Száva Csanád: Kelemen
Hazaérkezett. Várta az ebéd az asztalon, ma krumplileves volt, hozzá második fogásnak tükörtojás borsófőzelékkel. Ünnepi ebéd – mondta magában. De annak elég sovány. Ma ünnepi ebéd van, vasárnap volna elvégre. Rég volt már szabad szombat, és ez a vasárnap is munkával telt el. Ez az ebéd is valami, ilyen körülmények között. Miután megette, a felesége már el is pakolta az asztalt.
Kinézett az ablakon. A Néptanács roskatag tornya még mindig fél négyet mutatott. Így van ez már négy-öt éve. A másik asztal fele nézett. Könyvei, füzetei szétdobálva. Az írógépbe nem kapott szalagot, Béni, a boltos azt mondja tálán jövő hétre kapnak. Akkor majd megveheti, pult alatt. A szoba olyan volt, mint egy cella, vagy inkább, mint egy rés, egy lyuk valami falban. Minden összezsúfolva, két asztal, a székek, meg a falra felcsukható ágy. Ez volt ez egyetlen érdekessége a lakásnak, még jó, hogy volt ez is, mert hanem tényleg még járni sem lehetne itt. Ez van. Még jó, hogy a fejünk fölött ennyi is áll még, nem omlott össze a ház. Kinézett még egyszer az ablakon. Ki is nyitotta, ilyenkor a kis helyiség megtelt a vár felől érkező sűrű-nehézkes, mégis friss levegővel. A Pavlov utcán nem járt senki. Csak egy rendőr sétált végig kelletlenül tökmagot köpködve.
Leült az íróasztal mellé, ahogy mindig ebéd után. Írt, folytatta a tegnapi történetét. Arra ébredt, hogy a rádió csak sípol, talán vége az adásnak. Gyorsan arrább lökte a füzeteket az asztalon. Izomingjét levette és feldobta a szék karjára, melléje dobta nadrágját, nadrágszíját és befeküdt a felesége mellé.
Reggel csörgött az óra, és a kibújt az ágyból felvette az izomingjét és a nadrágját a szék karjáról, becsatolta a szíját, aztán reggeli gyanánt megivott egy nagy csésze neszkávét. Már a Pavlov utcáról fordult ki a Villanytelep utca fele, amikor támadt egy ötlete. Ezzel folytathatja a történetét. Ebéd után. És jövő hétre már szalagja is lesz.
Az esztergapad mellől hívták telefonhoz. Niculescu vette át a gépet, mert épp akkor jött visszafele, épp hugyozni ment. Az iroda csendje és festékszaga furcsa volt a petróleumszagú, zajos műhely után. K. elvtárs? – kérdezte egy nyegle hang. A könyve a nyomdában van. Az Irodalmi Könyvkiadó Vállalat munkaközössége örül, hogy végre látjuk az eredményét a munkásságának.
– Hány oldal?
– Ja, hát 150. Szép lett.
Arra gondolt, hogy vajon az a történet, amelybe beleadott apait-anyait, több hosszú éjszakán keresztül dolgozott rajta, az vajon benne maradt-e. Ha háromszáz oldalból ennyi maradt a cenzúra után, akkor simán meglehet, hogy nincs benne.
Ez a gondolat annyira felizgatta, hogy eltört egy kést amikor visszavette az esztergapadot Niculescutól.
Amikor hazament, a felesége éppen mosott. Gyakran látta így, a kádba belehajolva, a gőzben, meg bűzben, ami a szűk fürdőszobában volt.
Leült az asztalhoz, szeletelte a párizsit és a kenyeret. Ez volt a mai ebédje. Nem is tette el a nagy kést, amivel evett, otthagyta az asztalon. A fél asztalra terített abroszt is otthagyta, mert eszébe jutott, hogyan folytatódik a története. Mikor lefeküdt, már virradt. Feleségét átölelte, de ő ellökte a karját.
Vasilescu megveregette a hátát, ahogy az esztergapad fölé hajolt. Mindig így szólította meg, ha telefonhoz, vagy bárhová máshová hívták. Most csak annyit mondott: telefon. Volt, amikor magyarul beszélt K.-hoz és volt, hogy románul. Nem derült ki most, hogy milyen nyelven szeretett volna beszélni.
Hazafele K. azon gondolkodott, vajon miért hívja Vladimirescu elvtárs a pártszékházhoz. Csak annyi volt az üzenetben: Dom’ Caliman la partid. Vajon csak azért, mert ott van egy utcával arrébb, a Pavlov és az Eminescu utca sarkához közel? Kongresszusra küldik? Vagy a deltába?
Amikor hazaérkezett, furcsa csend volt a lakásba. Enyhén érződött valami szag, amely talán vizelet szaga lehetett. Kelemen lehúzta a vécét és kicsomagolta a párizsit. Felesége az ágyon feküdt. Miután megette a kenyeret és a párizsit, arra gondolt, ihatna egy pohár vodkát. Feleségét szólította. Semmilyen választ nem kapott. Bosszankodva rázta meg. Mikor látta az arcát, úgy érezte forog vele a világ. Nem tudott észhez kapni, nem értette, hogyan lehetséges ez. Még egyszer megnézte, vizsgálta. Igen, tényleg halott volt.
A telefon után kapott, de ahogy felvette a kagylót, már látta, hogy a kábel el van vágva, mielőtt még a tónust hallgathatta volna. Az ágyhoz ment megint, és felcsukta úgy, ahogy volt, a falra.
Az asztalhoz ment, ahol szétdobálva voltak a könyvei és a füzetei. Egy koszos cetlire ákombákom betűkkel ez volt írva: Vege a tortenetnek. A te hibad.
Illusztráció: A történet vége
Ezek is érdekelhetik!
Fodor Miklós: Képes vagy! →
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
