt, mielőtt széttépték volna őket, a rómaiak azt hitték, hogy a cirkusz a legfontosabb hiányuk. Ezt szerettem volna elmondani.
Tódor: Összeszámlálta, Benő bácsi?
Pincér: Igen, máv összeszámoltam, doktov úv, és a titkáv úv ki is fizette.
Tódor: De te nem is ettél semmit.
Ágoston: Nem, nem is kell, ott ette meg a fene a vacsorát meg a Benő bácsidat. Nem érted? Mielőtt elvágták a torkukat, lerombolták a házaikat, azt hitték, hogy a cirkusz hiányzik nekik. Még előző este is azt hitték.
Tódor: Fogja, Benő bácsi.
Pincér: Köszönöm, doktov úv.
Tódor: Ülj be, Tündike.
Női hang: Hihihihihihi.
Tódor: Rezső, ma fáradt vagyok, te vezetsz.
Férfihang: Mekmekmekmekmek.
Tódor: Nos, maradsz még, Ágoston? Azt hittem, benn maradsz és eszel valamit. Nem rossz hely. Tudom ajánlani.
Ágoston: Tudod, hogy évente, főleg ilyen időben…
Tódor: Sajnálom, hogy nem vihetünk magunkkal, de nekünk az ellenkező irányba kell rohannunk, csak bármikor keress fel, nagyon örülök mindig, ha találkozunk. Nagyon sajnálom, hogy ezekből a gyerekességeidből én már örökre kimaradtam, de nem lehet, értsd meg. Tempó, sietni kell, az élet az első, a küzdelem, és aki ebben a sorrendben hibázik, az lemarad, és én már nem bírom a te posványságodat, a te tutyimutyizásod engem felháborít, előre kell jutni, és én előrejutok, de ezt nem adják ingyen, és ezt nem lehet összeegyeztetni a te elfolyó fecsegéseddel.
Ágoston: De Tódor, ez valamikor érdekes volt, ez az érdekesség nem veszhet el.
Tódor: Most undorító, érted? Mert fölösleges. Ne érts félre, nem szeretném, ha udvariatlannak tartanál, és a barátságot sem felejteném el, de a felnőtté válás folyamán bekövetkezik a gyakorlati célok, a kemény összecsapások korszaka, amikor meg kell küzdeni a helyzetért, és kósza gondolatokkal nem fecsérelhetem el az időmet. Mi az. Nem indul?
Férfihang: Mekmekmekmek.
Tódor: Fenét. Azért jártatom itt a számat, mert nem indultál el. Taposs bele. Te meg csak gyere, Ágoston, bármikor, tudod, hogy mindig szívesen látlak, csak szedd össze magad és próbálj meg felnőtté válni.
(Autó indul, eltűnik, belevész a forgalomba, majd szuszogó kapaszkodás föl a lépcsőn, mint az elején.)
Ágoston: Édesem, már itt állsz az ajtóban?
Barbara: Igen. Csöngettél, nem?
Ágoston: Nem csöngettem. Hogy csöngettem volna? Most jöttem.
Barbara: De csöngetést hallottam. Kijöttem, nyitottam az ajtót és akkor jöttél föl a lépcsőn.
Ágoston: De hogy csöngethettem volna, mikor éppen jöttem föl a lépcsőn?
Barbara: De hisz én ezért jöttem ide, mert csöngettek, és akkor látom, hogy éppen bukkan föl a fejed. A te szegény, megszokott fejed, úgy örültem.
Ágoston: Képtelenség.
Barbara: Te előbb idejöttél, csöngettél, aztán visszamentél?
Ágoston: Nem én. Eszemben sem volt. Mért játsszak? Mentől hamarább haza akartam érni.
Barbara: Olyan izgatott vagyok, Ágoston. Akkor itt valami rendkívüli történt.
Ágoston: Tulajdonképpen mindegy. Most már mindegy. Menjünk be.
Barbara: Nem. Ez rettenetes. Hogy érezze magát biztonságban az ember, ha a csöngők megszólalnak maguktól. Belátod, hogy az már a világ vége. Nem lehet rendesen élni.
Ágoston: Lehetetlen. Talán valami rossz kapcsolás, vagy hallucináltál, vagy másutt csöngettek, csodák nincsenek.
Barbara: Mutasd. Megpróbálok csöngetni.
(Hosszú csöngetés.)
Ágoston: Na tessék. Jól működik. És ha nem nyomod, nem csöng.
Barbara: Igen, de ez volt, akkor ez volt. Most már minden kétséget kizáróan tudom, hogy a mi csengőnk csöngött, amikor még te lenn voltál a lépcsőházban.
Ágoston: És így állok itt az ajtóban csomagokkal, a gyerek születésnapja, a torta, Tódorhoz is el kell mennem, a drága barátomhoz, itt állok a szándékokkal, és utamba áll egy titokzatos csöngetés.
Barbara: Te mindig kicsinyíted a dolgokat. Te mindig másról beszélsz. Miközben én reszketek a félelemtől, de te semmibe se veszed.
Ágoston: De édesem, itt állunk ketten saját lakásunk ajtajában fényes délután, szeretnék bemenni a konyhába.
Barbara: De nem döbbent meg téged a csoda, a rendkívüli, nem érzed, hogy ez valami intés, valamit jelent?
Ágoston: Nem. Csak a bukdácsolást érzem, ahogy az élet apró feladatai felé haladok.
Barbara: Nem lehet, hogy ez a csodás csöngetés valami mulasztásunkra figyelmeztet, valamit rosszul csináltunk, vagy valamit el kell végeznünk?
Ágoston: Talán túlvilági csengőhang hív fel a csapbőrözésre, a szőnyegporolásra? Szerintem azt jelzi, hogy engedj be a konyhába, hogy letegyem a csomagokat.
Barbara: Cinikus és könnyelmű vagy, Ágoston.
(Játékállat csipogása.)
Ágoston: Megvan. Ödönke volt. A túlvilági hang. A mi kisfiunk. Már tud csöngetni. Most végre lerakodhatok?
Barbara: Ő lett volna? Istenem. Már ilyen erős, már ilyen magas?
Ágoston: Holnap lesz négyéves.
Barbara: Kerek négy év. Nagyfiú már.
Ágoston: Nemsokára békát fog fogni.
Barbara: Nemsokára megtanulja a csúnya szavakat az óvodában.
Ágoston: Nehéz kor. Változások.
Barbara: Új eredmények.
Ágoston: Felfedezések.
Barbara: A négyévesek társadalma.
Ágoston: Generációs problémák.
Barbara: Összeütközés a háromévesekkel.
Ágoston: Az irigykedések első hullámai.
Barbara: Jaj, édes Ágoston, azért szörnyű, hogy így berohantál a konyhába és a csodát lesöpörted. Mert azért én titokban szerettem volna, ha lenne a világban egy kis csoda. Csak olyan kicsi, mint ez a csöngetés. Ne haragudj. Tudom, hogy manapság már nincsenek olyan nagyobb csodák, de legalább ilyen kicsi lenne.
Ágoston: Örülök, hogy mindent letettem, és most haladhatok tovább a születésnappal felvirágzott este felé.
Barbara: Ilyen szomorú pillanatban, mikor éppen megöltek egy kicsinyke csodát szívtelenül, érzéketlenül, ne legyél olyan boldog és elégedett.
Ágoston: Barbara, drágám, most elmegyek Tódor barátomhoz. Tudod, minden évben, hamar hazajövök és megünnepeljük a gyerekünk születésnapját.
Barbara: Ne menj, ne menj, mert akkor megint töprengve jössz haza és motyogsz magadban, mint évről évre. És sokat eszel. Ha Tódor barátoddal találkozol, utána mindig sokat eszel és elrontod a gyomrodat. Kissé vigyáznod kellene magadra.
Ágoston: Nem tehetem meg. Kötelesség. Fontosat akarok mondani neki már évek óta.
Barbara: Inkább mondd el nekem, és utána szépen leülünk és elolvassuk az Iliászt meg az Odüsszeiát.
Ágoston: Nem lehet, mert azt szeretném, ha ő a nagyszerű fejével és akaratával megértene engem.
Barbara: Nem bánom, de hamar gyere haza, és készítek neked finom kamillateát, hogy a gyomrod és az emésztésed rendben legyen.
Ágoston: Jól van, erre gondolok majd és sietek haza.
(A távozás zajai, utcazaj, a beszédbe szinte ritmikusan belevegyülő autófékezés, motorbúgás, duda, lépések.)
Ágoston: Rohanás a régi baráthoz. Emlékek. Gyerekkori kapcsolat, kötelezettségek. És az a mély meggyőződés, hogy valami fontosat mondok. Különös ma ez az út. Éppen úgy süt az a késő délutáni nap, mint ahogy szokott, de mégis más. Mintha máshonnan sütne. Nem mondhatnám, hogy a színe változott meg, inkább az iránya. De mintha az autók is megváltoztak volna. Valamivel tisztábbak lennének. És az arcok.
Ezek a jobbra-balra tömegével felbukkanó arcok.
Nem tudom pontosan, nem látom pontosan, hogy mi a változás, pedig jól meg kell figyelnem, hogy pontosan el tudjam mondani Tódornak. Talán most több az ideje, de akkor is. Hogy felkeltsem a fegyelmét, és ne bosszantsam vele. És megértessem, hogy miről van szó.
Járókelő: Nem tud vigyázni?
Ágoston: Ez az. Sokszor nem tudok vigyázni.
Járókelő: Nekem ne beszéljen mellé. Ebben a táskában barack van. Nekiment. Nem tud vigyázni?
Ágoston: Mondom, hogy nem tudok. Bocsánatot kérek.
Járókelő: Szétnyomja itt nekem a szép őszibarackjaimat, azt hiszi, hogy ez nekem mindegy?
Ágoston: Nem. A barack nagyon fontos. Bocsánatot kérek.
Járókelő: És mit gondol, ezzel el van intézve?
Ágoston: Mivel?
Járókelő: Hogy bocsánatot kér.
Ágoston: Igaz.
Járókelő: Mi az, hogy igaz?
Ágoston: Nincs elintézve.
Járókelő: Csak egyszerűen bocsánatot kér és már menne is tovább. Az embernek meg szétment a barackja.
Ágoston: Igen. Valamit még kéne.
Járókelő: Kéne! De nem lehet semmit sem csinálni, ha egyszer szétment a barack. Mit néz?
Ágoston: Hallgatom magát és gondolkozom ezen a dolgon. Csak azt nézem közben, hogy milyen furcsa.
Járókelő : Mi a furcsa?
Ágoston: Sok minden. Például a világítás.
Járókelő: Milyen világítás. Most megy le a nap.
Ágoston: De furcsa helyen megy le. Nem ott, ahol szokott.
Járókelő: Fenét. A nap mindig rendesen megy le.
Ágoston: De az autók is. Mintha tisztábbak lennének, vagy mi.
Járókelő: Az autók? Viccel velem?
Ágoston: Nem viccelek. És az arcok is. Figyelje meg az arcokat.
Járókelő: Mit figyeljek rajtuk?
Ágoston: Mintha az orruk rövidebb lenne. Figyelje meg, ahogy így szembejönnek, aztán oldalt. Néhány milliméterrel rövidebbek az orrok.
Járókelő: És a fülek? A fülek nem kisebbek?
Ágoston: A fülek is kisebbek lennének? Nem, a fülek nem.
Járókelő: Csak figyelje. De figyelmeztetem, hogy vigyázzon a mozdulataira, és figyelje azt is, hogy minek megy neki.
Ágoston: Nagyszerű ember. Erélyes. Emberpéldány. Kellenek ilyen példányok. És ha meggondolom, milyen nehéz ilyen késő délután válogatott barackokhoz jutni. És ha meggondolom, milyen szomorú a táskából szedegetni a szétnyomott barackokat.
Ezt is mind pontosan el kellene mondanom az én Tódor barátomnak. Ebben a kicsit megváltozott világításban. Itt a kicsit megváltozott arcok között. Maga itt a kapuőr?
Kapuőr: Igen.
Ágoston: Hm.
Kapuőr: Mit akar?
Ágoston: Hm. Itt van egy barátom. Hm. Szeretnék vele beszélni.
Kapuőr: Hogy hívják?
Ágoston: Bezerédy. Bezerédy Tódor.
Kapuőr: Bezerédy? Nem ismerem. Nem dolgozik nálunk.
Ágoston: Pedig azt mondták, hogy ide hozták.
Kapuőr: Aha. Maga rokon?
Ágoston: Nem, nem. A barátja vagyok.
Kapuőr: Kért engedélyt?
Ágoston: Nem kértem.
Kapuőr: Különben úgyis hiába kérné. Itt nem lehet vele beszélni.
Ágoston: Különös.
Kapuőr: Micsoda?
Ágoston: Hogy most sem lehet. Hogy most sem ér rá.
Kapuőr: Nem ér rá? Mi az, hogy nem ér rá? Ez a rend kérem. Megvan kérem annak a rendje, hogy hogyan lehet, kiknek és milyen indoklással beszélni az elítéltekkel.
Ágoston: Dohányzik?
Kapuőr: Micsoda?
Ágoston: Maga. Magát kérdem, hogy dohányzik-e.
Kapuőr: Nem kérem, nem dohányzom. Leszoktam róla.
Ágoston: Gratulálok. Le tudott szokni?
Kapuőr: Le én, kérem.
Ágoston: És könnyen ment?
Kapuőr: Nem. Az első néhány nap nagyon rossz volt. Aztán csak ritkán kívántam meg. De két évig hiányzott. Időnként. Úgy hirtelen. Bizony kérem, két évig.
Ágoston: Két év. Sok. Elég sok. Megijesztett. Akkor bele sem fogok.
Kapuőr: Pedig megéri. Muszáj volt. Köhögtem. Jobban vagyok. Megéri.
Ágoston: Tódor nem dohányzott.
Kapuőr: Ki az a Tódor?
Ágoston: Bezerédy Tódor, a barátom.
Kapuőr: Aha.
Ágoston: Nem is ivott.
Kapuőr: Na igen.
Ágoston: Vigyázott magára.
Kapuőr: Nem gondolnám.
Ágoston: Az egészségére is vigyázott. Kényes volt. Féltette magát.
Kapuőr: Nem gondolnám.
Ágoston: Meg az idejére vigyázott.
Kapuőr: Az idejére?
Ágoston: Igen. Az idejére. Hogy ne töltse fölöslegesen. Nem akarta fölöslegesen tölteni az idejét.
Kapuőr: Nem gondolnám.
Ágoston: Mert nem ismerte. Jó barátom volt. Valamikor. Okos volt. Nagyon okos.
Kapuőr: Nem gondolnám.
Ágoston: De igen. Higgye el. Ha akkor látta volna.
Kapuőr: Ha olyan nagyon okos lett volna, most nem volna itt.
Ágoston: Nem is tudom. Igaz. Valahol elszámította magát. Nem igaz?
Kapuőr: Aha.
Ágoston: Mindig szerettem volna vele beszélni. De nem ért rá. Most ráérne.
Kapuőr: És mit akar neki mondani?
Ágoston: Sok szépet. Az életről. A rómaiakról.
Kapuőr: Micsodát?
Ágoston: Hogy milyen szép az élet. Ameddig van. Járkálni. Hallgatni. Hazamenni. Az egész világ. Sokféle. Itt körülöttünk.
Kapuőr: Nem lehet. Nem lehet vele beszélni.
Ágoston: Sosem lehetett. Furcsa. Mindig sietett.
Kapuőr: Sietett?
Ágoston: Igen, igen. Rohant. Nem ért rá. Intézkedett. Sok dolga volt.
Kapuőr: Na. Elég volt. Menjen tovább, kérem.
Ágoston: Isten áldja. Megyek. Nem sietek. Ráérek. Azon gondolkozom, hogy hova sietett az én barátom? Inkább beszélgettünk volna. Erről, arról.
Kapuőr: Mondtam, hogy menjen tovább. Mert szolgálatban vagyok, és nem beszélgethetek itt magával.
Ágoston: Na jó. Megyek. Ha találkozik vele, mondja meg neki, hogy szerettem volna beszélgetni vele. Erről, arról. De mindig siet. Valahova. Ki tudja, hova? Ki tudja, hogy hova siet az ember?
(Lépések, elúsznak a zenébe.)
Illusztráció: Szerelmi jelenet (római mozaikkép az I. századból, részlet)
Cimkék: asztalfiók, dráma
