augusztus 10th, 2016 |
0Mukli Ágnes: Lepkesors (Három vers)
Simulj…
Árulóm vagy, földbe gyökerezett lábad.
Folyónk kékjén csillámló, furcsa varázslat,
úszik félénken szeplőtlen szédületben,
gyönyörétől fénylik, Napunktól cserzetten.
Mélybe nézek, magaddal magasba rántasz,
szótlanul kísértesz, a csendeddel bántasz.
Fonódtam ágaddá, kölcsönvett gallyakkal,
magamhoz csaltalak hízelgő szívhanggal.
Hajolni nem tudok, törzsed is vastag már,
megtépett vad vihar, égetett forró nyár.
Nézz vissza tükrömből, szólalj meg kedvemre,
ne legyen temetőnk folyónknak mély medre.
Víztükör, benne te, lombomnak levele,
zöldellő ligetnek, tavasznak jelene.
Megfásult képmásod görcseid karcolja,
lássalak magamban, simulj az arcomra.
Ezer nap szerelme
Viselem pofonod,
lelketlen keserved.
Szégyened hurcolom,
magzatom testemben.
Békélj meg, éjszaka,
gondodban hamvadok,
nappalom csillaga,
lángom kék angyalod.
Táncoló tűztopán,
siratnak könnyemmel,
vöröslő nyoszolyán
hamuszín csöndemben.
Megszentelt átkom vagy,
hajnali káprázat,
tűzrózsa álmomban
lángvirág szirmának.
Karodban nyugalmam
ezer nap szerelme,
ingednek illata
szívembe temetve.
Lepkesors
Hajnalodban megnémultam.
Megtévedtünk mind a ketten,
rejtőzködtünk egymás elől
lehetetlen szerelemben.
Kerestél, én tovaszálltam,
repdesett a lepkeszárnyam,
vergődött a nyárfaágon
sóhajtásnyi őrületben.
Forogtam a bolond nyárral,
kergetőztem napmelegben…
Túlvilágra ítéltettem.
Mukli Ágnes a 2016-os Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2014)