augusztus 9th, 2016 |
0Tamási Orosz János: Ennyi maradt: nézni (Két vers)
Apollinaire-boulevard 64
úgy alszom itt mint vacogás
a száj sarkában szegetlen
kendő letépett kép a táj
a fotón mélynyomott hanga
alatta ágyam alattam
matrac benne por kavarog
mindent látnék mindenfelé
ha kinéznék ablakodon
nem nézek ki nem érdekel
szám sarkában varratlan nyom
a jövő egy vacogó nyár
letéptem s már ősz vagyok
Ennyi maradt: nézni
nem igazán szeretnék már élni,
de meghalni sem sietnék, Uram,
a kettő között lennék szívesen,
csak nézném, némán, Kerted hogy
zuhan áldatlan dzsungelek vad
ölelésébe, miként lesz a magból
érctelen kő, s mily dőrén fedi el
a Nap fényét a lombok koronája
a fényre szomjazó lombok elől;
a kettő között lennék szívesen,
meghalni még nem sietnék, Uram,
de nem igazán szeretnék már élni,
mert Kerted olyan gondozatlanná
vált, nő a sárkányfogvetemény,
Uram! de így van ez jól. te sem
haragszol már, figyeled csak;
állván kettőnk között; a mi lassú
pusztulásunkat. ennyi maradt:
nézni. …morituri te salutant.
Illusztráció: Tamási Orosz János (Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele, 2015)