május 16th, 2021 |
0Rebecca Kjelland: Cím nélküli prózaversek
(A KORTÁRS NORVÉG KÖLTÉSZET HAVA – tizennegyedik nap)
Nem tudom, hogy mi tetszett igazán. Nem értettem teljesen a nyelvet, csak a ritmusára, a sikolyokra, a hangokra s a gesztikulálásra figyeltem, a szigorba oltott lazaságra. Vagy tetszhetett az, hogy idegenek voltunk, és nem értették, miről beszélgettem a társammal. A színek tisztábbak és erőteljesebbek ott. Ültünk a téren s hallgattuk, amint az anyukák nagy hangon dorgálják a gyerekeket. Legalább olyan drámai helyzet, mint amikor mérgünkben szétrúgunk egy papírhalmot a padlón vagy veszekedés közben felborítunk egy asztalt. Ilyen vehemensek az ottani nők.
*
Lementünk a halpiacra, élveztük a jégen pihenő áruk illatát és látványát. Végignéztük, hogyan lett a káoszból tisztára mosott rend. Élő homárt főztünk, ettünk, amennyi belénk fért, kiszívtuk és félretettük a páncélját, s erőlevet főztünk belőle. Énekeltem és táncoltam. Megvárt: gusztusos salátát készített, töltött cukkinivirágot, tésztapárnákat, csőben sült kékkagylót. Különleges teremtményként közeledtünk egymáshoz. Ugyanakkor nagyon is egyformák voltunk. Még sosem viselkedtünk így.
*
Naplemente után sirályok keringtek az itt felejtett barackszínű fényben. A tetőteraszról az időtlen időkbe nyílt kilátás. Éjszakai pillangók röpültek a lámpabúrának. Bort ittunk, zenét hallgattunk. Köröm feketéje színű kerítéslécek sorakoztak, mint olvasatlan könyvben a szavak. Utcahossz bolyongtunk az éjszakában. Néma csendben. Nem tudtunk betelni egymással.
*
Templomokat látogattunk. Néztük a fényeket, gyertyát gyújtottunk mi is, nem mintha vallásosak lennénk. A hely hangulata miatt. A csend, az áhítat. Már ott megérezhettem volna a szerelmét. Vagy amikor meglátogattunk egy kertet, és csodálattal szagolgatta a virágokat. Akvarellel azonnal tervezgetni kezdte a kertünket. Elmeséltem, hogy növénygyűjteményt vettem egy régiségboltban, s magam is gyűjtök virágokat, lepréselem. De sosem gyökerestől, közvetlen a föld felett vágom el a szárat.
*
A társam egy este operaáriával próbálkozott. Kész katasztrófa, fejtegette, hogy az emberiség szinte semmi másra nem használta a tudását, csak az operahangzás tökéletesítésére. Gyakran emlegette, hogy az orvostudomány és a diagnosztika óriásit fejlődött. Értetlenkedett, hogyan válhatott az ember ilyen elkényeztetetté. Vagy ennyire kényes a külsejére. Kis kőkoporsókat láttunk a pincében. Fürge gyíkok neszeztek az öreg sírok száraz füvében. Aránytalanul nagy az elhalálozás, mondta elkeseredetten.
Fordította: Kovács katáng Ferenc
Rebecca Kjelland (Foto: Lasse Gundersen, Forlaget Oktober)
Rebecca Kjelland 1983-ban született Norvégiában. 2007-ben jelent meg első verskötete. Az újabbak 2011-ben, 2013-ban és 2018-ban láttak napvilágot. 2015-ben a 35 év alattiak kategóriájában Norvégia tíz legjobb írója közé választották. A dél-svédországi Ystadban él. Az általa választott szövegek fordítását tettük itt közzé.