Stanczik-Starecz Ervin: Öt sor a misztikus doktornak
San Juan de la Cruz lelkéhez
Megfeszült a hegy. Jártányi ereje sem maradt a vándornak, ki lépdelt följebb.
– Mélybe nyíló Éj, fogadj be!
Világkoldus János nem sóhajtott, nem félt, parázslott Szélbe fordulva. Nőtt-fogyott.
Egén egyetlen jel maradt.
Elsuttogta:
Quedéme, y olvidéme,
El rosto recliné sobre el Amado,
Cesó todo y dejéme,
Dejando mi cuidado,
Entre las azucenas olvidado.
– Oly sivár…Töltsd meg, rajtam át, az üressé lett helyet.
– Szemednek sivatag, de Maghullató sívó Szél jár most is erre.
– A Fény nem vet árnyékot, Uram. Igaz.
Újra elsuttogta ugyanazt, de nem hallotta már:
Elpihentem súlytalan
felejtés drága csöndjében
szorító világból kitörtem
árnytalan liliomillatba hullva
énem énekelt halkan áthatón
Illusztráció: “Öt sor”
Ezek is érdekelhetik!
Thomas Möhlmann versei →
André Maurois: Antoine de Saint-Exupéry →
Uladzimir Nyakljajeu: SZARHÁZI →
