március 23rd, 2021 |
0Nyolcvan éves lenne Utassy József
(Egymásra fordított szavak, búcsú-idézők)
Ivan Canev
Tavaszi víz
A fagytól vörös és törékeny
rekettyék sorra megremegnek.
Ereszcsurgók
vad sortüzében
folyók pulzusa ébredezget.
És még mindig vak rohamúak,
sóvárak, öntudatlanok,
örömmel iramlanak útnak –
föltartóztathatatlanok!
Cseresznyeszínű vizek folynak.
Voltak felhők, voltak havak,
tegnapig halott jegek voltak
a térségben,
partok alatt.
Nem emlékeznek hóesésre,
elfelejtették a jeget.
Csak azt tudják,
hogy ifjak, szépek,
a legfiatalabb vizek.
Utassy József fordítása
Szondi György
PÖDPÖDÖK
(egyszervolt búcsúzás zsenge idézése)
Nem én …, Dzsó pödpödött. Ide nem illő játék? Való hozzá most is, vallom.
Ama koratavaszi hétvégén egyfajta hajdani cimboraként, de kiadófőnöki mivoltban töltöttem feleségével s Péntek Imrével órák rövid hosszát. Rédicsen. Megörökítettem, ahogy hónapok készülődése után átadja Ezüst rablánc címet kapott utolsó versgyűjteményét Napkút kiadómnak. Megindító volt: Zsóka féltő óvása közben babrált percekig a dossziészalaggal, amíg. Előtte a gondosan glédába sorakoztatott fejezetkupacokat újra végignézte, egymás fölé simogatta: a fedőlapok közé. Búcsúzott tőlük. Maga rendezte össze verseit – több mint fél évig. Miután elhoztam, utána még egyszer.
Sal Antal felvétele (2010 tavasza)
Négyzetrácsos füzetlapokon metrumokat rajzolt komótosan, precízen, nagyon sokat. Kottázta Nagy László szerzéseit. Szófiában. Jött – tanulni a nyelvet. Voltaképpen iskolában. Járt Szófiában, Bulgáriában. Rózsa Endrével, Kiss Bencével – legkitartóbban s legtöbbször ő. Nagy László fordítói nyomában. Vasárnapi földrengés – 2000-ben e címmel jelentette meg öt bolgár költő verseit tartalmazó műfordítási gyűjteményét. A könyv címét Ivan Canev egyik emblematikus költeménye adta. Utassytól két kötet látott bolgár napvilágot, az egyik – 33 vers Canev tolmácsolásában. Most, hogy kezembe vettem a Szófiában ugyancsak 2000-ben kiadott versbolgaritássort, a remek átültetéseket … hökkentem rá: a bolgár költőbarát az utolsó költeményt akkor, könyvzáró főhajtásként: vele írta, Dzsóval – és hozzá. Lefordítottam:
Augusztusi veszteségek fordítói átköltésben
(költőtársi utósorokkal)
Ki kergeti a vadul eredt sárgaveres szelet?
Ágak reszketnek, ájulnak le ijedtükben levelek.
Súg csak be a sás, súg a nád, látni szerte:
gúlában kukoricatenger, rab mennyi kévekereszt…
Várnak zsákmánymérő serpenyők mióta már,
kettészelt krumplik, fájdalmában vérzik a mák,
lefejezetten hallgat napraforgószázad,
hév harcok után csupán por és hamu árad.
Közeledik az ősz önkénye – nyári lankadása
elébb virágnak, majd züllő gyümölcshullással.
Hallom, az égi dombhajlaton miként
zörömböl kivérzett Nap terhével szekér –
s amíg te a tarolt mezőn baktatsz búsan,
a trónfosztott augusztusért veled fájok, Jozsef Utasi.
Verstisztelgés – és szinte profetikus verstiszteletadás: Jóska augusztus 27-én hagyott itt minket.
Voltam, lehettünk együtt leginkább Szófiában – ketten, többen Dzsóval. Ha a bolgár nyelv tanulására került a szó, utánozhatatlan kuncogásával rendre kedvenc szavával vitézkedett, mert – mondta – olyan nehéz és szép: pödpödök. Sokáig nem is tudta, mit jelent? Fürj. Kummogott, hogy nem tudja.
A fürjzömök, földön is szálló kemény mesterpödpödök… a költő.
2010. szeptember
A költő búcsúemlékezése Szófiában Ivan Canevval (2010 ősze)