Halmai Tamás: Szabadon engedni egy erdőt
A mozdulatlan vándor
Hang-taj megállt a küszöbön.
„Hogy beléphetek, köszönöm,
hogy kiléphetek, örömöm.”
Azóta áll a küszöbön.
Nincs több
Az erdőt járta Hang-taj.
A völgy – akár egy hangtál!
Az ég – akár egy ég.
Nincs több, mint az elég.
Boglárka
Mint sárga fények, olyan sárga
Hang-taj kezében a boglárka!
Nem letépte: letérdelt hozzá.
Mintha az édent láttamozná.
Hang-taj megöregszik
„Buddha-rádiót hallgatok, és aztán
lágy bluesokat.
Az ember, hosszú gőgje elapadtán,
csak bólogat.
Napkeleten is alkonyodik néha,
ezt látja be.
S hogy a fény is valakinek a néma
lélegzete.
Egy egész erdőt szabadon engedni
végül ki mer?
Hogy csak a tisztás marad szürkületnyi
vétkeivel.
Amit elvesztett belőlem a rém,
most lett meg:
öregkoromra visszatért belém
a lelked.”
A dalnak hisz
Van zene, melytől csendesebb a tér.
Hang-taj megreszket, és hitet cserél:
a dalnak hisz, nem a fülének.
Árad a fülemüleének!
Illusztráció: Hang-taj (鳥歌)
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: der erste schnee das land befiel →
Takács Gergő: Csendes Viharok Tengerén →
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
