Tornai Xénia: Teljesség, Félelem (versek)
Teljesség
A fehér a hónak tiszta nőisége,
Mária szeplőtlen angyal-szűzisége,
vászonlepedőnek zengő lebbenése,
tóban hattyúszárnyak könnyű rebbenése.
Égi-földi létnek kvintesszenciája,
minden fényre vágyó ősenergiája.
A fehér a színek boldog jegyessége,
életünk sugárzó, meghitt teljessége.
Álmaim aranyló pókháló-szövése,
zöld tavaszt virágzó lányok szökkenése,
illatárban úszó méhek ősi tánca,
forró kézszorítás karmazsin románca.
Ő a pipacs pírral lengő nyárruhája,
a nap nektárjának mézessárga árja,
a fellegtanyázó hegyek messzi kékje,
dédanyáink bíbor rubinjának ékje.
Mohos patakoknak árnyjárta ezüstje,
őszi hajnaloknak higanyszínű füstje,
októberi tájnak rőt barátcsuhája,
mézessütemények fűszeraromája.
Avarszagú esték khakiszín zekéje,
rég eltűnt karácsony gyermekkor-zenéje.
Téli éjszakáknak mélyvörös palástja,
hegedű szavának csendőrző zsarátja.
Tornai Xénia: Félelem
Egy nagy pók ma reggel
felmászott a Napba,
és elkezdte beszőni
hirtelen.
Szőrös lábai közt
bábként megforgatta.
Most egy pókfonálon csüng a
végtelen.
Hűvös délután van,
és egyre sötétebb.
A fény fonnyadt narancsát
érlelem.
De mi lesz, ha többé
már Nap sem világol?
Hálót fon körém a
félelem.
Illusztráció: A pók (fh. Basilio Cascella-festményrészlet)
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: der erste schnee das land befiel →
Takács Gergő: Csendes Viharok Tengerén →
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
