Kipke Ágnes: Éppen (Három vers)
(Éppen)
Túlokos telefon. És mint aki üzen: 156 kép a galériában.
Így lehet: megérzi a késztetést, a vágyat, a vaku nekikészülődik, élesít, pulzál, föllüktetnek, egyenesbe rándulnak a körvonalak. És aztán halk kattanással összeszorítja a szemét.
Táskazsebmélyi tudósítások. Szemnemlátta csendéletek a pikkelyes műanyagsötétből.
Összebonyolódó kulcscsomók in flagranti.
Gyűrött-tiszta papírzsebkendők bolyhosodó intimitása.
Gémkapocs, tampon, százforintos. Új meg új konstellációk.
A háttérben egy niveásdoboz horpadt örökkévalósága. Mára.
Lépésütemre rendeződő elmozdulások.
Mennyi a mennyiből, a végtelen lehetőségek összeséből, a sosem látott láthatók közül kijelölve, és éppen ez.
A valóság fölösleges kaleidoszkópja, kis leltárai: kikezdhetetlen véletlenek.
A választott fájl törölve lesz. Folytatja?
(Máshová)
határvidék a test a senki földje
a szabadság aknáival
a narancsbőrös reszketés oktrojálta milliméterekkel
elnagyolt kontúrokkal maszatolnak a térbe
suta bókok füttyök kézremegések
hangtalan kérdések bámulások
izzadó rémült izzó radírja
fehér foltok megnevezhetetlen tájélményeim
micsoda perspektívák panorámák micsoda zuhanások
szavatlanságaim a tetovált szégyen
imbolygása a térkép peremén
a rándulások szagok a szédülések
mozdulatok dzsungelbe süllyedt behatolhatatlan
birodalma ahová mi nem
alvadó ébredő tengerek fájnak
hallgatások liluló vakfoltjai
elveszett expedíciók
de közben lassan már ráereszkedik
rámöregszik egy koordinátarendszer
atlaszlapok alkalmi röntgenképeim
egymásba lóg a sarkuk
a bonyolult öblök külön túlnagyítva
így tévedni el
mondhatatlan felszín üres szeizmográfja
krikszkrakszba ráncolt üzenet
talán az artikulálatlan krónikája
a behódolás kusza feljegyzései
anyajegyek barbár mítoszai
csillagképek groteszk jóslatok
elhagyni készülő városok
hódítók névmutatója gondosan mindig a máshová
lajstrom a térkép gyönyörű titkos kis hibáiról
szőrtüszőiről berepedezéseiről
egy másik földrész ügyeletes, ügybuzgó jelentése
a gyarmati tisztecske majd koktélpartira menet a tükör alatt felejti
vak üzenet egy kontinens lucskos mélyeiből
feledésbe ziháló pórusok
(Mögött)
Vattával tömték tele az eget.
Belefulladni az anyagszerű ürességbe, a fölhabzó, gyönyörű semmibe.
Elfelejteni a mondatokat.
Az esteledő park mögött – nyugtalan fűszálak, bogarak zuhanórepülése, futók ziháló ritmusa a klasszicista ablaksor ritmusa előtt, tollasütő rácsán az ég, minták egymásra, a dombon túl ahogy a lány nevet, a combja idevilágít – véletlenszerűen generált jelentések.
Persze, olvashatom.
Aztán holnapra megfordul a szél, ciklon jön, bokaficam, útlezárás, menstruáció –
Akkor már inkább:
Visszaengedni a világot a hallgatásba.
Kipke Ágnes a 2016-os Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Fülöp Péter Ráma c. fényképfelvétele (2012)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Németh Erzsébet: Eliziádok →
Búzás Huba: Élek még, de félek →
