Csanda Mária: Salföldi esztétizálás
A Szépség szolgálatában című könyv tavaszi bemutatóján elhangzott, hogy Somogyi Győző a vele készült interjúkban több kérdést kap életmódjával, mint képzőművészeti tevékenységével kapcsolatban. Az emberek természetes kíváncsisággal fordulnak a városból falura költöző, ott megtelepedő és életmódot váltó ember felé – a sorrendet most mégis megfordították a kötet beszélgetéseiben Takács Gábor művészettörténésszel, amikor szót ejtenek a salföldi életről, de csak a fő kérdéskör, művészet és esztétikum után, hiszen Somogyi Győző mindenekelőtt festő.
Látásmódot meghatározó kérdések sorjáznak: Milyen hatást gyakoroltak Somogyi Győzőre a művészettörténet klasszikusai? Hogyan járta útját a Képzőművészeti Gimnáziumtól a Szilágyi Ernő-körön, nyomdászaton át az Erdély Miklós körül kialakult művésztársaságig? Honnan a tájkép kiemelkedő szerepe a festészetében? Milyen helye van munkáiban a szakralitásnak a teológusként doktori címet is szerző alkotónak? A társalgás kiindulópontja több alkalommal egy-egy korábbi megnyilatkozásból vett idézet, melyet körbejárnak a beszélgetőtárssal, mint például ezt: „A panteizmus a természetet azonosítja Istennel. Keresztény felfogás szerint pedig Isten a természet teremtője. Ilyen értelemben tehát szentképnek tekintem a tájképet”.
Hat fejezetet olvashatunk, tanulóévekről, grafikákról, a színek bűvöletéről, kötődésről – fontos kérdés, lehet-e mostoha viszonyok között alkotni? Somogyi Győző szerint az alkotáshoz meg kell teremteni a körülményeket is: „Az ihlető környezet és létforma felépítése maga is a művészi munka része”. Ehhez kiváló választás volt számára a Balaton-felvidéki Salföld, mely a hamvasi öt géniusz felosztása szerint a déli típussal, a mediterránnal és a görög kultúrával mutat rokonságot.
Az ötödik és hatodik fejezet az újrateremtés, valamint a kötetcímnek is választott: a szépség szolgálatában kifejező elnevezést kapta. Az újrateremtés vagy rekonstrukció meghatározó fogalom a festő és az ember számára: „A kulturális formák csak látszólag pusztulnak el végleg, mert megvannak a nyomok, a gyökerek, amelyekből újraéleszthetők.” Somogyi Győzőnél számos ilyen rekonstrukcióval találkozhatunk, gondoljunk az életmű-kiállításon látott Magyar hősök ikonosztázra, vagy a korhű ruházatú huszárábrázolásokra. De festményeken is megjelenik: Révfülöp 1900, vagy a könyv mellékleteként megjelent a Gőzhajóval Pest-Budára 1846-ban animációs kisfilmben.
Az esztétikai eszmény az előzőekből következik: „Az európai hagyomány a természetre és Istenre hivatkozik”, s nem a művi civilizációra. „A szépség annak jele és garanciája, hogy a természet és a világmindenség rendje működik. Ha ennek a formái és arányrendszere visszatükröződik az alkotáson, akkor az váltja ki azt az érzetet, amit szépnek nevezünk; ez az esztétikum.” A katarzissal ezt ismerjük fel villámszerűen.
Somogyi Győző hiányolta az olyan képzőművészeti kritikákat életműve korai szakaszában, mely szerinte a zenekritikát jellemezte: szakmai és technikai elemzéseket, nem pedig ideológia irányította értékelést. Ma a művészettörténet egy világszerte központilag irányított stratégiai állás meglátása szerint. Ezért kell olyan életformát választani, hogy a művész ne függjön se galériástól, se ideológustól. „Csak a magányos alkotás, a türelem és saját út vezethet célra. Persze a saját út nem lehet teljesen elzárt, független. Inkább azt mondanám, hogy az alkotás során rá kell találni arra a hagyományláncolatra, amely évezredek óta az emberiség kultúráját alkotta, és erre a maga helyén rácsatlakozni.”
Somogyi Győző festészete az évezredes kultúra része, útját járva mi is vele tarthatunk, köszönhetően Takács Gábornak, aki sokfelé kanyargó után mindig a főútra terelt, így nem tévedhetünk el. Színes és érdekes világ tárul fel, olyan, mint a Balaton-felvidék tájai, Somogyi Győző ecsetjével.
(Takács Gábor: A szépség szolgálatában. Beszélgetések Somogyi Győzővel festészetről, grafikáról, esztétikáról. Budapest, Magyar Napló kiadó 2016.)
Illusztráció: Somogyi Győző portréja (fotó: MTI)
Ezek is érdekelhetik!
Kovács katáng Ferenc: Padkára hajt, hogy fölriadjunk →
Ádám Tamás: Halott madarak álmai →
Bene Adrián: A rálátás távlata →
