Döme Barbara: Képzelt párbeszéd Prágai Tamással
– Szia, Tamás! Találkozunk holnap este hatkor az Egri borozóban?
– Oda ne menjünk – válaszolod. – A pultos lány furcsán néz rám azóta, hogy ott zokogtál. Szerintem azt gondolta, bántottalak. Még bosszúból valami silány bort adna.
– Na, jó, akkor menjünk a Tokajiba, ott legalább mindkettőnket szeretnek. Előtte megvehetnénk a télikabátot, amit pár hete kinéztél.
– Megőrültél! Nyáron télikabátot vásárolni? December óta kérlek, hogy menjünk, nézzünk újat, mert a régi már kopott. De neked most jut eszedbe?!
– Mindig volt más dolgunk. Kaszát venni, orgonát szaporítani, Julesről tanakodni, és megkeresni a város legjobb furmintját. Na, most már lóduljunk, vegyük meg azt a kabátot!
– Nekem már nem kell télikabát – pörölsz -, ahol most vagyok, mindig szép az idő.
– Erről jut eszembe, Tamás, jól itt hagytál. Azt sem mondhattam: hello, vigyázz magadra!
– Ja, az már a te bajod. Ha nem lennél annyira földhözragadt, tudtad volna, mikor távozom. Szóltam. Emlékszel? Augusztus hetedike volt, kora délelőtt. A besötétített szobában gubbasztottál. Ott voltam, rám néztél, amikor közöltem: búcsúzni jöttem. Azt hitted hallucinálsz.
– Aznap délután jött a hír: elmentél. Este a templom előtt vártalak, ott, ahol először találkoztunk. Emlékszel? Bőrig áztunk, vizes ruhában ücsörögtünk egy üveg bor mellett és csak beszéltünk, beszéltünk. Tényleg, a borod? Az Egri Csillag, amit a szülinapodra vettem? Azzal most mi lesz, Tamás? Azt mondtad, együtt megisszuk, ha kijössz a kórházból. Kijössz a kórházból! Ezt ígérted!
– Te meg azt ígérted, nem sírsz. Aztán tessék, megint bőgsz. Megmondtam, egyszer elengedem a kezed, egyedül is boldogulnod kell. Tessék kifújni az orrodat és írjál!
– Ok, Tamás, mindjárt leülök és írok.
– Erről jut eszembe! Egy éve ülsz a házi feladatodon, amit utoljára adtam neked. Mire vársz? Mi a gond?
– Nem tudom, kinek mondjam fel a leckét?
– Hát nekem – mosolyogsz. – Tudod, én mindig meghallgatlak.
– Tudom, Tamás, köszönöm. Köszönöm, hogy a barátom vagy. Képzeld, voltam tegnap a Tokajiban. Ültem az asztalunknál, rendeltem két pohár bort. A pincérnő kérdezte, kérek-e lepcsánkát, mint mindig. Mondtam, hogy egyedül nem eszem, megvárlak téged. Erre rám nézett és azt mondta, de hát te meghaltál, nem tudom? Többet nem megyek a Tokajiba, már ott is mindenki ostobaságokat beszél…
Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2014)
Ezek is érdekelhetik!
IRODALMI CSOKOR 2021 KARÁCSONYÁRA (1.) →
Napút-köszöntők (8.) →
Móritz Mátyás: Ismeretlen fogalom →
